Interjú

Néptánc

Példa nélküli példaértékű támogatás

Beszélgetés Mihályi Gáborral és Molnár Lajos Milánnal – a Szolnoki Országos Néptánctalálkozóról /

„Nem kaptunk levegőt, nem jutottunk szóhoz, mert ekkora összeggel még nagyobb cégek is csak ritkán szállnak be egy kulturális esemény finanszírozásába.”

 Lapunk olvasóinak Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét nem kell bemutatni. Életútjából ezúttal elegendő annyit megemlítenünk, hogy éveken át volt a szolnoki Tisza Táncegyüttes vezetője, és első koreográfiáival hajdanán a Szolnoki Országos Néptánctalálkozón jelentkezett…

 

Jászberényi vagy, a Jászsági Népi Együttesben kezdtél el táncolni, de azt gondolom, a közeli Szolnok legalább annyira meghatározó volt a pályádon.

Ez így van. 1974-ben kezdtem el táncolni. A Jászsági Népi Együttes akkortájt még nem rendelkezett kiemelkedő minősítésekkel, de úgy három-négy év múltán megjelent nálunk Timár Sándor, aki – mind az anyagfeldolgozás, mind a színpadi előadás módjában – tulajdonképpen forradalmi változásokat indított el a néptáncban. A vezetésével nagyon sokat erősödött az együttes, és így el is indulhattunk a szolnoki versenyen. Aztán, amíg én ott táncoltam, minden fesztiválon indultunk, tehát kétévente megjelentünk Szolnokon. Nem kaptunk kiugró, nagy első díjakat, hisz abban az időszakban Kricskovics Antal, Timár Sándor, Novák Ferenc, Foltin Jolán, Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin alkotói fénykorukat élték, és ennek megfelelően igen erősek voltak az együtteseik is, a Fáklya, a Vasas, a Bihari, a Bartók… De azért mi sem a futottak még kategóriájába tartoztunk, rendszeresen értünk el dobogós helyezéseket.

A felsorolt alkotók mindegyike – magától értetődően éppen Timár kivételével – mint a színpadi néptánc kísérletező, újút-kereső, nagy megújítói vonultak be a tánctörténetbe. A koreográfiáik mennyire különböztek az általad akkor rajongott timári világtól?

289347691 3192206837700166 1641689376552967952 nMihályi Gábor / Forrás: Mihályi Gábor fb-oldala

Óriási ellentétet képeztek Timárral szemben. És ezt az első időszakban például mi, jászságiak úgy éltük meg, hogy nem-Timár koreográfiát egyszerűen nem is tudtunk megnézni. A Timár-iskola betöretlen csikói voltunk. Nekünk egy Novák- vagy Györgyfalvay-koreográfia teljesen érthetetlen volt, egyszerűen nem passzolt a mi esztétikánkhoz. Ez a zalai fesztiválokon is így volt: voltak a Novákék, a nézhetetlenek, és volt Timár, az isten. A fesztiválokon falkában jártunk nézni az előadásokat, és a véleményünkben is a falkaszellem uralkodott. Egyszer azonban egyedül ültem be egy versenyprogramra, és akkor átkattant az agyam. Nem tagadtam meg Timár világát, de egy kicsit eltávolodva tőle, kezdtem észrevenni, hogy léteznek másmilyen értékek is. Vélhetően ez azzal is összefüggött, hogy elkezdtem több mindent olvasni, olyan könyveket is kézbe vettem, olyan filmeket is megnéztem, olyan zenéket is meghallgattam, amilyeneket addig sosem. Gyarapodni kezdett a műveltségem. Ez odáig vezetett, hogy ma már Timár mellett az említett koreográfusokat ugyanúgy példaképnek tekintem.

Akkor sommásan kijelenthető, hogy a szolnoki fesztivál a zalaival együtt a múlt század utolsó évtizedeiben a néptánc-megújulás bástyáinak tekinthetők?

Ez abszolút így van. És az is kimondható, hogy a többé-kevésbé egyhelyben topogó nagy, hivatásos együttesek, a Honvéd, a Duna és az Állami repertoárjával szemben az igazi szellemi pezsgés és innováció ezeken a találkozókon mutatkozott meg.

A pályád szépen ívelt felfelé, néhány év múlva már mint a szolnoki Tisza Táncegyüttes vezetője voltál jelen a Szolnoki Országos Néptánctalálkozón. Akkor melyik oldalhoz tartoztál? Az egyhelyben topogók, vagy a szellemileg pezsgők közé?

A kettő között imbolyogtam. Együttesvezetőként rögtön két koreográfiával indultam, az egyiknek az volt a címe, hogy Lassú az irtáson, ez táncszínházi volt, a másiknak az Egy bagatell címet adtam, az autentikus néptánc volt. Hát, ez a bemutatkozásom olyannyira nem volt sikeres, hogy a Tisza Táncegyüttessel akkor megesett az, ami addig még egyszer sem, hogy nemhogy díjat nem kaptunk, de még a gálába sem válogattak be minket. Teljesen összeomlottam, de utólag azt gondolom, hogy ezek nagyon jókor érkezett, megfelelő helyre betaláló pofonok voltak. Aztán tíz évig voltam a Tisza vezetője, minden évben részt vettünk a fesztiválokon, hol Szolnokon, hol Zalaegerszegen, és egyszer sem fordult elő, hogy díj nélkül maradjunk, kaptam koreográfusi elsőt, másodikat, szólistát, zeneit…

Aztán a kilencvenes évek legvégén megszűnt a találkozó…

Mihályi nétánctalálkozó imázsképA fotók forrása az Aba-Novák  Agóra Kulturális Központ

Igen, egyre nehezebb volt megteremteni a szükséges feltételeket. De igazán nem adtuk fel soha, és az új évezredben nekiláttunk feltámasztani a fesztivált. Szolnoki barátaimmal elhatároztuk, hogy megteremtjük a szellemi, és megszerezzük a szükséges anyagi javakat az újrainduláshoz. Az Aba-Novák Kulturális Központtal együttműködésben ez sikerült is, és elmondhatjuk, hogy 2009 óta nem maradt el egyetlen fesztivál sem. A helyi erők között kitűnő barátom, Kovács Mihály, a néptánccal a végsőkig elkötelezett közművelődési szakember, „Misi bácsi” volt az ügy motorja. Amellett, hogy a Tisza Táncegyüttes tiszteletbeli elnöke volt, nem rendelkezett a városban különös funkcióval, viszont egy jelenség volt, az ő segítségével sikerült megértetnünk a Kulturális Központ és a város vezetőivel, valamint a mindenkori polgármesterekkel, hogy a városnak nagy szüksége van erre a rendezvényre, ennek a kultúrának a támogatására.

Úgy hallani, hogy most is nagy szükség lenne sok-sok Misi bácsira, mert a 2025-re tervezett találkozó – szintén forráshiány miatt – veszélyben van.

Igen, sajnos így van. És szomorú hír az is, hogy az idén szeptemberre tervezett Zalai Kamaratánc Fesztivál hasonló okok miatt el is maradt. Én nagyon remélem, hogy Szolnok városa és a néptánctalálkozó körül gyülekező lelkes szervezők és támogatók meg fogják szerezni a szükséges forrásokat. Bízom abban, hogy számíthatunk arra is, hogy éppen 2025-ben 950 éves Szolnok városa, ezért talán több felől számíthatunk támogatásra.

Azt is csiripelik a verebek, hogy nemcsak reménykedsz, hanem tettél is az ügyért: magánemberként nem is csekély összeggel megtámogattad az esemény megszervezését. Igaz a hír?

A hír igaz. Eddig a szellemi tőkémmel tudtam támogatni az ügyet, most lehetőségem nyílt anyagiakkal is. Tavaly megkaptam a Kossuth-díjat, és arra gondoltam, hogy az azzal járó összegből megfizetni ugyan nem tudnám, de visszaadok valamennyit abból a rengeteg mindenből, amit Szolnoktól kaptam. Én Szolnokon váltam koreográfussá. Ha mások is, akiknek itt indult, vagy teljesedett ki a pályájuk mellém állnak, meg tudjuk menteni a fesztivált.

IMG 4569 1

Én ehhez annyit hozzáfűznék, hogy nemcsak művészek állhatnak melléd, hanem jómódú vállalkozók is, akik szintén sokat köszönhetnek Szolnoknak és a régiónak.

Erről nem is beszélve! Azt gondolom, hogy nem egy tehetős helyi vállalkozó sokat köszönhet a néptáncnak, mert például hajdanán maga is táncolt a Tisza Táncegyüttesben, és biztos vagyok benne, hogy közvetetten ez is hozzájárult a későbbi sikereihez. Mert a néptánc rengeteget ad az embernek.

Nemes célok támogatásakor, bár a több jobb, azt gondolom, nem az összeg nagysága a lényeg, hanem maga a tett. Megkérdezhetem, hogy te mennyivel támogatod a 27. Szolnoki Országos Néptánctalálkozót?

Megkérdezheted. De nem mondom meg. Tényleg nem az összeg nagysága a lényeg, hanem a gesztus. Sokan vannak, akiknek ez az összeg nagyon nagy, és nyilván vannak olyanok is, akiknek csekélység.

Ezt természetesen tiszteletben tartom. De azt gondolom, pláne ha egy kiemelkedő és megérdemelten megkapott művészeti díj a forrás, ezt nem kell szégyellni, sőt, jó példaként nyilvánosságra kell hozni. Úgyhogy az interjú második felében – ha nincs ellene kifogásod – megpróbálok többet megtudni a részletekről Molnár Lajos Milántól, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ vezetőjétől.

Titoktartásra nem kötelezhetek senkit…

2024. december 1.

*          

Molnár Lajos Milán közművelődési szakember, andragógus, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója. Bár fiatal korában nem táncolt, hanem focizott, később marketinggel foglalkozott és rendezvényszervező vállalkozóként dolgozott, mégis szívügye lett – Szolnokon és az egész Kárpát-medencében – a néptánc.

2010 óta vagy az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ igazgatója. A Szolnoki Országos Néptánctalálkozót több év szünet után 2009-ben indították újra. Megörökölted a fesztivált, vagy azért már benne voltál a visszatérés megszervezésében?

Nem voltam benne az újraindításban. 2009 novemberében kaptam megbízatást az intézmény vezetésére, és hivatalosan a következő év januárjában kezdtem el a munkát. De tudom, hogy óriási dolog volt az újraindítás. A Kulturális Központ és a város vezetői is belátták, hogy nem lehet ekkora értéket veszni hagyni. 2011-ben már mi, a kollégáimmal együtt szerveztük a fesztivált. Akkor megpróbáltuk fenntarthatóvá tenni – szakmailag, pénzügyileg és a marketing terén is.

Hogy lehet pénzügyileg fenntarthatóvá tenni egy ilyen találkozót? Biztos vagyok benne, hogy erre a jegybevétel nem lehet elegendő…

Mihályi molnar lajos milan 1000x650Molnár Lajos Milán

Látni kell, hogy állami és önkormányzati támogatás nélkül nem lehet megrendezni egy ekkora eseményt. Mi a kezdetektől igyekeztünk több lábra állítani, de sajnos nem volt meg mindig mindegyik láb. Eleinte a fesztivál úgy működött, hogy a város megadta rá a támogatást, és abból ki lehetett gazdálkodni a költségeket. De változnak az idők! 2011-től a városi mellett nyertünk NKA-támogatást is, később a miniszteri alapból is, ám 2023-ban már csak civil alapokból. Elkezdtünk figyelni rá, hogy legyen értékelhető mennyiségű jegybevételünk, és igyekeztünk szponzorokat is bevonni. Közben össztársadalmi üggyé tettük a néptánctalálkozót.

Tudom rólad, hogy sportoltál: fociztál. De vajon volt-e kapcsolatod néptánccal vagy bármilyen művészettel?

Legendás a táncképtelenségem. A focival valóban szép terveim voltak, de csak az NB II-ig jutottam el, úgyhogy már huszonéves koromban abbahagytam. Marketinget tanultam, vállalkozó lettem, andragógia szakképesítésre csak később tettem szert, amikor már itt voltam az Agórán. Vállalkozóként is nagy rendezvényeket szerveztem országszerte, de ez, hogy most itt dolgozhatok, a pályám csúcsa.  

A néptánc országos, nagyközösség-teremtő mozgalom. Az Agóra élén seregnyi kisközösség-alapító szakmai programot indítottál el. A nagy és a kicsi hogy kapcsolódik össze? Kiegészítik egymást?

Szeretek struktúrákban gondolkodni. Ha közösséget akarunk építeni, azt gondoltam, hogy ahhoz először az kell, hogy mi, az Agóra munkatársai alkossunk közösséget. Az állásinterjúk kötelező kérdései után mindenkinek arra kellett válaszolnia, hogy mi a hobbija, a szenvedélye. És mindegyik kolléga ennek megfelelő szakkört, klubot indíthatott. Most már van csillagászunk, matematikusunk, pszicho-kuckónk, családtörténet-kutató klubunk, madarászunk és még sorolhatnám. Ezt a gyakorlatot igyekszünk alkalmazni a városra, a kistérségre is, van Agóra Tanácsunk, mely révén 42 településsel vagyunk interaktív kapcsolatban. Ezt kell kivetíteni az egész országra is, ennek megfelelően aktívan részt veszünk mindenféle országos szakmai szervezetben, közös munkában, kezdeményezésben, és ez aztán magával hozza a Kárpát-medencei érdeklődést, kapcsolatteremtést, jelenlétet is. Ha belegondolunk, könnyen beláthatjuk: mindez a legkiemelkedőbben, a nemzet szintjén értelmezhetően a néptánctalálkozókban mutatkozik meg, és már nemcsak területi, hanem időbeli kiterjedtségében is.   

ICS 5988

Ez elméletben és gyakorlatban is nagyon szépen felépített, jól működő konstrukció, annál inkább szomorú, hogy rossz hírek is érkeznek a néptánc, a néptáncmozgalom háza tájáról. Idén végül elmaradt a Zalai Kamaratánc Fesztivál, és olyan híreket is lehet hallani, hogy bár ki van tűzve jövő év májusára a 27. Szolnoki Országos Néptánctalálkozó, a versenykiírás is megjelent, de még a teljes költségvetés nincs meg hozzá.

Sajnos már két évvel ezelőtt is az utolsó pillanatig kellett küzdenünk, hogy meglegyen a költségvetés, de akkor ezt érthető okokból nem vertük nagydobra. Most még a két évvel ezelőttinél is rosszabbnak tűnik a helyzet, de annál nagyobb is bennünk az elszántság, hogy ne engedjük el az ügyet. Sajnos mind a három láb, a városi támogatás, a pályázati és a szponzoráció esetében jelentősen romlott a helyzet. Nemcsak anyagiakra, hanem jó tanácsokra is várunk a téren, hogy hogyan lehetne betömködni a költségvetés lyukait, olyan partnereket keresünk leginkább, akik a mi segítségünkkel tudnák megoldani a saját projektjeiket, és szívesen állnak ügyek mellé.

Máshogy is lehet az ügy mellé állni. A napokban Mihályi Gáborral beszélgettem a szolnoki találkozó múltjáról és jelenéről, és megtudtam tőle, hogy magánemberként anyagilag is támogatja a fesztivált. Ez szerintem ritka és példamutató. Hogy jött létre a támogatás? Hogy állt elő Misi a felajánlással?

Az első szokásos megbeszélésünket tartottuk (minden újabb találkozó szervezését úgy kezdjük, hogy összejönnek az „érintettek”, tiszások, Mihályi Gábor, az Agóra vezetői, marketingesek stb.), és ott elhangzott, hogy az utóbbi fesztivál számaihoz képest kb. 5-6 millióval emelkedtek a lebonyolítás költségei. Ettől mindenki elfehéredett. És akkor Misu azt mondta, hogy úgy érzi, ő annyival tartozik ennek a fesztiválnak és Szolnoknak, hogy szeretné saját pénzével támogatni a rendezvényt.

ICS 5972

Nekem – szerintem szerénységből – nem árulta el, mennyivel támogatja. De amikor megtudta, hogy veled is fogok beszélgetni, hozzátette: titoktartásra nem kötelezhet senkit. Azt gondolom, ezek után megmondhatod az összeget, már azért is, hátha a jó példa okán másoknak is kedve kerekedik támogatni a fesztivált.

Mihályi Gábor egymillió forinttal támogatja a jövő évi szolnoki néptánctalálkozót. Bevallom, olyan volt a bejelentése, hogy másodpercekig mindannyian lemerevedtünk. Én még mindig lúdbőrzöm, ha visszagondolok rá. Nem kaptunk levegőt, nem jutottunk szóhoz, mert ekkora összeggel még nagyobb cégek is csak ritkán szállnak be egy kulturális esemény finanszírozásába. Azért hozom nyilvánosságra mindezt, mert nagyon példaértékűnek tartom, és nekünk ez nemcsak anyagi, hanem lelki támaszt is nyújt. És még jobban megerősít bennünket abban, hogy meg kell csinálnunk a fesztivált. Én terjesztem, mindenhol elmondom, a város vezetőinek is, hogy Misu milyen nemes gesztust gyakorolt. Biztos vagyok benne, hogy a jó példa ragadós, ránk egészen biztosan ragadni fog, mert már azon is jár az eszem, hogy – ahogy eddig is megtettük – eztán még inkább elkötelezetten fogjuk támogatni, segíteni a néptánc ügyét. Itt elsősorban a Tisza Táncegyüttesre gondolok, de a helyi csoportokat, a Tallinnka és Corvinka Gyermek Néptáncegyütteseket, a nálunk működő Szolnoki Népdalkört, a minden évben általunk rendezett Itt-Honi Népzenei és Néptánctalákozót is említhetném… Szóval, minden korosztályt, mindenkit, aki néptánccal, népzenével foglalkozik.

2024. december 9.

Az interjúkat Kutszegi Csaba készítette.