Kutszegi Csaba: Szövegbe simított tánc
Brian Friel: Pogánytánc -
A tánc, a színpadi mozgás olyan érzéki és gondolati pluszt tud hozzáadni az elhangzó szöveghez, amelyet a szó önmagában (vagy a szokványos színpadi környezetében) nem képes létrehozni.
Nem állíthatom, hogy a Bozsik Yvette rendezte-koreografálta Pogánytánc című előadás új fejezetet nyitna a színpadi tánc és a mozgás-, avagy fizikai színház történetében, azt viszont az alkotás megtekintése után örömmel nyugtázom, hogy a koreográfusi szemlélet mennyire képes dinamizálni egy eredetileg verbálisszöveg-központú produkciót.
Nagy-Kálózy Eszter, Bánsági Ildikó, Tóth Auguszta, Tompos Kátya, Fehér Tibor és Rátóti Zoltán / Fotók: Jókúti György
Ehhez apropót az szolgáltat, hogy Brian Friel darabjában sokszor esik szó táncról, ennek megfelelően sokszor nyílik benne táncra lehetőség, de a magam részéről ennél messzebbre is elmerészkednék. Vagyis: szívesen nyugtáznám a koreográfusi szemlélet megjelenését olyan „prózai” előadásokban is, melyekben egy szó sem esik táncról. Ugyanis bebizonyosodott már sokszor: a tánc, a színpadi mozgás olyan érzéki és gondolati pluszt tud hozzáadni az elhangzó szöveghez, amelyet a szó önmagában (vagy a szokványos színpadi környezetében) nem képes létrehozni. És nem mellesleg azt sem kell tragédiaként megélni, ha a tánc az előadásban többször „csupán” szórakoztat, felold, dinamizál.
Samantha Kettle és Bakos-Kiss Gábor
A Pogánytáncban éppen ez a kettősség figyelhető meg. A táncbetétek vagy a kisebb koreografikus megnyilvánulások nem egyszer a hangulatot megalapozva-fokozva leginkább csak jólesnek a szemnek, máskor viszont komoly – elvont – eszközei a többletjelentés, a rendezői egyeditartalom-társítás megjelenítésének.
A Pogánytáncban a tánchoz fűződő kapcsolat alapján nem válik szét az előadógárda, és ez komoly erénye az előadásnak. A táncosok (a Bozsik Yvette Társulat tagjai) csak ritkán és keveset beszélnek, a színészek nagyobb részt a szöveges szerepüket játsszák (csak a szokásos „prózai átlaghoz” képest táncolnak igen sokat), a két csapat tevékenysége mégis olajozottan egymásba simul, nincsenek némán és manírosan gesztikuláló táncosok és koreográfiát ügyetlenül letudó színészek.
Fehér TiborVan viszont olyan szereplő, aki bravúros átmenetet képez tánc- és prózai szerep között. Bakos-Kiss Gábor, a felnőtt Michaelt játszó színész nem kevés szöveget is mond, miközben az előadás két felvonásán át táncosként viselkedik. Ez nem azt jelenti, hogy fergeteges technikájú táncszámokat mutat be, hanem hogy mozgással, és főleg jelenléttel kell egyszerre észrevétlennek és jelentősnek lennie. Az egytől egyig markáns nőkaraktereket kitűnően megformáló színésznők – Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Tóth Auguszta, Nagy Mari és Tompos Kátya – táncban is jelentőset alkotnak. Bánsági ereje, lendülete, elszántsága és alázata példamutató, Nagy-Kálózy leginkább a kifinomult stílusérzékével emelkedik ki, a szintén kitűnő formában levő Tóth Aguszta egyszerre tud elegáns és szenvedélyes lenni, a mozdulatokat legügyesebben Nagy Mari illeszti a karakteréhez. Tompos Kátya pedig – egy külön bekezdést érdemel.
Tompos bár nyilván nem vállalhatná el az operaházban A hattyúk tava főszerepét, mégis kitűnően képzett táncosnő benyomását (is) kelti. Abban biztos vagyok, hogy tanult klasszikus balettet, ezzel mások is vannak így, de sokukon ennek emléke sem látszik. Tomposnak tökéletes balerinaalkata van, és az összes porcikáját úgy tudja koordinálni, mintha vérprofi balettművész volna. Különös tánctechnikai trouvaille-okkal ő sem kápráztatja el a nézőket, de kit érdekel a technika, ha egy szép test egy parányi mozdulattal is hangszerként szólal meg. Tompos a tánc lényegét adja: teste és lelke mindig egyszerre mozdul, miközben ésszel vezényli a sok gyakorlással megszerzett tudását. Egy-egy mozdulata minden bizonnyal hosszú időkre belevésődik sok néző emlékezetébe.
Ez utóbbi (ezúttal is) elmondható Krausz Alízról is – hogy áttérjünk a táncművészekre. Krausz minden helyzetben és stílusban egy rövidke sétával különös atmoszférát tud teremteni, a Pogánytáncban ezt most egy rövid, de remekbeszabott pogány tánccal is tetézi. Samantha Kettle és Vati Tamás néhány megmozdulása is külön említést érdemel, mindketten egyszerűen pompázatosak a versenytánc-jelenetben (amellett, hogy mindenki abban a legjobb). Ez a rövid kis rész eleve nagyszerű rendezői ötlet, ekkor szárnyal igazán az a bizonyos rendező-koreográfusi szemlélet. A táncosok ugyanis nem egyszerűen illusztrálják Maggie (Nagy-Kálózy Eszter) emlékeit, hanem – a táncot játékos magától értetődéssel belesimítva a szövegbe – életre keltik azokat.
Nagy Mari
Még három fontos szereplőről… Rátóti Zoltán finom eszközökkel árnyalt figurát alkot Jackből, a misszionárius papból; a táncjelenetben magabiztos ritmusérzéke érdemel dicséretet. Michael apja szerepében Fehér Tibor élő bizonyítéka annak, hogy a különleges testi adottságok, a tánctudás és a színészi mesterség ötvözete milyen csúcsra járatható színpadi lehetőségeket rejt magában. A gyermek Michaelt játszó gyermek Nagy Levente olyan szép jövő lehetőségét mutatja fel, amelyben teljesen természetes lesz, hogy a színész úgy táncol, mint a táncos, a táncos pedig úgy játszik, mint a színész. Említett fiatalember mindkettőben máris jeleskedik (mint hírlik, színész szeretne lenni, miközben szülei egykor kitűnő balettművészek voltak).
Brian Friel: Pogánytánc
Fordította: Upor László. Díszlettervező: Cziegler Balázs. Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina. Dramaturg: Kozma András. Zeneszerző: Philippe Heritier. Fénytervező: Pető József. Koreográfusasszisztens: Gombai Szabolcs. Ügyelő: Lencsés István. Súgó: Kabódi Szilvia. Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos. Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette.
Szereplők: Bakos-Kiss Gábor, Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Tompos Kátya, Fehér Tibor, Rátóti Zoltán, Nagy Levente. Közreműködik a Bozsik Yvette Társulat: Hasznos Dóra, Krausz Alíz, Samantha Kettle, Gombai Szabolcs, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs.
Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2018. február 25.