Kortárs tánc, Balett

Varga Kinga: Táncszínház az egész világ…

William Shakespeare – Kulcsár Noémi: Ahogy tetszik; GG Tánc Eger -

Az előadás a „kifordítom-befordítom világgal” játékosan mutatja meg az élet szép és bús perceit.

Hogyan lehet 60 percben a kortárstánc formanyelvén megvalósítani Shakespeare sokak számára ismerős vígjátékát? A GG Tánc Eger táncegyüttes és Kulcsár Noémi koreográfus vette a bátorságot, és tett egy kísérletet.

Játékosság és ötletesség, dinamizmus jellemzi az előadás minden percét. Az alkotók és az előadók a „bohózat” műfaji megjelöléssel teret hagynak maguknak a szabad asszociációk számára, a néző elvárási rendszerét tágítva, kíváncsi, nyitott közönséget teremtenek maguknak. Az amúgy is kísérletező kedvű együttestől ez nem meglepő. Lehetne azt mondani, hogy iskolai tananyag „segítőjeként” a megcélzott nézői réteg az iskolai korosztály (a nézőtéren sokan voltak középiskolások), de a fricska abban rejlik, hogy ebből a feldolgozásból – sem a gondolatiság, sem a szüzsé szintjén – rekonstruálni igazán nem lehet az eredeti darabot. Orlandóra és Rosalindára a nő férfiruhába öltözése okán ráismerhetünk, akár csak Orlando és testvére, Olivér történetszálára (a letépett ingdarab és az oroszlánviadal révén, utóbbi „testet is ölt”). A többi szerelemes pár is beazonosítható.

ggtáncA fotó forrása a GG Tánc Eger facebook-oldala

A karaktereket, kapcsolatokat alapul véve bontakoznak ki az összefüggő cselekményszálat nem képző jelenetek, amelyekben a szerelmespárok és Juacques, a filozófus (Emődi Attila) táncban reagálnak egymásra. A filozófus clown-figurája örök kívülállóként folyamatos reflexiót produkál, pantomimjátéka emlékezetes marad.

Az előadás a „kifordítom-befordítom világgal” játékosan mutatja meg az élet szép és bús perceit. Továbbgondolás ez, amelyben a zene, a jelmezek és a mozgás összhangban vannak egymással: egységesen, szépérzékkel megalkotva, ízlésformálón jelenítik meg a pillanatokat. Kifejezetten a fiataloknak is szól az előadás azzal, hogy bemutatja a szerelem és a kapcsolatok különböző lehetőségeit, férfi és nő egymás felé közeledését és távolodását, ez utóbbit nem egyszer és nem kétszer az érzékiséget is bevonva. Mindezt elemelt, lírai mozdulatokkal, kiváló duettek születnek így.

Az előadás stiláris egységét a részleteiben egymással harmonizáló bohócjelmezek, elmaszkírozott sminkek adják, minden táncosnak egyedi karaktert biztosítva. A kezdő és a vége tabló nagyon jól sikerült: a táncosok mozdulatlanságba meredve néznek felénk, jelmezük fekete-fehérnek tűnik a világítás miatt. Innen indul, és ide érkezik a keretes felépítésű előadás, amelyet feszes dramaturgia jellemez, a csoport és az egyéni táncok, a duók ritmusosan váltakoznak, a nézőnek teljességélménye keletkezik.

Ahogy tetszik (GG Tánc Eger)

Előadják: Czvikli Fanni, Horváth Bence, Plita Márk, Forczek Janka, Emődi Attila, Novák Laura, Suba János, Csóka Liza e.h., Szalai-Bordás Ádám, Gioele Del Santo, Martina Tizzi.
Tánctagozat-vezető: Topolánszky Tamás. Dramaturg: Cseh Dávid. Jelmeztervező: Bati Nikolett. Díszlet/szcenika: Kulcsár Noémi és Csere Zoltán. Koreográfus-asszisztens: Emődi Attila. Ügyelő: Kiss Alexandra. Koreográfus: Kulcsár Noémi.


Nemzeti Táncszínház, Kisterem, 2021. október 12.