Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Stermeczky Zsolt: A tigrisek már a kávézóban vannak

Kérész művek #69 // Öleld át a tigrist! / Artus Stúdió

…a tigris a kínai asztrológiában egy olyan gátlástalan, főleg pusztító belső erőt jelez, amellyel az embernek mindenképpen érdemes szembenézni.

A kínai asztrológiában 2022 a tigris éve. Ennek az állatnak a szimbolikus energiáit kutatja az Artusban futó Kérész Művek 69. epizódja, amelyen a helyszín társulata és a Freeszfe "színház és performansz" osztálya közösen dolgozott.

Valószínűleg Goda Gábor rendező számára is különleges fejezet a Kérész Művek sorozatában az Öleld át a tigrist!-előadás létrejötte, ugyanis a kezdés előtt egy, az alkotói folyamatokat érintő rövid, ám annál lelkesebb összefoglalóval üdvözli a nézőket. Na, nem mintha a beszédes nevű sorozat nem lenne már önmagában éppen elég különleges – az ennek keretében színre kerülő előadásokat egyetlen alkalommal láthatja a közönség –, ugyanakkor a Tigris esetében ez hatványozottan igaz: Goda januárban beavató színházi műhelyt tartott a FreeSZFE színház- és performanszosztályának, a produkció pedig ennek a közös műhelymunkának az eredménye. A helyzetet tovább fokozza, hogy bár a témát korábban megkapták, és egyénileg dolgozhattak rajta, az előadás végleges összerakásához mindössze 1 napja volt a diákokból és tapasztalt artusos előadókból álló társaságnak.

KM220220 30Fotók: Dusa Gábor

A tér, amelyben mindez történik, a szó legjobb értelmében közösségi. Az Artusba ritkán látogató vendégnek meglepetést okoz a térelrendezés: az előadás helyszíne az egykor elhagyatott gyárépület-együttes egyik hátsó terme, melyet ebből az alkalomból úgy rendeztek be, mint egy zenés vendéglátó-ipari alegységet. Hangulatában a leginkább a régi, Erzsébet téri Gödör Klub kávézói részlegére emlékeztet: elsötétített ablakok, a térben szétszórtan asztalok és székek a nézőknek, kétoldalt egy-egy dobogó a performanszokhoz, egy harmadikon a sarokban pedig már belépésünk pillanatában játszik is az Ágoston Béla vezette zenekar. Erre az alkalomra még a színház becsületkasszás büféje is ebbe a térbe költözött, a fogyasztás megengedett, még ha ezt érthető okokból mindenki a produkció előtt és után rendezi is. Bár az előadás egy pontján – egy-egy másik térben lejátszott performansz erejéig – átmenetileg kilépünk az alkalmi kávézóból, ezt követően ismét ide térünk vissza. Ez egyszerre nyújt biztonságot, és helyezi afféle keretes szerkezetbe az estét.

Az így kialakított helyszín persze sajátos iróniával viszonyul az előadás témájához: a tigris a kínai asztrológiában egy olyan gátlástalan, főleg pusztító belső erőt jelez, amellyel az embernek mindenképpen érdemes szembenézni. A kezdés kétségtelenül szembesít ezzel az energiával: az előadók szinte rituális hatású kiabálással, faágakat egymáshoz ütögetve vonulnak át a nézők között a tér egyik oldaláról a másikra. (Ebben a helyzetben a látáson és a halláson túl némi szerepet játszik a nézői érzékelésben a bőrérintés is, tudniillik a művelet közben a forgács igen alaposan hull a közönség feje felett megütögetett ágakról.) Ami pedig az előadók szembenézéseit illeti, embere válogatja, hogy ez milyen módon történik. Az emberi ugyanis többféle módon szembesülhet az állatival. Van, aki meglovagolja a tigrist, van, aki pusztán csak láncon vezeti vissza a hegyekbe, amely a természetes közege. A látott etűdök leginkább az ebből fakadó sokszínűséget igazolják. Ezeknek közel sem mindegyikében lehet explicit módon felismerni a kontroll nélkül tomboló energiát, ugyanakkor a viszonyok így is szinte minden esetben árulkodnak ezen energiák jelenlétéről.

KM220320 30

Vannak itt kifejezetten szelíd és szellemes megoldások. Ezek egyikében például valaki hosszasan néz szembe egy zárt kisállattartó ketreccel, amelynek irányából tigrismorgás hallatszik. Végül óvatosan kinyitja, belenyúl és kivesz belőle egy tejjel teli üveget, amelynek tartalmát jóízűen el is fogyasztja. Mások miniatűr, sakkbábu méretű fekete-fehér bútorokat állítanak fel egy asztalon – ezek többsége erőteljesen a gyerekkorra enged asszociálni –, majd egy-egy kör erejéig útjára engedik az asztal felett lógó apró súlyt, amely így a kilengéseknek köszönhetően olykor lelök egy-egy bábut. Kívülről közösnek érzékelt szelídségük ellenére ugyanakkor ez a két példa némileg egymás ellentéte is, hiszen amíg az első esetben a sötétnek sejtett energiáról kiderül, hogy táplál, addig a második esetben éppen ennek az erőnek a kiszámíthatatlansága az, ami képes lerombolni a felállított viszonyokat.

A vadabb, bátrabb és energikusabb etűdökről általánosságban az mondható el, hogy az alkotók ezekben a pillanatokban a saját testüket is kifejezetten performatív, kitárulkozó helyzetbe hozzák. Az egyik ilyen alkalommal előadónk egy félbevágott narancsot hámoz meg, majd díszít fel egyéb elemekkel – többek között mézzel és káposztalevéllel –, hogy azt követően ugyanezt némi külső segítséggel  megtegye a saját testével is. Van benne valami zavarba ejtő, hogy nézőként a performansz második felének már a legelején tudom, hogyan fog folytatódni, ugyanakkor ez a zavar szintén kapcsolatba hozható a belső sötét energiával, kicsit közelebbről nézve azzal a tulajdonságával, hogy képes fokozódni és mélyülni. Hasonló érzések játszódnak le bennem később is, amikor egy vasalódeszkán fekvő, alsóneműre vetkőzött test, a hasán pár sakkbábuval, egyre fokozódó hanglejtésben ismételgeti a „Te jössz!” mondatot. Az itteni energia ugyanakkor mégiscsak a láncon vezetett tigris esete: a nézőnek a performansz végén esik le, hogy a hason fekvő sakkbábuk rögzítve voltak. Mintha csak ezek gondoskodtak volna az energia kordában tartásáról (amellett, hogy persze a kapcsolatteremtés lehetőségét is hordozták a megszólított másik féllel). Ezek a testtel aktívabban dolgozó etűdök egyébként azért sem érték teljesen váratlanul a nézőt, mert Goda előadás előtti felvezetőjében elhangzott, hogy a tigris-energiát sokan azonosítják a szexuális energiával.

KM220288 30

Az egy nap alatt történő összerakás ismeretében az előadás megbocsátható hibája, hogy az etűdök szerkezete némileg egyenetlennek érződik: a kiabálós-faágütögetős kezdés egy ponton megismétlődik – a másik irányból. Ha ez nem történne túl hamar, arra gyanakodnék, hogy ez a keretes szerkezetű előadás vége, holott ekkor nagyjából az egésznek a felénél járunk. Rejtély marad számomra, hogy ez a gesztus mit keresett ezen a ponton, illetve ezen felül is homályos az a dramaturgiai ív, amely meghatározza a performansz sorrendiséget. Van ugyanakkor a produkciónak egy olyan szakasza, amely mintha a maga minimalizmusában egyúttal az est csúcspontja is lenne. Ez az alkalmi kávézón kívül játszódó performanszok másodika, amelyben egy sötét teremben sétálhatunk. A zenekar itt is játszik – a hangszerek között megjelenik a hangdrum –, a plafonon pedig egyre sűrűsödő fénycsíkokban gyönyörködhetünk. A fény- és hangviszonyok együttese az egyébként üres térben nagyon erőteljesen hozza be azt az értelmezést, hogy ezen a ponton valaki sikeresen vezette vissza a tigrist a hegyi barlangba. Mi, a közönség pedig abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy az illetővel tarthattunk. Az előadásnak talán ezen a pontján uralkodik a legnagyobb harmónia.

Kérész művek #69 // Öleld át a tigrist!

Résztvevő alkotó-előadók: Kocsi Olga, Kozma Zsófia Rebeka, Szántusz Noémi, Tóth Ádám, Tózsa Mikolt (FreeSZFE); Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Furulyás Dóra, Kocsis Gábor Kágé, Lukács Mihály, Mózes Zoltán (Artus).

Zenei vezető: Ágoston Béla. Zenészek: Ágoston Béla, Pestalits Benjámin, Móser Ádám. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Hangmérnök: Szabó Áron – Vasaló. Megfigyelő/elemző: Jászay Tamás. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2022. február 1.