Jegyzet

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Eltáncolt szerelmek

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál II. –

…a kínálatba néhány kiemelkedő előadás is került.

Tobzódtunk a szerelemben a fesztivál második felében. A hat előadásból öt ugyanis tragikus, de legalábbis kétséges kimenetelű szerelmi történetet táncolt körül. És a hatodiknál, a Paula című szólónál sem zárja ki a nézői képzelet, hogy a világból magát kivonó nő történetében is ott lehet az előzmények között egy hasonlóan szomorú szerelem története.

simkó#Orfeusz#Eurüdiké / Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán / A képek forrása a Horizont Táncfesztivál fb-oldala

Az alkotók egyik része klasszikus irodalmi és/vagy zenei alapanyagra építkezett. Ide tartozik a Pécsi Balett Carmenje, a miskolciak Julie kisasszonya és a Grecsó Zoltán / Simkó Beatrix páros #Orfeusz#Eurüdiké című előadása. Míg azonban az első két előadás megmaradt az ismert történetnél, utóbbi inkább csak inspirációnak használta a mitológiai alakokat, és ha nem ezzel a címmel játsszák, a nézőnek valószínűleg nem jut eszébe a mítosz, inkább kortárs alapanyagra gondol. A ljubljanai EnKnap Grouppal együtt dolgozó Nagy József Sötét frigy című munkáját (ahogy azt az előadást követő közönségtalálkozón elmondta) egy, a koreográfus szülőhelyén, Magyarkanizsán megtörtént tragikus esküvő története ihlette, ahol a vőlegény úgy vitte ki a menyasszonyt a lakodalmi teremből, hogy feje beütődött az ajtófélfába, és meghalt. Az egri GGTánc Szegfűk és rózsák című előadása nem egy történet köré épül, hanem több szempontból, több kapcsolaton keresztül járja körül a témát, a színlapból tudhatóan azzal a szándékkal, hogy ne az érzelmek, hanem az értelem szempontjából közelítse meg a szerelmet.    

carmenCarmen / Ujvári Katalin

Ha a tematika hasonló is, a műfaji, formai eszközök annál nagyobb szórást mutattak. A két balett előadás közül a pécsiek Carmenje nagyszínpadi produkció, az egyetlen a fesztivál kínálatában, amit a színház nagytermében játszottak. A Carmen olyan hívószó, amelyre sokan bejönnek, így volt ez ezúttal is. A fesztiválra ellátogató miskolci közönségből a legtöbben ezzel az előadással találkozhattak. Vincze Balázs koreográfiájában a címszereplő (Ujvári Katalin) egy femme fatale, aki erotikus vonzerejével veszejti el a körülötte lévő férfiakat. Az előadásban nagy hangsúlyt kapnak a katonaerények, a macsó férfivilág, a torreádor (Koncz Péter) alakját viszont ironizálva, egy beképzelt bájgúnárnak rajzolták meg, akinek Carmen nem a szívét szakítja ki, mint Don Josénak (Molnár Zsolt), hanem egy némileg lejjebb elhelyezkedő testrészét ragadja meg. (A koreográfia mindkét pillanatot határozottan jelzi.) Az erotikusnak szánt jelenetek néha az ellenkező hatást váltják ki, mint amikor Carment egy fehér lepel alatt mozgó-hullámzó táncosok adják kézből ölbe, ami néha úgy fest, mintha szellemeset játszanának. Ebben a megközelítésben a dráma leegyszerűsödik, egy instant változatot kapunk, mindezt színvonalas táncosi teljesítményekkel.

julieJulie kisasszony / Bányai Mirjam

A másik balett, a miskolciak Julie kisasszonya néző közelbe hozott kamaradráma. Velekei László az Anna Karenina után másodszor dolgozott a miskolci társulattal. Strindberg pszichologizáló háromszögdrámáját a hatalmi és szerelmi viszonyok érzékeny, pontos megrajzolásával vitték át táncszínpadra. A realista megközelítésmód a Szent Iván éji jelenetben elemelt, expresszív képekkel vegyül. Az előadásban nincsenek radikális újdonságok, de minden részletében kidolgozott, szép és hatásos munka. A három főszereplő (Bányai Mirjam, Dávid Patrik és Szűcs Boglárka) nemcsak tánctudásával, de színészi jelenlétével is hiteles tud lenni, ami egy olyan intim térben, mint a Játékszín, ahol minden arcrezdülésük látszik, nem egyszerű feladat. Külön nézői öröm, hogy a táncosoknál gyakori, ám legkevésbé sem természetes drámai mimikát elkerülik.  

ggSzegfűk és rózsák / Kelemen Dorottya

A GG Tánc Szegfűk és rózsák című koreográfiáját is vendégkoreográfus, Clébio Oliveira jegyzi. Izgalmas keretet talált ki hozzá. Zsúfolt színpadképpel találkozunk, amikor bemegyünk a nézőtérre, mintha egy költözködés közepébe csöppentünk volna. Ódivatú tárgyak keverednek maiakkal, így gondolhatunk akár lomtalanításra, vagy egy felesleges dolgokat rejtő padlástérre is. A színészek először kiürítik a teret, csak aztán kezdenek táncolni. A koreográfia sokat pörgeti az egyetlen bennmaradt bútordarabot, egy kopottas bőrkanapét, és ezen kívül is több ismétlődő elemet használ, például az egymás hátára ugrásokat. Az előadás végén aztán a táncosok visszahordják az egyszer már kicipelt tárgyakat. A néző pedig eldöntheti, hogy a kapcsolati minták ismétlődése, a szerelemhez köthető sztereotípiák vagy éppen az értelem fölé kerekedő érzelmek metaforájaként értelmezi ezt a keretet.

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix kettőse, az #Orfeusz#Eurüdiké a Vígszínház Házi Színpadán látható, és a kortárs táncnál nem gyakori 23-as előadásszámmal büszkélkedhet. Talán azért is, mert olyan előadás, amely képes megszólítani a kortárstánccal eddig még nem találkozott nézőket is a szenvedélyességével és intimitásával. A táncosok Dömölky Dániel minimalista, bokszringet idéző terében járják végig egy szerelem stációit. Őket nem a halál, hanem az élet választja el egymástól. Változnak, és e változással az erőviszonyok is ellentettjükre fordulnak közöttük. Ha úgy vesszük, ez egy feminista darab arról, hogy Eurüdiké már nem kér a passzív és alávetett női szerepből, Orfeusz viszont nem tud alkalmazkodni ehhez a változáshoz.

en3Sötét frigy

Ebben a hatos mezőnyben a bátrabb, kísérletezőbb irányt a két külföldi vendégelőadás képviselte. Ez már csak azért is érdekes, mert az EnKnap Group előadása, a Sötét frigy egy 1986-os Nagy József-koreográfia, a Magyarországon csak egyszer játszott, de aztán nagy nemzetközi karriert befutott Pekingi kacsa újragondolása. Nagy József a közönségtalálkozón elmondta, hogy nem saját ötlete volt az új előadás, Iztok Kovac, a társulat vezetője kérte erre, akire annak idején nagy hatással volt a Pekingi kacsa. Végül nem az egész koreográfiát, hanem annak egy részletét dolgozta fel újra, majd a félórás részhez egy újabb félórásat illesztett. Egy különös, komor lakodalmat látunk. Az első részben szinte hipnotikus hatású, ismétlődő mozgássorokkal, amelyekben a hat táncos közül időnként egy-egy kiválik. Lebegő, kitartott mozdulatok, új és új szimmetriák, a megvilágítással szinte festménnyé varázsolt képek sorjáznak ebben a részben néma csendben, majd lélegző-ziháló táncoshangokra vagy repetitív zenére. A második rész meghatározó eszköze a vőlegény hátán hordott szék, amelyre hol felül a menyasszony, hol üressége beszél egy kapcsolat vállalásairól és nem vállalásairól. Egy asztal pedig a rajta vagy éppen alatta fekvő táncosokkal egyszerre tud nászi ágy és koporsó lenni. A hat táncos (majdnem hat országból) imponáló teljesítményének is köszönhetően az előadás mindenképpen a fesztivál legemlékezetesebbjei közé tartozik.

paulaPaula / Iris Heitzinger

A szerelmi tematika „kakukktojása” az editta braun company Paula című előadása, amelynek alkotója és előadója is Iris Heitzinger. A koreográfiát egy feminista regény (Marlene Haushofer: Die Wand) inspirálta, amelyben egy negyvenéves asszony elvonul a civilizációtól, hogy remeteként, magában éljen. Az előadás azonban nem természeti környezetet teremt a táncos köré, hanem éppen ellenkezőleg: különböző fémtárgyakkal veszi körül a dróttól az evőeszközökön át egy fémládáig. Iris Heitzinger Paulája a normalitás és az őrület között sok fokozatot megmutat. Drámai és humoros jelenetek váltják egymást, miközben egy titkokkal teli női/emberi sorsról, a vállalt vagy kényszerített magányról, szabadságról és annak hiányáról gondolkodtat el. Külön érdekessége az egyébként 2014-es előadásnak, hogy különböző országokban, társadalmi közegekben más és más asszociációkat hoz be – ahogy erről a közönségtalálkozón szó esett.

Tudjuk, ritka vendég a kortárstánc vidéken. A saját tánctársulattal bíró társulatok – mint amilyen a miskolci is – természetesen kivételek, itt azonban éppen a helyi táncelőadások közönsége az az alap, amelyre egy fesztiválnál építkezni lehet. Érdeklődés pedig van. Érdekes volt látni, hogy a közönség (a visszatérő szakmai vendégeket, táncosokat, színészeket kivéve) előadásról előadásra változott. Vagyis ha kevesen nézték is végig az egész fesztivált, egy-egy előadásra a helyiek szívesen beneveztek, keresgélték vagy már meg is találták a nekik tetsző műfajt. A szervezők célja valószínűleg éppen ennek a sokféleségnek a megmutatása lehetett, ami egy vidéki, vegyes közönségű fesztiválnál érthető. Az pedig nagyon is ígéretes, hogy a kínálatba néhány kiemelkedő előadás is került.

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc, 2018. május 24-28. (A cikkben a május 26-28. közötti előadásokról van szó.)