Jegyzet

Néptánc

Mese a gáláról meg az elvarázsolt tűzoltózenekarról

Szoboszlai Annamária jegyzete a Duna Karneválról

lead_tancTizenöt éves múltra tekint vissza a Duna Karnevál. Komolyzene, fúvósok, világzene, néptánc és kortárs tánc – olvashatjuk a korábbi beharangozókban. Tudj’ isten, idén mi történt pontosan. Aki a gálára vágta gálába magát, annak nemigen szúrt szemet, hogy elmaradt a fesztivál.

Szoboszlai Annamária jegyzete a Duna Karneválról

Tizenöt éves múltra tekint vissza a Duna Karnevál. Komolyzene, fúvósok, világzene, néptánc és kortárs tánc – olvashatjuk a korábbi beharangozókban. Tudj’ isten, idén mi történt pontosan. Aki a gálára vágta gálába magát, annak nemigen szúrt szemet, hogy elmaradt a fesztivál.

Történt egyszer, nem is olyan rég, tán épp a 2011-es év június havának 18-ik napján, tegnap, már ha ma „ma” van, hogy ezt a mesét hallottam egy szomorkás krónikás barátomtól.

Lomha acélkék felhők tornyosultak a hatalmas, ámde mégis kicsi város felett, kis híján majdnem olyan kékek, mint a Duna habjai voltak egykoron. A Margit-hidat még mindig építették, csiszolták, tolták a helyére, így a város és a Hollán Ernő utcai cukrászda felől a szigetre igyekvők – megvárva, míg elhalad a körzeti rendőrautó és a sárga villamos – sebesen szedték lábukat, hogy átkeljenek a híd gyalogosforgalom számára újonnan kinevezett „déli” oldalára, anélkül hogy lépteikkel megzavarnák a földalatti világot. Mennyi fej, mennyi csupasz kar és vádli, gondoltam, ami majd elázik ebben a lábát lógató időben! Mennyi szép, színes ruha, pruszlik, párta, rokolya, cowboykalap és cowgirl-keszkenő, szigorúan gombolt német derék és lenge kínai selyem gyűjti majd magába a kéretlen esőt – képzelegtem –, hogy aztán az esti gálán izzadja ki magából, a nézők örömére, a színpadon. Táskámban lapult az ernyő, de csak nem jött az idő, a gyomrom viszont korgott úgy kora délután kettő óra tájt, s alig vártam, hogy a jó hurka meg kolbász illata – amit ugyan meg nem eszek – az orromba csapjon végre, s hogy a népi csecsebecseárusok rám sózzanak egy vasból patkolt fülbevalót.

dunakar_arcok_tomeg
Archív felvétel

Mentem hát, mendegéltem, nagy sötét fák alá jutottam, körül a lombokban szerelmesek szólongatták egymást, suttogva. Aj, jó lesz odaérni a fesztiválozó forgatagba, mert még elcsábít valami zöldágas faun. És ahogy így töprengtem a nagyváros adta bukolika lehetőségein, hirtelen hangot fogtam. Ezek táncosok lesznek, népi zenekarral!

Na, kar ugyan nem volt, csak zene, viszont magnóról. Apró lábak topogtak a Szabadtéri Színpad kerengőjében, csillogó szemű szülők izgultak, s egy apró, izmos lábú néptánctanár. Rögtön kiszúrtam egy fekete bárányt, egy kis bekecses, gödrös arcú purdét, akinek a szeme se állt jól, s bár a gyomrom még mindig korgott, és bár a beígért ételnek-italnak-vásárnak híre-hamva sem volt, csak egy sztenderd „Coffee to go” stand meg egy jégkrémes bizniszelt a placcon, megbékéltem újdonsült felfedezettem színészi/táncosi tálentumával. Legalább nem esik az eső, jó lesz csapból víz, fokhagymás lángos is kerül valahol… Csak az eseményt szervező, Mucsi János igazgatta Duna Művészeti Társaságból nem kerül elő senki, aki megmondaná, hova az ördögbe varázsolódott a fesztivál meg a büdzsé, hol a délutánra ígért nonstop muri.

Míg a Szabadtéri Színpad irodájában üldögélő Héphaisztosz-sarjat faggatom a jövőről, s ő kérdéseimre szorgosan tárcsázni kezd, majd telefonál, már réztorkát élezi a tűzoltózenekar. Tramm, taramm, fújják, tramm taramm taramm, bringóhintó kerekez elénk, csomagtartóján nagyot ásít egy okker spániel, aztán kisvonat robog be balról, a sofőr szájában cigi, az ablakokban tucatnyi törpefej konyul, s az egyik pá-pára emeli kezét. Sorjázunk a színház előtti lépcsőfokokon, kezünkben sörös korsó, fagyi és vizes palack, térdhajlatunkba izzadságcseppek gyűlnek, és a szegényes, de dezinformációkban azért gazdag fesztivál fölött érzett bánatunkban elmorzsolunk a homlokunkon egy újdonsült redőt. Ta-ramm-tamm-tamm. A vezénylő tiszt aranydíszes kövér pálcája megrezdül. A Föld ércei egymáshoz bújnak, és öleléseikből koboldok tangóznak elő, táncra perdülnek a szürke kövön. Nem forog tovább a biciklikerék, a pénztárgép nem zörög, a kávéfőző utolsót szörcsög, s az orcájukat hatalmasra dagasztó büszke férfiak előtt pózoló aszfaltvagány beledermed a szőke barátnő kezében vakkanó fotóaparátba. Csak a koboldhad, ta-ra-ram, meg a tűzoltózenekar – aztán tisztelegnek, s belemasíroznak a karmester aranypálcájába, és új bizonyossággal tudom, hogy igen, igazi szerelmet csak egy tűzoltó képes gyújtani.

Tizenöt éves múltra tekint vissza a Duna Karnevál. Komolyzene, fúvósok, világzene, néptánc és kortárs tánc – olvashatjuk a korábbi beharangozókban. Tudj’ isten, idén mi történt pontosan. Aki a gálára vágta gálába magát, annak nemigen szúrt szemet, hogy elmaradt a fesztivál. De aki egész napos margitszigeti lazításra érkezett étellel-itallal, vásárral, színes látványossággal, arra bizony ránehezedett a fényképezőgép a délutáni nagy melegben, és maximum akkor kattogtathatta felszabadultan, mikor az oláh kislány a gödröcskés arcú kecskéjét kereste, mikor a Xiamen Xiao Bailu Táncegyüttes nádszál karcsú táncosnői hajladoztak, s az amerikai Brigham Young Egyetem csapata nyúzta a vonót. Persze került az internetre híradás, miszerint idén a „váratlanul és drasztikusan megváltozott pályázati és pénzügyi körülmények miatt” elmarad a multikulturális budapesti fesztivál, ám a margitszigeti események a meghirdetett rendben zajlanak, állították a szervezők: vagyis délelőtt tizenegytől „Táncos séta” végig a Margitszigeten, tizenkettőtől pedig egész a gála kezdetéig eszem-iszom, dínomdánom a „Táncolj velünk” program keretében. Nem így történt. S ami a legbosszantóbb, hogy miközben a fent említett három, mégis színpadra lépő együttes a zavaros körülmények ellenére igyekezett jókedvet csempészni a meggyötört nézőkbe, addig a nagyszínpadon folyó gálapróba mindent túlharsogott. Az amerikaiak becsületére váljék, hogy ezek után nem húzták el a méltatlanul alulteljesítő szervezők nótáját… Vehette volna közülük valaki a fáradságot, hogy elnézést kérjen az elmaradt programokért, mivel a néző nem tehet a megváltozott finanszírozásról. Felajánlhattak volna például ingyenjegyeket a pórul jártaknak, mert bizony a fesztiváltalan „gála” amúgy is jó, ha egyharmad házzal futott. Aki ott volt, tapsolhatott többek közt a géppuskalábú amerikaiaknak, a könnyűtestű kínaiaknak, a kissé sápatag-vérszegény német hagyományőrzőknek, a Duna Művészegyüttesnek, a Magyar Állami Népi Együttesnek, és Herczku Ágnes népdalénekesnek. De nem lépett fel számos, előzetesen beígért csapat, akikre méltán számíthatott a közönség (és nem csak a borsos helyárak miatt). Az előzmények fényében azonban nehéz örülni egy sebtében összetákolt „gálának”.

Mindegy, reggelre kelvén egy ősz hajszállal még kevesebb lett a fejemen – fejezte be krónikás barátom.

2011. június 19.