Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett

Kutszegi Csaba: Nyeste vagy Jenei – az itt a kérdés!

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2023 – 2. rész –

Az előadáson az volt a legnagyobb dilemmám, hogy melyikért rajongjak jobban.

Az előző összefoglalót azzal hagytam abba, hogy Kulcsár Noémi Viharának történéseit még véletlenül se akarjuk korrekten megfejteni. Jó hírem van. A Közép-Európa Táncszínház Set your mind free című Anton Lachky-koreográfiájának egyáltalán nincs története. Se megírt, se sejttetett, se megfejthető.

A darab ajánlójából azt érdemes kiszűrni, hogy itt határtalan fantáziáról és teljes szabadságról szerezhetünk benyomásokat, ennél több előzetes olvasásra nincs is szükségünk, mert igazán érdekes úgyis az lesz, hogy a verbálisan leírtakat vajon átérezzük-e majd a koreográfia nézése közben. Ezt is előre elárulom: átérezzük. Anton Lachky már a KET régi mesterének nevezhető. Az együttesben mindig is talpraesett táncosok szolgáltak, de a 2018-as Special Societyben számomra az vált világossá, hogy Lachky tulajdonképpen bármelyik együttes tagjaiból pillanatok alatt szupertáncosokat farag, és már ez is valahol a fantáziáról és a szabadságról szól. Ha ugyanis e két dolgot sikerül felszabadítani egy táncosban, akkor a határ a csillagos ég.

Set your mind free / Fotó: Gálos Mihály Samu

Hogy miről szól a darab – szinte mindegy is. Persze a Set your mind free-ben nagyon átgondolt történések tartják keretben a felszabaduló, helyenként elvaduló táncokat. Mintha szertartást látnánk, talán éppen az „Engedd szabaddá az elméd” létfontosságú játék komoly szertatását. Mert a burjánzó táncőrületeket szakrális kórusművek keretezik, és a szereplők között is mintha néha mitológiai lények tűnnének fel, vonulnának. Főleg ez utóbbiakat nyugodtan írhatjuk a fantázia számlájára, és akkor már csak a szabadságot kell kipipálni, amire meg már tényleg ott van a féktelen tánc – félek, már így is túlmagyaráztam az előadást.

De végre a táncon át eljuthatunk a táncosig. A KET rendesen kicserélődött csapatában új bombák és ászok tűntek fel. Az előadás legenergikusabb és igen technikás szereplője Sinka Lídia, méltó társa a férfiasan erőteljes Barna Krisztián. Mohai Cintia hazai pályán érezheti magát Miskolcon, ő inkább lírai alkat, de különleges előadói varázsa mellett dinamikáját és technikai tudását is meggyőzően megmutatja a koreográfiában. E kiemeltek mellett a többiek is nagyszerűen táncolnak, testtel-lélekkel kitűnően teljesítenek.

Set your mind free / Fotó: Gálos Mihály Samu

Még aznap este visszatérhettünk a cselekményes, klasszikus színdarab alapján készült kortárstánchoz. A Feledi János – Feledi Projekt Sirálya a Csehov-mű alapján készült, sőt, az alkotók arra törekednek benne, hogy egy órába sűrítve, táncnyelven prezentálják, cselekményestől a teljes drámát. Feledi Jánosra korábban inkább az volt jellemző, hogy egy-egy irodalmi művet vagy mitológiai alakot csupán kiindulási pontnak használt, és konkrét történet nélkül a jelenséget, valamint a hozzá kapcsolódó hangulatokat, érzéseket ábrázolta sűrítve, elvontan. Egy-két évtizede még a történetmesélés a korszerűtlenség fenyegető pallosaként lengedezett a kortárstánc-koreográfusok feje felett, én üdvözlöm, hogy ma már egyre többen próbálkoznak meg vele – érdekesen, értékelhető színvonalon. Ez utóbbi igen fontos, mert a cselekmény utalásszerű, felületes, táncürügyként szolgáló színpadra dobása gyakran középszerű, unalmas fércműveket eredményez.

De nem ez történt a Sirály esetében, mert Feledi megteremt egy sajátos hangulatot és hozzá egy komplex színházi nyelvet, és azon újrafogalmazza a darabot. Nem ugyanaz az eredmény, mint egy verbális szószínházi előadáson, de a tánc, a mozgás nála hozzátesz Csehovhoz, olyasmit, amire a kimondott szó már nem képes. De persze hiányérzetünk is kialakulhat az előadáson, mert sok esetben a verbális (ráadásul terjengősebb, részletező) megfogalmazással nem tud konkurálni a mozdulat, és akkor a néző, amit nyer a vámon, azt elveszti a réven. Viszont közben csodálatos, szokatlan (akár mondhatni: egzotikus) utazáson vehet rész, amit kicsinyes mérlegelések miatt kár lenne kihagynia.

Sirály (a képen: Gyugos Dominik és Jenei Lilla) / Fotó: Gálos Mihály Samu

Néhány verbális mondatot csak az előadás kezdetén használ fel a koreográfus-rendező. A vájt fülűek számára azok tartalmaznak ugyan hasznos információkat is, de inkább a hangulat kialakulását segítik. A „miért jár mindig feketében?” kezdetű rövid dialógus erőteljesen hangulatfestő, miközben segít ráismerni Medvegyenkóra és Mására (utóbbi szerepében Jenei Lilla játszik, alakít, táncol). És lassacskán, immár mozdulattal, tánccal, akciókkal bemutatásra kerül mindenki. Nyina személyére már az extravágáns frizurájából lehet következtetni, szinte tökéletesen akkor ismerjük meg a karakterét, amikor a színpadon kialakított furcsa színpadra feláll, és belekezd az „új formákat, új művészetet” képviselő előadásba (Kaiser Fruzsina tipikus és nagyon szerethető kortárstáncos figurát formál).

Trepljov is felismerszik (Julien Klopfenstein hozza), igaz, kicsit visszafogottan adja a lázadó eszmetársat, az első pillanattól kezdve mintha bágyadt volna – a Nyina iránt érzett szerelmétől. Amikor végre Arkagyinát is felismerem, ha nem támlás széken ülök, biztosan hanyatt vágódom. Persze van a dologban némi „csalás”, mert Nyeste Adrienn előadásában nem sok szép évet már megélt, egykori dívát láthatunk, hanem hamvas-fiatal, robbanó szexbombát, aki nem is rejtegeti a bájait. Az ember abszolút nem érti, hogy egy ilyen nő párjaként a Trepljovhoz hasonlóan kissé tétova Trigorin miért is esik bele a különc és már foglalt Nyinába. (Csehovnál az öregedő, nem ritkán jelenetező művésznővel élő ábrándos írót elbűvöli Nyina fiatalsága – és a feltörekvő heve, amellyel a lány behabzsolná a világot.)

Ez már egy kis dramaturgiai zökkenőt okoz, viszont a már említett Jenei Lilla látszólag csöndes Mása-alakítása hihetetlenül felhúzza az előtérben zajló, tulajdonképpen nemigen motivált szerelmi háromszög-történetet. Mása boldogtalan, mert a tisztességes, kedves, de unalmas Medvegyenko jutott neki, holott ő olthatatlanul Trepljovba szerelmes (aki egyébként Feledi színpadán szintén kedves és elég unalmas pasas). Így Mása testesíti meg a tipikus, reménytelen vágyakkal teli, csöndes boldogtalanságban pergő csehovi világot, és Jenei minden porcikájában, gesztusában, apró mozdulatában, áradó szomorúságában valóban olyan, mint egy nagy Csehov-hősnő. (Az előadáson az volt a legnagyobb dilemmám, hogy érte vagy Nyestéért rajongjak jobban.)

Sirály (a képen: Kaiser Fruzsina és Julien Klopfenstein)/ Fotó: Gálos Mihály Samu

A többi szereplő és egyéb megoldások is tetszettek, jó az állandóan „betegeskedő” Szorin alakjának kortárstáncos megoldása (Kalmár Attila majd’ mindvégig kerekes székben ül, de néha feláll, és lejt egy kis könnyű táncot). Elismeréssel szemléltem Arkagyina és Trepljov igen fontos kettősét, lám, Nyeste fiatal vampjában meg tudnak mozdulni az anyai érzések is, és Klopfenstein Trepljovjáról is kiderül, hogy bonyolult, összetett karakter. És az is jó, hogy a tragikus vég előtt Trepljov valahogy eltűnik, és a tragédia bekövetkeztét az előre jövő Arkagyina arcáról olvashatjuk le. Feledi Sirálya nálam méltó helyet kap az emlékezetes, nagy Sirály-élményeim között.

A következő, immár negyedik fesztiválnap délutánján a Miskolcra már szinte hazajáró lengyel Anna Piotrowska két kisebb dolgozata volt műsoron, de róluk majd a folytatásban. Este a Bozsik Yvette Társulat lépett fel a Bohóc kerestetik-kel.

A tánc- vagy pantomimjáték Matei Vişniec, Franciaországba emigrált román író azonos című abszurd drámája alapján készült. A darabot egyébként játszották Magyarországon a szerző több más művével együtt, melyek közül most csak a legutóbbi, Szkéné színházi bemutatót említem meg, a III. Richárd betiltva, avagy szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán-t, amely még jelenleg is műsoron van (és volt szerencsém látni is). Ennek már a címéből is sejthető, hogy az író a darabjaiban általában vastagon politizál, és ha nem is ennyire konkrétan, de ez igaz a Bohóc kerestetik-re is. Eredetileg három „feleslegessé vált” (bohóc)nő szerepel benne.

Bohóc kerestetik (a képen: Bozsik Yvette) / Fotó: Éder Vera

Bozsik Yvette rendező-koreográfus természetesen magára, pontosabban magukra (vagyis régi alkotó- és előadó-társára, Vati Tamásra is) alakítja a színművet. Mintha lenne is az előadásban némi finom incselkedés a manapság igen trendi autobiografikus színházi stílussal, de nem gondolom, hogy Bozsik a saját életét (és színpadi búcsúját) akarta volna – Vişniec „leple alá bújva” – belecsempészni a színdarabba. De nem is Vişniecet akart táncszínházban rendezni, ahogy azt tette például Feledi János Csehovval. A Bohóc kerestetik mindenképpen egy személyes vallomás.

Nem tudom megítélni, hogy a mai fiatalabb generációknak vajon hogy tetszik az előadás, én mindenesetre – érdekes módon – régebben sokkal inkább együtt tudtam érezni „a megöregedett, öreg bohóc” zsánerű témákkal. Lehet, éppen azért nem tud manapság megérinteni a topic, mert már koromnál fogva magamra is vehetem a látottakat, és ezzel nem kényelmes szembenézni. De az is lehet, hogy zavar a kissé avítt, idejétmúltnak tetsző színházi stílus, vagy egyszerűen nem hatnak rám eléggé az előadók. Vati Tamás végig az önironikus groteszk eszközével operál, még a meghajlásnál is folyton nevettetni igyekszik a közönséget – sikerül is neki. Bozsik Yvette lírai hangokat is penget, van benne szemernyi Fellini Gelsominájából is, szerencsére csak néha érzem úgy, hogy eljátssza azt, hogy Bozsik Yvette eljátssza az idős, divatból kiesett clownt. Ha nem is érintenek meg, de mindketten szimpatikus, szerethető figurákat tesznek színpadra. Végleges távozásukat a Nagy Ajtón át szerencsére nem színezik szentimentálissá.

Bohóc kerestetik (a képen: Zambrzycki Ádám ) / Fotó: Éder Vera

A meglepetés eztán következik. Megérkezik a Zambrzycki Ádám megformálta utód, és az eltávozott nagy elődök színen maradt bőröndjeiből (képletesen) átveszi – az általa újra használhatóvá váló eszközöket. A meglepetés az, hogy Zambrzycki tényleg feldobja az előadást. Vajon mi olvasható ki mindebből? Mert utód és elődök közti generációs különbség nincs nagyon jelezve, és az utód is régi korok stílusában bohóckodik (jó értelemben). Viszont sokkal pregnánsabb, markánsabb, többet invesztál az erőteljes játékába, valóban parádésan jó, extravágáns mozdulatsorozatokat hoz… Lehet, nem is stílus- és eszközfrissítésre van szükség, hanem minden az emberen múlik?             

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, 2023. április 26-28.

(folyt. köv.)