Kritika

Kortárs tánc

Török Ákos: Messziről jött emberek

Mészáros Máté: Ketten; Juhász Péter: Sinni

Mit kezdünk egymással, ha ismeretlenként egy térbe kerülünk, milyen szabályozók irányítanak, és milyeneket hozunk mi magunk létre?

Sajátos helyzetben van a Közép-Európa Táncszínház (KET): jelenleg olyan művészeti koncepciót valósít meg, amit még az együttes éléről nem régen távozott Feledi János dolgozott ki. A KET Kun Attila vezetése mellett korábban több izgalmas projektbe vágott bele, illetve korábban született ötletet vitt és gondozott tovább: kifejezetten jól működtek a Káva Kulturális Műhellyel közös, újonnan létrehozott színházi nevelési előadásaik, briliáns ötlet volt Kun Attilától a K-arcok elnevezésű sorozat, amiben egy-egy izgalmas koreográfus dolgozott együtt egy-egy táncossal, helyenként érdekes eredményeket hozott a fiatal koreográfusok számára szóló lehetőség (Ifjú Koreográfusok Fóruma), ahol egy táncalkotó egy hétig dolgozhatott együtt a KET táncosaival, műhelyeztek, vendégkoreográfusok foglalkoztak velük. Lábán-díj jelölések jelzik, hogy valami történt ebben a társulatban, ezzel együtt a KET lassan belecsendesedett valamiféle neoklasszikus kellembe, ami néha nagyobbat szólt, máskor érdektelen maradt.

KET Dusa 20Sinni / Fotók: Dusa Gábor

A művészeti vezetésre kiírt pályázatot Feledi János nyerte meg, és biztató jelek sejttették az együttes nyitását. Noha még Kun Attila művészeti vezetését és szervezői munkáját dicséri, például Anton Lachky dolgozott velük, ebből született a Special Society, mely egészen más nyelven szólt, mint amihez a táncosok szokva voltak, és szintén ebből az eltökéltségből jött létre Mészáros Máté és Juhász Péter mostani munkája is. Feledi János a Feledi Projectnél felszaporodott munka miatt szeptemberben távozott a KET művészeti vezetői posztjáról, jelenleg az általa három esztendőre előre kidolgozott terv szerint Szögi Csaba igazgató felelőssége, mi lesz a társulattal.

Nem állnak rosszul, nemrég fiatalítottak, ráadásul a minőség irányába. Ezzel együtt nem tudni, mennyire lesz működőképes ez a „hároméves terv”, mert egy dolog előre kitalálni, kikkel dolgozzon egy társulat, és egy másik dolog megszervezni és levezényelni a háttérmunkát úgy, hogy Szögi Csaba közben a hazánk talán legszínesebb befogadószínházi kínálatát nyújtó Bethlen Téri Színházat is vezeti.

KET Dusa 2Ketten

Mészáros Máté táncosként és koreográfusként is megjárta már Nyugat-Európa táncszínpadjait. Tavalyi hazai bemutatója (United Space of Ambivalence) egy „bennfentes” kérdést, a táncos irányítottságának és szabad akaratának kérdését járta körbe szellemes és levegős játékossággal, egy próbafolyamat történéseit vizionálva. Idei első munkája (A távolság mechanikája) pedig a tánctérbe kerülő testek lehetséges viszonyait vizsgálta, sokkal kevésbé konkrét jeleneteken keresztül, ami így kevésbé szólt a táncosról és a táncról, mint egy tér (a Nemzeti Táncszínház vizuálisan nyitott aulája), és a térben lévők lehetőségeiről kínált fel értelmezni valót. A fiatal koreográfus mindkét esetben maga válogatta társakkal dolgozott, de meghívott alkotóként a Közép-Európa Táncszínház táncosai sem ismeretlenek előtte: 2014-ben egy rövidebb darabot (A kezemet fejembe hajtom) koreografált a társulat számára, két évvel ezelőtt pedig a K-arcok-sorozatban Mádi Lászlóval dolgozott együtt az InSoundOut című előadásban.

Mostani, Ketten című dolgozatát nem az United Space of Ambivalence konkrétsága és játékossága jellemzi, sokkal inkább A távolság mechanikájának jelentéseket és értelmezéseket felkínáló, elvontabb testköltészete, ami azonban ebben az esetben nem „mászik ki” egy civil térbe, hanem „jólnevelt” produkcióként a színpadon mutatja meg magát, élve annak minden technika- és helyzetadta lehetőségével. A szöveges felvezető szerint az előadás lényegi, bőrünkre menő kérdésekkel foglalkozik: a személyiséget vizsgálja az individuum, és a közösséget az egyén helyett. Utóbbi nem kíván külön magyarázatot, előbbi talán igen. A modern kor legfontosabb vívmánya, egyben egyik rákfenéje az egyén létrejötte és uralkodóvá válása. Az individuum az egyént mint általánost jelöli, azt, amiben mindenki azonos, a személyiség pedig egyediségünk alapját. Társadalmi léptékű problémáink túlnyomórészt abból fakadnak, hogy nem vagyunk képesek egyénekből közösséggé válni, illetve közösségként az egyént tolerálni. Ha ráadásul individuumként tekintünk magunkra, könnyebben leszünk tömeggé, de személyiségként sem magától értetődő, hogyan lehet szervesen működő, hatékony egység a sokféleségből.

KET Dusa 4Ketten

A színtelen, fekete jelmezek egységessége és apró különbségei is ezt a fajta elvontságot húzzák alá (jelmeztervező: Mészáros Máté). A hat táncosra komponált, kötött kompozíció a maga mozdulataival és mozdulatlanságaival jól belakja a Nemzeti Táncszínház emeleti színpadjának terét, ám a látni- és gondolkodnivaló a tízedik sorig már nem ér el. Elsősorban talán azért, mert az alakok elvontságát elevenséggel ellenpontozó arcjátékok ebből a távolságból nem látszanak (ezekre az előadásról készült fotókat nézve csodálkoztam rá), a lecsupaszított mozdulatsorok pedig önmagukban nem adják meg az aktív, értelmező befogadáshoz szükséges nézői lendületet. Még úgy sem, hogy az egyes jelenetek, mozdulatsorok önmagukban egyszerűek és szemléletesek, mint például Nyeste Adrienn és Dabóczi Dávid egymásba gabalyodó, az egyes alakokat helyenként kibogozhatatlanná tevő duója vagy hatuk lábfejének, ha nem is újszerű, de mindenképpen szellemes „össztánca”.

Mészáros Máté koreográfiája alapvetően kérdésszerkezetű, ám amikor befogadóként azon gondolkodom, hogy mozgásos esszenciákat láttam-e egyénről és közösségről, vagy csupán néhány jelenetet, amelyeket idő híján egyszerűen egymás mellé raktak, bizonyosan nem a célzott kérdések egyike bukkan elő, hogy hazavigyem.

Noha táncosként és alkotóként egyaránt láthattuk már itthon is, Juhász Péter még Mészáros Máténál is „messzebbről jött ember”, évek óta külföldön él, jelenleg Emanuel Gat társulatának a tagja. Sinni című koreográfiája a Kettenhez hasonló gondolatokat jár körbe: mit kezdünk egymással, ha ismeretlenként egy térbe kerülünk, milyen szabályozók irányítanak, és milyeneket hozunk mi magunk létre. Noha ezeket a kérdéseket szintén a tánc és a színház elegyes eszköztárával boncolgatja, utóbbi terén a fintoroknál és az arcjátéknál is messzebb megy. A hétköznapi, színes ruhák (jelmeztervezőt nem jelöl a színlap) a színpadi alakokat és történéseket eleve konkréttá teszik, Takács László pedig egyenesen figurát alkot, olyat, aki önjelölt rendezőként, ceremóniamesterként hasztalan próbálja a szólókba kezdő női alakokat kirimánkodni, kitessékelni a színpadról.

KET Dusa 11Sinni

Nem egy konkrét történetet mesélnek nekünk, inkább apró történésekkel játszanak, az előadás fő szervezőeleme éppen ez a jól dekódolható játékosság. Gondolkodnivaló itt is akad bőven, ám ehhez nincsen szükség olyan jellegű nézőtéri összpontosításra, mint a Ketten esetén. Juhász Péter koreográfiája Mádi László zenéivel, Fogarasi Zoltán füstös, kékesfehér fényeivel és színes jelmezeivel képletesen és szó szerint is jobban látszik, lendületével, komikumával és drámai pillanataival (elsősorban a női szólók ilyenek) élvezetesebb élmény. Az is igaz, hogy Mészáros Máté felvetése személyiségről, individuumról és közösségről eleve elvontabb és fajsúlyosabb téma, mint az emberek közötti kapcsolódások belső dinamikája.

Meglehet, a KET legújabb kori (Kun Attila utáni) történetéből még hiányzik egy igazán combos, egészestés előadás, de a táncosokat a kortárstánc legújabb kori mozgásnyelveivel, iskoláival megismertetni mindenképpen jó útnak tűnik.

Ketten

Előadók: Dabóczi Dávid, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nyeste Adrienn, Szilvási Anna.

Zene: Mádi László. Díszlet, jelmez: Mészáros Máté. Koreográfus-asszisztens: Mikó Dávid. Koreográfus: Mészáros Máté.

Sinni

Előadók: Dabóczi Dávid, Horváth Adrienn, Nyeste Adrienn, Szilvási Anna, Takács László, Tóth Laura. Zene: Mádi László. Fény: Fogarasi Zoltán. Koreográfus: Juhász Péter.

A Közép-Európa Táncszínház előadása

Nemzeti Táncszínház, 2019. október 20.