Turbuly Lilla: Szakmázni nehéz
A XVI. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójáról – 2. rész -
Ami a színházi fesztiválokra nem mindig jellemző: itt a beszélgetéseket az összes társulat meghallgatta, ahogy egymás előadásait is folyamatosan nézték.
Nem voltam még olyan színházi fesztiválon, ahol ne lett volna vita a szakmai beszélgetéseken. Kinek szól? Mi a célja? Kik legyenek a szakmai hozzászólók? Ki kell-e nyitni a közönség felé? Hogyan lehet egyensúlyozni a semmitmondó tiszteletkörök és a lehengerlő bírálatok között? El lehet-e kerülni a sértődéseket? Ideális, mindenkinek megfelelő megoldás valószínűleg nem létezik, de az első beszélgetések után azt gondoltam, lám, ezek a néptáncosok egész jól megoldották azzal, hogy egymásról is véleményt mondanak, körükben a tánctechnikai kérdések és más részletek (viselet, hajak) is szóba kerülnek, a zsűri pedig az egész produkcióról mond véleményt. A második szakmai beszélgetésen aztán kiderült, hogy többen azt szeretnék, ha a zsűri is többet foglalkozna a tánccal, a technikával, kevesebbet a nagy egésszel, tekintve, hogy a jelenlévők zöme táncos. Vagyis – ahogy Lőrinczy György találóan megfogalmazta – eltérnek a vélemények abban a kérdésben, hogy mit tekintsünk szakmai kérdésnek, és kit szakmailag kompetens zsűritagnak. (Hozzá kell tenni, hogy a zsűrit úgy állították össze, hogy abban koreográfus, színházigazgató, zeneszerző és táncművész / táncpedagógus is jelen legyen. A zsűri ötödik tagja éppen egy, az utolsó pillanatban megbetegedett néptáncos szakember, az autentikus néptánc egyetemi oktatója lett volna).
A harmadik alkalomra a táncos véleménymondók érezhetően belerázódtak a feladatba, összeszedetten, a kifogásaikat sem véka alá rejtve fogalmazták meg a véleményüket. A szakmai zsűri tagjai más-más irányokból közelítettek. Novák Tata emlékeit is felidézve, karakteres véleményeket mondott, Lőrinczy György a menedzserszemléletre, a jó értelemben vett eladhatóság szempontjaira is felhívta a figyelmet, Szalay Tamás az előadásokat több szempontból értékelte, Cári Tibor pedig elsősorban a zenére figyelt.
Ami a színházi fesztiválokra nem mindig jellemző: itt a beszélgetéseket az összes társulat meghallgatta, ahogy egymás előadásait is folyamatosan nézték. Az egymás iránti figyelem és a szakmai érdeklődés tehát adott volt. A beszélgetések idejét talán érdemes lenne egy kicsit bővíteni, hogy kérdésekre, viszontválaszokra is jusson idő. Persze, a program sűrűsége és számtalan más technikai szempont behatárolhatja a lehetőségeket.
De lássuk a harmadik nap előadásait! A találkozó programjában egyetlen gyerekeknek szóló táncelőadás szerepelt, az Udvarhely Néptáncműhely Világszép Nádszálkisasszonya, Ivácson László rendezésében. Sokunk gyermekkorából lehet ismerős nemcsak a mese, de a mesekönyv is, amelybe Benedek Elek meséit gyűjtötték. A párját messzi országokban, kalandok során át kereső királyfi története egy felnövés-történet, amelynek során a királyfi csúcsokra jut és a mélybe zuhan, míg megérik a felnőtt, felelős életre. Az előadás szépen érzékelteti ezt a folyamatot. A királyfi szerepében Hajdó Árpád a játékos, testvérével vetélkedő könnyedségtől jut el a párra találás őszinte vágyáig. Táncában ez a könnyedség végig megmarad. A modern pedagógia örömére a mese kiáll amellett, hogy sírni bizony a királyfiknak is szabad, hiszen itt éppen a könnyeivel, vagyis a felvállalt érzelmeivel váltja meg Nádszálkisasszonyt.
Ízléses, színes díszlet teszi vonzóvá a színpadképet már az első pillanatban, amit később is jól használnak. Külön díszlettervezőt nem tüntettek fel, így nem tudni, hogy ez is a jelmeztervező, Kis Kriszta munkája-e, mindenesetre jól érvényesülnek benne a természetes anyagokra és a fehér alapszínre épülő, letisztult jelmezek. A maszkok már nem egységesek, közülük a fémből készült lófej nemes vonalvezetése illik legjobban a díszlethez, a farkas- és a macskafej stílusában nagyon elüt ettől.
Az érthető szöveg egy gyerekelőadásnál még fontosabb, ezzel a daloknál, mondókáknál itt sincsen minden rendben. Amikor úgy játsszák be a szövegeket, minden szó érthető, amikor azonban a táncosok éneklik, mondják, már nincs mindig így.
Az alapvetően néptáncos elemekre épülő koreográfiában időnként az akrobatika is szerepet kap. Szép a királyfi és a lovát megjelenítő táncos mozgása. A táncosok jól beleilleszkednek a mesevilágba, ahol kell, játékosan vagy éppen humorosan vannak jelen.
Egy gyerekelőadásban mindig kockázatos a sötéttel játszani, akkor is, ha (mint ebben az esetben) megvan a dramaturgiai funkciója – vagy sírás, vagy éktelen sikítás lehet a közönség reakciója. Most ezt szerencsére sikerült elkerülni.
A fináléban az előadás hirtelen stílusváltással átcsúszik egy felnőtt néptánc-előadásba. A táncosok népviseletbe öltöznek, következik egy komplett lakodalmas. Ez a kissé hosszúra nyúló lezárás azonban kilóg az előadás addig következetesen tartott formanyelvéből, és a kelleténél kissé hosszabbra nyúlva, már elsősorban nem a gyerek, hanem a felnőtt nézőkhöz szól.
Ivácson László duplázott szombaton, hiszen rendező-koreográfusként ő jegyzi a Háromszék Táncegyüttes Átöltözés című előadását is. A cím megtévesztő, nem biztos, hogy hallatán a néző a borra és a hozzá kapcsolódó vallási tartalmakra, népszokásokra asszociál. Pedig az előadás e kettősségre épül: a bor egyszerre szakrális és nagyon is földi jellegére. Az alkotók az erdélyi bortermelő vidékek, a Küküllők és Nagyenyed környékén gyűjtött anyagot használnak, nemcsak magyar, hanem román és cigány táncokat, néphagyományokat is.
Az előadás ötvözi a néptáncot a színházzal. A kezdés nem túl szerencsés, sötét és ködös, és nem lehet tudni, hogy a bejátszott bibliai idézetet szándékoltan vagy hangosítási hiba miatt halljuk szakadozottnak. De ezzel tulajdonképpen túl is estünk a kifogásokon, egy színes és színvonalas előadásnak örülhettünk. Ott van a remek Heveder zenekar, akik több szólamban is énekelnek, és folyamatosan jelen vannak a játékban, ez különösen a cigánytáncnál sikerül jól. A női énekeket Erőss Judit énekesi teljesítménye még külön is megemeli.
Egyensúlyban van a szent és a profán, a néptánc és a kortárs tánc, az amúgy sem gyenge mezőnyből kiemelkedő színvonalon, erőnléttel és technikával táncolnak. A táncosok teljes személyiségükkel vannak jelen, külön-külön is jó nézni őket. Furik Rita jelmezei igényesek és szemet gyönyörködtetőek. Az előadás egészéhez képest az utolsó vacsorára emlékeztető állóképes lezárás talán kevésbé hatásos, miközben érezni mögötte a rendezői szándékot: lassan kezdeni és lassan lezárni az előadást, ráhangolódást, a végén pedig megnyugvást, lélegzetnyi időt biztosítva a nézőknek.
A záró gálán minden együttes egy-egy etűdöt adott elő. Ez már nem az új utak megmutatásának, hanem az autentikus néptáncra épülő sikerszámoknak az ideje volt. A színházat csordulásig megtöltő nagyváradi közönség pedig hálásan fogadta valamennyi együttest. Történt mindez április 24-én, a népviselet napján, amelyből a táncosokon (de még a műsorközlőn is) számos fajtát és variációt megcsodálhattunk.
A vándorfesztivál idén harmadszor érkezett Nagyváradra, ahol az éppen húszéves Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház jó gazdája volt. A hat társulat jövőre Székelyudvarhelyen találkozik.
XVI. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója
Nagyvárad, 2022. április 23-24.