Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház, Balett, Néptánc
Nőiesen? Férfiasan? Brutálisan?
Beszélgetés Bozsik Yvette-tel – Oidipuszról, NKA-kollégiumról
- Jelentős eseményekkel kezdődött nálad a 2016-os év. Egy formátumos, nagy szerepben visszatértél a színpadra, és elvállaltál egy szakmapolitikailag fontos tisztséget: az NKA-ban immár újra önálló Táncművészeti Kollégium vezetését...
- Nemcsak az év eleje kezdődött így, hiszen az évadban az Oidipusz már a negyedik bemutatóm. Az első tavaly szeptemberben a Hany Istók-legendát feldolgozó Éden földön című családi zenés fantasy volt a Nemzeti Színházban, aztán novemberben a kaposvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban a Jézus Krisztus szupersztárt mutattuk be, mindkét darabot én rendeztem és koreografáltam, és sok táncos kapott bennük lehetőséget. Utána A hattyúk tavát koreografáltam a Pécsi Balett felkérésére, és minderre következett január 29-én az Oidipusz a MüPában, amelyben táncolok is.
- Vágytál vissza a színpadra, vagy az Oidipuszod egyedi koncepciója késztetett arra, hogy magadra oszd a táncjáték – férfi – címszerepét?
Bozsik Yvette / fotók: Horváth Judit; Bozsik Yvette Társulat
- Nem nagyon vágytam vissza a színpadra. Én már azt feladtam, el is hagytam magam, de nagyon sokan rá akartak beszélni a szerepre, közben ért néhány sokk is az életben, mindezek hatására döntöttem úgy, hogy vállalom a kihívást. Négy éve, a második kisfiam születése után meghíztam, aztán sokáig szoptattam, így nem akartam felmenni a színpadra, most viszont elég sokat fogytam, amit meg nem sikerült leadnom, azt igyekeztem a karakterrel „eltakarni”, ugyanis a szerepben egy brutális férfit alakítok. Azt gondolom, ezért érdemes volt visszajönnöm. Eddig is táncoltam próbákon, koreografálás közben, de most elkezdtem rendesebben balettórára járni. Sokat kellett tennem azért, hogy a testemet vissza tudjam hozni a megfelelő formába. De mindehhez leginkább egyfajta belső állapotra volt szükségem, amelybe mostanság sikerült eljutnom.
- Akkor a szerephez nem a darab felől közelítettél elsősorban, hanem a te külső-belső, testi és lelki szükségleted késztetett arra, hogy megfelelj a magad állította kihívásnak…
Bozsik Yvette az Oidipuszban
- Ez minden munkámnál így van. Ha az nekem nem külső-belső szükséglet, akkor nem tudok koreografálni, fogalmazni. A színpadra lépéshez meg kell egy külön indíttatás, belső erő, bátorság, ami sokáig elszállt belőlem, de most úgy érzem, újra erőre kaptam.
- Jól érzed magad a színpadon?
- Igen, csodálatos. Főleg az a rengeteg kedves, biztató, emberi visszajelzés esett jól… Egy táncos, aki közelről, jól ismer, azt mondta: vagy tíz percig nem ismert fel, azon gondolkodott, hogy vendégművészt hozattam-e. Ennek nagyon örültem, mert éppen ezt akartam: egy új arcomat megmutatni, persze nem csak a magamét, hanem elsősorban a figuráét. Aki, ugye, nem egy áldott jó ember, hanem gyilkos, uralkodó… És ahhoz, hogy valaki – bármely korban – uralkodó legyen, inkább erőre, mint jóságra van szüksége. Oidipusznál persze az is nagyon fontos, hogy aztán hogyan változik, hova jut el. Mindezt nagyon jó volt átélni a bőrébe bújva.
- Tréningezel rendesen? Mert gondolom, most majd sűrűn követik egymást az előadások…
- Sajnos éppen, hogy nem. Volt egy januárban, legközelebb március közepén lesz, utána júniusban, de akkor elvisszük Győrbe is, a Magyar Táncfesztiválra.
- Visszatérve az alakításodhoz, arra gondolok, hogy korunkat és közállapotainkat is jellemzi, hogy neked kifejezetten jólesik egy brutális férfi alakjába bújva, kitombolnod magad. Jól sejtem ezt?
Bozsik Yvette és Vati Tamás az Oidipuszban
- Nagyon jól esik. És az is jólesik, hogy a színpadon férfi szerepben olyasmit is megcsinálhatok, amit az életben nőként sosem. Nőként folyamatosan moderálnom kell magam, nőként nőként kell viselkednem, persze jó nőnek lenni, mert van két gyerekem, meg egy csodálatos párom, de azért nőként sohasem viselkedhetek – akár társulatvezetőként is – olyan keményen, ahogy néha nagyon szeretnék. Az Oidipuszban nem kell magamat finomítanom.
- Vajon hogy kell majd viselkedned a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiumának elnökeként? Nőiesen? Férfiasan? Brutálisan? Rengeteg a feszültség, az indulat a szakmában, és most mindenki különösen nagy várakozással tekint a majdani döntéseitekre (minden bizonnyal azok is, akik eleve nem értettek egyet a kinevezésetek módjával, most pedig a kurátorok személyével sem), hiszen eddig kisebbségben, a színházi kuratórium részeként nyilván ki voltatok szolgáltatva az alaphelyzetnek, most viszont végre önálló grémiumként jelentős lesz a szerepetek a szakma finanszírozásában, ami – azt gondolom – leginkább a függetlenek számára létkérdés.
- Azt gondolom, mindenkinek létkérdés… Először is annak kell örülnünk, hogy ezt öt év után végre sikerült elérnünk. Ebben annak a három kurátornak is sok munkája van, akik eddig a színházi kollégiumban képviselte a táncot, meg persze a Táncszövetségnek is. Minden létező fórumon folyamatosan mondtuk, hogy a táncot nem lehet másodrangú műfajként kezelni, és valóban nagyon nehéz volt a színházi kuratóriumban dolgoznunk, három táncos a hat színházi kurátorral szemben eleve kisebbségben van. Az új helyzettel, azt remélem, mindenki csak nyerhet. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy elvállaljam-e a felkérést, éppen azok miatt, amiket te is elmondtál. A döntésemben az is közrejátszott, hogy gesztusnak érzem, hogy ilyen helyzetben egy nőt kértek fel. Vannak ötleteim, terveim, de ezekről még korai volna beszélnem, még fel sem állt a kuratórium, még meg sem volt az első ülésünk, és hát a hat kurátor között én is csak egy szavazattal rendelkezem, tehát közösen kell döntenünk, egyeztetnünk egymással. Jelenleg fogalmunk sincs a keret nagyságáról sem, hogy mennyi pénzről dönthetünk. Szakmai szervezet, a Magyar Táncművészek Szövetsége delegált a kuratóriumba, átérzem az egész szakma helyzetét, életét, én is ott, olyan helyzetben kezdtem, ahol most sok független van. De azt is tudni kell: az NKA-támogatás nem alanyi jogon jár, a minőség fontos kritérium. Nagyon sok előadást meg fogok nézni, és még egyszer: remélem, az új helyzettel mindenki nyerni fog, szeretném, ha bizalmat kapna a szakmától az új kuratórium.
- Megértem, hogy konkrétumokkal még nem szolgálhatsz, de megkérdezem: kik és milyen mutatók alapján fogják kiszámolni, hogy színház és tánc elválása után kinek-kinek mekkora önálló keret jár. Én az elmúlt években érthető okokból a táncszaklapok támogatását figyeltem, és saját, de korrekt számításaim alapján azt állítom, hogy a tánclapok a közös Folyóirat-kiadás Kollégiumába „bevitt” keretüknek mindössze kb. a 25 százalékát „kapták vissza” támogatás formájában. Pestiesen fogalmazva, úgy is mondhatom: a tánclapok pénzének 75 százalékát a folyóirat-kollégiumban – más lapok számára – lenyúlták. Mi a garancia arra, hogy a mostani, amúgy örömteli szétköltözésnél nem a tánc fog megint rosszul járni?
- Nem tudok erre most mit mondani, nyilván ezért megint harcolnunk kell, de nagyon remélem, hogy nem fog a tánc rosszul járni. Az tény, hogy nemcsak a folyóirat-kollégiumban, hanem amikor bekerültünk a színházi kuratóriumba, általában is csökkent a tánc támogatása, de az elmúlt két évben ezen sikerült valamennyit változtatnunk, visszaszereznünk. A kiírásokkal, pályázati célokkal kapcsolatban is vannak új elgondolásaim, és azok is csak megfelelő keret esetén valósulhatnak meg.
Az interjút Kutszegi Csaba készítette.
2016. február 24.