Kritika

Kortárs tánc, Képzés

Sanyi, tekintet és kézműves kiállítás

Török Ákos kritikája a Budapest Tánciskola estjéről

lead_bpA Budapest Tánciskola estje tizenhúsz színpadon lévő előadóval még inkább a mozgásbörze érzetét kelti, ráadásul olyan kevés idő jut egy-egy táncosra, hogy az egész saját értelmét tűnik eloldani. A koreográfiák egyébként szemmel láthatóan passzolnak az előadókra, amelynek pozitív nézőtéri hozadéka, hogy egy élvezhető előadást látunk, negatív szakmai következménye, hogy a fiatalokat nem „próbálják meg” a koreográfusok.

Török Ákos kritikája a Budapest Tánciskola estjéről

A Budapest Tánciskola estje tizenhúsz színpadon lévő előadóval még inkább a mozgásbörze érzetét kelti, ráadásul olyan kevés idő jut egy-egy táncosra, hogy az egész saját értelmét tűnik eloldani. A koreográfiák egyébként szemmel láthatóan passzolnak az előadókra, amelynek pozitív nézőtéri hozadéka, hogy egy élvezhető előadást látunk, negatív szakmai következménye, hogy a fiatalokat nem „próbálják meg” a koreográfusok.

 

Nagyon ígéretesen kezdődik Móricz Tamás koreográfiája. A bemelegítő, teret kereső fiatalok közül lassan kitűnik Petra, aki már mozog, amíg a többiek még csak mozgolódnak, készülődnek. Majd még ketten mozogni kezdenek, és ismét ketten. Valami jó elkezdődik. Tudom én, hogy „tiszta tánc”, és hogy nincsen történet, csak a mozgások, de sosem hittem el… Valami akkor is van, amikor tiszta táncot látunk, valamit mondani akarnak nekünk, és mi eldönthetjük, hogy mit akarunk megérteni. Az első koreográfia elkezdődik, mondandója kerekedik, kifejlik, majd egyszer csak elpukkan, úgy ér véget, hogy nem zárul le. Ez a koreográfus hibája, minket viszont most sokkal jobban érdekelnek a koreográfus tanárok, lévén ez egy tánciskola bemutatója, ahol sokan vannak, akik most állnak először színpadon.

 

 _DSC0254
fotó: Kővágó Nagy Imre

 

Sanyit (Petrovics Sándor) nagyon hamar megtalálom magamnak. Egy idő után nehezemre esik mást nézni, noha tudom, éppen ez lenne a feladatom. Sanyi virtuóz, de azon az érett módon, amikor saját magunk béklyózzuk meg adottságainkat, hogy képességekre is szert tehessünk. Sanyi olyan, mint egy nem nélküli klón, azonban nagyon hamar kiderül, hogy karakteres egyénisége van, amely lázadásból (sokszor csinál mást, mint ami a feladat), és egy jó adag hetyke önérzetből összeálló, szerethető figura. Azon kevesek közé tartozik (ilyen Bordás Emil, Busa Balázs is), akik képesek kommunikálni a másikkal, még a nézőkkel is, és szignifikánsan erősebb táncos, mint előadótársai (az egy, Arany Virág kivételével).

 

 _DSC9864
fotó: Kővágó Nagy Imre

 

Petra felütése attól tud az első koreográfia tengelyévé válni, hogy ennek a lánynak van tekintete. És nem abban az értelemben, ahogy ezt a kortárs táncterminológia használja, hanem úgy, ahogy ezt a prózai színházban jelenlétnek nevezik. A kortárs táncosok tekintete legjobb esetben is rezzenéstelen: egy üveg, ami elzárja az egyedit, az esetlegeset, s amely mögül csak annyira látnak ki, amennyire az társaik észleléséhez elengedhetetlen. A probléma az, hogy az egyediséggel az egyéniséget, a személyt is kizárják, pedig az egyéniség az úgynevezett tiszta táncban sem gyengíti a végeredményt – ugyanúgy, mint bármely prózai előadásnál. Jól látszik ez a fajta képzetlenség annál a játéknál, ahol az előadóknak a nézőkre kell mosolyogniuk, és hiába segíti a koreográfia az előadót homállyal, csak nagyon kevesen néznek tényleg bele egy-egy nézői szempárba. Petra a színpadon akár egyedül is mer nézni, mer látszani, és több alkalommal el is lát a nézőtérig. Annak ellenére (jó értelemben) központi figurája az előadásnak, hogy mozgásának balettos darabossága idegenné (helyenként kellemetlenül idegenné) teszi a többi táncos között.

 

Nézői külön feladatként azt kapom, hogy Bordás Emilt kísérjem kiemelt figyelemmel, ami már eleve nem nagyon tetszik, főleg miután meglátom Emil átszakadt verébalkatát. Direkt nem nézem, amúgy is el vagyok foglalva Sanyival, ám ekkor színre penderül ez az Emil kissrác, és nem egészen egy perc alatt világossá válik, hogy ő az egyetlen férfi ma a színen. Olyan elemi erővel tör fel belőle a virtus, hogy a kortárs tánc férfi szcénájának nagyobbik fele megirigyelhetné. Mellette válik szembeszökővé, mennyire nincs férfiasság ezekben a fiúkban (Arany Virágban több van ma), ami annál bizarrabb, mert a másik oldalon a nőiség, minden fiatalság ellenére megjelenik, akár Petra tekintetében és a legtöbb lány nem táncos alkatában. Öröm nézni, ahogy a fizikailag is – táncos mértékkel mérve – jelentős női testek mozognak. Dolinszky Fanni képességesen és esztétikusan mozgó, kislányos női testként úgy tud az előadás másik központi alakjává válni, hogy a koreográfia viszonylag kevés megjelenési lehetőséget ad számára.

 

 bp_01
Bordás Emil
fotó: Jókúti György

Már a MU Terminál hat-nyolc táncosánál sem kikerülhető a néha zavaró élmény, hogy magát a táncot mint kézművességet mutatják be nekünk, sorra véve mindazt, amit a fiatal tánctanoncok eddig elsajátítottak. A Budapest Tánciskola estje tizenhúsz színpadon lévő előadóval még inkább a mozgásbörze érzetét kelti, ráadásul olyan kevés idő jut egy-egy táncosra, hogy az egész saját értelmét tűnik eloldani. A koreográfiák egyébként szemmel láthatóan passzolnak az előadókra, amelynek pozitív nézőtéri hozadéka, hogy egy élvezhető előadást látunk, negatív szakmai következménye, hogy a fiatalokat nem „próbálják meg” a koreográfusok. Legjobb oldalukat mutatják be, és ez az oldal hat esetben egészen kitűnő (Petrovics Sándor, Arany Virág, Dolinszky Fanni, Bordás Emil, Petra és Busa Balázs esetében), a többieknél nagyrészt jó, és egy esetben nagyon gyenge.

Amit összességében láttunk: Sanyi, rezzenéstelen tekintetek, lányos nőiesség és egy élvezetes kézműves kiállítás.

Bordás Emilt megkérdeztem az előadás után, miről szól az első koreográfia. Azt mondta, ott van a szórólapokon, ez tiszta tánc, nem szól semmiről. Megkérdeztem egy másik táncost, aki nem vett részt ebben a darabban, ő elmondta miről szólt Neki. Azt gondolom, ebben a tantárgyban nem Emilé a jeles osztályzat.

-----

A Budapest Tánciskola estje

FelEmiL
Koreográfia: MÓRICZ Tamás.
Tánc: BORDÁS Emil, BUSA Balázs, CSÁK Beatrix, EMŐDI Lilla, KELEMEN Patrik, PETROVICS Sándor.

TimeStretcheR
Koreográfia: Eléonore VALÈRE.
Tánc: ARANY Virág, BÓDI Alexandra, BORDÁS Emil, BUSA Balázs, CSÁK Beatrix, DOLINSZKY Fanni, FURULYÁS Dóra, FÜLÖP László, HADI Juli, KAPRINYÁK Renáta, KELEMEN Patrik, PETROVICS Sándor.

RecepTánC
Rendező: ANGELUS Iván.
Táncolják: a Budapest Tánciskola jelenlegi és régi táncosai, valamint aki csatlakozni akar hozzájuk.
Fény: Angelus Iván/Pete Orsolya. Technika: HG Events és Trafó. Szerkesztő/rendező: Angelus Iván.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2010. május 24.