Értékteremtés az eldobhatóság korában
Készül a MÁNE krónikája – 5. rész
Most az eldobott tárgyak terhelik agyon a bolygónkat. Vigyázat! Az ócska, kikommunikált tucatgondolatok is toxikusak.
Alapítványunk, a Líra és Logika Kulturális Alapítvány kiadásában 2021-ben a Magyar Állami Népi Együttes megalakulásának 70. évfordulójára MÁNE 70 címmel, e-könyvként megjelent egy tanulmánykötet, amely lapunkon most is mindenki számára elérhető (lásd itt). Már akkor felmerült a gondolat, hogy 2026-ban, a 75. évfordulón valami olyasmivel kellene előállnunk, amely ez előző kötet méltó folytatása, de továbblépés is egyben. Így született az ötlet, hogy írjuk meg a 71-75. (2022-2026) évek krónikáját – ezúttal nem utólag visszatekintve, hanem a mindenkori aktuális jelenben szemlélve a MÁNE-jelenséget.
A krónikakészítés munkálatairól lapunkon – készülő írások részleteivel – havonta be fogunk számolni, és mellette (kihasználva a nyilvános lehetőséget) ajánlani fogjuk az Együttes aktuális programjait.
Az ezredforduló színházi életének egyik kardinális kérdése az, hogyan lehet hosszú távú értéket teremteni az eldobhatóság korában. Még sokan emlékezhetünk rá, hogy például a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben egy-egy sikerdarab évekig vagy évtizedekig levehetetlen volt a művészszínházak (!) műsoráról. Ezzel szemben manapság valamennyi színház és játszóhely szabályosan megküzd azért, hogy értékarányosan ki tudja játszani az új produkcióit, és ez tulajdonképpen – ha a belefektetett pénzmennyiséget és a szellemi értékeket egyaránt számba vesszük – csak nagyon ritkán sikerül. Az viszont mindennapos eset (vidéken és Budapesten is), hogy egy premier egy-két év múltán a gyér közönségérdeklődés okán már nem játszható, van, ahol a 15-20 előadás sikernek számít. (Kivételek persze a zenés, szórakoztató profilú, nagy múltú, jellemzően budapesti színházak, melyek sikerdarabjainak nagyobb szériái elsősorban a műfaj iránti tömegérdeklődésnek köszönhetők.)
A nívós, szórakoztató színház is komoly műfaj, de ettől a kérdés még nem elkerülhető: az igényesebb tartalmú, és urambocsá, esetleg újszerű formai megoldásokkal (is!) kísérletező színházi előadások vajon miért vonzanak a szórakoztató műfajoknál nagyságrenddel kisebb közönséget? (Nem lehet letudni a választ annyival, hogy ilyen korban élünk. Már csak azért sem, mert egyes komolyzenei, operai és balett-produkciók képesek tömegeket vonzani.) De talán ennél is érdekesebb az a kérdés, hogy a különböző műfajú művészszínházak (és független társulatok) tulajdonképpen miért csak egyetlen fegyverrel, a bemutatók számának néha már nem normálisnak tetsző emelésével igyekeznek megküzdeni a gyér látogatottsággal. Ez évtizedek óta igen egészségtelen premierkényszerbe taszítja a színházcsinálókat, és az értékteremtés helyett az eldobhatóság kultuszát erősíti.
A MÁNE Krónikájának készítőit természetesen az érdekli, hogy a fent leírtak hogyan mutatkoznak meg a színpadi néptáncművészetben, jelesül e szempontok szerint hogyan elemezhető a 70-75 éves MÁNE 2022-2026 közötti időszaka. Azt gyanítjuk, hogy a néptánc megmunkálandó, színpadra kerülő anyaga, a műfaji sajátosságai egyedi premierszemléletre, anyagkezelésre nyújtanak lehetőséget. A trendek, a kulturális-művészeti környezet változásai a néptáncosokat is érintik, a MÁNE-ra is igaz például, hogy az Ecseri lakodalmas hatvanas-hetvenes évekbeli előadásszámát egy produkcióval manapság már nehéz megközelíteni. De az is igaz, hogy az Ecseri lakodalmast nem dobták el, ahogy az együttes-alapító emlékére készített, Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rábai Miklósra című, idén bemutatott előadásban is látható, részleteiben (vagy akár egészében) a koreográfiát a mai táncosok is bármikor képesek hitelesen előadni – miközben nyilvánvaló, hogy a darab eredeti szépségében és terjedelmében ma már nem számíthatna magas előadásszámra. És a gyűjtések eredeti anyagai sem eldobandók (ezt nem is gondolja senki), mert a hagyományőrző táncok – megfelelő szemlélet mentén, megfelelő hozzáállással – a végtelenségig variálhatók, frissíthetők a színpadon. Továbbá: a néptánc kifejezetten alkalmas arra, hogy az egy-egy periódusban már kijátszott előadásait újszerű érvénnyel elő lehessen venni – akár meghúzva vagy kibővítve, újabb társításokkal felfrissítve.
A készülő Krónikában vizsgálni fogjuk a MÁNE aktuális felújítás-politikáját, de nem csak azt. Az autentikus folklórműsorokban ugyanis a táncok frissen tartásának van egy másik, sajátos, műfaj adta egyedi módja is. Ezt rögtön két, júliusban is látható, műsoron tartott, felújított-frissített MÁNE-előadás példájával igyekszünk szemléltetni.
Július 5-én a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban játsszák a Kolozsvári piactéren című, a Kolozsvári Magyar Napok tízedik évfordulójára, 2019. augusztus 18-án bemutatott műsorukat, amelynek keretét, koncepcióját a hajdani piac világának, sokszínűségének táncos-zenés-játékos felidézése adja. Ahogy a piacozó sokaság is sokfelől érkezett egykoron a főtérre, sokféle tánc jelenik meg a színen. Láthatók (a teljesség igénye nélkül): mezőségi ritka és sűrű magyar, széki, székelyföldi, budatelki, bihari román, kalotaszegi, Küküllő-menti, bonchidai táncok, reformkori verbunk…Mindezek Kolozsvár közelebbi és távolabbi vonzáskörzetéből.
Az előadásról bővebb információk itt olvashatók: Kolozsvári piactéren, 2024. július 5.
Földrajzilag jóval tágabb teret nyit a Körtánc – Kárpát-medence antológia, melyet 2020. szeptember 25-én mutattak be. Az előadás „egy antológiaszerű válogatás, korokon és határokon átívelő utazás, melyben a Kárpát-medence magyarsága és a vele sorsközösségben élő nemzetiségek (románok, szlovákok, szerbek és horvátok, svábok, ruszinok, cigányok) folklórjából inspirálódva járja körbe, táncolja körbe a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket, és a „Kis Magyarországot”. Ezért a műsorban (ismét csak néhányat megemlítve) természetesen követik egymást az alábbi táncok: posdisovcei, bodrogközi, imregi szlovák, délvidéki bunyevác, méhkeréki román, szerb, valamint kupuszina-doroszlói gyűjtés, majd kárpátaljai ruszin és paládi cigány. És persze ezen az óriási és igen színes palettán megtalálják a helyüket a hajdani kolozsvári piactérre képzelt táncok is, illő mértékben gazdagítva az összképet. A folklórkincsek tárháza nemcsak szinte kimeríthetetlen, hanem az említett két előadáson észlehető az is, hogy a zenék, táncok, énekek új látványközegbe és kontextusba helyezésével megfelelő koncepció alapján működő társítások végtelen számú variációjára nyílik lehetőség.
A Körtáncot július 11-én játsszák a Nemzeti Táncszínház TáncPark programsorozatának részeként. További információk itt olvashatók: Körtánc – Kárpát-medence antológia, július 11.
Egy neves informatikus kutató professzor szerint nem kell tartani attól, hogy a mesterséges intelligencia (MI, vagy egyre inkább angolosan: AI) fel fog lázadni az emberiség ellen, és önmagát reprodukálva, gyilkos robotok hadának formájában ránk támad. Viszont a ChatGPT és a hozzá hasonló egyéb chatbotok mélyre ható változásokat fognak hozni az emberiség életében: a pillanatok alatt megszerzett (felszínes, összegző, középszerű) gondolatok pillanatok alatt eldobhatóvá válnak majd, ugyanúgy, mint most a kiürült vizes palackok, a megunt divatcipők, a tárhelyben-gyorsaságban elavulttá vált okostelefonok. Még kb. 100 évvel ezelőtt a fejlett világban élő emberek 99 százaléka (paraszt, iparos, városi alkalmazott, értelmiségi egyaránt) igyekezett életében egy pár bakancsot vásárolni. Aztán vigyázott rá, sarkaltatta, talpaltatta. Most az eldobott tárgyak terhelik agyon a bolygónkat. Vigyázat! Az ócska, kikommunikált tucatgondolatok is toxikusak. Az informatikus hozzátette: a tudósokon, művészeken nagy nyomás lesz, hogy eredeti, figyelemre érdemes minőséget alkossanak.
Noam Chomsky, a világhírű amerikai nyelvész, filozófus már egy jó éve az alábbi gondolatokat publikálta a mesterséges intelligenciáról:
„Az emberi elme nem egy nehézkes statisztikai motor, mint a ChatGPT és társai, amely modelleket illeszt, több száz terabájtnyi adattal telítődik, és extrapolálja a legvalószínűbb beszélgetési választ vagy a legvalószínűbb választ egy tudományos kérdésre. Éppen ellenkezőleg, az emberi elme egy meglepően hatékony, sőt elegáns rendszer, amely kis mennyiségű információval dolgozik, és nem arra törekszik, hogy durva összefüggéseket állapítson meg az adatpontok között, hanem arra, hogy magyarázatokat alkosson. [...]
Ne nevezzük »mesterséges intelligenciának«, hanem nevezzük annak, ami, és amit csinál: plágiumszoftvernek. Mert nem hoz létre semmit, csak létező művészek már létező műveit másolja, és éppen csak annyira módosítja őket, hogy elkerülje a szerzői jogi törvényeket…”.
Dr. Noam Chomsky, New York Times, 2023. március 8.
Az eldobhatóságot értékőrzésre kellene cserélni. De egyáltalán nem erre megy a világ.
2024. június 18.
(folyt. köv.)