Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Mi az, hogy…

ego-leadRéti Anna – Ido Batash: Ego Trip – JEGYZET

...honnan tudhatnám például, hogy Pawel Pawelként aznap este Pawelhez képest jól szerepelt-e, vagy sem, Jasmine hitelesen adta-e Jasmine-t, adekvát-e önmagához Bandi és Laura, testhez álló szerep-e Ricardónak és Péternek Ricardo és Péter. Nem létezik (még nálunk sem) olyan szuper, észosztó kritikus, aki még ezt is jobban átlátná az érintetteknél.

Réti Anna – Ido Batash: Ego Trip – JEGYZET

...honnan tudhatnám például, hogy Pawel Pawelként aznap este Pawelhez képest jól szerepelt-e, vagy sem, Jasmine hitelesen adta-e Jasmine-t, adekvát-e önmagához Bandi és Laura, testhez álló szerep-e Ricardónak és Péternek Ricardo és Péter. Nem létezik (még nálunk sem) olyan szuper, észosztó kritikus, aki még ezt is jobban átlátná az érintetteknél.

A Réti Anna – Ido Batash szerzőpáros jegyezte Ego Trippel az egyetlen bajom az, hogy nem lehet róla művészetkritikát írni. És ez nemcsak az Ego Tripre igaz, hanem sok hasonló társára is. Szabályosan terjed az a kortárstánc- és színházi stílus, mely egyszerűen nem kritizálható. Biztosan nem kevesen akadnak, akik ennek szívből örülnek (mármint hogy megszűnőben a kritika), de gyorsan lelombozom őket: ettől még véleményt az adott opusokról számtalan módon és formában lehet publikálni (és mindig lesznek olyanok, akik ezt meg is teszik), csak az éppen – hagyományos értelmében – nem lesz művészetkritikának nevezhető. Mint ahogy – hagyományos értelmében – az Ego Trip sem nevezhető színháznak vagy koreográfiának.

ego1

Fotók: Drucker Dávid

A színházban eddig (a legtöbb helyen még most is) teljesen indifferens kérdés volt, hogy a színpadon látható színész (vagy táncos) civilben milyen ember. Ha kitűnő előadóművész, technikailag magabiztos és nagyszerűen alakít a szerepében, az előadás szempontjából tulajdonképpen akár verheti is otthon a gyerekét. Ha nem kapja fel a témát a bulvársajtó, aljas és gonosz (magán)karaktere nem befolyásolja negatívan a produkcióját. Nem így az Ego Tripben és a hozzá hasonlókban. Ezekben az előadásokban a résztvevők nem színielőadást prezentálnak, hanem magukat adják elő. Önmaguk testi és lelki titkait tárják fel, önmagukon kísérleteznek, s e kísérlet eredményeit nyilvánosságra hozzák. A tudományos kísérletektől és felmérésektől leginkább abban különböznek, hogy nem állítanak fel előzetes hipotézist, következésképpen a végére nem kell semminek sem bebizonyosodnia, az is jó, ha a színpadon megjelenő emberek kiszámíthatóan viselkednek, és az is, ha alapos meglepetést okoznak. A lényeg, hogy vannak, és persze az is, hogy látjuk őket.

ego2

Az Ego Trip nem színházi előadás, hanem kölcsönösen elfogadott szabályok között működtetett kommunikációs tevékenység. Az Ego Tripben nincsenek szerepek, melyeket színészek vagy táncosok eljátszanak és/vagy eltáncolnak, hanem szuverén, együttműködő emberek vannak, akik valamit szeretnének közölni önmagukról. Még az sem biztos, hogy e közlendő közhírré tételét fontosnak tartják, sokkal inkább úgy fest, hogy azért osztják meg a közlendőjüket velünk, mert e tevékenység közben nagyon jól érzik magukat. Megkockáztatom: fontosabbnak tartják, hogy jól érezzék magukat, mint hogy a közönségnek tetsszen, amit csinálnak. Ha tetszik is a publikumnak, az már csak hab a tortán, ami, ugye, azért nagyon finom.

ego4

De ez így nem színház, hanem valami egészen más. Talán éppen édestorta-habzsolás. Azért írhatok le ilyen erősen szubjektív, ötletszerű feltevést, mert az előadáson látottakat nem tudom színházi előadás szabályrendszerében értelmezni, ergo nem is kellhet róla szabályos kritikát írnom. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudnék, mert honnan tudhatnám például, hogy Pawel Pawelként aznap este Pawelhez képest jól szerepelt-e, vagy sem, Jasmine hitelesen adta-e Jasmine-t, adekvát-e önmagához Bandi és Laura, testhez álló szerep-e Ricardónak és Péternek Ricardo és Péter. Nem létezik (még nálunk sem) olyan szuper, észosztó kritikus, aki még ezt is jobban átlátná az érintetteknél. Mint ahogy abban sem ítélkezhetünk, hogy illik-e éppen Jasmine vagy Pawel lelkiállapotához egy hosszú, vad üvöltés – miért ne lehetne éppen ez odaillő, ha ugyanakkor a csendes mozdulatlanság is odaillő lehet, vagy mindkettőnek a felcserélt ellentéte.

ego6

Végül csak kijön belőlem az őskori, retrográd kritikus, és belső kényszerből felteszem magamnak a kérdést: nekem tkp. hogy tetszett ez az előadóművészeti produktumnak álcázott közösségi foglalkozás? Tetszett, tetszett (mert szeretem a szimpatikus fiatalokat), de még jobban tetszett volna, ha nem a nézőtéren ülök, hanem benne vagyok a színpadon zajló akciókban (és még csak nem is a kétszer is lejátszódó csoportos egymás puszilgatására gondolok). Viccen kívül: ezt a fajta „színházat" csinálni sokkal jobb, mint nézni. És mivel tényleg mindegy, hogyan végződik a kísérlet, ezért az egész olyan... – és most (életemben először) leírom a világ legundorítóbb kritikusi minősítését –: olyan „tét nélküli". Persze ez nem kritika, csak magánsunnyogás. Elvégre honnan is tudhatnám, hogy kinek-kinek az életében mi számít tétnek, és mi nem. Egyáltalán: mi az, hogy tét, mi az, hogy tánc, mi az, hogy színház?

Ego Trip

Ötlet, koreográfia, rendezés: Réti Anna, Ido Batash. Alkotótársak, előadók: Cseri Péter Oszkár, Pawel Dudus, Jasmine Ellis, Ricardo Machado, Laura Eva Meuris, Meszerics András. Zene: Anton Berman. Tér: Körmendy Pál. Fény: Nagy Zoltán. Dramaturg: Simányi Zsuzsanna e.h. Produkciós menedzser: Trifonov Dóra.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2014. február 27.