Kritika

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Van is párja, meg nincs is

Online Sissi Őszi Tánchét 1. -

Egy online fesztivál programját, különösen ha ilyen gyorsan kell összeállítani, az is befolyásolja, hogy a meghívandó előadások közül melyikről van megfelelő minőségű felvétel…

A kortárstánc híveinek november végi estéihez évek óta hozzátartozott a Sissi Őszi Tánchét. Ilyenkor volt lehetőség arra, hogy utazás nélkül is több vidéki tánctársulatot megnézhessünk, és az előadások után közönségtalálkozókon beszéljünk a látottakról. Jó volt egy hétig naponta elzarándokolni a Bethlen Téri Színházba, a ködből belépni a színház barátságos terébe, és egy tea vagy egy kávé mellett várni az előadásokat.

Idén csak a képernyő elé vihetjük magunkkal a gőzölgő csészét, de így is öröm, hogy nem marad el a tánchét, még akkor is, ha az online táncelőadás talán az online színháznál is nehezebb műfaj, hiszen itt általában nincs szövegmankó, amire a néző támaszkodhatna, ha nagyon hiányzik neki a valós tér a látvány mögül.

flóraGG Tánc Eger: Flóra és Fauna / Fotó: Puskel Zsolt / A fotó forrása a Bethlen Téri Színház fb-oldala

A járványügyi zárlat miatt gyorsan átszervezett online programba a házigazda, a Közép-Európa Táncszínház négy előadása mellett két vidéki társulat, a GG Tánc Eger és a Sopron Balett egy-egy koreográfiája került, külföldről pedig a koreai Lee Jung In munkáját válogatták be. (A nyitóelőadásról, Cserepes Gyula Bardójáról korábban már írtunk, a kritika itt olvasható.)

Az egriek egy rövidke, tizenöt perces etűddel, a Flóra és Faunával voltak jelen. Az előadás egy trilógia része, melynek darabjait Ravel zenéje és az ökotematika köti össze. Nem tudni, a SŐT7-re miért csak ezt az egy részt hozták. Októberben a nagyváradi IDF nemzetközi táncfesztiválon a közönség egyben láthatta a Bolerót (koreográfus: Topolánszky Tamás), a Scarbót (koreográfus: Rovó Virág) és Halász Gábor munkáját, a Flóra és Faunát. Utóbbi a Daphnisz és Chloé 2. szvitjén alapul. A klasszikus zenéhez a víz alatti világot és mozgásformákat megidéző, a folyamatos áramlás képzetét keltő balett társul. A koreográfia határozott dramaturgiát követ (dramaturg: Pinczés István): a természetes létformák az ember miatt pusztulásra ítéltettek, a 24. óra utolsó perceit éljük. Ezt a közhelyessé kopott metaforát az előadás képi formában is megmutatja, a színpadon feltűnő titokzatos táskáról ugyanis kiderül, hogy egy robbanószerkezet visszaszámlálóját rejti. A direkt titoktalanítás gyengíti az egyébként látványos koreográfiát. Ráadásul ez a látvány, főleg a monokróm jelenetekben, csak korlátozottan jön át a képernyőn.

kepatmeretezes hu Tobb 007Közép-Európa Táncszínház: Több, mint Én / Dabóczi Dávid / Fotó: Dusa Gábor

A Közép-Európa Táncszínház Ambíció-estje keretében három szólót láthattunk. Az együttesben már hagyománynak mondható, hogy a táncosok egy szólóval mutatkoznak be a közönségnek. Ez a műfaj mindig személyes, ezúttal azonban két táncos már a címmel ráerősített erre a személyességre. Igaz, Dabóczi Dávid Több, mint Én című munkája, ha a néző nem ismeri a címet, nem feltétlenül erre indítja el az asszociációkat. A táncos fekete kesztyűkkel játszik. A színpadon elszórt kesztyűk némelyikét felfújja, eltapossa, csokorba gyűjti, mintha virágok lennének, telefonál velük. A kesztyű a megtestesült metonímia: megőrzi viselője kézformáját, üresen is beleképzeljük. Egy elhagyott, fél pár kesztyű árvasága – Kemény István Kesztyű című versével szólva – az „el is vagyok veszítve, meg is vagyok találva, van is párom meg nincs is” kettősségét sugallja. A „több mint én” gondolat akár itt is tetten érhető, de a kesztyűk és a táncos viszonyát értelmezhetjük az én és a többiek, a külvilág leképezésének is. A szóló első fele hangulatában illeszkedik a fekete-fehér látványvilág hűvösségéhez, majd ez a steril környezet ad ellenpontot az elszabadult indulatok, az őrület megjelenítéséhez. A lezárás mintha az utolsó lélegzet lenne. Jól szerkesztett, átgondolt, ugyanakkor talányos, a szabad asszociációknak teret engedő munka.

kepatmeretezes hu Felek014Közép-Európa Táncszínház: Félek tőlem / Ungi Krisztián / Fotó: Dusa Gábor

Ungi Krisztián Félek tőlem című koreográfiája pontosan azt nyújtja, amit a cím ígér: egy önmagával, belső visszahúzó erőivel küszködő, kitörni vágyó személyiség rajzát. A visszahúzó erőt itt szó szerint is érthetjük, a táncost ugyanis gumiszalagok kötik egy vörös lepellel letakart alakhoz, tőle igyekszik minden módon elszakadni. Itt a vörös és a fekete uralja a színpadot. A küzdelemből, az erőlködésből egyre inkább tánc lesz, végül már nem a kötéllel vív, hanem a kötélen táncol. Az így is világos gondolatot a végén (talán szükségtelenül) leleplezi: lehull a vörös lepel, a titokzatos nagy visszatartó maga a ziháló táncos.

Barna Krisztián szólójáról Arany János egy sora jutott eszembe, ami réges-régen, még az átépítés előtt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ruhatárában fogadta a betérőket: „Ah, kínos élet: reggel, estve. Öltözni és vetkezni kell!” A Load ugyanis a napi rutint, az életünk nagyobb részét kitevő mechanikus tennivalókat és az évek során felhalmozódó, sokszor teherré váló tárgyhalmazt jeleníti meg. Ennek megfelelően a koreográfia ismétlődésekre épül: miközben a táncos újra és újra felkel, mosdik, asztalhoz ülne, de mégsem teszi, az asztal és a környéke lassan megtelik könyvekkel, ruhadarabokkal és más tárgyakkal. Életmetaforát látunk, gitártól az öregkori botig, a végén asztalborítással. Az előadás fontos része Mádi László repetitív zenéje, de a másik két koreográfiához is ő szerezte a zenét, megmutatva, milyen szerencsés együttállás, amikor egy táncos egyben zenész is, és zenéjével a lehető legjobb értelemben szolgálja a táncelőadást.

kepatmeretezes hu Load032Közép-Európa Táncszínház: Load / Barna Krisztián / Fotó: Dusa Gábor

Egészen más világba visz el a Sopron Balett A szving meg a tangó című estje. A kétrészes, nagyszínpadra kalibrált előadás offline módban talán be sem fért volna a Bethlen Téri Színházba, és nem emlékszem az általam látott SŐT7 fesztiválokról hasonló, vállaltan szórakoztató, első részében szinte revüszerű táncelőadásra. Az estet két részre osztották, mindkettőt egy, a régi filmek stílusában forgatott filmes bejátszás nyitja. 1921-ben járunk New York-ban, illetve Buenos Aires-ben. (Igaz, a Sopronban ismerős néző a New York-i utcaképben a soproni Szent György utca középkori hangulatára ismerhet.) Egy újságíró telefonál a szerkesztőségbe. A filmes betétek célja az lehet, hogy emlékeztesse a nézőt a megjelenített korszakra. És már ott is vagyunk az alkoholtilalom időszakában működő titkos szalonban, majd a második részben egy Buenos Aires-i bárban.

szvingSopron Balett: A szving meg a tangó / Fotó: Szalay Károly

A színpadkép is hasonló: középen fent a zenekar, előtte a vokál, lent bárpult, asztalok, pincérek és bárkisasszonyok, kártyázók, szerelmesek, betérő és verekedések során kirepülő vendégek. A jelenetekből összerakható egy laza történeti ív. A szvinges rész revüsebb (koreográfus: Rovó Péter), a tangós – Piazzolla zenéjére – drámaibb és balettesebb (koreográfus: Demcsák Ottó). Az előadás a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójában készült, így brazil, dél-afrikai és olasz táncosokkal is kiegészült a társulat, amelyben egyébként is több orosz táncos dolgozik. Az eltérő táncos háttér érzékelhető, de az előadás jellege miatt nem zavaró. A szving meg a tangó az, ami. Egy korrekt módon összerakott és kivitelezett szórakoztató előadás.

Egy online fesztivál programját, különösen ha ilyen gyorsan kell összeállítani, az is befolyásolja, hogy a meghívandó előadások közül melyikről van megfelelő minőségű felvétel, nyilván több az esetlegesség, nem lehet számon kérni különösebb válogatási koncepciót. Így ez a tánchét leginkább a Közép-Európa Táncszínházról adhat képet, némi kitekintéssel fűszerezve. E három előadás közül kétség kívül az ő Ambíció-estjük volt a legfajsúlyosabb.

(Folytatás következik.)

SŐT7, Sissi Őszi Tánchét, Bethlen Téri Színház, 2020. november 24-30.