Komjáthy Zsuzsanna: Nem csalás, nem ámítás!
Duda Éva Társulat: Virtus – KRITIKA
Cirkusz és tánc integrálásáról elmondható, egyike a leginnovatívabb hibrideknek. Ennek egyszerű oka, hogy még a 21. század legprűdebb nézője is szomjazza a szenzációt, a lenyűgöző látványt (itt valóban 3D látványpanelekkel dolgoznak!), és talán mindennél jobban vágyja a félelmet.
Duda Éva Társulat: Virtus – KRITIKA
Cirkusz és tánc integrálásáról elmondható, egyike a leginnovatívabb hibrideknek. Ennek egyszerű oka, hogy még a 21. század legprűdebb nézője is szomjazza a szenzációt, a lenyűgöző látványt (itt valóban 3D látványpanelekkel dolgoznak!), és talán mindennél jobban vágyja a félelmet.
A magasság meghódítása úgy tűnik, ma legalább akkora szenvedélye az előadóművészeknek, mint Da Vinci korában a tudósoknak volt. A gravitáció legyőzése az elemi törvények áthágásának gesztusával egyenértékű, ekképpen pedig a lázadás és szabadság előfeltétele. Az üres tér, az ég és a föld közötti szakasz maga a misztérium; ma is olyan varázslat, melynek érintése (vagy puszta látványa) a tüdő legalsó szegletébe rekeszti a szuszt, és megnyitja a félelem kapuit. Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.
A névadás egyike a legnagyszerűbb és legrémisztőbb emberi cselekvéseknek; tett, ami jelentéssel ruházza fel az ismeretlen heterogén mezőt úszó halmazelemet. A név által az amorf forma strukturált rendszerré nő, melyet ki-ki saját természete (és vágyainak természete) szerint olvas. A virtus azért szerencsés választás, mert kifejezi a harcot, küzdelmet, melyet a fizikai dogmákkal vívtak az alkotók, magába sűríti a specifikus Közép-európaiságot, a hőbörgést, előrevetít valamit a hangnemről, és utal a fegyverre is, mellyel a tér legyőzetett: a cirkuszra.
Cirkusz és tánc integrálásáról elmondható, egyike a leginnovatívabb hibrideknek. Ennek egyszerű oka, hogy még a 21. század legprűdebb nézője is szomjazza a szenzációt, a lenyűgöző látványt (itt valóban 3D látványpanelekkel dolgoznak!), és talán mindennél jobban vágyja a félelmet. Rettegés és gyönyör pedig annak kulcsa, hogy a tekintetet szó szerint a színpadra szögezze a rendező. Átesztétizált szenzáció – ez az új cirkusz, mely maga mögött hagyta már a vaskos közhelyeket, és éppen ezért sikerrel indulhat a jelentés feltérképezetlen útjainak keresésére. Ha tetszik olyan szemfényvesztés, amit a gondolatiság itatósára teátrális mozdulatokkal passzíroz egy titkos erőember. Az új cirkusz örökifjú vén, aki gyökerei révén gazdag formai eszköztárral, fiatalságának köszönhetően kísérletező kedvvel és amorf külsővel rendelkezik. Duda Éva ügyesen felismerte ezt a műfajt, mint lehetőséget, mikor úgy döntött, új cirkusz és kortárs tánc keresztezésébe kezd. Segítségére ebben a Tűzmadarak, Szirtes Edina Mókus és zenészei, valamint Kunert Péter voltak.
A Virtus monumentális kísérlet arra, hogy a kortárs tánc az új cirkusz irányított expanziójával a vízszintes rabságából a függőlegesbe törjön, és az idegenség roncsoló-romboló attitűdjét levetkőzve, a perspektíva vendégszeretetét élvezze. Tulajdonképpen e vendégszeretet miatti öröm és a siker féktelen vadsága, newtoniánus impulzusa uralja az előadást, és lendíti egyre-másra a jeleneteket. Az előadás hétköznapi szituációból bontakozik ki: próbára érkeznek az előadók, ki-ki késik a tüntetések következtén, zsörtölődik a politika miatt, panaszkodik az időjárásra. Az erőteljes felütés ügyesen siklik aztán az éteri dimenziókba, melyekben maga a Virtus zajlik. Próbajellegére a zárásig ugyan egy-egy motívum utal (azok rendületlenül), a produkciót mégis teljesen belepi az abszurd légkör, mely egyébként a cirkuszt mint jelenséget jellemzi. A nézői magatartás is ehhez igazodik: gyermeki taps övez minden jelenetet – vagyis számot –, a közönség harsányan nevet, sőt kacag-fütyül, a végjátékot követően még kurjongat is (brrravooo!). Nem csalás, nem ámítás, ez cirkusz.
fotók: evaduda.net
Az előadásban komikus bohócjelenetek váltakoznak lírikus betétekkel. Duda azonban fenekestül felforgatja a szokásrendet. Nem a paródia pihenteti a lírai szólamokat, hanem éppen fordítva. Mikor már-már belefáradni látszunk mi, nézők a sok nevetésbe, felüdülésként kapunk egy-egy szívbe markoló, vallomásállagú táncot. A Virtusra egyébként is jellemző, hogy talált tárgyakat, formákat és műfaji konvenciókat a szokásostól eltérő módon hasznosít, ebben az értelemben amolyan paradox recycling-előadás. Így lesz a dobbantóból napágy, a kötélből feszített kúszófelület, így lehetséges, hogy a részegség mámorát – mi máson – gólyalábakon játsszák. Különös színfoltja az előadásnak e tekintetben Egyed Bea – Bora Gábor folklór duója, melynek minden egyes mozdulata a néptánc szeretetteljes paródiája.
A lírai betétek közül kiemelkedik Feicht Zoltán – Jenna Jalonen kettőse és Jalonen szóló produkciója. A duó az intimitás legbelsőbb rétegeibe hatol, a táncosnő partnere tenyerén lépked, aki alázatosan lesi a lány minden mozdulatát. A tenyér jól megtalált szimbólum: olyan testrész, ami összeköti és elválasztja a múltat és a jövőt, a sajátot és a másikat. Kötelet pedig többféleképpen láttunk már előadóra tekeredni. Volt, hogy Nárciszok, hogy Herkulesek mérettettek rajta, a párizsi-magyar Városi nyulak színre ugrása óta pedig egyre azt kérdezzük magunktól: hogyan lehetséges egy kötélen tanulságosan lejönni? Nos, Duda és Jalonen minden bizonnyal megtalálta e furfangos kérdésre a választ. Jalonen szólója ugyanis elakasztja a lélegzetet. Variatív, meditatív, könnyed és veszélyes, amit művel, ugyanakkor a felkínált forma minden lehetőségét kiaknázza, míg végül a táncosnő szó szerint lesétál a kötélről. Tanulságosan tette, annyi bizonyos.
A Virtus további érdeme, hogy igazi karakterekkel dolgozik. Duda nem faragta le a táncosok-zsonglőrök szuverén egyéniségét; minden egyes szereplő külön világot képvisel. A hangsúlyt azonban egyértelműen azok mókás-bohókás tulajdonságaira helyezte. Ettől lesz életszerű az előadás, dinamikáját talán ebből a külső erőből is kölcsönzi (jól mutatja ezt, hogy Duda Éva mer gyermekkel is dolgozni az ún. „felnőttszínpadon". Kecskés Ábrahám pedig felettébb ügyes előadónak bizonyul.)
Jót tesz az előadásnak a vérátömlesztés is, amit a Tűzmadaraktól és a zenei kavalkádtól nyer. A cirkuszművészek (Zoletnik Zsófia és Mező András), olybá tűnik, makacsul ellenállnak a természetes emberi reakcióknak, már-már azt hisszük, a fizikát is becsapják, mikor egy kifeszített kötélből stabil talajt varázsolnak duójukban. A zene pedig szépen olvad bele ebbe az abszurd világba, tükrözi és harmonikusan kíséri a sokszínűséget, ami magára a komplex előadásra jellemző. Kétségtelen, Duda karnevált teremt a színpadon – olyan vizuális potenciált, mely kiszolgálja a nézői éhségét, miközben végképp ellenáll a klisék csábításának. A Virtus ízig-vérig virtuóz előadás, formáját, témáját és sajátos attitűdjét tekintve egyaránt.
Virtus (Duda Éva Társulat)
ZENESZERZŐ: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter. ZENEI ELŐADÓK: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi, Kunert Péter. FÉNY: Payer Ferenc. KOREOGRÁFIS-ASSZISZTENS: Csák Beatrix, Bora Gábor. CIRKUSZI TRÉNEREK: Sander Linda, Kiss Gergely, Kovács Tamás, Kecskés György, André Rolland. CIRKUSZTECHNIKAI SZAKÉRTŐ ÉS KIVITELEZŐ: Vladár Tamás. PRODUKCIÓS ASSZISZTENS: Czveiber Barbara. KOREOGRÁFUS-RENDEZŐ: Duda Éva.
ELŐADÓK: Egyed Beáta, Jenna Jalonen, Simkó Beatrix, Zoletnik Zsófia, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Feicht Zoltán, Újvári Milán, Mező András, Kecskés Ábrahám.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2013. április 5.