Hírek

Kortárs tánc, Balett

Ringóka-hintóka élmény és szétesett kontrollvesztés

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2025

A táncművészet varázsa éppen az, hogy még mélyre hatoló, filozofikus önmarcangolásra is képes utalni néhány jól sikerült gesztussal, test a testhez viszonnyal.

Még biztosan nem tudhatjuk, de az idei Horizont Táncfesztivál első napja nagy valószínűséggel tánctörténeti jelentőségű lesz. Ugyanis hiába kutakodtunk az emlékezetünkben és az Interneten, nem találtuk nyomát bemutatott Háry János-táncjátéknak. Ezek szerint a világon először Miskolcon lesz látható önálló Háry-koreográfia, mégpedig rögtön a kezdőnapon, április 22-én, délután. Ám ha a híreink nem csalnak, a Kozma Attila készítette Háry János – Az öreg obsitos nem valami néma balett lesz. Az esten várható zene (bár a zeneszerző vagy zenei szerkesztő kilétét egyelőre titokzatos homály fedi, ha Kodály Zoltán volna az, nyilván elárulnák), de úgy hallottuk, az elsősorban gyerekeknek szánt előadásban lesz ének, bábjáték, mesélés, avagy narráció, szóval, szinte minden, mi szem-szájnak (fülnek) ingere. Tehát, amolyan összművészeti táncelőadásra kell számítanunk, amelynek fő célja a fiatalok igényesen szórakoztató művészeti nevelése. Ennek Miskolcon már valóságos hagyománya van, elég, ha a közelmúlt olyan sikeres családi táncelőadásaira gondolunk, mint a János vitéz, a Hamupipőke, vagy A helység kalapácsa.

488619820 1085699740265263 3231417854176634895 nPróbafotó a Háry János - Az öreg obsiktos című előadásról / Fotó: Éder Vera

Nem a Horizont volna, ha már a fesztivál első napjának műsorában nem lenne 180 fokos fordulat. A görög Vasiliki Papapostoulou Panopticon című szólója és Kozma Johanna: paTTern címet kapott, három koreográfusnak is teret adó egyfelvonásosa az elvont, gondolatébresztő kortárstánc műfajába tartozik, de ismerve főleg az utóbbi, magyar alkotó korábbi munkáit, biztosra vehetjük: a lelki mélyre hatolás mellett látványos érzékiségben sem lesz hiány az esti programban. A Háry és a paTTern ősbemutató lesz, a Panopticonból viszont már fellelhetők a világhálón részletek, amelyek betekintést engednek a darab felkavaró világába.

Vasiliki Papapostoulou: Panopticon

A fesztivál másnapján Miskolc visszatérő lengyel vendége, Anna Piotrowska veszi át a stafétabotot: a bytomi Rozbark Színház a Kései szerelmesek a hold havában című előadással lép fel, amely alkotással a létrehozói (ezúttal is) a színház és a tánc közötti határokat igyekeznek lebontani. A rendező-koreográfus Piotrowskát René Magritte képei inspirálták, konkrétan a Szerelmesek című festmény, amelynek megpillantása élőben New Yorkban a táncalkotóból „zavarodottságból, kizökkentettségből, veszteségből és vágyból kevert érzelmi vihart indított el – így lett az előadás magja a szerelem iránti vágy”.

Ebbe is belepillanthatunk.

Anna Piotrowska: Kései szerelmesek a hold havában

Este titokzatos előadás részese lehet a néző. A Fàtico by Irene Russolillo a sokoldalú olasz hölgy fáradtságáról szóló (fàtico olaszul: fáradt vagyok) összművészeti alkotás, amelynek projektvezetője, koreográfusa, énekszólam-tervezője, részben szövegírója és egyik előadója: Irene Russolillo. Mivel mozgóképet nem találtunk a produkcióról, helyette egy izgalmas részletek közlünk a művész egy interjújából: (A tánc) „azok számára, akik hivatásszerűen gyakorolják, szerintem inkább a test mágikus erejéről szól, amely közvetlenül a minket megelőző Boszorkányoktól érkezik hozzánk, és amely lehetővé teszi számunkra, hogy testtartásunkat/pozícióinkat kapcsolatteremtési eszközként használjuk, közvetlenül azon a világon és azon lények között, akik között cselekszünk és tartózkodunk”. Ez azért nem semmi.

fatico 2Fàtico by Irene Russolillo / A fotó forrása a Miskolci Nemzeti Színház

A harmadik napon, április 25-én a budapesti táncrajongók által jól ismert két koreográfia kerül színre: délután Molnár Ferenc Lilioma a Feledi János – Feledi Project előadásában; este pedig artisztikus kortárstánc-diszkóba invitálják a fesztiválszervezők a nézőt, műsoron Fehér Ferenc Disco 142-je. Az előbbi a kortárs balett sajátos nyelvén, szerteágazó lírai-drámai történetet mutat be sok tánccal, összetett karakterek szerepeltetésével, utóbbiban nincs történet, csak az alábbi alaphelyzet: „két fickó és egy nő a jövőből, a 142-es bolygóról érkezett vissza. Csak azért, hogy egy kicsit újra felidézzék a régi időket: a diszkót, a bulit, a flörtölést, a sikereket”.

De beszéljenek helyettünk a mozgóképek.

Feledi János – Feledi Project: Liliom

Fehér Ferenc: Disco 142

Másnap este az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat Fodor Zoltán koreográfiájával lép fel, amelynek címe: Te meg a világ. Az irodalomkedvelő és -ismerő nézők jól gyanakszanak: az inspiráló forrás Szabó Lőrinc 1932-ben megjelent, költészetében jelentős lépést jelentő, talán a leghíresebb és a leginkább értékelt, az életműve és a 20. századi magyar irodalom egyik csúcsteljesítményeként emlegetett azonos című kötete. A kortárstáncnak egyébként Szabó Lőrinc nélkül is kedvenc témája az én, a te és a kettő környezetének minimum hármas viszonyrendszere, az már csak hab a tortán, hogy a ciklus verseiben gyakran az én is elkülönül testre és lélekre, ráadásul a test idegensége a lélektől az önazonosságot egyszerre alakító és korlátozó tényezőként jeleníti meg… A táncművészet varázsa éppen az, hogy még mélyre hatoló, filozofikus önmarcangolásra is képes utalni néhány jól sikerült gesztussal, test a testhez viszonnyal. Nézzük meg, hogyan sikerült ez az Inversedance-nek! (Erre választ kapni persze csak a teljes darab megtekintése után lehetséges, ha egyáltalán lehetséges.)        

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Te meg a világ

A szombat délelőtt ismét a gyerekeké, sőt, a babáké: a Fitos Dezső Társulat egymás után kétszer is eljátssza a Tündérhintát. A darab alkotói ajánlásánál nehezebb volna jobb és pontosabb kedvcsinálót megfogalmazni: „a babaszínházi fantáziajáték első részében (20 perc) négy táncos ritmusokra épülő játékai történetmesélés helyett világot építenek, mégpedig úgy, hogy abba a gyerekek is bele tudjanak illeszkedni. Ezt minden esetben közös játék követi (kb. 20 percben), ahol az apróságok a színes hintákban átélhetik a ringóka-hintóka élményt”. Az alábbi trailerből az is kiderül, hogy a babáknál jóval nagyobb, akár kiskamasz nézők is találhatnak az előadáson sok-sok kedvükre valót.  

Fitos Dezső Társulat: Tündérhinta 

Bombabiztos sikerdarabbal szerepel a Pécsi Balett: a Vincze Balázs koreografálta-rendezte Carmina Buranával. Önmagáért beszél a táncos körökben régóta ismert bon mot: a Carminára nem lehet rossz koreográfiát készíteni. Az előadásról beszéljen inkább egy szintén önmagáért beszélő, rövid villanásokból összevágott trailer.

Pécsi Balett: Carmina Burana

A fesztivál záró előadása szombat este a Measurements lesz, amelynek rendezője a dortmundi születésű, de gyermekkorát Miskolcon töltő Thomas Bianca. Nem véletlen a címválasztás (magyarul: Mérések), a nemzetközi szereplőkkel megvalósuló világpremier mozgásszínházi előadás, amely az alábbi kérdéseket feszegeti: „Hol a határ a rend és a korlát, az önismeret és az önkorlátozás között? A test, a mozdulatok, az egyén folyamatosan viszonyul valamihez – de vajon ki dönti el, mi az igazi mérték? Mi történik, ha elengedjük ezt a struktúrát? Szétesünk, vagy épp ekkor találunk rá valódi önmagunkra? Amikor a szabályok érvényüket vesztik és az addig stabilnak hitt viszonyítási pontok eltűnnek, az egyén és a közösség is kontrollvesztést él át. De ki húzza meg újra a határt – és milyen szándékkal?” Ehhez csak azt fűzhetjük hozzá, hogy bizony sok bölcs ember ma is vallja: a mérték az érték.

4124db55 696c 45e5 a77c 174a87a97d42Lábujjhegyen / Bősze Ádám és Megyeri Léna / A fotó forrása a Miskolci Nemzeti Színház

Nem lehet említés nélkül hagyni a Horizont Táncfesztivál néhány speciális eseményét sem. A tavalyi siker után ismét ellátogat Miskolcra a Megyeri Léna – Bősze Ádám ismeretterjesztő páros, a Lábujjhegyen zenéről és táncról, párban című sorozat újabb előadásában a „hívószó” a Divat lesz. Az Oberfrank Réka – Váth Máté páros pedig Winds and Waves címmel ingyenes szabadtéri programmal lepi meg az érdeklődőket 26-án, 16 és 17 órakor a Déryné-lépcsőnél.

Nem lesz unalmas Miskolcon a Húsvétot követő hét.

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2025. április 22-26.