Kritika

Kortárs tánc

Antal Klaudia: Ezen az úton tovább!

Arccal a halnak – az Artus újgenerációs programja /

Egy pályakezdő koreográfus vagy táncos a megmutatkozásra nem is kívánhat megfelelőbb helyet az Artus Stúdiónál, mely ma már több mint harminc éve szolgál a formakeresés helyszínéül és a nyitott, az új irányokra éber közönség érdeklődési központjául.

Öröm látni, hogy a független színházi területen évről évre számos új tehetséggondozó pályázat és program születik: a Füge Produkció TITÁNium Színházi Projektje immáron negyedik éve, a Budapest Főváros Önkormányzata által létrehívott STAFÉTA Pályázat pedig második éve ad lehetőséget a fiatal színházcsinálók számára produkciók létrehozására. A tavalyi évadban indította útnak a Manna Produkció a Bethlen Téri Színházzal közösen a Találkozások elnevezésű programját, melynek egyik kiemelt célja, hogy egyfajta párbeszéd és tapasztalatcsere indulhasson el a különböző generációkhoz tartózó alkotók között egy előadás létrehozásán keresztül. Fontos kiemelni még a Manna Ugródeszka sorozatát, mely által fiatal bábrendezőket ismerhet meg a közönség, illetve az Artus Stúdió Arccal a halnak című újgenerációs programját, mely az útjuk elején járó táncosok felkarolását vállalta magára.

hal1Text Insert (Tőled tanultam az egyéniségem) / fotók: Puskel Zsolt

Egy pályakezdő koreográfus vagy táncos a megmutatkozásra nem is kívánhat megfelelőbb helyet az Artus Stúdiónál, mely ma már több mint harminc éve szolgál a formakeresés helyszínéül és a nyitott, az új irányokra éber közönség érdeklődési központjául. Szeptember 16-án és 17-én az Unknown Text formáció és a MoTus Mozgásszínházi Egyesület fiatal táncosai kaptak lehetőséget, hogy megosszák gondolataikat és az általuk fontosnak vélt kérdéseket a nézőkkel.
Az est első felében látott Unknown Text Insert (Tőled tanultam az egyéniségem) című produkciójában Békési Szanett, Oláh Balázs és Sessi Kriszta azt vizsgálja, hogyan változik az ember személyisége a külső tényezők hatására. Elkerülhetetlen és valamilyen szinten kötelezően végbemenő folyamat ez, hiszen a mindennapokban számos olyan szituáció akad, melyben óhatatlanul beillesztődnek idegen elemek a viselkedésünkbe és a személyiségjegyeink közé, például új környezet és/vagy emberek által. Üdvözítő, hogy táncosok nem ezekre a bizonyos szituációkra kíváncsiak, hanem a személyiségben bekövetkező változás folyamatát elemzik különböző absztrakt és kevésbé elvont formák által.

hal2
Az előadás három fő képre, egységre tagolható: az elsőben azt szemléltetik, hogy miképpen vehető rá az ember, hogy feladja önmagát, és úgy táncoljon, ahogy a másik akarja. Ehhez elég csupán egy sugárzóan vonzó, titkokkal teli szelence, mely iránt ellenállhatatlan vágy alakul ki az emberben, miközben észre sem veszi, hogy kötélen rángatják. A második képben a három táncos a saját életterüket jelző fénysávban mozognak, ám folyamatosan útjukat állja egy társuk által elhelyezett bot és az ő egyéniségüket jelképező színes ruhafoszlány: a táncosok csak úgy tudnak továbbhaladni életükben, ha magukra ragasztják a másik egyéniségét jelző színes textildarabot. Szükséges és elkerülhetetlen rosszként tűnik fel ez a folyamat, és stigmaként virítanak testükön társaik ruhafoszlányai. Az utolsó képben a külső tényezők már nem csupán az előadók testére íródnak, hanem a csontjukig hatolnak: amint az egyik táncos feltesz egy testrészről készített röntgenképet a vászonra, azonnal megmozdul a másik két táncoson az a bizonyos végtag. Az egyéniségünket (de)formáló tényezőket először fel sem ismerjük, majd félig önnön akartunkból elsajátítjuk őket, míg nem annyira a belsőnkké válnak, hogy már nem tudunk ellenük mit tenni. Az előadás elején a táncosok még szinte észrevehetetlenül ismétlik egymás mozdulatait, végül a röntgen képek megjelenésekor már szembetűnően utánozzák a másik mozgását. Átgondolt és aprólékosan felépített koreográfiát látunk, azonban – talán pont emiatt – hiányzik belőle az ösztönösség és a könnyedség. A táncosok úgy koncentrálnak az egyes mozdulatsorokra, mintha egy rajtuk kívül álló rendszernek próbálnának folyamatosan megfelelni. Még a koncepcióba is illeszkedne, hogy a táncosok egyéniségüket feladva próbálják teljesíteni a koreográfus által előírtakat, azonban a színlap szerint a produkció az előadók közös alkotása, így zavaróan hat a mechanikusság és a befelé figyelés hiánya.

hal5Yin / fotók: Puskel Zsolt

Az est második felében bemutatott, Tóth Laura és Závodszky Rita Yin című duettje nem csupán precízen kigondolt felépítéssel, hanem természetes előadásmóddal is bír: az önmagukra és egymásra fordított figyelmüknek köszönhetően minden mozdulat, minden apró rezzenés és történés belőlük indul ki, és bennük is ér véget. Előadásukban nemet mondanak a szélsőségesen kétpólusú gondolkodásra, a jó és a rossz, a fekete és a fehér, a nő és a férfi, vagy épp a jin és a jang dichotómiájára. Központi témául a nőiességet választják, melyet nem hajlandók valami, például a férfiasság ellenében vizsgálni, hogy is tehetnék, mikor két fiatal, erős jelenléttel bíró női előadóról van szó. Önmagukra és nőiességükre teljes egészként gondolnak, mely azonban nem zárja ki az egymásnak ellentmondó érzések és viselkedési formák ábrázolását. Az előadók nem próbálják valamilyen jó vagy éppen rossz színben feltüntetni magukat és általában véve a nőket, hanem feltárják sokféleségüket: megmutatják, milyen az, amikor félnek és támaszra van szükségük, amikor versenyre kelnek egymással és a világgal, amikor szerelmesek, amikor képmutatóan viselkednek, amikor a féltékenység gyötri őket, amikor wampként hódítanak és, amikor hagyják, hogy erőszakot vigyenek véghez rajtuk.

hal6
Az alkotók nemcsak a nőiességet, hanem a táncot, a mozgást is demisztifákálják: a koreográfia egy vallási gyökerű indiai tánccal kezdődik a tűz körül, majd egy kínai fabulával, a vizet hordó nő történetével és annak haikuszerű megjelenítésével folytatódik, míg végül talaj közeli, a gravitációnak engedelmeskedő, folyamatosan földre hulló és onnan felkelő mozdulatsorral ér véget. Az alkotók mindezt humorral és apró gegekkel tűzdelik tele: az előadás két legszórakoztatóbb jelenete, amikor a két barátnő egy korábbi néma jelenetét feliratozzák, és kiderül, hogy szó sincs itt felebaráti kedvességről, legszívesebb mindketten beleköpnének a másik teájába; illetve amikor a vetítővásznon az előadók sírás közeli állapotban elszenvedik, hogy kisminkeljék őket, miközben a színpadon dívákként táncolnak. Mindez jelzi, hogy nincs szükség semmifajta misztifikációra és emelkedettségre ahhoz, hogy valami elismerésre méltó legyen. Ezen az úton tovább: arccal a halnak!

Arccal a halnak – az Artus újgenerációs programja

Insert (Tőled tanultam az egyéniségem) (Unknown Text)
Alkotók / Előadók: Békési Szanett, Oláh Balázs, Sessi Kriszta. Installáció, zene: Békési Ervin. Jelmez: Hornyák Dóra.
Yin (MoTus Mozgásszínházi Egyesület)
Alkotók / Előadók: Tóth Laura, Závodszky Rita.

Artus Stúdió, 2016. szeptember 16.