Interjú

Kortárs tánc

Aki egy mozdulatot százféleképpen el tud mondani…

individuum leadBeszélgetés Maday Tímeával és Hámor Józseffel

„Sok helyen a világban az új generáció többsége nem tud különbséget tenni stílus és technika között. Brüsszelben, Anne Teresa de Keersmaeker iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban tanultam kortárs táncot négy éven át. Ott mind fizikálisan, mind mentálisan keményen meg voltunk dolgoztatva."

Beszélgetés Maday Tímeával és Hámor Józseffel

„Sok helyen a világban az új generáció többsége nem tud különbséget tenni stílus és technika között. Brüsszelben, Anne Teresa de Keersmaeker iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban tanultam kortárs táncot négy éven át. Ott mind fizikálisan, mind mentálisan keményen meg voltunk dolgoztatva."

A Gangaray Trambulin kortárs táncműhely 2014/2015 őszén kezdte meg második teljes évadját. A kilenchónapos időszakban a programot kitaláló és megvalósító Maday Tímea és Hámor József hetente öt napon, napi öt órában foglalkozik a fiatal kortárs tánc iránt elkötelezett műhelytagokkal. Az évadban négy (tavaly öt) előadást mutatnak be, melyek nyaranta egy fesztivál keretében együtt is műsorra kerülnek. Az idei évad eddigi két bemutatója, az Individuum (koreográfus: Maday Tímea) és az Avar (koreográfus: Hámor József) apropóján beszélgettünk.

- Le lehet írni, hogy milyen gondolat mentén épülnek fel ezek az előadások, hogy honnan jön az ötlet?

hamorHámor József: Számomra mindig a zene a kiindulópont, és az Avarnál is először a zene volt meg: montázs, akárcsak az Individuumban. Az Avarban a vonósok kaptak jelentőséget, az Indiviuduumban a ritmusszekciók, a dobok. A zene hangulatához és a mozgásvilághoz kerestünk címeket. Az Avar címe végül a buszon ülve keletkezett. Az Avar utca előtt elhaladva egymásra néztünk Timivel: ez az.

Maday Tímea: Az Individuum az egyének szerepét helyezi előtérbe, már csak azért is, mert új csoportról volt szó, de ezt általában véve is fontosnak tartom. Egyénileg kívántam őket mozgatni. Az Individuum éppen ezért több blokkból épült fel, kisebb tételekből, szemben az Avar hosszabb mozgástételeivel. A Bethlen Téri Színházban negyedik éve tartjuk meg a nyári intenzív kurzust, a Bethlen Terminált, ott szoktam kísérletezni a mozgásanyaggal, ha úgy adódik, azt később továbbfejlesztem. Most is ez történt.

- Ezek a produkciók felfoghatók-e a műhelyhez tartozó szituációs gyakorlatnak, ezáltal feladatnak? Azzal a szándékkal veszitek föl a résztvevőket, hogy majd létrejön egy produkció?

M. T.: Nem csak az érdekel minket, hogy „feltegyünk" különböző kombinációkat, hogy aztán legyen belőle egy előadás. Minket a folyamat érdekel, amelyből a programban részt vevők tanulni tudnak.

H. J.: Így van, az a fontos, hogy profitálni tudjanak belőle. Biztos, hogy az Avart feladatnak vették − heteken keresztül gyakoroltuk az eséseket, hogy ne gördülésnek tűnjenek −, habár folyamatosan hangsúlyoztam, hogy ennek nem szabad látszódnia. De elsősorban előadói feladat volt.

M. T.: Az Individuumban nem az előadás módjára, hanem a technikára, zeneiségre, ritmusra összpontosítottam. A technikai nívó volt magas, ebben kerestem a kihívást számukra. Így két különböző utat jártunk be.

- Miből áll a műhelymunka?

H. J.: Hetente ötször, napi öt órában foglalkoztatjuk a műhely tagjait, az első másfél-két óra technikai tréning, vagy Timi tartja, vagy én, illetve meghívott mesterek (évadonként egy külföldi nyitott kurzust is szervezünk), hogy rajtunk kívül másoktól is tanuljanak. A fennmaradó három órában pedig az adott koreográfus – az évad harmadik bemutatójára Csuzi Mártont hívtuk meg – szerkeszti a saját anyagát.

madayM. T.: Ez nem jelenti azt, hogy a tanárok metodikája egymásra épül. A metodika mindig a csoport felépítésétől, technikai szintjétől függ, illetve a hiányosságaikat igyekszünk pótolni. Ezek mellett, természetesen, az adott koreográfus mozgásvilága is meghatározó. Mi ehhez képest tanítjuk őket, felmérve a csapat szintjét.

- Változhat az évadterv attól függően, hogy kik vesznek részt a programban?

H. J.: A programba nem azért fizetnek be az emberek, hogy színpadon lehessenek, hanem hogy tanuljanak, fejlődjenek. Csak akkor kerülnek színpadra, ha már azon a szinten vannak. De kompromisszumot, igen, kell kötni.

M. T.: A koreográfus mondja meg, hogy kik azok, akik viszik a darabot. Ez nem egyenlőségen alapul. Megadjuk a lehetőséget, de szeretnénk tartani egy szintet.

- Kiket vesztek fel? Jellemzően milyen táncos múlttal rendelkeznek a jelentkezők? A felvétel a részprojektekre szól vagy a teljes évadra?

H. J.: Egy évadra vesszük fel őket, de nem kizárt, hogy csatlakozzanak is. Mint ahogy most is öten évad közben csatlakoznak, ketten csak Csuzi Márton projektjére, hárman az évad végéig. Az sem kizárt, hogy valaki több évadot velünk töltsön. Korhatár nincs, eddig csak lányok jelentkeztek vegyes korosztályban, tizenhét-tizennyolc éves kortól harmincig. Olyanokat nem veszünk föl, akiknek egyáltalán nincs táncos múltjuk, és azt nézzük, hogy az illető mennyire képlékeny. Kerüljük a kialakult, berögzült kliséket. Fontos a hozzáállás, hogy komolyan gondolják a szakmát, hogy a táncot ne hobbinak tartsák.

- Mit kapnak tőletek a résztvevők? Hogyan fogalmaznátok meg ezt röviden?

H. J.: Mindenkinél önmagán múlik, mit kezd az évad során felszedett tudásával.

M. T.: Idézem Illés Tímea mondatát, aki a múlt évadban csatlakozott hozzánk, és ebben az évadban is velünk van, és aki önmagához és a csapathoz képest is a legtöbbet fejlődött, aki etalonja ennek a programnak: „Minden hozzáállás kérdése."

- A képzési díj megszűri a jelentkezőket?

H. J.: Sajnos, igen. Nem tudjuk vállalni, hogy valaki egyáltalán ne járuljon hozzá a képzéséhez anyagilag, ugyanakkor egy határig mindent meg tudunk beszélni.

individuum KNI3

Individuudm / fotó: KNI

M. T.: A egész műhely saját költségvetésű, nekünk kell a koreográfust, a mestereket, a termet és a reklámot fizetni. Mi csak rakunk bele. Már az nagy dolog, hogy – pályázati támogatás nélkül – a második évadunkat éljük.

- Milyen intézményekhez, szervezetekhez kötődtök?

H. J.: A Jurányi Inkubátorházhoz, ahol a Műhely Alapítvány próbatermét használjuk. Ez nagyon jó hely a nálunk tanulóknak, mert sok független együttes itt próbál (pl. Duda Éva vagy Szabó Réka társulata), sokakkal tudnak találkozni, mely a kapcsolati tőke elindításához hasznos. De a Műhely Alapítvány most veszélyben van, így új helyet kell keresnünk, ahol feltehetőleg jobban el leszünk szigetelve. Ám ez nem csak rossz dolog, még a munka javára is válhat...

M. T.: A másik intézmény, amelyhez kötődünk, az a Bethlen Téri Színház, ahol a bemutatóink, a fesztiválunk helyet kap. A színház művészeti vezetője, Szögi Csaba nagy támogatónk.

- A programotok hol helyezkedik el a magyar kortárstánc-képzés rendszerében?

avar

Avar / fotó: Czitrovszky Balázs

H. J.: Papírt – egyelőre még – nem adunk. Ehhez felesleges dolgokat kéne tanítanunk megszabott stílusokkal és óraszámokkal, amit mi nem gondolunk szakmailag megalapozottnak. Mi ebben így nem kívánunk részt venni.

M. T.: A magyar oktatási rendszer még nem támogatja azt a fajta kifejezetten kortárs táncosoknak kigondolt rendszert és iskolát, amit mi képviselünk, ezért most stagnálunk, de papírra vetett nagy terveink vannak. Egyelőre csak kisebb bővítésekben gondolkodunk, jövőre több csoporttal szeretnénk dolgozni, a fiatalabb generációt is megcélozni. Egyébként pedig az én külföldi és Jocó itthoni tapasztalatai alapján kiépítettük a képzési struktúrát. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk, egy szponzorra, aki hisz bennünk és abban, hogy a magyar kortárs tánc felvirágoztatható, a visszaesés megszüntethető.

- Mire vezetitek vissza, és miben látjátok megnyilvánulni a kortárs tánc visszaesését magyar viszonylatban? Ez összefüggésben van azzal, amiről nemrég nyilatkoztatok, hogy a táncosok ma sem fizikailag, sem mentálisan nincsenek megfelelő állapotban?

individuum KNI

Individuudm / fotó: KNI

H. J.: A visszaesés oka a gyakorlatok és a nívós mesterek hiánya. Nem elég heti néhány kortárstánc- és balettóra. Gyakorlat, gyakorlat, gyakorlat. Nem azt mondjuk, hogy Magyarországon nincsenek nívós mesterek, hanem hogy nincsenek a megfelelő helyen. Ráadásul a tanítványok hozzáállása a szakmához is más lett. Egyre kevesebb fanatikus táncossal találkozom. Amikor én tanultam, körbenéztem, és tele volt ugyanolyan fanatikus emberekkel a környezetem, mint amilyen én voltam. Hiába vagyok mesterként fanatikus, ha a tanítványom fanatizmusban nincs azon a szinten, mint én.

M. T.: Ez szerteágazó probléma. Magyar viszonylatban a tánctechnika magas szintje egyre kevésbé jellemzi az együtteseket, így a fiatal táncosok sem úgy állnak a saját táncjövőjükhöz, mint ahogyan a mi generációnk tette, vagyis ilyen szinten nincsenek eléggé inspirálva. Sok helyen a világban az új generáció többsége nem tud különbséget tenni stílus és technika között. Brüsszelben, Anne Teresa de Keersmaeker iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban tanultam kortárs táncot négy éven át. Ott mind fizikálisan, mind mentálisan keményen meg voltunk dolgoztatva. A másik visszatérő probléma pedig, hogy kik azok, akik papírt kapnak, ők milyen tapasztalattal rendelkeznek emberi, technikai, előadói téren, és ők mit tanítanak, miből táplálkoznak.

- A Gangaray Dance Company, a Gangaray Improvizációs Tánc Találkozó, azaz a G.I.T.T. és a Gangaray Trambulin hogyan függnek össze egymással?

avar3

Avar / fotó: Czitrovszky Balázs

M. T.: Jocó személye az összefüggés. A Gangaray Dance Company projekt alapon működik, akkor él, ha kapunk pénzt, lehetőséget, de a legnagyobb problémánk táncost találni. A G.I.T.T. most szünetel, ez neki és nekünk is jót tesz. Meghívás alapján kerestük föl az előadókat (a zenész és táncos előadókat egyaránt) és ahogy a Trambulin, ez is egy szakmai színvonalat kívánt teljesíteni. Aztán egyre kevésbé tudtak eljönni azok a művészek, akiket felkértünk, akik teljesíteni tudták volna a színvonalat, melyből nem akarunk lejjebb adni, így inkább pihentetjük.

- Honnan ered a Gangaray név?

H. J.: Pontosan tíz évvel ezelőtt csináltam egy darabot, egy duettet, és kerestem hozzá egy címet, valamilyen mesének a címét, ehhez Fosztó Andris barátom segítségét kértem. Hozzá kell tenni a történethez, hogy én a Garay utcában lakom, egy gangos házban. Így lett a Gangaray mese... Annyira megtetszett, hogy megmaradt. Semmi köze nincs sem Indiához, sem az indiai templomi tánchoz, sem a hastánchoz, de örülök annak, hogy indiai hangzása van.

- Mindkettőtök szakmai munkásságára az a jellemző, hogy nem maradtok sokáig egy helyen, most is szabadúszók vagytok. Ez alkati sajátosság, vagy szerintetek ezt kívánja meg a magyar, illetve külföldi kortárstánc-szcéna?

H. J.: Ez alkati sajátosság, hiszen van, aki kifejezetten jól érzi magát együtteseknél. Folyamatosan kerestem azt, hogy hol érezném jól magam, hogy mit szeretnék csinálni. Viszonylag korán tudtam, hogy kortárs tánccal szeretnék foglalkozni, de még öt-hat évet várnom kellett rá – miután eljöttem az Experidance-ből. Ugyanis három évig ott táncoltam, ami az esetemben soknak számít. Egyébként Duda Éva volt az, aki „behozott" a kortárs táncba.

M. T.: Álmodozó, kíváncsi ember vagyok, ha meglátok valamit, és érdekel, rögtön oda akarok menni. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy világvezető együttesek kapkodtak utánam. Ott volt a lehetőség, úgy voltam vele, hogy miért ne, csakis tanulhatok, tapasztalhatok belőle.

- Hogyan alakul mostanság az egyéni táncos karrieretek?

hamor maday

Hámor József és Maday Tímea

M. T.: Itthon Jocóval szoktam dolgozni, és Pataky Klárival, akit mind szakmailag, mind emberileg, mind az előadóművészetét illetően nagyra becsülök. Jelenleg külföldön is dolgozom egy projektben, David Hernandezzel, a régi mentorommal, tanárommal. A bemutató Franciaországban lesz. Ezen kívül koreográfusként, meghívott tanárként is dolgozom.

H. J.: Én is sokat dolgozom Pataky Klárival, most Bozsik Yvette-tel mutattuk be az Antigonét, a Duda Éva Társulatnál tartok tréninget a társulat tagjainak, hasonló feladat vár rám a Miskolci Balettnél, illetve a Szegedi Kortárs Baletthoz is meghívtak egy koreográfia készítésére.

- A koreográfusi és az aktív táncosi pálya kiegészíti egymást?

M. T.: Kellemes egyensúlyt alakítottunk ki. Évente egyet, maximum kettőt koreografálunk, vagy meghívásra, vagy saját projektben, emellett táncolunk és tanítunk, inspirálódunk.

H. J.: A Gangaray Dance Company azért is működik projekt alapon, hogy ne kelljen minden évadban legalább három darabbal előállni ahhoz, hogy az együttest életben tudjam tartani.

- Gyakran hallani tőletek, hogy a történetmesélést a koreográfiában nem tartjátok fontosnak.

H. J.: A tánc nem narráló műfaj. Olyan darabokat szeretünk létrehozni, melyek a néző asszociációs képességeit nyitja meg. Engem soha nem érdekelt az, hogy konkrét történetet meséljek el.

M. T.: Én könnyebben nyitok egy történetmesélő darab, vagy project felé. Ez a Cirque du Soleiljel való munkámra is jellemző volt. Évek óta tervezem, hogy megcsinálom például az Alice Csodaországban-t.

- Timi, egy korábbi interjúban a hivatásos táncos és táncművész között úgy tettél különbséget, hogy a hivatásos táncos csak nézi a megvalósítandó koreográfiát, míg a táncművész látja is. Mit értettél ezen pontosan?

M. T.: Ezt a tanulási és előadói folyamatra vonatkozóan értelmezem. Hivatásos táncos és táncművész között ott teszek különbséget, hogy a táncművész azt a koreográfiát, amit elé állva megmutat neki egy koreográfus, nem lemásolja, hanem létrehozza – csak a saját testével. Nem „úgy" kell csinálni, hanem „azt". A tanításban az a legnehezebb, hogy ezt megértsék a fiatalok. Hogy ne képeket, formákat érzékeljenek, és azt másolják (ami egyszerű feladatteljesítés), hanem lássák, hogy az adott mozdulat milyen technikai, fizikai funkción keresztül jön létre, és mindezen felül milyen mondanivalóval bír. Kint ezt tanultam. Egy mozdulatot rengetegféleképpen megtanítottak. Ma már egy új koreográfiát úgy látok magam előtt, mint egy „mozdulattörténetet".

H. J.: Amikor valaki ilyen képzésben részesül, mint a Timi, és ennyire tehetséges táncos, akkor nem is kell konkrét történet. Mert ha valaki egy mozdulatot százféleképpen el tud mondani a testével, az már maga a történet. A mozdulat kifejezőereje.

Az interjút Varga Kinga készítette.

2014. december 30.