Turbuly Lilla: Beállsz a sorba?
Catherine Gaudet: The pretty things / Trafó – Kortárs Művészetek Háza -
Bámulatra méltó a táncosok teljesítménye. A különbözőség és az egység tökéletes harmóniáját teremtik meg a színpadon.
A kanadai Catherine Gaudet társulata 2022 tavaszán egy másik előadással, A csodálatos elhalványulásával már járt a Trafóban. Arról az előadásról Hojsza Henrietta írt kritikát. (Itt olvasható.) Megállapításai túlnyomó része a most elhozott koreográfiára is igaz: a rendkívül hosszan kitartott, lassú kezdet, a körkörösség és a repetíció, a testhatárok feszegetése, a táncosokból kiszakadó hangok, no és a flow, amire egyszer csak mi, nézők is felülünk, és nem is hagynak leszállni minket az előadás végéig.
Már az is jóleső, hogy nem egyenarcokat és egyentesteket látunk, a három férfitáncos és a két táncosnő életkorban és karakterben már ránézésre is nagyon eltér egymástól. És ahogy haladunk előre, a táncuk mellett emberi jelenlétük is fontos lesz, arckifejezésük minden erőltetettség nélkül folyamatosan változik, színpadi személyiségük egyre jobban kibomlik. Várjuk, hogy egyikük mikor kezd újra sipító férfihangon énekelni, vagy az egyik táncosnő mögött a kötött koreográfiából kilépve ugrabugrálni – mert ennek az előadásnak még humora is van.
A kötöttség és a szabadság kérdése amúgy is a koreográfia meghatározó eleme. Közvetlen inspirálója a színlap szerint a COVID emberi kapcsolatokra gyakorolt hatása volt, de ezt a nézőnek egyáltalán nem kell tudnia. A különállások és a zárt alakzatba rendeződések folytonos egymásutánja az egyéni és közösségi utak, létezésmódok mindenkor érvényes dilemmáját idézi. Beállsz a sorba, igazodsz és felveszed a ritmust? Kilépsz onnan egy időre vagy végleg? Titokban teszed vagy felvállalod? Esetleg meg tudod változtatni a közösség szabályait, hogy hozzád igazodjanak? Ez természetesen csak egy lehetséges megközelítés, de nézhetjük minden különösebb megfejtési kényszer nélkül, tiszta táncnak is.
A lassú, hosszan kitartott kezdő jelenetben csak a táncosok keze, karja, dereka mozog. Az egy helyben állva, a nézői tűréshatárig ismételt mechanikus mozgássorok az órajátékok bábuinak mozgására hasonlítanak. A táncosok itt még az üres tér különböző pontjain, egymástól távol helyezkednek el. A lábak elmozdulása oldja ezt a hosszan kitartott jelenetet. Innentől kezdve a sorba rendeződések és az onnan való kiválások, a kötött koreográfia szigorú rendjébe „belepiszkító” lázadó rendetlenségek váltakozása az előadás szervező elve. Mindehhez Antoine Berthiaume repetitív zenéje társul, egydallamúsága felerősíti az ismétlődő mozgássorok hatását. (Anne Teresa Keersmaeker és Steve Reich kétségtelen hatását a színlap is említi.)
Bámulatra méltó a táncosok teljesítménye. A különbözőség és az egység tökéletes harmóniáját teremtik meg a színpadon. Egymásra hangoltságuk nemcsak fizikai, de intellektuális értelemben is szembetűnő. Nem végrehajtói, hanem alkotó részesei a koreográfiának. Miközben a fizikai teljesítményük is imponáló. Látni, ahogy testük más-más pontján kezdenek izzadni, hogy egy idő után némelyikük trikójából már szemmel láthatóan csavarni lehetne a vizet. A táncosnők dressze egyszerűen nem bírja a derekak folyamatos csavarását, fesleni kezd. És amikor már azt hinnénk, hogy ennél nem lehet többet kifacsarni egy, pontosabban öt testből, az előadás léptéket vált, magasabb energiaszintre kapcsol, zabolátlanul árad, és ez az energiaszint egyszerűen kiárad a nézőtérre.
Hűha! – mondom kifelé menet. És jobb végszót most ehhez a cikkhez sem tudok írni.
The pretty things
Táncosok: Dany Desjardins, Caroline Gravel, James Phillips, Lauren Semeschuk, Scott McCabe.
Zene: Antoine Berthiaume. Világítás: Hugo Dalphond. Jelmeztervező: Marilène Bastien. Próbavezető: Sophie Michaud. Produkció és technikai vezetés: François Marceau. Koreográfus: Catherine Gaudet.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2024. szeptember 28.