Hírek

Néptánc

Kutszegi Csaba: Néptáncfesztivál Szolnokon

Szigligeti Színház, Aba-Novák Kulturális Központ, 2013. május 24-25-26.

szolnok-leadNem kell nagy beleélő képesség, hogy elképzeljük, milyen parázs viták alakultak ki hagyományőrzők és újítók között már a hatvanas években. A helyzet mindig különösen bonyolulttá válik, ha a politika közvetlenül bele akar szólni a művészek dolgába.

Szigligeti Színház, Aba-Novák Kulturális Központ, 2013. május 24-25-26.

Nem kell nagy beleélő képesség, hogy elképzeljük, milyen parázs viták alakultak ki hagyományőrzők és újítók között már a hatvanas években. A helyzet mindig különösen bonyolulttá válik, ha a politika közvetlenül bele akar szólni a művészek dolgába.

 

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Tisza parti városban a Szolnoki Néptáncfesztivált május 24-26-ig. A rendezvénysorozat 1964-ben indult útjára, a következő évtől kétévente tartották meg, ám az ezredforduló tájékán tíz évig szünetelt. Már e számadatokból kitetszik, hogy a fesztivál története nem idilli, konfliktusmentes mese, hanem – a korhoz, a régióhoz és a szereplőkhöz illően – igazi viharos sztori. Hogy happy end lesz-e a történet vége, azt remélhetőleg soha nem fogjuk megtudni, értsd: jó volna, ha örökké lenne Szolnokon néptáncfesztivál. Ebben egyébként két ok miatt is bízhatunk: láthatjuk, hogy a rendezvény akár tízéves tetszhalál után is képes feléledni, másrészről biztosra vehetjük, hogy ha valami, hát a néptáncon belüli hagyományőrzők és újítók vitája örökké fog tartani. Ahhoz meg fórum kell, és erre igazán kiváló lehetőséget csak koreográfusverseny teremthet.

szolnok4


A fesztivál idei programjára tekintve, már a címszavakból is észrevehető, hogy még a szokásosnál is színesebb a menetrend. A versenyfordulók, szakmai értékelések és a minden esti táncház mellett lesz múltidéző gála, tematikus szakmai beszélgetés, fotókiállítás, könyvbemutató és „off" program, amelyben Szolnok és környéke művészeti csoportjai és iskolái is bemutatkozhatnak. Igazi meglepetés, hogy – hiánypótló munkaként – a fesztiválra időzítve könyv is megjelenik, melynek szerzője, Králl Csaba tánckritikus nem kevesebbre vállalkozott, „mint hogy rekonstruálja az elmúlt öt évtized fesztiváleseményeit". A nem mindennapos vállalkozás tanulságairól nyilatkozott lapunknak a tanulmánykötet írója:

„Irattárak, levéltárak, archívumok mélyéről előbányászott anyagokból rekonstruáltam a fesztiválok történetét – külső szemmel nézve a jelenséget, hiszen nem voltam jelen az eseményeken. Nem akartam kozmetikázni a történetet (ezt az elején meg is mondtam a megrendelőknek), nem volt szándékom ezt az ötven éves folyamatot rózsaszín ködfelhőbe burkolni. Nem táncoltam soha, csak szőrmentén volt kapcsolatom néptánccal, azon belül is inkább a kortárs tánc felé közelítő kezdeményezésekkel. Azért izgatott a történet, mert szeretem a mai jelenségeket szélesebb kontextusba helyezve szemlélni. A hazai kortárs tánc hemzseg az olyan táncosoktól és koreográfusoktól, akik a néptánc felől érkeztek. Ők valójában pályaelhagyók. Vajon miért?

SZOLNOK-BORITO


A szolnoki néptáncfesztivál olyan időszakban indult és élte fénykorát, amikor Magyarországon táncban alternatív mozgalom vagy innovatív kísérletezés szinte nem volt. Pedig ha visszanyúlunk száz évvel, azt láthatjuk, hogy a modern tánc, a mozdulatművészet nálunk jelentős hagyománnyal rendelkezett. Aztán a második világháború után, pontosan 1948-ban egy belügyminisztériumi rendelettel az összes mozdulatművészeti és moderntánc-kezdeményezést betiltották, a mozgalmat felszámolták. Az 1964-ben indult szolnoki fesztiválnak az egyik jelentősége az volt, hogy felkarolta az új kísérleteket. Olyan vákuumban jött létre, amikor a hivatásos balett- és néptáncegyütteseken kívül szervezetten szinte kizárólag csak az amatőr néptáncmozgalom létezett, ráadásul nagy és lelkes tömegbázissal. A szervezőknek nem csak az volt a céljuk, hogy a hagyományt megőrizzék, hanem az is, hogy a néptáncot elmozdítsák a kizárólagos folklórtól, és elősegítsék egy új magyar koreográfiai iskola születését. Ez már az első kiíráson látszott: két kategóriában hirdettek koreográfusversenyt, folklórban és úgynevezett tematikus kategóriában. Ez utóbbi elég tág volt, nem csak narratív, történetmesélő táncszínházi koreográfiákkal lehetett jelentkezni oda, hanem például szimfonikus táncokkal is. A lényeg, hogy ez a kategória lehetőséget teremtett arra, hogy akinek volt tehetsége, gondolata, ereje és inspirációja – a néptánc nyelvét használva – a ma emberéhez szóljon. Azt gondolom, hogy az úgynevezett második koreográfus nemzedék (amelyet Novák Ferenc, Kricskovics Antal, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly, Tímár Sándor neve fémjelez) Szolnok és Zalaegerszeg nélkül nem lett volna azzá, amivé végül is lett.

szolnok1


Novák Ferenc például azt nyilatkozta az időszakról, hogy olyan műveket szerettek volna alkotni a néptánc nyelvéből kiindulva, melyek azonos értéket képviselnek a kor film-, képző- és színházművészetével. Természetesen a kultúrpolitika is ezt hangoztatta, csak egészen máshogy gondolta: azt remélték, hogy a romantikus paraszti idillt majd be lehet helyettesíteni a szocialista embertípus idilljével. Voltak is erre felülről irányított kísérletek: 1965-ben a felszabadulás huszadik, '69-ben meg a tanácsköztársaság ötvenedik évfordulója volt a kötelező tematika."

szolnok2

Nem kell nagy beleélő képesség, hogy elképzeljük, milyen parázs viták alakultak ki hagyományőrzők és újítók között már a hatvanas években. A helyzet mindig különösen bonyolulttá válik, ha a politika közvetlenül bele akar szólni a művészek dolgába. A szocializmusban a kultúrpolitikusok az ideológia proletkultos direkt megjelenését hirdették korszerűnek a hagyományos parasztival szemben, mai utódaik pedig az álhagyományos gagyit preferálják a tiszta forrás ellenében. Nem csoda, ha a hagyományok makacs őrzői minden korban számos érvet találnak a tiszta, autentikus néptánc megőrzésére, de ha ez azt is jelenti, hogy elzárkóznak a megújulástól, valószínűleg több kárt okoznak, mint hasznot. Az a hagyomány ugyanis, amelyik nem képes megújulni, menthetetlenül elvész (vagy ami még rosszabb: kontrollálatlanul, művészi invenció nélkül észrevétlenül „átalakul"). Szóval, sokszor igen nehéz megmondani, ki a haladó vagy ki a maradi, vagy ki kihez és mihez képest az, illetve meddig számít haladónak, ha valamikor az volt. Králl Csaba a hetvenes évekről így folytatja:

„A szolnoki fesztiválok történetében világosan látható egy folyamat, mely Tímár Sándor nevéhez kötődik. Ez az újfolkloristának nevezett irányzat a romantikus idillt száműzve, az eredeti paraszti hagyományhoz kötődött, és néprajzi hűséggel mutatta meg a folklórt a színpadon. Az új lendületet kapott gyűjtések és nem kevéssé Martin György rendszerező munkája révén egyre több táncdialektus került színpadra, és ez a gazdagodás sokáig vérfrissítésként hatott, míg a nyolcvanas évek közepére az autentikus vonal egyszerűen telítődött. Az évtized végére pedig egyfajta lefáradás is szembetűnő lett. Már nem kelthetett olyan friss élményt, ha valaki sokadszorra színpadra vitt például szatmári táncokat, mint amilyen újszerű volt a hetvenes évek elején. Azt gondolom, hogy a néptánc rendkívül alkalmas arra, hogy egy új színpadi nyelvezet forrása legyen. Ezt számos ismert külföldi kortárs koreográfus példája is bizonyítja, akik merítettek saját tradíciójukból, de bátran el is rugaszkodtak tőle, hogy önálló, egyéni koreográfiai világot építsenek fel. A legnagyobb problémát abban látom – és ez a szolnoki fesztiválok történetében napjainkig végigkövethető –, hogy az újításokat szakmán belül is igyekeznek mindig letörni, visszaszorítani. Ha ez így marad, a néptánc belterjesebbé válik, mint valaha."

szolnok3

 

Egy biztos: nem ígérkezik unalmasnak az idei seregszemle sem. A „hagyományőrzés versus megújuló néptánc alapú színpadi nyelv" mérkőzés idei fordulója remélhetőleg a versenyprogramokban fog igen színvonalas, élvezhető nemes csatát generálni. De az sem baj, ha a szakmai értékelések szókimondó hangulata a nyilvános vitákon is megjelenik majd. Králl Csaba izgalmas könyve kitűnő felütése a fesztiválnak. Már a címe is sokat ígér: Színe és fonákja – A szolnoki néptáncfesztiválok története. A nyitóprogram a könyvbemutató lesz május 24-én, pénteken, 17 órakor a Frei Kávézóban.


A teljes program pedig letölthető itt:
XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál

2013. május 20.