Péter Márta: Háromszor tíz, egyenlő harminc
Közép-Európa Táncszínház: Harminc év – Jubileumi est, Sono Rinato
…örök drukkerek maradunk a próbateremben és a színpadon. Mert a Közép-Európa Táncszínház kezdettől jól teljesít.
Egy kortárs művészeti alakzat életében ma már nagyon hosszú időnek számít harminc esztendő. Márpedig a Közép-Európa Táncszínház (KET) épp ennyi esztendeje él, persze, közben a táncosok is kicserélődtek, és számtalan alkotó is megfordult az együttesben. Most, a jubileumi rendezvény kapcsán sok-sok régi arc felbukkant, egy-két ismert egyéniséget persze hiányolhattunk is, de ezzel természetesen nem az élők sorából időközben távozókra gondolunk; róluk valamelyest a korai időket megidéző fotókiállítás fekete-fehér darabjai, amelyeknek múltidéző hangulatába Énekes István koreográfus, a társulat alapító művészeti vezetője avatott be, és a két, ezen alkalomra megjelent könyvben olvasható nevek és szép régi fotók is gondoskodnak. – Tehát nincs feledve semmi, és ez így van rendjén.
Fotók: Dusa Gábor
December 18-án, délután 5 órától különben egy jól felépített programsorban tobzódhatott a tisztes kíváncsi néző, akik között – a meghívó alapján – lehettek egykori és mai újságírók/kritikusok is, mert akkoriban még volt hová írni, lehettek hozzátartozók és réges-régi tagok, fotósok is. Sokan köszöngettek jobbra-balra, akik közül talán többen e műhelyből, avagy a szakma későbbi megmozdulásaiból, történetéből ismerték egymást. Bár a két, ez alkalomra frissen megjelent könyvet még nem olvashattam át, a címeket, képeket igyekeztem megnézni. A kezdetekről szóló, 10 év emléke 1978-1988 címmel, Fuchs Lívia által írt múltidézés és vele a kis kötetbe kerülő felvételek persze gyakran a Vasas Táncegyüttes korábbi korszakait, meg néhány korabeli Alföldi Néptánc Fesztivált is életre keltenek – elég pl. a Káin és Ábel c. koreográfiára gondolni (a témát aztán a KET élén 2000-2005-ig művészeti vezetőként ugyancsak ismert Horváth Csaba is újrafogalmazta) vagy a Lánc c. darabra emlékezni.
Persze tudni kell, hogy az említett fórumon akkoriban a későbbi, abszolút „profivá” nőtt alkotók versengtek, így természetesen Györgyfalvay Katalin is elhozta ide a műveit. (A hivatásos együttesek tagjai, koreográfusai pedig kíváncsian lesték és csodálták e sajátosan bomló, egyszerre archaikus meg friss hajtású „népművészetet”.) A másik kiadványt 30 év és ugyanakkor A harmadik tíz év (2009-2019) címmel Hegedűs Sándor írta. Amint előre mondta is, ő „tisztán elméleti” módon közelít a tánchoz, és írásának végén a „táncesztéta” titulus után ez természetes is. A könyv végén, a130. oldalon áttekintést olvashatni a Közép-Európa Táncszínház rövid történetéről, de ezúttal főleg a szervezeti működésről, turnékról stb. Jól látszik Szögi Csabának, az együttes alapító igazgatójának törekvése a régebbi és újabb kiadványok kapcsán, miszerint igyekszik történeti folytonosságot teremteni, és közben röviden, ám alaposan informálni is a KET-ben történt ilyen-olyan változásokról, alapítványi és egyesületi munkáról.
A jubileumi program koronájaként a Közép-Európa Táncszínház rövid előadására is sor került; az információk szerint a „saját” alkotás improvizációkból született, és ezt a látvány minden centije igazolta is. Az előadás alapján nyilván arra is gondolhatunk, hogy egy táncos előadó, főleg többedmagával, csak abból építkezhet, amit korábban elsajátított, amit tud és ismer a teste-lelke. Vagyis a jubileumra alkotott darab, minden esetlegességével és egyénileg is jóleső táncos-előadói megnyilatkozásával együtt, valamiképp megidézhette a legutóbbi időszak művészeti vezetőjének, Kun Attilának az itteni munkáját is. És ez természetes a művészeti nevelési feladatokra (is) szakosodott társulattól. Ugyanakkor igen valószínű, hogy az együttes táncosai által készített opus nem idézhette föl pl. a zárt művekben gondolkodó Horváth Csaba alkotásmódját, vagy a bizonyos toposzok foglalttá tételében önazonosságra törő Gergye Krisztiánt. A jövő pedig csak most íródik. Ám akkor is így van ez, ha a koreografáláshoz végül is ugyanazon arcok és ugyanazon anatómiájú testek állnak rendelkezésre.
Az említett mű sajátos és többféleképp értelmezhető címe: Sono Rinato. Mint olvasható, 2010-ben már készült egy Io Sono (Én vagyok) című előadás (mellesleg az idők folyamán az Io-nak is sokféle értelme alakult ki), és most megszületett a Sono Rinato előadása is, amely az újjászületésre fókuszál, amennyiben „minden változik körülöttünk, a táncművészek is”, akik „egymást inspirálva, műhelymunkák során kísérletezik” ki a végső művet. A belső energiákra, kreativitásra és irodalmi gondolatokra épülő darab illeszkedik a Közép-Európa Táncszínház korábbi bemutatóihoz, és mintha ez is a fentebbi bekezdésben foglaltakat igazolná. – Szóval, tíz előadó, öt férfi és öt nő táncost látunk a színen, miközben a rendezői balon szabálytalan rendben székek sorakoznak. A székekből pedig, mint később kiderült, csak kilenc van, így bizonyos játéklehetőség eleve adott, vagyis a hoppon maradt társ majd többször is földre csücsül. És a társulat kacag. (Biztos volt/van ilyen karakter az együttesben, ahogy minden emberi csoportban.) Idővel azonban változik a helyzet, más kerül az előbbi helyzetbe – egy társulatban pedig mindig akad „ügyeletes” fácán. Aztán látunk kontaktra épülő duettet, láthatunk férfitáncot, amelyben az erősebbek produkálják lendületesen a sokszor földi-földközeli sorozataikat, és láthatjuk a hajthatatlan nők csoportját is, meg szép közös, sokszor költőinek ható formációkat, amelyekben minden test összegabalyodik, aztán valaki mégis kiszületik a gomolygó tömegből. És közben megjelennek a táncolás, a koreográfusi munka modern és személyes alapjai is, a release és a contraction mára természetes formái.
A nézőtéren pedig eszünkbe juthat, hogy e társulat mi mindent meg- és túlélt már, hogy a sok táncoscsere és különféle koreográfusi elvárás ellenére az együttes megtartotta eredeti irányvonalát, amelyet mindig autonóm módon teljesített. Tehát: örök drukkerek maradunk a próbateremben és a színpadon. Mert a Közép-Európa Táncszínház kezdettől jól teljesít.
KET, 30 év, Jubileumi est, Sono Rinato
Zene: Mádi László, Fény: Fogarasi Zoltán, Alkotó-előadók: Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Ruzsom Mátyás, Szilvási Anna.
Bethlen Téri Színház, 2018. december 18.