Populár, Kortárs tánc, Képzés, Balett, Néptánc
Kutszegi Csaba: SŐT-körkép
Sissi Őszi Tánchét 2016 -
A Sissi Őszi Tánchét egyik legfontosabb hagyományának számít, hogy olyan vidéki táncegyütteseknek is budapesti bemutatkozási lehetőséget biztosít, melyek nagyon ritkán jutnak el a fővárosba.
A fenti állítást a fesztivál első napjának programja még nem igazolja, ugyanis a Fókuszban a koreográfusok – Válogatás a XXVII. Zalai Kamaratánc Fesztivál díjazott koreográfiáiból című esten csak budapesti illetőségű táncosok (alkotók és előadók) szerepeltek, aminek elsősorban nyilván logisztikai okai voltak.
Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes: Bukovinai ballada / Majnik Foto
A felújítás alatt álló Hagyományok Házából a Bethlenbe kirándult előadás-sorozat nagyszerű helyre talált a táncot (is) nagy szeretettel befogadó-preferáló Bethlen Téri Színházban. A siker persze elsősorban a bemutatott igényes, színvonalas és érdekes koreográfiáknak volt köszönhető. Az alábbi, műsorra tűzött számok mindegyike díjat nyert a zalai fesztiválon: Sánta Gergő: Árusok (Magyar Nemzeti Folklór Műhely), Fundák Kristóf – Fundák-Kaszai Lili: Bukovinai ballada (Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes), Fundák Kristóf: Egység-kétség (Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes), Ágfalvi György – Lévay Andrea: Graviton (Csepp Táncműhely), Csoóri Sándor „Sündi” – ifj. Zsuráfszky Zoltán: Jövő7 (Idéző Kamara Táncszínház), Appelshoffer János – Kádár Ignác: „Minden egész eltörött” (Appelshoffer János – Kádár Ignác). Róluk a korábbi, Kamaratánc Fesztiváltról megjelent cikkünkben olvashatnak: A belső igény és a létkérdés
Sopron Balett: Labirintus / fotó: Toma Sándor
A SŐT7 második napján a Sopron Balett lépett fel. Bár a fiatal együttes nemrég vendégszerepelt Budapesten (a Millenárison játszották az Álmos legendáját), örvendetes, hogy a Bethlenben egy másik arcukat is megmutathatták. Szemben az Álmos nagy ívű táncos történelmi tablóival a Labirintus / Mozart szelet-est két (kamara) egyfelvonásosból áll. A soproni táncosok – Demcsák Ottó vezetésével – együttest és tánckultúrát alapoznak a hűség városában, és nincs könnyű dolguk: a Győr és Bécs között „félúton” elhelyezkedő település táncra fogékony közönsége az említett két (balett)városban színvonalas kínálatra találhat, ami nyilván Sopronnak konkurenciát is jelent. Ráadásul a modern, avagy kortárs balett műfajában markánsan egyéni együttes-arculatot felépíteni önmagában is embert próbáló, és hosszú, elmélyült munkát, kitartást feltételező feladat.
Sopron Balett: Labirintus / fotó: Toma Sándor
Nincs is mit csodálkozni azon, hogy a társulat még a próbálgatás, keresgélés korszakában van: önmagukat és a közönség ízlését is próbálgatják. Ez indokolhatja a Demcsák Ottó által rendezett-koreografált Labirintus bemutatását, mely darab számomra inkább egy tánctörténeti utazásnak, mintsem kortárs műalkotásnak tetszik. Már a látványvilága is (a díszlet-jelmez-színpadkép fekete alapjait fehér geometrikus ábrák, valamint jelképes vörös színek tördelik) a múlt század hatvanas éveiben fénykorát élő Pécsi Balettet idézi, nemkülönben a koreográfia mozgásnyelve is (a klasszikus balettalapok megtartása és közben expresszív, szabad „elbutítása” a kifejezés érdekében). Bár az op-artra (is) hajazó fekete-fehér színvilág divatja napjainkban is reneszánszát éli, a Labirintus szimbolikus üzenetközlés-módja és avíttasan nehézkes narratívája a mai közönségigényeket nyilvánvalóan nem elégítheti ki. (A darab a mitológiai Minósz – Minótaurosz – Thészeusz – Ariadné történetet dolgozza fel, és mai, egyben „örökérvényű” emberi-párkapcsolati tanulságait igyekszik újrafogalmazni.) Arra viszont kétségtelenül alkalmas lehet, hogy egy leendő törzsközönség első fecskéit bevezesse a balettművészetbe. Legfőképpen az által, hogy a fiatal (és már tapasztaltabb) balettművészek fegyelmezetten, hivatástudattal dolgoznak benne. Ők a Labirintusból szakmailag sokat profitálhatnak.
Sopron Balett: Mozart szelet
Hasonló az alapképlet az est második darabjában, a Mozart szeletben is. A biztató különbség annyi, hogy Rovó Péter koreográfiájában a táncosok már eljuthatnak a szigorúan technikás, de közben önfeledt örömtáncig, egyéniségüket, saját karaktereiket határozottan megvillanthatják. A nagy valószínűséggel Jíri Kylián hasonló munkái által is ihletett koreográfia háromtételes, vidám táncjelenetekből összefűzött színházlátogatásra készülődés.
Mindkét egyfelvonásosban dicséretes a betanítói munka, melynek révén a különböző helyekről érkezett, eltérő képzettségű szinttel bíró táncosok egységes képet mutatnak. Főleg a Mozart szeletben néhány előadó egyéni képességei is szerencsésen megmutatkoznak: Sasvári Krisztina technikailag jól megalapozott, esztétikus testalkatú táncos, aki drámai és könnyed alakításokra is képes; Füsi Zsolt akrobatikus tudásával emelkedik ki; Horváth Renáta jól táncol és játszik, miközben ügyesen kamatoztatja szertornász és/vagy RSG-s előképzettségét; a többiek mellett külön dicséretet érdemel Szabó Barbara Szofia és Szalai Dóra is.
Dunaújvárosi Bartók Táncszínház: Backstage / fotó: Őri György
A „színház a színházban” játék folytatódott a SŐT7 harmadik estjén is. A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház (mely szintén nem gyakori vendég Budapesten) előadásában a Backstage került műsorra, amelyben egy előadásra készülő táncegyüttes belső életébe nyerhet bepillantást a néző. A szintén jórészt vidám jelenetekből felépülő történetben az alkotók belterjes poénokat és a publikum elvárásának megfelelő, kissé direkt naiv látásmódot elegyítenek szellemesen. Ez a nem kevés verbális szövegeléssel is dinamizált népszínházas-táncszínházas stílus nem ismeretlen számomra, hiszen a hazai rangos néptánc-fesztiváljaink tematikus kategóriáiban gyakran jelennek meg hasonló koreográfiák. De ennél jóval lényegesebb, hogy ezek az előadások országszerte sok nézőt vonzanak, sikeresek, és bár kétségtelenül nem tartoznak a táncművészetet megújító kísérletezések fősodrába, nem lehet nem venni tudomást róluk. Annál is inkább nem, mert a legtöbbjükben rendszeresen akad egy-egy igen jól sikerült, színvonalas jelenet, megmutatkozik néhány karakteres-tehetséges előadó.
Dunaújvárosi Bartók Táncszínház: Backstage / fotó: Őri György
Így van ez a Backstage esetében is. Az előadás rendező-koreográfusa, Kovács Dénes kitűnő néptáncos, aki sok tapasztalatot szerzett szórakoztató néptánc-show produkciókban is, még aktív táncos, előadóként is az egyik motorja a Backstage-nek. Társkoreográfusa, Fejes Kitty egyebek mellett a kortárstánc-stílusok ismeretét hozta a stábba. Az előadás meghatározó mozgásnyelve néptáncon alapuló karakteres test- és gesztusnyelv, plusz – a kifejezés, a hatáskeltés és poénok érdekében – minden, ami belefér. Akad „klasszikus” stomp-jelenet is, amelyben a táncos testek, végtagok mellett szokatlanul mozgatott tárgyakkal, furcsán intonált hangokkal képzik a ritmust. Kitűnően kopogtatott néptáncos ritmusképletek mellett az „angolszász” sztepptánc-elemek is megjelennek, a díszletek is helyenként show-szerűen látványosak. A kulisszák mögötti világ és a stilizált „előadás az előadásban” színterei pregnánsan váltogatják egymást. A fő cél a szórakoztatás, persze a kvázi előadást és a magánéletet átszövő történések nem túl bonyolult tanulságokkal is szolgálnak. És feltárul egy mikrovilág, melyben a szereplők esendő szeretettel ábrázolják önmagukat, dicsőítve-hirdetve a tánc, a játék, a színjátszás diadalát. Persze mindezt pátosz nélkül, idézőjelben, sőt, néha frivol szókimondással. Állandó az ugratás, a játékos vagy komoly rivalizálás, a titkos vagy nem titkos szerelmi szálak bonyolódása, van kortárstáncos lány–fiú csúfolódó, kemény-maszkulin kopogásverseny. Néha egy kicsit már a jóból is megárt a sok, az „előadáskezdés” előtti izgatott percekben például az ember már lassan urológián érzi magát csúcsforgalomban (hogy vajon miért, az megtudható a Backstage megtekintése után).
Dunaújvárosi Bartók Táncszínház: Backstage / fotó: Őri György
Nem csoda, ha a hazai vizekben az előadók otthonosan lubickolnak: táncban, játékban az összes szereplő jól teljesít. A rendező-koreográfus előadóként is megérdemli a külön említést: Kovács Dénes a legszimpatikusabb Jason Statham-figurára emlékeztető külsővel játszik, táncol, küzd és győz. Eller Gusztáv egykori KET-tagként kedves mórikálással és kortárstáncos-beszólásokkal hálálja meg a Bethlen nézőterén ülő régi kollégák szeretetét, Hahn Jusztina mosolyát pedig hektárszámra el kellene ültetni, hogy országszerte temérdek hasonló teremjen.
Mosolyban, örömben a következő esten sem volt hiány. A „hetedik kerületi díszvendég”, a Tabán Szerb Néptánccsoport csodálatos hangulatot varázsolt: óvodás, ifi és felnőtt tagozatai eredeti szerb táncokat mutattak be, melyek között gyönyörű énekek is elhangzottak kórus és szólisták előadásában, kiemelkedően nagyszerű zenekar kíséretében.
Miskolci Balett: Quixote / fotó: Gálos Mihály Samu
A fesztivál utolsó három napjának kínálata tovább gazdagította a színes magyarországi tánckörképet. A Miskolci Balett a Quixotét játszotta el (a tavaszi miskolci premier után megjelent kritikánk itt olvasható: Hová tűnt Rosinante?), a „házigazda” Közép-Európa Táncszínház a 2013 óta folyamatosan repertoáron tartott Hordával jelentkezett. Végül a jövő képviselői kerültek fókuszba: az évtizedek óta kitűnő táncosokat ontó Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium bemutatta a Négy évszak című, „virágzó tehetségek gálaestjét”.
Sissi Őszi Tánchét
Bethlen Téri Színház, 2016. november 19-25.