Hírek

Néptánc

A népi költők Timár Sándort támogatták…

Tanulmánykötet és kisfilmek készülnek a MÁNE születésnapjára – II. rész -

Novák Tata szerint Rábai Miklós sohasem volt Mojszejev-utánzó!

A 2021-ben 70 éves Magyar Állami Népi Együttes születésnapját egy médiacsomaggal ünnepeljük. Elkészítettük a MÁNE 70 – Beszélgetések múltról, jelenről, jövőről című elektronikus kötetet, valamint létrehoztunk négy kisfilmet, amelyekben fel-felvillantunk régi képeket – szertelenül és szabadon, ahogy általában a különböző korú tanúk emlékeiben él a múlt.

A második részben Novák Ferenc „Tata” feleleveníti az emlékeit az 1949-es Világifjúsági Találkozóról, Csapó Katalin, a MÁNE egykori táncosa személyes élményeinek felidézése mellett tisztázza a tudomány, a színpadi táncművészet és a szórakozás fogalmai közötti különbséget, és röviden „beköszön” Mihályi Gábor is, az Együttes jelenlegi vezetője (vele majd a harmadik részben folytatjuk).

MÁNE 70

Tánctörténeti események tanúival beszélgettünk II.

A nemsokára megjelenő e-könyvben nem egy újabb együttes-történetet vagy mindenre kiterjedő tudományos igényű korrajzot fogunk közreadni, hanem szubjektív emlékeket, nézőpontokat, véleményeket. Hamarosan virtuális szabadpolcon, mindenki számára elérhető lesz a MÁNE 70 – Beszélgetések múltról, jelenről, jövőről.

 2021. december 20.