„Vizsgáljuk meg kicsit másként a hagyományt!”
Tanulmánykötet és kisfilmek készülnek a MÁNE születésnapjára – III. rész -
„Mélyebben meg kell ismerni a hagyományt, hogy aztán abból művészkedjünk.”
A 2021-ben 70 éves Magyar Állami Népi Együttes születésnapját egy médiacsomaggal ünnepeljük. Elkészítettük a MÁNE 70 – Beszélgetések múltról, jelenről, jövőről című elektronikus kötetet, valamint létrehoztunk négy kisfilmet, amelyekben fel-felvillantunk régi képeket – szertelenül és szabadon, ahogy általában a különböző korú tanúk emlékeiben él a múlt.
A harmadik részben a Mihályi Gáborral készült jubileumi beszélgetésünk első felét szemléztük. A kisfilmből megtudható, milyen hatással volt az egykori Jászsági Népi Együttes fiatal tagjaira Timár Sándor megjelenése, hogyan faragott a Mester néhány év alatt fesztiváljáró, Ki mit tud?-nyertes, kitűnő együttest a csapatból. Tanulságos megismerni Mihályi Gábor gondolatait Molnár István és Rábai Miklós művészetéről, a néptánc színpadra állításának különböző lehetséges módozatairól. Tímár szellemiségének elterjedését Mihályi táncosként élte meg, azt ma is vallja, hogy mélyebben meg kell ismerni a hagyományt – hogy abból „művészkedni” lehessen.
MÁNE 70
Tánctörténeti események tanúival beszélgettünk III.
A nemsokára megjelenő e-könyvben nem egy újabb együttes-történetet vagy mindenre kiterjedő tudományos igényű korrajzot fogunk közreadni, hanem szubjektív emlékeket, nézőpontokat, véleményeket.
Hamarosan virtuális szabadpolcon, mindenki számára elérhető lesz a MÁNE 70 – Beszélgetések múltról, jelenről, jövőről.
2021. december 27.