Szoboszlai Annamária: A forma amplitúdója
Pataky Klári Társulat: Kivonatok; Dabóczi Dávid: SZERVER -
…téma és forma (vagyis mit, és hogyan) kölcsönösen meghatározza egymást, de elsősorban a forma az, amin át célba talál a darab a közönségnél.
Pataky Klári, illetve Dabóczi Dávid Nemzeti Táncszínházban bemutatott darabjainak mozgatórugója egészen más: míg a Kivonatok leginkább a koreográfus kontrollálta, és a táncosok által végrehajtott, meglévő koreográfiai fragmentek új kontextusba helyezését és továbbírását célzó kísérlet, addig a Szerver a témára, egy társadalmi problémára helyezi a hangsúlyt.
Ismerős részletek újratöltve – ez a Kivonatok. Pataky Klári koreográfiájában három duett követi egymást, melyek közt Kertész Endre csellóművész játéka a folyosó: a táncok különös, időben elcsúsztatott zenei visszhangja, a hol alacsonyabb, hol magasabb hőfokon égő érzések, érzelmek, indulatok megkésett vagy szándékosan hátrahagyott árnyéka. Nehéz jó hasonlatot találni a nézőként átélt tapasztalatra, mely a korábbi Pataky Klári-darabok ismeretében akaratlanul is dallamos tánczenét montíroz a Temesvári Zsófia – Bot Ádám, Rácz Réka – Lukács Levente és Bujdosó Anna – Bot Ádám alkotta párok táncos jelenetei alá, miközben, akárhogy szeretné, sehogy sem sikerül elnyomnia Gergely Attila atmoszférateremtő neszeit-zörejeit, nehezen beazonosítható hangokból felépített hangkulisszáját. A táncok ilyen értelemben is kivonatok. Nem csak új kontextusba helyezett részei korábbi daraboknak, hanem kivonatai azoknak a párkapcsolati helyzeteknek, melyek ezekben a zenei lágy résztől megfosztott, csontjaira vetkőztetett jelenetekben mint drámai csomópontok sorjáznak egymás után.
Kivonatok / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
Jól áll ez a „nehézkedés” a táncosoknak, különösen Rácz Réka és Lukács Levente sírós-nevetős, gyötrődő, a megérthetetlentől szenvedő, feketébe öltöztetett kettősének, míg a Temesvári Zsófia és Bot Ádám megjelenítette, hűvösségbe, idegenségbe – és szellős pasztellekbe – bújt karakterek még így is a „könnyűségben” maradnak. Talán egy idősebb, többet megélt táncospár teste alkalmasabb lenne arra, hogy minden szín és árnyalat – melyet Pataky Klári mozdulatai, gesztusai rejtenek – kifejezettebb, élőbb, befogadhatóbb legyen a közönség számára is. Míg az első kettőt lehunyt szemmel, addig az utolsó kettőst – Bujdosó Annáét és Bot Ádámét – a táncosok felé fordulva követi Kertész Endre. A férfitáncos révén itt akaratlanul is lekerekedik a darab, fölvillantva egy kvázi történeti szálat, mellyel visszaöltődünk a kezdő képhez. A sodródás, a változás, az életnek kitettség és mindennek érzékeny, néha picit szentimentális megélése adja a Kivonatok alaphangulatát. Mint minden kivonat, tulajdonképpen tartalmazza is a teljes képet, az egészet, meg nem is, mint Rácz Réka és Lukács Levente szörnyű, hangtalan ordítása a boldog perceket.
Dabóczi Dávid munkája, a Szerver már címében megelőlegezi a mai kor jellegzetes témáját: a virtualitást. Ezzel összefüggésben máris adódnak az olyan kulcsszavak, mint az elmagányosodás, a másképp szocializálódás, a felgyorsult világban való létezés. Ez van. Ki így, ki úgy védi meg (ha egyáltalán meg akarja védeni) magát és a környezetét. Állíthatunk korlátokat, akár teljesen kütyütleníthetjük magunkat, akkor is csak a probléma felszínével néztünk szembe. Ha a felvetett téma kapcsán egy alkotó nem jut ennél előbbre, ha nem tud a felszín alá nézni (elsősorban koreográfiailag), akkor az eredmény sem több, sem kevesebb, mint egy jó szándékú parabola.
A táncteret hosszú, fehér vezetékek keretezik, s az így létrehozott négyzetben újabb parcellákat jelölnek ki további párhuzamos vezetékcsíkok. Ezekbe forognak, hengerednek bele a táncosok, s majd a talajon többször is keresztezve egymás útját, érdekes, egészen gazdag koreográfiai alaphelyzetet teremtenek. Magamban egy lassan réginek számító, 1995-ös Sandra Bullock-filmmel poénkodom, hogy lám, megszületett A hálózat csapdájában magyar kortárstáncos parafrázisa.
Szerver (imázskép) / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
A képet azonban döbbenetesen hamar félredobják, és koreográfusi szempontból biztonságosabb vizekre eveznek. Ezek a vizek pedig nem vetnek nagy hullámokat. Innentől kezdve szinte bármi lehetne a téma, amiben emberek kapcsolódnak, illetve nem kapcsolódnak egymáshoz. A táncosok – Bozsányi Liliána, Gyevnár Réka, Kisbakonyi Edmond, Barna Krisztián – szépek, megbízhatóan teljesítik az előírt, a kezdeti alapvetéshez képest egyre sematizálódó mozgásanyagot, mely bár intenzitásával kelt némi „hogy felpörgött körülöttünk az élet” hangulatot, de a zene (Mádi László) messze túldübörgi, elnyomja a táncosok szimpla, organikus jelenlétét. Kevésbé jól nevelt, rakoncátlanabb táncos testek és bevállalósabb koreográfusi koncepció billenthetnék helyre az előnytelen mérlegállást.
Mikor a darab tetőpontján újra reflektorfénybe kerül a kábelfogság-szimbolika – és ezzel együtt ismét részt követel magának a didaktikus látásmód –, már szinte zavaróan ötlettelen az a drámainak szánt mozzanat, amikor a játékteret a bejáraton át hagyja el az egyik táncos. A Szerver ezekkel a hosszabbítókkal-kábelekkel magát a koreográfust is csapdába ejtette.
A két bemutatóból levonható tanulság: téma és forma (vagyis mit, és hogyan) kölcsönösen meghatározza egymást, de elsősorban a forma az, amin át célba talál a darab a közönségnél. A megfelelő forma megtalálására pedig időt kell fordítani. A „stílus” nem egyenlő a formával. A stílus időcsökkentő tényező, de idővel ellustíthatja az alkotót.
Kivonatok (Pataky Klári Társulat)
Táncművészek: Bot Ádám, Bujdosó Anna, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia.
Fényterv: Vajda Máté. Zenei közreműködő: Kertész Endre csellóművész, Gergely Attila. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Koreográfia: Pataky Klári.
Nemzeti Táncszínház, 2022. június 13.
SZERVER
Előadók: Bozsányi Liliána, Gyevnár Réka, Kisbakonyi Edmond, Barna Krisztián.
Mentor: Szögi Csaba. Zeneszerző, hangtechnikus: Mádi László. Fénytervező, fénytechnikus: Fogarasi Zoltán. Öltöztető: Dabóczi-Deák Orsolya. Alkotó: Dabóczi Dávid.
Nemzeti Táncszínház, 2022. június 15.
