Kritika

Kortárs tánc

Szoboszlai Annamária: Maszkulin előadás fragmentumokban

Compagnie Massala: Emberek / Trafó Kortárs Művészetek Háza -

Az ötvenöt perces előadás minden pillanatában erő és lendület elegyedik, a múlt súlya a ma gyorsan változó, rugalmasságot igénylő világával.

A francia-marokkói származású táncos-koreográfus, Fouad Boussouf 2010-ben Franciaországban alapította meg társulatát, a Compagnie Massalát. Táncstílusuk az észak-afrikai tradicionális táncok, a hip-hop, a kortárs tánc, az új cirkusz és az akrobatika keveréke, melyhez gyakran társulnak versek, szövegrészletek és dalok, melyek egyrészt megidézik Marokkót, másrészt párbeszédbe kezdenek egymással a kulturális sokszínűség jegyében. A Trafó idei évadjának első külföldi produkciója az Emberek címet viselő előadásuk.

Emberek, férfiemberek. Hét férfi áll egymás mellett a háttérként szolgáló egyszerű, finoman mintázott falnak fordulva, háttal a nézőnek. Különböző magasságúak, különböző testfelépítésűek, öltözetük is eltérő, de a derengő fényben tartott színpad nem árul el színeket, a szemnek csupán a formák, sziluettek sokféleségét engedi szemlélni. Ez is elég. Emlékezetes marad a kép, ahogy magukba húzódva rövidülnek, vagy ég felé magasodnak a testek, ahogy tovább szélesedik egy eleve robusztus hát, vagy még légiesebbé válik egy nyúlánk felsőtest.

massala1Fotó: Charlotte Audureau

Ez a téren és időn kívülinek tetsző kép, melyen évszázadok rétegződnek egymásra az emberalakokban, a zenétől kap egyszerre ősi és mai ízt. Az általános „emberi” tehát a kiindulópont, majd a láthatóvá váló arcok az egyénre, az egyes ember csoportban létesére terelik a figyelmünket, míg el nem jutunk az individuumig, a konkrét személyig: Sami Blondig, Mathieu Bordig, Yanice Djae-ig, Loic Elice-ig, Justin Gouin-ig, Maelo Hernandezig, Akciel Regent Gonzalezig. A táncosokig, akiknek a teste nagyon jól mutatja, mit jelent kapcsolódni a földhöz, mit jelent pörögni rajta, mit fölemelkedni, elrugaszkodni róla. Talán ez a legizgalmasabb az Emberekben: megteremti a kapcsolódás szemlélésének lehetőséget. Szétszóratásban és sorokban. Különös, hogy elvétve (se nagyon) rendeződnek a táncosok körbe. A kör mindig az egység, a csoporthoz tartozás, az összetartozás, a közösségben rejlő erő kifejezési formája, az Emberekben azonban leginkább nyitott, olykor lánc-szerű alakzatokat látunk.

Hogy ez a marokkói néptáncok jellemzője, vagy épp ellenkezőleg, koreográfusi kifejezőeszköz, nem tudom megmondani. Akárhogy is legyen, ebben a koreográfiában nem kap teret a kör mint szimbólum. Különálló, kisebb erőterek képződnek egy, két, három táncos körül, vagy épp az egymásnak feszülés, a harc válik domináns elemmé, miközben érzékelhető ugyan valamiféle csoportszellem, de az mégsem jut el a pontos önmeghatározásig, hanem a közösség fölvállalásának a megmutatása is a sokféleség, a szétesés felé gravitál, felvetve a kérdést, hogy tulajdonképpen mi Fouad Boussouf koreográfus témája? A súlyos férfienergiák, az ügyesség, az állóképesség felmutatásán túl merre akarják irányítani a néző figyelmét?

massala2Fotó: Charlotte Audureau

Nincs megállás. A táncosok vitalitása lenyűgöző. Az ötvenöt perces előadás minden pillanatában erő és lendület elegyedik, a múlt súlya a ma gyorsan változó, rugalmasságot igénylő világával. A zene – melyet szintén Fouad Boussouf jegyez szerzőként – magában hordozza ezt a kettősséget. Bár ízeiben, karakterében, ritmusában kötődik a hagyományokhoz, de még ezer szállal kapcsolódik a legújabb kori elektronikus zenei hagyományokhoz, s bár mindkét hagyomány kibontható lenne valamilyen rituáléban, elvezethetne minket egyfajta transz-élményig/állapotig, nem teszi. Józanabb, materiálisabb marad az Emberek annál, mint amire a kezdőkép alapján számítanánk.

Emberek, nők nélkül. Még ha meg is idéződik a női principium – talán a fejekre húzott pólókkal imitálják a kendős asszonyokat –, ahol hét csupa izom és ín férfi jelenik meg a színpadon, ott az emberek csoportja a férfiak társadalma, torzsalkodásokkal, erőfitoktatással, állandó készenléttel a támadásra és a védekezésre. Európai női szemnek ez különösen brutális és durva felállás, és megtestesíti mindazt, amitől, érzem, minden szépsége és varázsa ellenére is jobb távolságot tartani. Megerősít ebben a határozottabb körvonalakat fölvenni sem akaró gondolatban az előadás végén kiprovokált, a Föld dübörgéséhez hasonlatos taps és csatakiáltás.

Élet, élet. Ez mindenen felüláll. A darab lüktetése hordozza ezt a felülírhatatlan igazságot. Nincs semmi e fölött – még talán isten sem (?). Magával sodorja a nézőt, töménnyé, sűrűvé téve a mozgásanyagot, melynek minden szögletében ott vibrál a veszély, mint összetevő, megfosztva ellenpólusától, a harmóniától.

massala3Fotó: Charlotte Audureau

Összegezve: az Emberek sallangtalan egyszerűségével bizonyosan megtalálja az utat a közönséghez a ritmuson és a sokszínű, dinamikus, mégis egyöntetűnek, összetartozónak ható mozgásanyagon keresztül, melyben magától értetődően simul össze ősi és mai. Néha ugyan üres (mozgás)járatok visznek tovább a vég felé, melyet a hol előtérbe helyezett, hol rejtettebben lejátszott konfliktusok sem tudnak felfűteni éberséget adó drámaisággal. Nézőként az volt az érzésem, hogy olyan sokszor táncolta már el ez a hét táncos az Embereket, hogy rutinná vált minden mozdulat, s a kiiktatott bizonytalanságokkal eltűnt belőlük a „valódi” feszültség. Márpedig az Emberek tipikusan az a darab, amely akkor éri el célját, ha a színpadon csúcsra járatja a feszültséget, ha meg tud születni a játék során az élet egészen tapinthatóan valódinaktűnő látszata. Ez a feszültség furamód csak az ominózus tapskor ér el, és akkor is ambivalens érzéseket vált ki.

Emberek (Compagnie Massala)

Koreográfus: Fouad Boussouf. Táncosok: Sami Blond, Mathieu Bord, Yanice Djae, Loic Elice, Justin Gouin, Maelo Hernandez, Akciel Regent Gonzalez

A koreográfus asszisztense: Bruno Domingues Torres. Fénytervező: Fabrice Sarcy. Jelmez és látvány: Camille Vallat. Zene: Roman Bestion, Fouad Boussouf, Marion Castor.

Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2022. szeptember 15.