Jó napot, harapok!
Beszélgetés Fehér Ferenccel – INTERJÚ
Gyerekkoromban sokszor játszottunk „zombisat". Persze amikor eljött az este, a lefekvés ideje, már más volt a helyzet. Amikor minden lecsendesedett, és a képzeletemben minden felerősödött, félni kezdtem. A zombik életre keltek, és ezután nemigen mertem kimenni vécére.
- Találkoztál már zombival?
- Igen, mind az életemben, mind a filmvásznon. Pár nappal ezelőtt láttam egy idős embert, aki furcsán tartotta magát, ezzel nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Mindkét vállát felhúzta a füléig, a karjai egyáltalán nem mozogtak. Miután elmentünk egymás mellett, meg kellett állnom, és tovább bámultam őt. A járása csoszogós és vontatott volt, a tekintete pedig abszolút üres. Úgy nézett ki, mint akire azt szoktuk mondani: olyan, mint egy zombi. A lélek hiányzott belőle. Sajnáltam az öreget, mert láthatóan valami komoly betegségben szenvedhetett. Sokszor láttam ezt kutyáknál is. Képzelj el egy idős kutyát, aki már közel jár a halálhoz, és olyan, mintha ezt tudná is. A menésük, a tartásuk olyasmit fejez ki, mint: „épphogy élek". Szeretem az állatoknál azt az állapotot megfigyelni, amikor csak komoran bandukolva koptatják az utcákat.
- Miért érdekelnek téged a zombik, a „zombiság"?
- Gyerekkoromban sokszor játszottunk „zombisat". Persze amikor eljött az este, a lefekvés ideje, már más volt a helyzet. Amikor minden lecsendesedett, és a képzeletemben minden felerősödött, félni kezdtem. A zombik életre keltek, és ezután nemigen mertem kimenni vécére. Gyerekként csak az ijesztő dolgok érdekeltek belőle, az öldöklés, a harapás, a vér... Ma már táncosként az érdekel, hogy mi ez az állapot, hogy tudom megjeleníteni, milyen belebújni a zombi bőrébe, hogy mozdít engem, és hogy mozdítom én őt.
- Hát a vámpírok?
- Vámpírok? Hűha! Az teljesen más világ. A vámpírok lehetnek okosak és bölcsek. Nagyon sok mindenre képesek. Ha lehetne választani, akkor inkább vámpír lennék. Szeretem a vámpíros filmeket annak ellenére, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Kivétel ez alól az Engedj be című svéd film, és a másik nagy kedvencem az 1922-ben készült némafilm, a Nosferatu. Azt hiszem, ha vámpír lennék, akkor most fognám magam, és elrepülnék egy olyan országba, ahol lehet kapni vega brownie-t...
- Korábban Egyed Bea és Szitás Balázs közreműködésével készült a Dracula. A Helló, Zombi! folytatásnak tekinthető?
- Egyáltalán nem. Ez eszembe sem jutott. Nagyon szerettem a Dracula-előadásomat, melyet sajnos csak pár alkalommal játszottunk. Mai napig sajnálom.
- Miért lett témád Dracula, s miért a zombi?
- Mert izgat ez a létállapot, s mert szeretek borzongani. Ebben a koreográfiában azt igyekszem bemutatni, hogy milyen az az állapot, amikor nincs egyéniségünk, karakterünk, identitásunk. Mikor körülbelül egy évvel ezelőtt elkezdtem erre az előadásra próbálni, még nem lehetett tudni, hogy a világban olyan események fognak bekövetkezni, melyek ezt a témát sajnos más módon is aktuálissá teszik...
- Mire gondolsz pontosan?
- A menekültek helyzetére.
- Áthatják ezek az események a mindennapjaidat? Meghatározták a próbafolyamatot?
- Nem, közvetlenül nem jelenik meg ez a téma.
- A darab műfajmegjelölése tánc- és mozgásszínház. Ha színház, akkor feltételezem, hogy kell egy történetszál, amit végigpergetsz a darabon... Mi a Helló, Zombi! története?
- Szeretek képekben gondolkodni, mindenféle történet nélkül. Mindig van egy kiindulópontom, amitől elrugaszkodom, és hagyom a maga útján sodródni. A Helló, Zombi! is így kezdődött. Csak gyűjtögettem a helyzeteket, a hangulatokat, a mozdulatokat. Aztán általában tovább fejlődik a dolog, előadássá érik.
- Koreográfusként te jegyzed a darabot, s melletted látjuk majd Szitás Balázst és Czap Gábort. Miként született meg a darab mozgásanyaga? Közösen alakítottátok ki az egyes jeleneteket, vagy nem engedted ki a gyeplőt a kezedből?
- A legtöbb esetben én találom ki a jeleneteket és a mozdulatokat, de számomra fontos, hogy akivel együtt dolgozom, annak legyenek ötletei és bátran használja a képzeletét, tehát lehessen vele együtt gondolkodni. A próbáimon a legmeghatározóbb a jókedv és a humor. Nekem ez nélkülözhetetlen (munka)feltétel.
- Az ijesztgetésen, a borzongáson túl... Említetted, hogy az érdekel, milyen, ha valakinek nincs identitása, valódi karaktere, egyénisége. Szerinted van, akiből zombi lesz?
- Nem tudom.
- A téma egyfelől komornak-komolynak tűnik, a címben szereplő „helló" mégis kedélyes...
- Igen. Szerettem volna, ha az egész darab egy kicsit idézőjelbe kerül, és nem lesz „véresen" komoly.
- Mi az, amit fontosnak tartasz még megemlíteni a darab kapcsán, s amiről nem ejtettünk szót?
- Az erő legyen velünk!
Az interjút Szoboszlai Annamária készítette.
2015. október 6.
A Helló, Zombi! bemutatója október 9-én lesz a Szkéné Színházban.
