Kritika

Kortárs tánc

Török Ákos: Amit tudni akarsz a testről, de már tudod

Oberfrank Réka: Trippin’ / Nemzeti Táncszínház -

Oberfrank Réka táncnyelvi elmélkedése egyszerűen szólva öreges – amit még inkább kiemel, hogy kifejezetten fiatalokkal táncoltatja azt el.

Embertestek gomolyognak a földön egyetlen entitásként a halványan pulzáló fényben. Eldönthetetlen, hogy melyik testrész kihez tartozik, vagy egyáltalán mit látunk, ami biztos: fortyog és eleven. Így kezdődik Oberfrank Réka koreográfiája…

És úgy végződik, hogy a táncosok szinte kelletlen összevisszaságban a színpad elejére jönnek, és ránk néznek. A tekintetük nyílt és érzelemmentes, benne van minden, ami fiatalok szemében benne lehet – a nézőkön múlik, hogy mi az. Egy érzékletes képzet és egy erős gesztus keretezi tehát a darabot. Sokat elmond az előadásról, hogy ezek egyben a Trippin’ legerősebb pillanatai: egy fénytechnikába burkolt táncosokkal létrehozott esztétikus látványosság és egy gesztus. Vagyis trükkök. Az előbbi cselessége akkor lepleződik le, amikor a vetített fények leválnak a táncosokról, akik így színről színre láthatóvá válnak: ami eddig folyamatos, szerves gomolygásnak hatott, kiderül, hogy helyenként döcögős gabalyodás. Tegyük hozzá azonnal, hogy hat táncosnak egymásba fonódva mozogni, anélkül, hogy abban egyenként se legyenek töréspontok, az egyik legnagyobb kontaktkihívás. Az igazi probléma nem is a kerettel van, inkább azzal, amit keretez.

lg vaspeter 7mb webajanoFotó: Vas Péter / A fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

A Trippin’ egy egymásra épülő darabokból álló alkotói folyamat negyedik állomása: a táncos-koreográfus által 2021-ben szólóként előadott, néhány perces Dear 21st century! után következett a további két női táncossal bővített, immár „egészestés” Zoom, amit pedig a Miracle című koreográfia követett további női és három férfi táncossal kiegészítve úgy, hogy ebben már előadóként nem szerepelt Oberfrank Réka. A mostani bemutatóban három fiatal táncos helyére még fiatalabbak érkeztek. Ami azonban ennél lényegesebb változás, hogy az előadásba dramaturgiai nyomatékkal lép be a fényfestés. „A Zoom alapkutatása egy bentről kifelé történő utazás nüansznyi rezdülésekből indulva, amik az emberi testről mint mesterműről, gazdagságának feltérképezéséről szólnak” – ezt a gondolatot a Sín Művészeti Központ honlapján olvashatjuk a darab kapcsán. „… amit az emberi test, a rész/egész fizikai és filozófiai gondolatköre, és a kötött/szabad rendszerekben való létezés témái kereteztek” – ez pedig a Miracle előadására utal a Nemzeti Táncszínház oldalán. A Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett alkotókra jellemző egy-egy téma elmélyültebb kutatása, amely nem csupán időtartamban nyúlik túl egy normál próbafolyamaton, de akár több darab is születhetik egy ilyen keresésből, amely az adott téma mellett a megjelenési formát is érinti. Oberfrank Réka tehát immár harmadik éve az emberi testet és annak külső-belső kapcsolódásait vizsgálja. A színlap tanúsága szerint a Trippin’ újdonsága, hogy a vizsgálódás most kinyílik a környezet felé is: a vetített fények a testek számára folyamatosan alakuló és hatással bíró külvilágként jelennek meg.

A tánc sokféle dologra alkalmas, ezek egyike az elvont filozófiai gondolatok/kérdések/problémák érzékletes felvetése. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire áll jól neki, illetve vajon személy szerint minket egyáltalán érdekelnek-e ilyen jellegű gondolatok, és ha igen, akkor azokról éppen egy táncelőadáson szeretnénk-e elmélkedni. Ha azonban valaki a második kérdésre igennel válaszol, és a harmadikra sem mond határozott nemet, úgy a kortárstánc szcéna remek darabokkal kínálja meg. Ha hemzsegésről nem is beszélhetünk, egy-két gondolatgazdag, izgalmasan formált, filozófiai mélységű és indíttatású táncelőadás minden évben születik. Vannak, amelyek valamilyen különös formai megoldás mellett erőteljes állítást tesznek, amire rácsodálkozunk, majd egyetértünk vagy vitába szállunk vele (Varga Csaba/Közép-Európa Táncszínház: Walk on natuRE), mások egy-egy Nyugaton elhanyagolt gondolatot járnak körbe gyakran revelatív asszociációk mentén (Artus – Goda Gábor Társulata), megint mások kérdéseket fogalmaznak meg és/vagy válaszokat keresnek a tánc nyelvén.

282053552 2277911389024642 2991462263355823890 nFotó: Mészáros Csaba

A kortárstánc tehát sokféleképpen képes izgalmasan és érvényesen filozofálni, nincsen rá recept. Arra talán már inkább van, hogyan vétheti el azt. Oberfrank Réka táncnyelvi elmélkedése egyszerűen szólva öreges – amit még inkább kiemel, hogy kifejezetten fiatalokkal táncoltatja azt el. A koreográfus fontos és örökérvényű felvetéseket tesz: kötöttség/szabadság, rész/egész, egyén/közösség, ráadásul, amikor az emberi testet állítja mindennek a tengelyébe, vizsgálódásai a leginkább hazai pályán zajlanak. Merthogy melyik művészeti ág tudhat többet a testről, mint a tánc?! Innen kezdve azonban érzékletes izgalmak helyett komótosan egymásra sorjázott közhelyeket kapunk az individuumok létrejöttének témakörében. Olyanokat, mint hogy egy-egy ember kiszakad a közösségből, majd igyekszik oda visszakapaszkodni. Már az egy testként gomolygó elevenséget bemutató első jelenet is messze túlnyúlik önmagán, pedig annak még megvan a szuggesztív ereje, ezt követően viszont gondolati és mozgásos sablonok teszik nyögvenyelőssé a darabot.

Oberfrank Réka jól képzett táncosokkal dolgozik, akik közül már többen is bizonyították előadói/alkotói képességüket, itt azonban vagy nehezen megoldható/megoldhatatlan feladatot kapnak (mint fent említettük), vagy nem működik a fizikai színházi és táncos mozgásoknak a koreográfus által rájuk szabott elegye. Olyan, mintha nem tudnának jól táncolni, ami önmagában még akár bele is férhetne, ha ezek a mozgások mindeközben nem hatnának egy elvont gondolatmenet puszta illusztrációjának. Porteleki Áron elsősorban ritmusokkal játszó, elektromos zenéjének önereje és egyedisége, illetve a színpadi történések mintha két külön világ lenne: nem találkoznak egymással, még ha a mozgások a zene ütemére is történnek. Az is sokat elárulhat a darab erőtlenségéről, hogy a cikk szerzője többször is azon kapta magát, hogy a táncosok helyett a fraktálszerűen pulzáló fények játékát nézi. Mintha sem a gondolat, sem a mozgások terén nem lenne kellő alkotói muníció.

A folyamatos alkotói érdeklődés bizonyítja, hogy Oberfrank Réka képes rácsodálkozni az emberi testre, élénken foglalkoztatják annak kapcsolódásai és szabadságfokai. A Trippin’ előadásával azonban sem a csodálkozás, sem az érdeklődés élményét nem tudja átadni.

Oberfrank Réka: Trippin’

Zeneszerző: Porteleki Áron. Jelmez: Nagy Eszter. Vizuális anyagok: Czeglédi Zsombor, Fügedi Balázs, Tóth Norbert. Alapkoncepció és koreográfia: Oberfrank Réka.

Táncolják: Eyassu-Vincze Barbara, Horváth Attila, Rácz Réka, Szász Zsófia, Thury Zita, Váth Máté.

Nemzeti Táncszínház, 2022. május 29.