Woyzeck, Gyergyószentmiklós: szédület, karcolat
Kutszegi Csaba jegyzete a gyergyószentmiklósi színházi fesztiválról II.
A hat éve indult dance.movement.theater fesztivál a Woyzeck bemutatásával (reálisabb lenne ezt írnom: megszerzésével) szimbolikusan és konkrétan is egy igen magas csúcsra ért fel. Mondják, mindig ott kell abbahagyni... De itt és most ez a bölcsesség nem igaz.
Kutszegi Csaba jegyzete a gyergyószentmiklósi színházi fesztiválról II.
A hat éve indult dance.movement.theater fesztivál a Woyzeck bemutatásával (reálisabb lenni ezt írnom: megszerzésével) szimbolikusan és konkrétan is egy igen magas csúcsra ért fel. Mondják, mindig ott kell abbahagyni... De itt és most ez a bölcsesség nem igaz.
Juhász Ferenc méltatlanul keveset emlegetett verse (Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb) óta tudjuk, hogy mindig a harmadik napon a legnehezebb. De vajon kinek? Jómagam edzett lévén sikamlós témákban és képekben, igazán könnyen vettem az akadályt, de egyáltalán nem csodálkoztam volna, ha a gyergyói közönség egy részénél kisült volna a biztosíték. De mivel a derék székelyföldi polgárok már jó pár éve kóstolgatják a kortárs színház és tánc ínyenc finomságait, némi szexuálisorientáció-váltás vagy testi-lelki kendőzetlenség életveszélyes kisüléseket már nem okoz náluk. De a harmadik nap végén azért jó néhányszor elhangoztak olyan kérdések, hogy „mért is van erre szükség?", „művészet az, ha valaki ledugja az ujját a torkán, és ettől öklendezik?"
nőInTime
De ne szaladjunk előre! Ágens nőInTime című műfajilag meghatározhatatlan határsértésében nincsenek ugyan emésztőrendszeri zavarok, még testfedetlenség is csak a bikinivonalakon innen, van viszont hanggal, képpel, mozgással megjelenített leszboszi líra, ami a költészet tartományában marad egészen addig, amíg nem kerül túlsúlyba a naturalisztikus ellenpontozás. Ám ez utóbbi ellenére is az előadás végig a jó ízlés határain belül marad, sőt kitűnő, mívesen megmunkált anyagokból építkezik, értem ezen Ágens különleges intonációit, Bakos Éva karakterábrázolását vagy Kallai Nóra csellójátékát. Ahogy a (szó)játékos cím is üzeni, a „nőiség" intim regiszterei is feltárulnak a kegyetlenül múló időben, és ha a néző empátiával közelít az Ágens megformálta központi nőalakhoz, mélyen átérezheti az elmagányosodás és szeretet nélküliség fájdalmát. Ágens és alkotótársai hosszú évek óta csiszolgatják összetett, kísérletező színpadi nyelvüket, a nőInTime ha nem is egységes színvonalú, de érett előadás, és ami a legfontosabb: nem öncélúan formalista, hanem adekvát megszólalási módokat mutat fel szavakkal és hagyományos színházi eszközökkel nem kifejezhető tartalmak megjelenítésére.
Danse Macabre
Gergye Krisztián Danse Macabre-ja (Gergye Krisztián Társulata és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciója) kortárs színházi látványközegben ma már szinte klasszikusnak számító koreográfiai eszközökkel fogalmazza újra az örök témát: a halált. A zene inspirálta hangulatot az alkotó a jól ismert szimbólumok (például halálkasza) használata mellett leginkább gondosan megkomponált, fejlődő-visszatérő motívumokból felépített expresszív erejű tánccal kelti életre, pontosabban: transzponálja vizualitásba. E módszer gyökerei jó száz évvel korábbra, az izmusok korára nyúlnak vissza; a múlt század húszas-harmincas éveiben kezdték kísérletező koreográfusok tudatosan lebontani a differenciált tartalom megfogalmazására immár alkalmatlanná vált táncos történetmesélés hagyományait, a Danse Macabre-ban is a klisés cselekményábrázolás helyett elvont narratív szál húzódik meg a háttérben, a mozgalmasságot, a folyamatos történést a különböző hangulatú képek változásai biztosítják. E fogalmazásmódban különösen fontos a táncosok előadóművészi képessége. A jórészt KET-táncosokból álló szereplőgárda magas színvonalon tolmácsolja minden idők legősibb félelmét.
Dance a playful body
A fesztiválest felkavaró meglepetése az Andreea Novac rendezte-koreografálta Dance a playful body monotánc-monodráma előadása volt. Tény: ha ideg-kisimító, rekreációs hatásra vágynék, magam sem Téglás István előadására váltanék jegyet. Azok közé sem tartozom, akik minden, a művészetben szokatlan megnyilvánulást a nagy megújulás diadalmaként hozsannáznak, sőt, kifejezetten ellensége vagyok az üres, nagyképű posztmodern gesztusoknak (amelyek legtöbbször technikai felkészületlenséget és tartalmi invenciótlanságot palástolnak). De hogy fogadjam a gondosan felépített, megkomponált előadást, amelynek szereplője káprázatos testi-lelki adottságokkal bír? A Novac – Téglás páros alkotásának üzenete is van: a performansz folytonos gyarlóságainkról, kiszolgáltatottságunkról, nagyravágyásunkról, korlátainkról, elhagyatottságunkról, testi-lelki pőreségünkről szól. De ennél is lényegesebb a hogyan. Téglás nemcsak különleges testi képességekkel rendelkezik, hanem minden mozdulata, gesztusa ki van dolgozva, míves és jelentéses. Test- és lélekfeltárulkozásának brutális őszintesége felkavaró, ráadásul előadását direkt sokkoló, provokatív polgárpukkasztással is gazdagítja. Ez utóbbival – önmagában – csak jogos elutasításunkat válthatná ki, ha anyagmegmunkálása nem volna mesteri. Anyagon egyszerre értem a mozgásnyelvezetét, a gesztusrendszerét, valamint az előadóművészi eszköztárát. Ez utóbbival megragadja, és végig fogva is tartja közönségét: kikacsint, miközben kedvére nevettet vagy elborzaszt. Akárhogy is, de Téglás István valahonnan-valahogyan elsajátította azt a fogalmazásmódot, amellyel a legdivatosabb világtrendet követheti, és olyan szinten műveli a komplex előadóművészetet e bizarr stílusát, hogy a világ bármelyik kortárstánc-színpadán vagy -játékhelyén a legjobbak között ünnepelnék. Hogy szükség van-e úgy általában színpadi önhánytatásra, azt változatlanul nem tudom, de Téglás kapcsán szívesen újra elgondolkodom rajta. Az biztos, hogy a modern művészet is csak tükröt tart elénk, és mai világunkat (bár a polgárpukkasztás klasszikus kora lejárt) kétségtelenül helytállóan jellemzi a kifordított filozófiai tétel: provokálnak, tehát vagyok.
Az Ezeregyéjszaka virágai
Téglásékhoz képest a másnap játszott Bozsik-opus, a Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai című előadása laza gyermekmeseként hatott. Pedig olyannyira nem az, hogy óvatosan fogalmazva is, imigyen lehetne jellemezni a darabot: csúcsra járatott erotika, amely egyszerre utal biológiai létezésmódunkra és mai világunk züllött perverzitására. A felnőttmese – bemutatása óta – mindenhol megosztja a közönséget és a kritikát. Korábbi írásunk róla itt olvasható: Az Ezeregyéjszaka virágai
Duet
Az este második előadásán igazi laza életérzés áradt a stúdióterem játékteréről: a Duet című groteszk táncos koncertet a Sergiu Matiş & Vlaicu Golcea formáció mutatta be. A fesztiválok nem nélkülözhetik az ilyen műsorszámokat: egy félőrült zenész és egy félőrült táncos saját művészi eszközeikkel egymással kommunikál – a felszínen alternatív zenei klubok laza stílusában, a mélyben megalapozott, komoly zenei és előadóművészi tudással. A gyergyói fesztiválnak is az egyik hangulati csúcspontja volt a két szimpatikus fickó fellépése.
Hhouaka(a) méhcsípés
A nagyszínpadon fő műsoridőben a toulouse-i Kobez – Center Memoire du Corps lépett fel Döbrei Dénes és Varga Heni Hhouaka(a) méhcsípés című szimbolikus hang-, zaj-, zörej-, zene-, kép-, vers-, fény-, eszköz- és mozgásszínházi előadásával. Bizonyára még sok egyéb fontos tényező kimaradt a fenti színház-meghatározó felsorolásból, de nem is ez a lényeg, hanem az alkotó-előadó páros színpadi jelenléte, amiből például az első két napon megmutatkozó fiataloknak bőven lenne mit meríteniük. Ha már őket hoztam szóba: a Méhcsípés nem az ismeretlen, feltérképezendő világ mohó birtokba vételéről szól, hanem a megjárt, nem rövid életút tapasztalatairól, küzdelmeiről. Míg a fiatalok keresik a világ és önmaguk megismerésére alkalmas eszközöket, az érettebb, sokat látott művészek a pályájukon megismert temérdek eszköz között próbálják megtalálni azokat, melyekkel mában is érvényes, korszerű színházat csinálhatnak. A lényeg: a különböző műfajokat felnyaláboló kortárs tánc bármelyik alkotói életszakaszban alkalmas kerete lehet a hiteles megszólalásnak. A Döbrei – Varga páros hitele megkérdőjelezhetetlen. Gyanítható, hogy alkotásuk fő ihletforrásai közösen megélt élettényeik. A hangulat, az atmoszféra, amit képesek megteremteni, végig szimpatikus, helyenként furcsán vonzó. Az eszközök és szimbólumok sűrű erdeje viszont sokszor barokkosan túlzó. Bizony, egy kis ritkítás, újító metszés nem ártott volna, mert a sok néha kevésnek bizonyul, a kevés viszont gyakran többnek látszik.
Abzu - Mélység
És már el is érkezett a fesztivál utolsó napja. A toulouse-i magyarok sűrű erdejéből – képletesen – sumér síkságra vezetett a „mezopotámiai magyar" Bicskei Zsuzsa. A japán butóban ihlető forrásra lelt előadó a világ, az emberi élet gyökereit a sumér kultúrában találta meg. Kutatásai, ősi nyelvi rekonstrukciói nemcsak tárgyi tudását bővítik, hanem gazdagítják előadásának spirituális tartalmát is. A butóban nem lehet szerepet játszani. A butóelőadáson nincs köznapi értelemben vett színészi alakítás. A butó lényege, hogy az előadó belső szelleme – természetéből adódóan megfoghatatlanul, de „valóságosan" – szétáradjon az adott térben, mintegy közös szellemi körbe vonva a szeánsz résztvevőit. Bicskei igazi médium: ősi idők szelleme szólal meg általa. Csak találgatni lehet, hogy mozdulataiban mennyi a racionális figyelemmel kigyakorolt előadóművészi (tánc)technika, illetve mennyi a belülről feltörő szellem irányította ösztönmozdulat. Mindenesetre elgondolkodtató: hosszú, lassú, folyamatos forgássorozata végén (mely közben a fejét, a forgó dervisekhez hasonlóan nem mozgatta) láthatóan kicsit sem szédült el. Márpedig ezt állítólag európai táncos „csak úgy" nem tudja megcsinálni. Lehet, hogy Bicskei Zsuzsába az előadásain tényleg ősi istenek szellemei költöznek? Ha így van, annál inkább nem kéne a különleges pillanatok különleges hangulatát aktuális (környezetvédő, bálnaféltő stb.) fotókkal ellenpontozni. Bicskei jelenléte, minden apró megmozdulása, sugárzó minimalizmusa vetítés nélkül több, mint vetítéssel.
Woyzeck
A fesztivál egyértelműen legnagyobb attrakciója, kiemelkedő előadása a Jel Színház híres Woyzeckje volt, teljes címén: Woyzeck, avagy a szédület karcolata. A Nagy József rendezte-koreografálta mozgásszínházi alkotásban szintén igen sok a szimbolikus eszköz, akció és cselekvés, de ezek kezelése, alkalmazása rendkívül kiérlelt, megfontolt, kidolgozott: kompozícióik és hangulatot közvetítő tartalmuk révén az előadáson költői eszköztárrá válnak, mintha lenne saját prozódiájuk, lírai szerkezetük, jambikus lejtésük vagy éppen más verselésük. De tárgyi eszközökkel zajló akciózás teremti meg a dinamikus drámai szituációkat is, mert csak néha hangzik fel halk suttogás, így verbális közlés „nem zavarja", nem szervezi az előadást, de nem is töri szét a különleges hangulatot. Nagy József világviszonylatban kiemelkedő színházcsináló, a szó legjobb értelmében igazi világsztár, Woyzeckje remekmű. Nagy a pantomim, a tánc felől érkezett a színházba, és a Woyzeck kitűnő példa arra is, hogyan termékenyíti meg a kortárstáncos szemlélet az új színházi nyelvet kereső szó- vagy dramatikus színházat. A Jel Színház Woyzeckjének cselekményszála a töredékes Büchner-dráma történései mentén szerveződik, de Nagy Józseféknak nem céljuk pontosan elmesélni a teljes történetet, hanem visszafogott narrációs szálon haladva, különböző hangulatú képek sorozatát fűzik egymásba, mely képek az eredeti történet egy-egy szakaszát szokatlan mélységben tekintik át, sőt a mozgással, a színészi játékkal, a tárgyak szimbolikájával, általában a vizualitással olyan pluszt társítanak hozzá, amely csak szavakkal nem kifejezhető. Az a bizonyos sokat emlegetett elv és/vagy szándék, hogy tudniillik azt kell mozdulattal és vizualitással kifejezni, amire a szó már nem képes, a Woyzeckban maradéktalanul érvényesül.
A hat éve indult dance.movement.theater fesztivál a Woyzeck bemutatásával (reálisabb lenne ezt írnom: megszerzésével) szimbolikusan és konkrétan is (a konkréton a szervezési-financiális trouvaille-t értem) egy igen magas csúcsra ért fel. Mondják, mindig ott kell abbahagyni... De itt és most ez a bölcsesség nem igaz. Ha a fesztiválnak nem lesz Gyergyószentmiklóson folytatása, leírhatatlan kár éri a helyi lakosokat. Zsurnaliszta közhely, de ebben sincs túlzás: a fesztivál öt napján Gyergyószentmiklós Európa kulturális fővárosa volt.
A fesztivál jövőjéről nemsokára többet is megtudhatunk a Béres Lászlóval, a Figura Stúdió Színház leköszönő igazgatójával készített interjúnkból.
Gyergyószentmiklós, 2012. szeptember 14.