Interjú

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Csőlátás – vagy – igazság – is

Beszélgetés Goda Gáborral -

„Gondolkodunk a világról. Próbáljuk a világot, benne magunkat, a kapcsolatainkat megérteni.”

Egy darázs rágcsálja a kerti asztalka fáját. Harsog. Sosem láttam még ilyet. Ahogy elnézem, a balomon helyet foglaló strucc sem, aki fémnyakát előre nyújtva kíváncsiskodik bele a világba éppen azzal az izzékony nyugalommal, mely engem is mindenkor átjár az Artus terébe lépve. Már csak pár hét választja el a csapatot október 9-től és a legújabb bemutatótól. Ennek kapcsán kerestük az alkalmat Goda Gáborral a beszélgetésre. Mivel azonban az új vírusok mellett a rokonszenves régiek (is) aratnak, kénytelenek voltunk online kezdeni. Recsegő-ropogó, akadozó internet mellett ejtettünk szót a nyárról, a folyamatos munkáról, Covid-tesztekről és apró pánikokról, a Kérész Művek egyszeri bemutatójáról, a Láblóbálókról, továbbá (és leginkább) a Wudang hegy megmászásakor született felvetésekről, vagyis a lefelé, illetve a fölfelé menetel viszonylagosságáról. Lényegi, a gondolkodásunkat érintő, Goda Gábort foglalkoztató kérdésekről.

kepatmeretezes hu godagabor fotoschillerkata019Goda Gábor / Fotó: Schiller Kata

- Azt beláttuk már, hogy néha lefelé is kell menni ahhoz, hogy aztán fölfelé tartsunk. Ezen a felismerésen túl vagyunk, a gondolat beépült korábbi Kérész-estekbe – mondja Gábor. – Feltettük ezért a cselekvés megélésére vonatkozó kérdést: adott pillanatban úgy élem meg, hogy lefelé megyek, vagy úgy élem meg, hogy fölfelé? Ez egy eldöntendő kérdés. Vagy-vagy. Márpedig a valódi megélésem, ugye, az, hogy mind a kettőt teszem: lefelé is, és fölfelé is megyek egyszerre. Is-is. Hogy van ez? A bennünk élő kulturális program, vagy inkább társadalmi kényszer az oka, hogy mindenről vagy-vagy alapon döntünk. Hogy lehetne átállítani a gondolkodási programunkat? Tudunk valaki másnak a nézőpontjából is látni, vagy akár saját magunkban több nézőpontot kialakítani, fölfedezni? Ez nagyon érdekel. Van egy buddhista történet… Vakok vizsgálnak egy elefántot, hogy megismerjék, miféle állat… Egyik csak a farkincáját tapintja, a másik csak a nagy, lapát fülét, a harmadik a nedves ormányát… Nem csoda hát, hogy mind a hárman eltérően írják le az elefántot. Arról van szó, hogy lényegében mindhármuknak igaza van. Az más kérdés, hogy csak egy részletet látnak, és nem az egészet. Mikor egyik csőlátó is, meg a másik csőlátó is ránéz a világra, azt állítják, hogy ez így, vagy úgy van. Nem értik meg a másikat. Holott csak el kéne fogadniuk, hogy a másiknak (a másik csőlátónak) szintén lehet valós, igaz nézőpontja. Vajon képes az ember mindegyiket elfogadni valóságnak? A politikában erősen jelen van a sokféle nézőpont, és ezzel együtt a meg nem értés. Pedig sokféle igazság létezik.

Artus Minden is fotó Dusa Gábor 02Minden (is) / Fotók: Dusa Gábor

- És mi a helyzet az Igazsággal? Az „Abszolút” Igazsággal – kérdeztem szegény elefántra gondolva, de tovább nem jutottunk.

Az internet ugyanis megmakacsolta magát, s az igazság helyett egy másik szó, a „figyelem” maradt lógva az éterben. De jó így (is), mondhatnám a közelgő bemutató címe, a Minden (is) után szabadon. Az élőszót (és a színházat) úgysem pótolhatja a virtuális Kábel…

Tehát: a darázs még rágicsál, strucc figyel, a beszélgetést folytatjuk. Miért vált fontossá számotokra a munka a figyelemmel?

Abból indultunk ki, hogy ha csak a részre figyelünk, akkor elveszítjük a rálátást az egészre. Beugrott valami, amit a tai chi-ban kezdtünk megtanulni – s melynek valójában a meditációhoz is köze van: a kétféle figyelem. Beszélünk a koncentrált figyelemről, mely azt jelenti, hogy egy valamire szűkítem le a figyelmemet, és minden mást kizárok. Ekkor mondjuk azt, hogy koncentrálunk. Így tudunk tanulni, így tudunk olyan munkákat elvégezni, melyeknél az kell, hogy ne zavarjon meg senki és semmi. Ez tulajdonképpen a hasznos csőlátás. Fontos képesség. Ennek ellentéte az „egyhegyűség”, egy olyan figyelem, mikor semmit nem zárunk ki. Vagyis, a koncentrált, egy pontra irányított figyelemmel szemben az egyhegyűség egy nyitott figyelem. Mindent befogad, mindenre irányul – egységesen. Az érzet ilyenkor a semmi-érzet, az ürességérzet, merthogy ez a figyelem semmit sem emel ki. S mivel külön nem emelünk ki semmit, azért külön nem is észlelünk semmit. Ebben a mindenre figyelő állapotban tud megérkezni az inspiráció. Ez az állapot engedi, hogy bármi beszüremkedhessen a világból, s egyszer csak kiemelkedjen. Ezek váratlan dolgok, nem a mi fejünkből születik, nem egy kikövetkeztetett valami, hanem egy ihletett pillanat. De, még a figyelem esetében is úgy tartjuk, hogy vagy koncentrálunk, vagy egyhegyű figyelem van! Márpedig nem mondhatom, hogy az egyhegyűség lényege, hogy nem koncentrálok semmire! Ez nem igaz. Az előadásban ezért megkérdezzük, hogy lehet-e úgy mindenre figyelni, hogy közben koncentrálunk is valamire? Lehetséges-e az, hogy a munkámra figyelek, vagy ráhangolódok valakire, de közben megőrzöm a kapcsolatomat a mindennel (is)? Egy olyan kísérletet akarunk végrehajtani a nézőkkel, melyben megtapasztalják, hogy egyszerre tudnak koncentrálni, és egyszerre tudnak figyelni mindenkire. Ez az előadás része.

Artus Minden is fotó Dusa Gábor 03

Az egyhegyűség tőled származó elnevezés?

Nem, ez egy keleti terminológia. Úgy kell elképzelni, hogy a hegynek a csúcsa az az egyetlen pont, mely tartalmazza az egész hegyet. Az az egy pont nem létezne a hegy egésze nélkül. Ez az az állapot, amikor az ember nem mozdul, mégis ebben az állapotban minden jelen van a számára.

Tehát az egyhegyű figyelem inkább kifelé irányuló, a másik pedig inkább pontszerű?

Igen, a koncentrációnál egypontú a figyelem, az egyhegyűségnél pedig olyan, mintha ráállnék erre a mindent tartalmazó pontra, ahonnan aztán mindent látok.

A próbákon ezt gyakoroljátok? Ezzel dolgoztok, ez munkamódszer (is), vagy ez az előadás tárgya?

Kísérleteztünk, és próbáltunk olyan helyzeteket teremteni, mikor ezek az is-is helyzetek megjelennek. Például mozgásban, mikor valaki egyszerre lassú és gyors. Nyitja magát és bezárul. Az előadás címe nem azért Minden (is), mert mindent akarunk mutatni, és még valami többet, hanem azért, mert minden is-is helyzetben tud lenni. Ez a színházcsinálásban egyébként magától értetődő. Hisz az előadóknak figyelniük kell egyrészt saját magukra, a mozdulataikra, a megszólalásaikra, de közben figyelniük kell a többi szereplőre, a térre, a nézőkre. Tehát a figyelme kell hogy kint legyen, ugyanakkor figyel a saját, személyes feladatára. Ez nem egy lehetetlen vállalkozás, de legtöbbször nem veszik észre az emberek, hogy erre a képesek. S ha ezt nem tudatosan művelik, akkor az zagyvasághoz, figyelmetlenséghez vezet a hétköznapokban. Kicsit koncentrál, kicsit kifelé megy, kicsit erre, kicsit arra… A vagy-vagyban ugrálnak...

Artus Minden is fotó Dusa Gábor 041

Ahelyett, hogy megtartanák a kintet és bentet, egy időben?

Igen. Ugrál a kettő közt, elveszítve mindkettőt.

Az előadók ezt átveszik tőled? Ezzel a filozófiával élnek, azonosulnak?

A Kérész Művek egyedi estjei mindig úgy jönnek létre, hogy bedobok egy témát, a többiek pedig hozzák a saját gondolataikat, megközelítésüket, vagyis mindenki alkotóvá válik. A Minden (is) esetében úgy kezdtük, hogy elmentünk Ladánybenére. Két napra elvonultunk. Én elmondtam, mi van az én fejemben, s két napig mást sem csináltunk, mint ültünk és beszélgettünk. Kinek mi jut eszébe az is-is állapotról, hogy szól ez őróla? A fontos az volt, hogy mindenki ebben tudjon gondolkodni, hogy erről eszébe jussanak képek, zenék, ötletek. Gyakorlatilag alkotótársakká váljanak. Én pedig koordinálok, irányítok, egységbe rendezek. A szereplők részekben megfogalmazzák az egész kérdésfelvetést, amit aztán én rakok össze egy nagy egésszé, mely szintén ezt fogalmazza meg. Fraktálszerűen dolgozunk. Tulajdonképpen ez egy fraktál- és alkotótárs-módszer.

Megfogalmazható egy mondatban, miről szól a Minden (is)?

Nem. A darab fogalmazza meg saját magát. Ha meg tudnám fogalmazni, akkor leírnám, akkor abból haiku lenne, majd a végén verseskötet. Itt kép és látvány lesz, sok furcsa vetítés, videók, installációk. És erős zenei anyag várható, Philip Györggyel és további kortárs szerzőkkel együttműködésben. A néző pedig vándorol, átmegy a gyáron, termeken, megvizsgáljuk, hogy kell a lépcsőn járni, megtapasztaltatjuk vele a részeket, s a részeken keresztül az egészet. Nagyon sok oldalról próbálunk rálátni – arra az elefántra. Hogy megtanuljuk, hogy több nézőpont van, hogy mindegyik nézőpontnak van igazságtartalma, s hogy ezt képesek legyünk egyszerre érzékelni. Egyáltalán: elfogadni.

Artus Minden is fotó Dusa Gábor 01

Visszatérve a múltkor elhagyott kérdésünkhöz: létezik abszolút igazság?

Már az igazság szóval bajom van. Már azt nem értem. Lehet, hogy az abszolútot sem értem. Az igazságról azt gondolom, hogy van többféle igazság. Pont azt állítjuk ezzel az előadással, hogy egymással ellentétes állítások vagy igazságok mindegyike lehet igaz. Gondolkodunk a világról. Próbáljuk a világot, benne magunkat, a kapcsolatainkat megérteni. Úgyse fogjuk soha megérteni se a világot, se magunkat.

Nem érted magad?

Nem. Sok mindent értek már, de sok mindent még nem. Minél többet tudok, annál többet nem tudok. De attól, hogy ez nem egy beteljesíthető dolog, azt gondolom, hogy ennek megint csak nem célja van, hanem az úton levés a fontos, és a keresés. És ennek a kreatív oldala. Számunkra az alkotást nem a megnyilvánulás vágya ösztönzi, hanem pont a keresésé. Ez a fajta művészi munka megismerés-módszertan, és egyébként kifejezésmód (is).

  1. szeptember 26.

Az interjút Szoboszlai Annamária készítette.

A Minden (is) bemutatója 2020. október 9-én, 20.00 órakor lesz az Artus Stúdióban

(További előadások: 2020. október 10., 11., 14., 16., 17., 18., 21., 23. és 24.)

Jegyek itt válthatók: JEGYVÁSÁRLÁS http://artus.hu/jegyvasarlas/