Hírek

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Kérész Művek 50. - TÉR(ny)ERŐ

Újra egy egyedi, egyszeri és megismételhetetlen előadás-esemény az Artusban, az Artustól. A társulat soron következő, 50. Kérész Művek című estjének szerzői maguk a nézők.

 

Kérész Művek 50. - TÉR(ny)ERŐ
Időpont: 2018. április 21., 20.00

Helyszín: Artus Stúdió, 1116 Budapest, Sztregova utca 7. (a Fonó Budai Zeneház melletti gyárépületben)

 

Egy előadás, mely egyetlen nap alatt születik meg és csak egyetlen egyszer kerül bemutatásra.

Ez alkalommal a szerző maga a néző!

Az előző 49. Kérész alkalmával nézőinket beavattuk az Artus munkamódszerébe, melynek egyik meghatározó eleme, hogy az előadások nem egy előre megírt szöveg, és még csak nem is kizárólag egyetlen alkotó gondolatai alapján készülnek. Az Artusban minden résztvevő alkotó azáltal, hogy szereplők és alkotótársak hozzáteszik saját személyes élményeiket, gondolataikat, ötleteiket az alkotó-rendező koncepciójához. Legutóbb azonban tovább bővítettük az alkotók körét és felkértük a nézőket, hogy legyenek ihletői, alkotótársai következő előadásunknak.

A nézők bevonása az alkotásba a következő módon történt:

A Kérész 49 előadás egy pillanatában röviden felvázoltuk a gondolati kört, amivel mostanában foglalkozunk. Aztán a témát egyetlen szóra szűkítettük: hely.

"A hely egy speciális tér.

Ha valami a helyén van - akkor az helyes. Így is használjuk, amikor azt mondjuk valamire, ami rendjén van, hogy helyes. Tehát helyén való. Ha helytelen, akkor nincs rendjén, nincs a helyén. Érzem ha a helyemen vagyok és ez jó, és nagyon rossz, ha nem érzem magam a helyemen. Még egy arcra is azt mondjuk, hogy helyes, ha minden, szem, fül, orr, száj, tekintett a helyén van, tehát harmonikus. De tegyük a dolgokat a helyére. Ha értjük egymást, akkor helyben vagyunk."

 

Ezek után minden néző mondott egy szót a fenti témára asszociálva. Így kb 90 szó került fel egy táblára, amit mindenki látott. Majd kizárólag ezen szavak felhasználásával pedig minden néző egy rövid verset írt, amit szintén kitűzött a közös falra.

Ezek a versek szolgálnak alapjául a mostani Kérész Művek 50. előadásunknak, és egyben részévé válnak egy nagyobb alkotófolyamatnak, mely majd az őszi bemutatónkban fog kiteljesedni.

 

Az 50. Kérész alkotó-szereplői:

Bodóczki Antal, Debreczeni Márton, Fuladvand Zahra, Hajdú Gáspár, Izsák Szilvia, Kocsis Gábor, László Lilla, Lukács László, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Nagy Eszter, Nagy Csilla, Sebestény Ferenc, Szalai Heni, - és Panda

Rendező: Goda Gábor

 

IMG 01733

 

A Kérész Művek projektről

Egy előadás, mely egyazon napon megszületik, kiteljesedik, és meghal.

Minden Kérész Művek premier. A társulat művészei egy adott témára, egyetlen intenzív próbanap alatt hoznak létre egy új, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen előadás-eseményt. Ami aznap este történik, az abban a formájában soha többet nem lesz látható.

A Kérész Művek sorozat minden estje szokatlan, izgalmas és kiszámíthatatlan esemény az alkotó-előadók és a nézők számára egyaránt. Nincs szinpad, nincs nézőtér. A nézők és művészek, mint egy kávéházban, asztaloknál ülve kötetlenül beszélgethetnek, miközben folyamatosan vizuális, zenei és színházi akciók történnek körülöttük.

A Kérész Művek meghatározhatatlan műfajára talán a „kortárs varieté” vagy „performansz-kocsma” lehetne a legjobb kifejezés.

Az Artus Kérész Művek performansz-kocsma sorozata 2010-ben indult útjára, 2016 végéig 46 epizódot mutattak be. Célja, hogy gondolatokban gazdag, formailag merész akciókkal élessze fel a „performance art” valódi szellemét, ahol a spontenaitás és a pontos kidolgozottság paradox módon, egyszerre érvényesül.

Az Artus társulat gyakran hív meg vendégművészeket egy-egy Kérész Művek est megalkotásához. A színház és tánc műfaján kívűl képzőművészek, zenészek, intermédia művészek, filmesek és programozók, olykor hazai vagy külföldi társulatok is kapcsolódnak a kreatív munkához.