„Táncszínház és folklór – mind a kettő fontos”
Beszélgetés Kósa-Kemes Laurával és Kósa Rubennel /
Ahhoz, hogy tudjuk, hogyan táncolnak egy adott vidéken, azt is tudnunk kell, hogyan élnek.
A Zalai Táncegyüttest vezető Kósa Ruben és felesége, Kósa-Kemes Laura Kósart néven új formációt alapítottak. Bemutatkozó előadásukról, az Eredetről, valamint arról beszélgettünk, hogy mi a céljuk ezzel az új csapattal, és hogyan képzelik a két társulat jövőjét, egymás mellett élését.
Laura, te mikor és hol kezdtél néptáncolni?
Kósa-Kemes Laura: Első osztályos voltam, amikor az édesanyám beíratott néptáncra. Édesapám nem tudott táncolni, ezért anyukám úgy gondolta, jobb lesz, ha én időben elkezdem tanulni (mosolyog). A kicsik közül hetedikes koromban kerültem az utánpótlás csoportba, majd a felnőttek közé, vagyis én a kezdetektől folyamatosan a Zalai Táncegyüttesben táncolok.
Kósa-Kemes Laura az Eredetben / Fotó: Seres Péter
Ruben, te négy évvel ezelőtt, mindössze 27 évesen lettél a Zalai Táncegyüttes vezetője, de úgy tudom, más társulatoknál is megfordultál.
Kósa Ruben: Én is itthon, a gyerekcsoportban kezdtem a táncot. Amikor Budapestre kerültem egyetemre, akkor volt egy másfél éves kimaradásom, ez idő alatt az Experidance-ben táncoltam. Igaz, ez a másfél év az egyetemen is kimaradt, halasztanom kellett a tánc miatt, de szerencsére az egyetem és a Zalai Táncegyüttes is visszafogadott. Aztán két-három évet táncoltam a Fitos Dezső Társulatban, olyan előadásokban, mint a Pisztráng vagy az Irgalom, a végén az utóbbi egyik főszerepét is eltáncolhattam. Táncosként sokat tanultam ebből az időszakból. (Koreográfusként ekkor még csak a szárnyaimat próbálgattam.) De vendégtáncosként kipróbáltam magam az Urban Verbunknál is.
És az Experidance milyen tapasztalatokat adott?
Kósa Ruben: Ott sok mindennel foglalkoztunk, viszont a néptánccal nem olyan mélységben, ahogy ezt én itt, a Zalai Táncegyüttesben megszoktam. Nekünk fontos, hogy „mélyfúrásokat” végezzünk, hogy nagyon beleássuk magunkat abba a vidékbe, tájegységbe, amelynek a táncanyagával foglalkozunk. Az együttes korábbi vezetője, Varga János vitte magával az érdeklődő táncosokat az erdélyi gyűjtőútjaira, így engem is, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok neki.
Kósa Ruben az Eredetben / Fotó: Seres Péter
Kósa-Kemes Laura: Ahhoz, hogy tudjuk, hogyan táncolnak egy adott vidéken, azt is tudnunk kell, hogyan élnek. Meg kell ismerni a helyi ízeket, belelátni az ott élők mindennapjaiba. Ezért mi is visszük magunkkal a csapatot ilyen alkalmakkor, ahonnan ők is életre szóló élményekkel térnek haza.
Kósa Ruben: Volt, hogy szénát forgattunk a helyiekkel, ha éppen annak volt az ideje. A Por és hamu című előadásunk egyik koreográfiája a Gyimesben szerzett tapasztalatainkból táplálkozott. Ha megismeri az ember, milyen szertartások tartoznak például a vetéshez (keresztet formázni a magból, vagy dobni belőle a madaraknak), ezek a mozdulatok beleépíthetők a koreográfiába.
A néptáncos világ két nagy irányzata, az autentikus néptánc hívei, illetve az újítók, a táncszínház iránti elkötelezettek közül ti melyik irányhoz sorolnátok magatokat?
Kósa-Kemes Laura: Mindkettőnek helye van, és mindkettő fontos. Ahhoz, hogy újítani lehessen, előbb nagyon pontosan meg kell tanulni az autentikus táncanyagot. A szívünk örökre a folklóré, de modern világban élünk, szeretjük az újító táncszínházat is.
Kósa Ruben: A Zalai Táncegyüttes korábban is úgy működött, hogy voltak autentikus néptánc és táncszínházi előadásai is. A most megalakult Kósarttal ez a kettősség úgy él majd tovább, hogy az autentikus előadásaink elsősorban a Zalai Táncegyüttes keretében születnek, a táncszínházi produkciók pedig a Kósart név alatt.
Eredet / Fotó: Seres Péter
A két együttes teljesen független egymástól?
Kósa Ruben: Igen. Azonban rajtunk kívül az is összeköti a kettőt, hogy a Kósart táncosai részben a Zalai Táncegyüttesből kerülnek ki.
A Kósart bemutatkozó előadása az Eredet, amelyben a csodaszarvas mondát dolgozzátok fel, kettőtökkel a főszerepben. Ruben karaktere Hunort idézi, hazát keresve bolyong egy mitikus erdőben (Mészáros Tibor főként leplekből álló, nagyon szép díszletében), ahol a népi hiedelemvilág ártó- és segítő alakjaival találkozik, majd a Csodaszarvas (akit Laura táncol) vezetésével talál otthonra. Az előadás koreográfusai is ketten vagytok. Miért ezt a témát választottátok? Ahogy a cím is jelzi, az origótól szerettetek volna elindulni?
Kósa Ruben: Mindig is érdekelt a népi hiedelemvilág, a szakdolgozatomat is ebből a témakörből írtam. Ehhez pedig könnyű volt hozzákapcsolni a hun-magyar mondavilág alakjait. Ehhez az utóbbi témakörhöz sem spórolhattuk meg a sok-sok hozzáolvasást, kutatást.
Milyen néptáncanyagot használtatok hozzá?
Kósa Ruben: Nagyon sokfélét. Meghatározó az erdélyi ritka legényes, de vannak benne magyar és román forgatós táncok, máramarosi és méhkeréki táncok, szatmári verbunk, vajdaszentiványi, kalotaszegi és mezőségi táncok, valamint került bele egy kis zalai is.
Kósa-Kemes Laura: Az volt a célunk, hogy átfogó képet adjunk a gyökereinkről. Ezzel a sokszínűséggel szerettük volna megmutatni, honnan jövünk, kik vagyunk.
Eredet (középen Cseh Richárd) / Fotó: Seres Péter
A néptánc mellett kortárstánc-elemeket is használtok. Mennyire lehet nyelve ez egy néptáncosnak?
Kósa Ruben: A nagy együttesekben ez már hozzátartozik a képzéshez, és a nagyobb amatőr együttesek is foglalkoznak táncszínházzal.
Táncosként mi a legnehezebb egy táncszínházi előadásban? Gondolom, a színház…
Kósa-Kemes Laura: Igen, a színészi játék. Az autentikus néptánc nem igényel sokrétű színészi képességeket: örülök, boldog vagyok, mosolygok, esetleg szomorkodom – ezek a mindennapi élet természetes reakciói is. Bonyolultabb érzelmeket, összetettebb szituációkat eljátszani, úgy, hogy az hiteles legyen, ez már jóval nehezebb feladat.
Kósa Ruben: És mindehhez megtalálni a mértéket, hogy ne legyen se kevés, se túl sok, főleg az arcjátékban, talán ez a legnehezebb, ezzel van még dolgunk.
A jelmezeket magatok terveztétek. Laura szarvasjelmeze egy egyszerű fehér dressz, mindenféle szarvasos attribútum nélkül. Mi, zalaiak gyakran találkozunk ezekkel a kecses vadakkal, csodáljuk őket, és félünk a váratlan autós találkozásoktól.
Kósa-Kemes Laura: Hiszek ebben az egyszerű jelmezben, a fehér tisztaságában, egyszerűségében. Hálás feladat volt kidolgozni a szerepet: a szarvas kecsességét, erejét, azt, ahogy irányítgatja, vezetgeti Hunort.
Eredet / Fotó: Seres Péter
Ruben, milyen táncot koreografáltál hozzá? Ha jól sejtem, legényest láttunk Laurától.
Kósa Ruben: Igen, ritka legényes figurákra építettük. A csodaszarvas mégsem járhat forgatóst. (mosolyog)
Kósa-Kemes Laura: Egy táncosnőnek ma már alapszinten nem árt tudni férfitáncokat is táncolni. Más technikai alapokat kíván, mint a női táncok, nagyobb erőnlétet és testtudatot.
Ha már férfi és női táncok – a nevetekből is kiderül, hogy férj és feleség vagytok. Együtt dolgoztok, Ruben koreografál téged. Hogy kezelitek ezeket a helyzeteket?
Kósa-Kemes Laura: Szerintem jól. Megvan a saját utunk, nem akarunk egymás helyébe lépni.
Kósa Ruben: Amit pedig máshogy látunk, azt megbeszéljük.
Ahogy mondtátok, az előadásban táncoltak külsősök is, nem csak a Zalai Táncegyüttes táncosai. Ők honnan jöttek?
Kósa Ruben: Van, aki a show-tánc világából érkezett (vele a zalaegerszegi szabadtéri színházzal, a Kvártélyházzal közös munkánk során ismerkedtünk meg) és a Vadleányt sem néptáncos alakította. Az ő karaktereikhez jól is jött a „nem-néptáncos” mozgáskultúra.
Eredet / Fotó: Seres Péter
Van táncos utánpótlás? Nem okoz gondot az együttesben, hogy a fiatalok elmennek Pestre továbbtanulni, és már nem is jönnek vissza?
Kósa-Kemes Laura: Szerencsére nem. A Zalai Táncegyüttesnél óvodás korosztálytól senior korosztályig foglalkozunk néptáncosokkal, és azt tapasztaljuk, hogy akik elmennek tanulni, azok is visszajárnak, maradnak az együttesben, egyetem után pedig sokan végleg visszajönnek. Azt látjuk, hogy Zalaegerszeg egyre vonzóbb, és az együttesnek is van megtartó ereje azoknál, akik itt táncolnak.
Milyen hosszú volt a próbafolyamat?
Kósa Ruben: Fél évnél is hosszabb, de azért húzódott el ennyire, mert mindenki a szabadidejéből áldozott rá, munka, tanulás és a Zalai Táncegyüttes próbái után. Így általában csak heti egy napot tudtunk együtt próbálni. Így nagyon sok múlott a szereplők szorgalmán, önálló munkáján.
Kósa-Kemes Laura: Hálásak vagyunk a táncosoknak, hogy ezt így vállalták és együtt dolgozhatunk.
Látszik-e már az Eredet további sorsa? Tudjátok majd játszani?
Kósa Ruben: Több előadásról is folynak tárgyalások, így reméljük, hogy igen.
Hogy látjátok? Van közönsége a néptáncnak, táncszínháznak?
Kósa Ruben: Azt gondolom, hogy a továbbéléshez fontos, hogy elmozduljunk a táncszínház felé is, hogy kimozdítsuk a néptáncot a megszokott keretek közül. Ezzel a Zalai Táncegyüttesben is próbálkozunk. A Tánc világnapjára például filmzenékre készítettünk koreográfiát, néptánc alapokra hip-hopos, kortárstáncos elemekkel, jó visszhangja volt.
Eredet (Táncos Kristóf) / Fotó: Seres Péter
Kósa-Kemes Laura: A közösségi oldalakon is próbáljuk megszólítani a fiatalokat. Azt gondoljuk, hogy oda kell vinnünk a néptáncot, ahol ők vannak, fontosnak tartjuk, hogy a hagyományaink és a néptánc mindenütt jelen legyenek.
Ha tíz év múlva újra beszélgetünk, hol szeretnétek tartani a Kósarttal?
Kósa Ruben: A távlati célunk az, hogy a Kósart hivatásos táncegyüttessé váljon. És hogy feltétlenül megmaradjon az a szimbiózis, ahogy most a Zalai Táncegyüttessel egymás mellett léteznek.
Zalaegerszeg, 2023. június 14.
Az interjút Turbuly Lilla készítette.