A térdcsapkodás diszkrét bája
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Régi tánc, új nemzedék; Duna Táncegyüttes: Tájképek / Nemzeti Táncszínház -
Azzal, hogy új rendszerben jelennek meg a néptánc motívumai, új fényben látjuk őket.
Mi a néptáncban az új, és mi a régi? Vajon hogy látja ezt két, néptánctól eléggé messze esett huszonéves fiatal, pláne, ha az egyik agykutatónak, a másik meg színházi látványtervezőnek készül?
Új, kísérleti rovatunk mottója: „Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk…”
Tyler Teadora beszélgetőtársa ezúttal is húga, Tyler Szonja.
Tyler Teadora: Először azt látjuk, hogy mi van a néptáncon innen – a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Régi tánc, új nemzedék című előadásában – aztán a Duna Táncműhely Tájképek-je megmutatja, mit lehet csinálni a néptáncon túl, ha a magyar néptánc sok más kultúrával, motívummal és gondolattal vegyül. Érdemes közvetlenül összehasonlítani a két produkciót?
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Régi tánc, új nemzedék / Fotó: Csudai Sándor / A fotó forrása a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fb-oldala
Tyler Szonja: Szerintem nem, mert alapból máshogy nyúlnak a néptánchoz. A zene és a táncosok munkája mindkét esetben magas színvonalú. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes nyilván úgy táncol, „ahogy kell”, minden mozdulatuk pontos és precíz. A Duna Táncműhely táncosai viszont – talán a Tájképek koncepciója miatt, hiszen abban a táncosok nem „emberként”, nemi alapon helyezkednek szerepbe, hanem természeti elemeket alakítanak „mesésen” – máshogy kapcsolódnak a nézőhöz, ezáltal valahogy kedvesebb, közelibb az előadásuk.
Lerágott csont a téma, de megkerülhetetlen a kérdés: megjelentek a „férfi – nő” szerepek az előadásokban?
A Régi tánc, új nemzedék esetében nem is lehetett volna, hogy ne jelenjenek meg. A néptánc közösségi dolog, a népdalok legnagyobb része szerelemmel kapcsolatos. Ilyen módon ma is ugyanúgy aktuális, mint bármikor. De az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változtak a szerepek. Lehet forgatni a szemeket, de a néptánc eredeti formájában a patriarchális berendezkedés és világnézet fenntartásának eszköze. Mert azt mutatja, ami „mindig is volt”. Férfiak elöl, térdet, lábszárat csapkodva, nők hátul vagy kétoldalt, keszkenőt szorongatva, tipegve, énekelve, csujogatva. A férfi vezet, a nő követ, támogat, az utóbbi értékét szépségben, termékenységben és főzési tudományban mérik. Egyszerű, biológiai alapokon nyugvó dogmák, amelyeket ma már nem mindenki nyel le szívesen.
Igen, a kárpát-medencei néptánc ilyen. És ezeket a kereteket talán nem is lehet megváltoztatni úgy, hogy az mégis néptánc maradjon. Ezt könnyű belátnom. De azt már nem tudom komolyan venni, ahogyan az estet az ajánlóban felvezetik: csak rájuk, az új, fiatal nemzedékre jellemző, friss szemléletű műveket ígérnek, újszerű látásmódot emlegetnek. Tényleg ennyire új, friss, ropogós az előadás?
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Régi tánc, új nemzedék / Fotó: Csudai Sándor / A fotó forrása a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fb-oldala
Előfordul némi női térdcsapkodás (ezt hosszasan lehetne boncolgatni, a tekintetben is, hogy mennyire számít ez újszerűnek a színpadon), egy-két csikós fiú pedig haspólóban lép színre. Megjelennek ügyes, kreatív ötletek és modern elemek a táncban… Mégis, ami esetleg formálisan újszerű, az se nagyon reflektál relevánsan a jelen kérdéseire.
Ki itt a célközönség?
Szerintem leginkább a néptáncot kedvelő és művelő emberek, más néptáncos közösségek és az ő ismerőseik. De tudható és elismerhető: a fentiek összlétszáma Magyarországon igen jelentős.
***
Milyen a Tájképekben az idősebb táncosok látványa? Én hálás vagyok a pozitív öregedéstudattal dolgozó koncepcióért.
Az öregedés mindig kényes téma. A tévéből, internetről azt tanuljuk, hogy ha ráncosak és őszek leszünk, gyakorlatilag vége az életünknek, bár még megpróbálhatjuk sminkkel, hajfestékkel és botoxszal kicsit elodázni a dolgot. Pedig szerintem kevés szebb dolog van, mint egy csendesen boldog, életnek örülő öreg ember. Mindig azt gondoltam, minél ráncosabbak leszünk, annál több dolgot csináltunk már az életben, annál menőbbek leszünk. Miért olyan népszerűtlen a boldog öregedés gondolata?
Duna Táncműhely: Táncképek / Lőrinc Katalin / Fotó: Végh Tamás / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
Talán mert kollektíven félünk a haláltól, és ez ellen nem igazán teszünk semmit. Pedig az élet – bármilyen szörnyű is tud lenni – mégiscsak nagyon szép, főleg a legegyszerűbb dolgok szintjén: az első tavaszi szellő, a humuszos, nedves föld a talpunk alatt, a napsütés az arcunkon, a szeretteink jelenléte. A Tájképek mindezt nem szájbarágósan, hanem nagyon illékonyan, csendben mondja.
Érdekes, hogy itt inkább az úgynevezett „idősebb generáció” van jelen, mégis, mintha ők jobban tudnának kapcsolódni hozzánk, mint a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek koreografáló friss, fiatalos férfiúk (és női „asszisztenseik”).
A produkcióhoz a Duna Táncműhely (a rendező-koreográfus Juhász Zsolt) direkt nagy tudású, elég különböző életutat és pályát bejárt táncosokat választott. Lőrinc Katalin mint Levegő jelenik meg. Könnyed, légies mozdulatai üdítőek, izgalmasan vegyes érzelmeket keltenek bennünk. A Vizet Bonifert Katalin testesíti meg, a Tűz a mind néptáncban, mind modern táncban otthonosan mozgó Katona Gábor, a Föld pedig maga Ertl Péter (a Nemzeti Táncszínház igazgatója). Végül pedig a magyar népművészet ikonikus alakja, Kakuk Pál. Ki lehet ő a négy elem mellett?
Az alapfelállás miatt könnyen asszociál az ember valamilyen istenségre, de inkább arra gondolok, hogy ő az Idő. Egy munkás, büszke családapa jut eszembe róla, aki már eljutott oda, hogy az utódaiban és a házában gyönyörködik. Az előadás nagy részében egy széken ül mozdulatlanul, vagy a háttérből nézi a többieket, de a tekintélye nyilvánvaló és vitathatatlan. Erre a Tűz is hamar rájön, inkább nem packázik vele. Végig érezhető, hogy mind azt várjuk, hogy Kakuk Pali bácsi felálljon, és megmutassa, mi a néptánc.
Duna Táncműhely: Tájképek / Bonifert Katalin, Katona Gábor, Kakuk Pál / Fotó: Végh Tamás / A fotó forrása a Nemzeti Táncszínház
Így, sok más elemmel és stílussal keveredve, fogyaszthatóbbá válik a néptánc?
Magamon érzem, hogy sokkal több embert tudnak megszólítani így, a szabadabb, modern táncba és örök, kortól, nemtől és hagyománytól független mozgásmintázatokba ágyazott néptáncos motívumokkal. A hagyományos néptánc „szabályrendszerét” valamennyire mindenki ismeri. Itt izgalmas, hogy olyan ismeretlen, új rendszerben mozognak a táncosok, amelynek szabályai egyáltalán nem olyan egyértelműek és élesek, mint az autentikus néptáncban. Azzal, hogy új rendszerben jelennek meg a néptánc motívumai, új fényben látjuk őket.
Mit érzel a legkülönlegesebbnek a Tájképekben?
Furcsa, hogy bár szinte színházi előadás (van díszlet, vannak jelentéssel bíró ruhák, van alapsztori vagy inkább alapkoncepció), még sincs nyilvánvaló történet, nincs cselekménysor. Érzések, hangulatok és mozgásmintázatok vannak, az egész egy pillanatra sem unalmas. Pihentet, üdít, elgondolkodtat.
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Régi tánc, új nemzedék
Koreográfusok és asszisztensek: Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili,
Appelsoffer János és Rémi Tünde, Moussa Ahmed, Sánta Gergő és Sánta-Bíró Anna, Juhász Bence Zsombor és Paput Júlia, Tókos Attila,Berecz István.
Zenekarvezető: Papp István Gázsa. Szakmai vezető: Zs. Vincze Zsuzsa. Művészeti igazgató: Zsuráfszky Zoltán.
Nemzeti Táncszínház, 2023. március 24.
Duna Táncegyüttes: Tájképek
Előadja: Bonifert Katalin, Lőrinc Katalin, Ertl Péter, Kakuk Pál, Katona Gábor
Zeneszerző: ifj. Csoóri Sándor Sündi. Társzeneszerző: Izabella Caussanel. Zenekar: Üstökösök Kalitkája – ifj. Csoóri Sándor, Izabella Caussanel, Sebestyén Patrik, Bősze Tamás Jean-Pierre, ifj. Szerényi Béla, Gulfam Sabri. Felvétel/Utómunka: Mazán Attila (Csend Stúdio). Külön köszönet: Sáfrán Balázs. Jelmez és díszlet: JuZso. Fény- és videóterv: Lendvai Károly.
Produkciós vezető: Nánay Fanni. Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt.
Nemzeti Táncszínház, 2023. március 25.
