Kritika

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Billy Elliottól a Laokoón csoportig

Sissi Őszi Tánchét 2. -

A fesztivál második felében látott három együttes nemcsak földrajzilag, de a táncnyelvet és a megcélzott közönséget tekintve is markáns különbségeket mutatott.

A Miskolci Balett Negyed című koreográfiája Kozma Attila munkája. A négy táncosra kalibrált előadás a (férfi)barátságot, a kitaszítás és befogadás témakörét járja körbe. Egy összeszokott közösségbe (Bolla Dániel, Dragos Dániel, Guido Di Vona) egy Idegen (Dávid Patrik) érkezik. Kozma Attila jelmezei a három régi barátot nagyon hasonlónak, csuklyában szinte összetéveszthetőnek mutatják. Sötét egységüktől első pillantásra is élesen elüt a piros-fehérbe öltözött Idegen. Mintha Billy Elliot kimenőt kapott volna a balettintézetből, hogy aztán egy gyanús kis téren belefusson a helyi galeri hangadóiba. Az alaphelyzetben a három barát mozgásában az utcai táncok elemei is megjelennek, míg az Idegen mozgása jóval balettesebb, kifinomultabb.

negyed miskolcibalett webMiskolci Balett: Negyed / A fotó forrása: Bethlen Téri Színház

Billynk azonban nem hagyja magát, az erőviszonyok, kapcsolódások folyamatosan átrendeződnek, és ennek megfelelően a két tábor mozgásanyaga is közelít egymáshoz. A dinamikusabb részeket időnként statikusabb, padon ülős, padról egymást taszigálós jelenetek ellenpontozzák, ezekben a táncosok mimikája is nagyobb szerephez jut. A koreográfia különösen figyel a csoportdinamikára, a belső viszonyrendszer változásainak megjelenítésére. A Negyed azonban nem veszi véresen komolyan önmagát, mer humorizálni. A lendületes, játékos koreográfia ráadásul „happy enddel”, a láncszerű összekapaszkodás képével zárul. Ahogy azt a miskolciaktól megszokhattuk, ezúttal is egy, a nagyközönség számára is jól fogyasztható, ugyanakkor igényes előadás született.

A Sopron Balett színházi nevelési előadását, A csodatevő lányt nézve lassacskán döbbentem rá, hogy ezt a történetet még gyerekkoromban hallottam édesanyámtól, és emlékszem, akkor mennyire megragadta a képzeletemet. Főhőse Helen, az USA-ban 1880-ban vakon és süketen született kislány, aki egy „csodatévő” nevelőnő segítségével megtanulta a jelbeszéd különleges, kézből kézbe adott formáját, és így, kiszabadulva a kommunikációképtelenség börtönéből végül egyetemet végzett. A Wikipédia is kidobja Helen Keller valós történetét, amelyből több színpadi mű és Oscar-díjas film is készült.

A történet szemmel láthatóan megfogta azt a hetedikes osztályt is, akik részt vettek a Németh Ervin dramaturg, drámapedagógus által vezetett táncszínházi nevelési előadáson. A fiatalokat rögtön az elején megszólító rávezető játék a különböző érzékszervek egymást helyettesítő szerepére utalt. A foglalkozásvezető ismertette az alaphelyzetet, majd az egyes szereplők néhány táncmozdulattal bemutatkoztak, a gyerekek pedig a mozdulatok alapján megpróbálták dekódolni a tulajdonságaikat.

csodatevőlánySopron Balett: A csodatevő lány / A fotó forrása: Bethlen Téri Színház

Így már könnyen követhetővé vált a történet, amit a Sopron Balett táncosai Alekszej Batrakov koreografálásában mutattak be. Ahogy Batrakov általam korábban látott soproni munkájában, a Lángoló szívben, itt is erősen érződik az orosz iskola hatása, klasszikusabb, feszesebb, ugyanakkor érzelmesebb a koreográfia, mint amit például az előbb említett Miskolci Balett előadásaiban láthatunk. A vak lány szerepét táncoló Rudisch Boglárka a néző figyelmét megragadó és megtartó, a karaktere iránt empátiánkat kiváltó jelenség.

Németh Ervinen érződik, hogy nagy gyakorlata van a foglalkozások vezetésében, megtalálja a közös hangot a gyerekekkel, nagyon figyel rájuk. A foglalkozás is jól van felépítve, jókor szakítja meg az előadás menetét. A lezáró, a látottakat egy mondatban összefoglaló részben azonban nem elégedett meg a pontos és adekvát válaszokkal, hallani szerette volna a „börtönből szabadulás” megfejtést is, ezzel és ennek magyarázatával kicsit túlfuttatta az optimálison a nevelési részt.

A fesztivál záró estjén az Ifjú Koreográfusok Fórumának immár tizenhatodik fejezetét láthattuk, ráadásul nem egy, hanem két felvonásban, ezúttal ugyanis két fiatal koreográfus dolgozhatott egy hetet a Közép-Európa Táncszínház és a Táncművészeti Egyetem táncosaival.

tiszaviragKözép-Európa Táncszínház: Tiszavirág / Fotó: Dusa Gábor

Cserepes Gyula Tiszavirág című koreográfiája, ahogy azt az előadást követő beszélgetésből megtudtuk, két szempontból is személyes élményekből táplálkozik. Egyrészt az óbecsei születésű koreográfus gyermekkori, Tisza-parti emlékeiből, másrészt szobrászművész nagyapja műterméből. A hét táncosra készült koreográfia valóban a néző eszébe juttathatja a Laokoón-szoborcsoport hullámzó, egymásba fonódó vonalait, de ugyanúgy a XVIII-XIX. században divatos, kimerevített színpadi életképeket is. A szoborformába, több alakos kompozíciókba merevedő táncosok azonban itt folyton új szobrokat hoznak létre, ahogy a lassú áramlás benyomását keltve kifordulnak, átcsúsznak egyik alakzatból egy másikba. A koreográfiában kiemelt szerepet kapnak a kezek (Cserepes Gyula szerint ez a szobrok mellett néptáncos korszakát is idézi). A darab második részében viszont a fej és a nyak mozgatása váltja fel a karjátékot. A szétszéledő, majd a záró jelenetre újra összekapaszkodó, egyiküket azonban kivető táncosok – a címre gondolva – a pillanatok múlékonyságát, a folytonos változást idézhetik fel a nézőben.

tiszavirag2Közép-Európa Táncszínház: Tiszavirág / Fotó: Dusa Gábor

A Szlovákiából érkezett Eva Urbanova DANCE is not DEAD! (A TÁNC nem HALOTT!) című koreográfiája szintén hét táncosra készült. Egy mozdulatsor repetitív ismétlésével kezdődik. A hangszóróról bejátszott, pattogó hangnemű utasításokra a táncosok egyre robotszerűbben ismételnek, a kötelező mosoly lassan erőlködő vicsorba vált, előbb egyikük adja fel, aztán sorban a többiek is. A lélekölő, automatizmussá váló, minden örömétől megfosztott táncdrill kritikáját látjuk. Kilépni a mókuskerékből, és szívből táncolni, vagy a tökéletes professzionalitásra törekedve hagyni, hogy meghaljon, ha nem is a táncos, de a tánc iránti szenvedély? A koreográfia erre egy nagyon is szenvedélyes és rendkívül mozgalmas választ ad.

danceisKözép-Európa Táncszínház: DANCE is not DEAD! /Fotó: Dusa Gábor

A rendelkezésükre álló alig öt nap alatt egyáltalán nem kérészéletű, hanem gondolatgazdag koreográfiák születtek, a Közép-Európa Táncszínház és a Táncművészeti Egyetem táncosai pedig szívvel-lélekkel és technikával egyaránt bizonyították, hogy a kortárstánc nem halott.

SŐT7 – Sissi Őszi Tánchét, Bethlen Téri Színház, 2019. november 19., 20., 23.