Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház, Balett, Néptánc

Lesz Nemzeti Táncprogram!

Beszélgetés Mihályi Gáborral - INTERJÚ

„Valóban ideálisabb lenne egyfajta stabil intézményi keretek közé foglalt, jövőbe tekintő, folyamatos, kiszámítható kapcsolatrendszer, de ott még nem tartunk. Hogy miben reménykedhetünk? Talán abban, hogy a 2010 utáni második Orbán-kormány újabb négy évében értékeket követve, jó tendenciákat támogatva, a táncművészetben is helyükre kerülnek a dolgok..."

Beszélgetés Mihályi Gáborral - INTERJÚ

„Valóban ideálisabb lenne egyfajta stabil intézményi keretek közé foglalt, jövőbe tekintő, folyamatos, kiszámítható kapcsolatrendszer, de ott még nem tartunk. Hogy miben reménykedhetünk? Talán abban, hogy a 2010 utáni második Orbán-kormány újabb négy évében értékeket követve, jó tendenciákat támogatva, a táncművészetben is helyükre kerülnek a dolgok..."

- Tisztújítás volt a Magyar Táncművészek Szövetségében. Megválasztották az új elnökséget, amelynek összetétele két tag kivételével megegyezik az előzőével, az elnökség pedig később a személyedben régi-új elnököt választott, sőt a társelnök személye sem változott. Az újabb bizalom azt fejezi ki, hogy annyira jól végezte mindenki a munkáját?

- A Szövetség egy demokratikusan működő szervezet, így nem volt egyértelmű, hogy újra fognak választani minket. Mi, Kiss János társelnök és én is, sokat gondolkodtunk azon, hogy egyáltalán elvállaljuk-e, ha újra felkérést kapunk. Hiszen nem volt könnyű az elmúlt három év. Olyan mérvű társadalmi változások zajlottak az országban, amelyek természetesen a táncművészetet is keményen érintették. Csak hogy néhányat megemlítsek... Mindannyian emlékszünk rá, hogy milyen összegeket zároltak a függetlenek támogatásából, hosszú évek óta nem emelkedtek a közalkalmazotti bérek, ami érinti az állami és önkormányzati együtteseket, a nyugdíj-lehetőségek megváltoztak, ami négy együttes tagjainak kivételével az összes táncost nehéz helyzetbe taszította, aztán itt van a művésztanárok továbbfoglalkoztatásának kérdése, ami a felső- és középszintű oktatásban erős tiltásként jelent meg... Mindezekkel szemben látszólag nem tudtunk elérni eredményeket, miközben a tárgyalások sokasága, az általunk elkészített – és a döntéshozókhoz eljuttatott – szakmai anyagok jó alapokat biztosítanak a közeljövőben remélt döntésekekhez, például a fent vázolt problémák esetében is.

- Néhányan megfogalmazták az ellentmondást, hogy az elnökség beszámolója szinte teljes mértékben arról szólt, hogy semmit sem sikerült elérni, ennek ellenére a közgyűlés majdnem egyhangúan elfogadta azt.

- Kicsit árnyaltabban fogalmaznék. Ezekben a nagy kérdésekben valóban nem tudtunk látványos eredményeket elérni, de látnunk kell, hogy azok a bizonyos mélyre ható változások nemcsak a táncművészetet, hanem a társadalom egészét érintették. A Szövetség tagjainak többsége megértően viszonyult a helyzethez, és én ezt köszönettel veszem. De egyáltalán nem vagyunk megelégedettek. Én úgy fogalmaztam a közgyűlésen, hogy az a bizonyos pohár csak félig van megtöltve. Aztán mindenki döntse el, hogy azt félig üresnek, vagy félig telinek látja. A többség az utóbbira szavazott.

- Én nem társadalmi változásokat érzékelek, hanem kormányzati és/vagy parlamenti intézkedéseket, amelyek a táncművészet mellett valamennyi kulturális területet hátrányosan érintenek.

- Ez a jelenlegi régi-új kormányzat vagy parlamenti többség határozott elképzelések mentén akarja átalakítani az országot, és azt gondolom, hogy ez mélyre ható társadalmi változásokkal jár. Nem a táncosok nyugdíját akarták elvenni, hanem megszüntették azt a sokakat irritáló helyzetet, hogy nem kevés negyvenvalahány éves ember nyugdíjat élvez. Hiba volt persze, hogy a fűnyírót végigeresztették az egész társadalmon, és így a táncosoktól is megvonták a korkedvezményes nyugdíjat. Hiba volt, hogy ellehetetlenítették a művésztanárok nyugdíj melletti foglalkoztatását. Ha körültekintőbben, lassabban járnak el, és konzultálnak a szakmák képviselőivel, akkor lehetett volna árnyalni ezeket a döntéseket.

- Mit tehet és tesz a Táncszövetség, hogy a döntéseket utólag árnyalják, illetve – én így fogalmaznék – hogy a súlyos hibákat helyrehozzák?

- Azzal kezdeném a választ, hogy azért az elmúlt három év sem teljesen értelmetlenül telt el, ha nem is érkeztek mindig pozitív válaszok az általunk generált kérdésekre. Azt is eredménynek kell tekintetünk, hogy a Magyar Táncművészek Szövetsége létezik, tudja képviselni a szakmát, miközben más tánc- és egyéb kulturális érdekvédelmi szervezetek felmorzsolódtak, marginalizálódtak. Az NKA előadó-művészeti kollégiumának újabb átalakítását is konkrét eredménynek tekinthetjük, hiszen ma már az eddigi kettő helyett három táncos kurátor működik. Az is leginkább a Szövetség érdeme, hogy újra van Fülöp Viktor-ösztöndíj. Hosszú évek óta nem kapott annyi táncos művészeti, vagy állami elismerést, mint az idén Március 15-én – hogy csak néhány példát említsek. A Táncszövetség erejét persze a tagok, az együttesek művészi ereje adja elsősorban. Jó az alaphelyzetünk, mert az elmúlt években a politikával sikerült kialakítanunk intézményesült – és személyes – jó kapcsolatokat.

- Mondanál példákat az intézményesült kapcsolatokra?

- Akár mi generáltunk kérdéseket, akár felülről címeztek felénk szakmai kérdéseket, a minisztérium illetékesei mindig meghallgattak minket. Tehát vannak kialakult csatornáink.

- Milyenek ezek a csatornák? Zajlanak például rendszeres, hivatalos találkozók a táncművészet képviselői és a döntéshozók között?

- Igen. Vannak ilyen találkozók. Pedig rettenetesen nehéz helyzetben voltunk. Négy évalatt három kulturális államtitkárunk és két miniszterünk volt. És mindegyikkel újra kellett kezdeni a személyes kapcsolatok kiépítését. Újra és újra el kellett magyaráznunk a problémáinkat, újra és újra „legitimálnunk" kellett saját magunkat és a szakmánkat. Tudatosítanunk kellett, hogy most, az ezredfordulón Magyarországon fontos, megkerülhetetlen művészeti ág a táncművészet. És ezt minden esetben sikerült átvinnünk. Tudom, hogy a konkrét problémákkal szemben ez csekélységnek tetszik, de hidd el, hogy ezt az alapot, ezt a kiinduló pontot sem könnyű megteremteni, és e nélkül nem megy semmi.

- Ebből én azt hallom ki, hogy a pozíció egy szakmai szervezet élén önmagában, a felső politikai vezetés felé kiépített személyes kapcsolat nélkül vajmi keveset ér.

- Valóban ideálisabb lenne egyfajta stabil intézményi keretek közé foglalt, jövőbe tekintő, folyamatos, kiszámítható kapcsolatrendszer, de ott még nem tartunk. Hogy miben reménykedhetünk? Talán abban, hogy a 2010 utáni második Orbán-kormány újabb négy évében értékeket követve, jó tendenciákat támogatva, a táncművészetben is helyükre kerülnek a dolgok, akár úgy is, hogy a kultúrpolitika is – tudomásul véve a művészet szabadságát – kompromisszumokra lesz képes. És ha ehhez társulni fog bizonyos gazdasági növekedés, mely forrásokat szabadít fel a táncra is, akkor lehet, hogy egy jobb világ jön el számunkra. Ha nem lennék optimista, minek vállaltam volna el egy újabb három éves periódust a Szövetség élén?

- Én is szeretek optimista lenni, de a közelmúlt bizonyos történései egyáltalán nem arra utalnak, hogy az írányítók kompromisszumkészek volnának, és hogy most kezdenék áhítattal tisztelni a művészet szabadságát. Konkrétan arra gondolok, hogy az úgynevezett EMMI működési pályázatoknál a minősítéssel nem rendelkező szervezetek „forgalmazói" kategóriájában (ahol a pályázók majdnem fele táncot is befogadó, illetve menedzselő hely) a színházművészeti bizottság és az államtitkár alaposan felülbírálta a delegált és felkért szakértőkből álló kuratórium döntését. Értsd: olyanoktól vettek el jelentős összegeket, akiknek így ellehetetlenült a helyzetük, és olyanoknak adtak, akiknek a szakértők szerint nem kellene állami támogatást kapniuk. Ezt elvileg csak a Táncművészeti bizottsággal közösen tehették meg, amelynek te is tagja vagy. Hogy zajlott ez valójában?

- A Táncbizottság minden esetben igyekszik maximálisan figyelembe venni a kurátorok véleményét, nem akarja felülírni az általa felkért szakértők döntéseit. Azonban ha aránytalanságokat tapasztal, azokat kötelessége szóvá tenni, és módosító javaslatokat tenni. A Színházi bizottság viszont sok esetben kiterjeszti hatáskörét, és olyan kérdésekben is határozottan állást foglal, amivel sérti a táncszakma érdekeit. Erről több esetben már tárgyaltunk velük.

- A most, tavasszal kihirdetett pályázati eredményekről hogyan születtek meg a végleges döntések?

- A kuratóriumoktól beérkezett javaslatokat a két bizottság külön, egymástól függetlenül véleményezte. A Táncművészeti bizottság apró változtatásokkal elfogadta a javaslatokat, míg a Színházművészeti bizottság – ismereteink szerint – például a forgalmazói kategóriában egy másik típusú javaslatot tett az államtitkárnak, és az államtitkár azt fogadta el.

- Tehát a két bizottságnak közös ülése nem is volt?

- Nem. Megtettük a javaslatainkat, az államtitkár úr pedig a bizottságok és a kurátorok javaslatának ismeretében eldöntötte a kérdést.

- Ezen a menetrenden a jövőben – finoman szólva is – változtatni kell. Ebben a kérdésben harcolni kell a szakma érdekeiért...

- Éppen nemrég, a POSzT-on is beszélgettem arról a színházi bizottság egyik tagjával, aki a Teátrumi Társaságban is tisztséget visel, hogy olyan esetekben, amelyekben a színházi és a táncos érdekek keverednek, ott a hatáskörök kerüljenek a helyükre, és a táncosok ne csak artikulálhassák a véleményüket, hanem a véleményük a döntésekben kellő súllyal meg is jelenhessen.

- Ez – ha jól értem – egy privát, baráti beszélgetés volt.

- Igen. Ilyen beszélgetéseken keresztül lehet elérni azt, hogy a kapcsolatok, a megállapodások aztán ne csak informálisak, hanem formálisak, intézményesültek, hivatalosak legyenek. El kezdtünk szervezni egy találkozót a Teátrumi Társaság vezetésével, melyen a szándékaink szerint – az aktuális problémákon túl – hosszútávú szakmapolitikai kérdéseket is meg kívánunk vitatni.

- Milyen egyéb, közeljövőre vonatkozó tervekkel, ígéretekkel, programmal állt elő a szövetség elnöksége?

- Én azt látom, hogy a kultúrpolitika jelenleg a nagyobb ívű programokat támogatja, abban ismeri fel a kisebb, partikuláris érdekeket, igényeket, szándékokat, értékeket is. Sorolhatom egyenként is a gondokat, emeljük fel az együtteseknél az alkalmazotti béreket, legyen több forrás a pályázatokra, nyíljanak új ösztöndíjak, ne csak két Harangozó-díj legyen egy évben, mozduljon ki a tánc Budapestről, és ne csak a Dunántúlra, hanem Kelet-Magyarországra is, és a már említett nyugdíjkérdés, a képzés problémái... De próbáljuk mindezt komplexen kezelni! Kitekinthetünk a részproblémákra is, de ezt az egészet egy összefüggő rendszerként kell szemlélni. A közgyűlésen, az elnöki beszámolóm végén meghirdettem a Nemzeti Táncprogramot, amely magában foglalja az összes eddig említett vitatott kérdést, de arra is lehetőséget teremt, hogy újakat vessünk fel. Az elnökség és a Szövetség ezt a felvetést támogatja, a munka nemsokára elkezdődik, én azt remélem, hogy ősz elején már olyan olvasható formában lesz a Nemzeti Táncprogram, hogy meg tudja érinteni a szakmát, és később, ha a programot egy erős Táncszövetség képviseli, akkor majd sikerül mindenkivel megértetnünk, hogy a tánc – nemcsak önállóan, hanem más művészetek részeként is – megkerülhetetlen művészeti ág.

- Fontos, hogy szülessen egy ilyen átfogó dokumentum, és hogy az erős képviseletet is nyerjen, de ugye történni fognak konkrét ügyekben konkrét lépések is? Milyen eredménnyel zárult például a győri táncfesztiválon az eszmecsere, amelyen – ha jól tudom – a Magyar Művészeti Akadémia is képviseltette magát?

- Az Művészeti Akadémiával szinte a „kezdetektől" kiváló a kapcsolatunk, támogatják a programjainkat, szakmai kérdésekben konzultációk zajlanak a szervezésükben, úgy látom, ismerik a táncművészet eredményeit, és a problémák is világosak számukra. Győrben is magas szinten képviseltették magukat, hiszen az elnökségi ülésen jelen volt Kucsera Tamás Gergely főtitkár és Juhász Judit szóvivő. A találkozón és az azt követő fórumon, majd a nap végén a közös sajtótájékoztatón szó volt az MMA kultúrában betöltött szerepéről, az új Vigadó tereinek hasznosításáról táncelőadásokra, a Nemzet Művésze díjról, egy ösztöndíjrendszer kidolgozásáról, a Nemzeti Táncprogramról és annak részeként, természetesen a nyugdíjról és az életpálya modellről is. Az a tervünk, hogy az azonnal induló szakmai előkészítés után a Nemzeti Táncprogram első változatát a Magyar Művészeti Akadémia augusztusi előadóművészeti konferenciáján mutatjuk be. A nyáron az alapkövet helyezzük el, a pontos célokat jelöljük meg, majd a részletes kidolgozáshoz szakértőket, jogászokat kapunk az Akadémiától.

- És milyen folytatás várható az immár „szokásos" szeptemberi pécsi tánckonferencián?

- Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Nemzeti Táncprogram első olvasata ott már a résztvevők kezébe kerülhet. És persze számítunk rá, hogy a Táncszövetség belső és külső szakértői mellett, majd mások is hasznos észrevételekkel, kiegészítésekkel segítik a munkánkat. Erre majd Pécsett is lehetőség nyílik.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

2014. június 28.

*

A Magyar Táncművészek Szövetségének tisztségviselői:

Elnök: Mihályi Gábor – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

Társelnök: Kiss János – a Győri Balett igazgatója

Az Elnökség tagjai:

Bozsik Yvette – a Bozsik Yvette Társulat igazgatója

Ertl Péter – a Nemzeti Táncszínház igazgatója

Juhász Zsolt – a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője

Solymosi Tamás – a Magyar Nemzeti Balett igazgatója

Szakály György – a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora

Vincze Balázs – a Pécsi Balett igazgatója

Zsuráfszky Zoltán – a Honvéd Együttes művészeti vezetője

Az új Felügyelő Bizottság:

Elnök: Mucsi János – a Duna Művészeti társaság elnöke

Tagok:

Dr. Bolvári-Takács Gábor – a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.

ügyvezető igazgatója

Pataki András – a Szegedi Kortárs Balett igazgatója

Örökös Tiszteletbeli Elnök: Novák Ferenc

Tiszteletbeli elnökségi tag: Török Jolán

Ügyvezető titkár: Szalay Tamás