Interjú

Néptánc

„Ne legyetek tahók a színpadon!”

novák Tata leadBeszélgetés Novák Ferenccel

Idén április 25-27-ig rendezik meg a XXVI. Zalai Kamaratánc Fesztivált. Óriási az érdeklődés, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban három versenyprogramban 40 versenyszám lesz látható, majd a díjazottak gálája zárja a fesztivált. A kezdetekről és a jelenről Novák Ferenccel beszélgettünk.

Beszélgetés Novák Ferenccel

Idén április 25-27-ig rendezik meg a XXVI. Zalai Kamaratánc Fesztivált. Óriási az érdeklődés, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban három versenyprogramban 40 versenyszám lesz látható, majd a díjazottak gálája zárja a fesztivált. A kezdetekről és a jelenről Novák Ferenccel beszélgettünk.



- Hogyan indult el annak idején a Zalai Kamaratánc Fesztivál?

- A hatvanas években előbb a szolnoki fesztivál indult, melynek nagy sikere lett. Orsovszky István, aki akkor a zalai együttes vezetője volt, kitalálta, hogy legyen egy kamaratánc-fesztivál is. Hat táncos lehetett egyszerre a színpadon, hat lány, vagy hat fiú, vagy három pár. Az első két-három fesztiválon nem voltak kategóriák, tehát hagyományos néptánc-feldolgozások és dramatikus művek is versenyeztek egymással.

- Rögtön, már ez elsőn indultál verseny-koreográfiával?

- Igen, de már nem emlékszem, mivel. Kaptam is díjat minden fesztiválon, de a nagydíjat egyszer sem hoztam el. Amikor először két kategóriában írták ki a versenyt, a Kőműves Kelemennel elnyertem a dramatikus kategória első koreográfusi díját.

- De ez csak egy kivonata lehetett a híres, nagy Kőműves Kelemen-előadásodnak...

- Az volt az alapja a későbbi Szörényi-Bródy-darabnak. Szörényi Levente látta a koreográfiámat, és beleszeretett a mozgásvilágába, beleszeretett abba az ötletbe, hogy „emberi testek táncával" történik a várépítés, és amikor lehull a fal, ez a tánc esik szét. És nagyon beleszeretett az asszony elveszejtésébe, abba, hogyan „ölöm meg" a nőt a színpadon. Minderre felhívta Marton Laci figyelmét, aki aztán az első változat rendezője lett. A Kőműves Kelement Szörényi Levente és Bródy János Sarkadi Imre egy befejezetlen drámája alapján írta. Ezt a drámát később Paál István rendezte meg, amit nagyon sok vita követett. Visszatérve a fesztiválra, már a hetvenes években is forró hangulatú összejövetelek voltak, kevesebb volt a táncos, de a versenyzőkön kívül a teljes szakma eljött, nagy, hajnalig tartó viták zajlottak...

novákhoz zalaitánc

- A fő téma már akkor is a hagyományőrzés és újítás ellentéte volt?

- Ez a vita a nyolcvanas évek második feléig hevesen folyt, és én máig büszke vagyok rá, hogy írtam egy tanulmányt, amelyet az amatőr néptáncegyüttesek szövetségének konferenciáján terjesztettek, majd tananyag is lett a szombathelyi főiskolán, most nemrég pedig két folytatásban újraközölték a Folkmagazinban. Ez az írás egy kicsit lecsendesített mindenkit. Még ki is békültek emberek, akik összevesztek, mert rájöttek, hogy teljesen értelmetlen a vita. Ugyanis mind a kettőre szükség van. Csodálatos a néptánc-anyanyelvünk, ezt mindenkinek meg kell tanulnia, ápolni, gyűjteni kell, tudományosan fel kell dolgozni, de ha nem hozunk létre ugyanúgy saját műveket, mint a kortárs írók, zeneszerzők, képzőművészek, akkor ez a szakma, ez a művészet kimarad valamiből. Nekünk is el kell mondanunk a véleményünket a világról. Ha szét is törjük a szótárt, és újra összerakjuk, azzal is ápoljuk az anyanyelvet. Úgy fogalmaztunk a vitában, hogy a különbség az: a tiszta forrást mutatom be, vagy a tiszta forrásból merítve, létrehozok műveket, amelyekben elmondom a véleményemet a világról. Írókkal, költőkkel is nagy vitáim voltam. Egyszer azt mondtam két Kossuth-díjasnak: vegyétek elő a Kriza János-gyűjteményt, vagy Kallós Zoltántól a Balladák könyvét, mindennap másoljatok ki egy balladát, és írjátok alá a neveteket. Mert tőlem azt akarjátok, hogy másoljam le az adatközlőt, vigyem színpadra az anyagot, majd mondjam azt, hogy én vagyok a koreográfus. Iszonyatosan fontosnak tartom azokat az együtteseket, amelyek a tiszta forrást mutatják be, hiszen ők a szótárak, sőt, az értelmező szótárak, amelyekből nekem alkotnom kell. Aztán a rendszerváltás idején ezek a viták lecsitultak, és nekem az a bajom, hogy most mintha újra felerősödnének. Fantasztikusan jó dolog, hogy van ez a Fölszállott a páva. El is mentem legutóbb, és beültem a zsibongóba a táncosok közé. Azt tapasztaltam, hogy a fiatalok igazán csak az autentikus néptáncot becsülik. Csodálatosan táncolnak, a tánc minősége és technikája ilyen fejlődésnek talán még soha nem indult. De voltam tavaly a szolnoki fesztiválon, utólag megnéztem a legutóbbi zalai fesztivál anyagát is, láttam dramatikus számokat is, szóval, a koreográfusok, akik egyben oktatók és együttesvezetők is, csodálatosan megtanítják a fiatalokat táncolni, magasabb minőséget hoznak létre, ráadásul tömegméretekben, de a dramatikus koreográfiákkal iszonyatosan nagy baj van. Alapvető dramaturgiai problémákat látok, amelyek mögött – azt hiszem – tánc- és néprajzi műveltségen túli alapvető hiányosságok vannak, elsősorban a hiányzó színházi, zenei és irodalmi ismeretekre gondolok. És ha beszélgetek ezekkel a 30-40 év körüli alkotókkal, ez a sejtésem sajnos be is igazolódik. Nem járnak színházba, koncertre, alig olvasnak...

- Az autentikus táncok előadásának minőségét általában csak dicsérted. Csodálkoznék, ha nem lennének ezen a téren is kritikus észrevételeid...

- Az elmúlt tizenöt év pozitívuma, hogy fantasztikusan megtanították a táncosokat táncolni. Viszont el is ragadtatták magukat. Mindent kicsikarnak, amit virtuozitásnak látnak. Például a 120-as metronómtempójú kalotaszegi legényest 160-asban táncolják. Elvész a figurák szépsége. Olyan dübörgéseket rendeznek, melyek nem minden tánchoz illenek. Nem akarok durván fogalmazni, de Pesovár Ernőt idézem, aki vagy tizenkét évvel ezelőtt ezt mondta: „Emberek, ne legyetek tahók a színpadon!". Ezt én is tartom. És észre kéne venni, hogy az autentikus formák rettenetesen elfáradtak a színpadon. Műformákat kéne létrehozni, hogy csak egy példát mondjak, Tímár Sándor a Szlavóniai leánytáncban kitalált egy műformát, de attól a tánc még szlavóniai maradt. Vagy Foltin Jolán Szerelem szerelem-je, melyet nemrég újra láthattunk: fantasztikus darab, egy kitalált műforma, de közben egy valódi karikázó. És ettől még autentikus marad.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.