Jegyzet

Balett

Kutszegi Csaba: Tények és tanulságok

Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül -

Ez a könyv lehetőséget teremt arra, hogy Róna Viktor emléke, példája és páratlan pályafutásának tanulságai tovább éljenek, fennmaradjanak az utókor számára.

Sikerült a múlt század világhírű magyar balett-táncosának méltó emléket állítani! A Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül című könyv minden részletében – külcsínében és belbecsében egyaránt – rendkívül ízléses, műgonddal készült alapos munka.

Rögtön, már „tapintásra” érződik egy kiadványon, hogy készítői (a legtöbbször például valamilyen kínálkozó évforduló apropóján) csak letudni akarják-e a megjelentetést, avagy szívüket-lelküket, legjobb tudásukat beleteszik a vállalkozásba, és amíg csak lehet, vagyis az utolsó pillanatig minden lapon keresgélik a jobbnál is még jobb megoldásokat. Mert az emlékkönyv és/vagy monográfia műfaja (is) ilyen: minden részlete mindig lehet jobb és jobb…

Rona konyv

Ezzel láthatóan tisztában van a könyv írója-készítője, Halász Tamás, aki a muzeológus fáradhatatlan szorgalmával gyűjtötte az anyagot, kurátorként szervezett-rendezett kiállítást a témából (amely sokunk közös reménye szerint jobb időkben újra látható lesz élőben), és rendíthetetlen kitartással bábáskodott elejétől végig az ügy körül – mert a feladatot nem csupán elvégzendő munkának, hanem Ügynek tekintette. Róna Viktor, az összes táncos, a táncművészet ügyének. Megemlítendő: Halász segítője az Ügyben Gara Márk volt.

Az ízlés és a műgond itt most azért is fontos, mert – ezt közelről, személyesen is megtapasztalhattam – e két jellemző Róna Viktor sajátja is volt. Róna már első balettintézeti éveimben hatalmas sztár volt (bár egyáltalán nem úgy viselkedett), arról viszont, hogy mekkora ász a nemzetközi balettvilágban is, akkortájt még fogalmunk sem lehetett. Gyerekként csak lestük, amikor megjelent, mert emelésórát tartott a végzősöknek: igen, ő Róna Viktor, akit a tévében is mutattak, hogy táncol az angol királynő előtt… Valamiért már akkor így terjedt el, a könyvből aztán pontosan, de diszkréten megtudhatjuk, hogy nem is a királynő, hanem „csak” az anyakirálynő előtt táncolt – de tényleg a fantasztikus Margot Fonteyn partnereként. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy korosztályom számos tagja, hozzám hasonlóan, „a Róna miatt” kezdett el balettozni, mert drága szüleink elkezdtek reménykedni, hátha az ő csemetéjüknek is olyan csodálatos élete lesz… Tisztelet az ősöknek, és no comment.)

Az ízlés és az alaposság mellett azt is igen szeretem a könyvben, hogy nem szól másról, csak Róna Viktorról. Legalábbis a művész ürügyén nem akar odamondogatni másoknak, nem úgy fényezi a jelenségét, hogy mást befeketít, nem fogalmaz meg burkoltan generációk és stílusok közötti ellentétet, nem nyilvánít ki harcos hitvallást műfajok, stílusok, értékek, ideológiák, szellemi táborok, világnézetek mellett és ellen. A tényeket tárja nyilvánosság elé, kommentárt is alig fűz hozzájuk, nem véleményez.

lead nek Kötelék foto Domonkos SándorFotó: Domonkos Sándor 

Nekem szimpatikus ez a leginkább az angol pozitivista történelemszemlélethez hasonlítható, pontos adatokkal alátámasztott valósághűségre törekvés, de bevallom, érzem a hátulütőit is. Ha elképzelem a nem szakmabeli olvasót, biztos vagyok abban, hogy olvasás közben benne számos kérdés fogalmazódik meg, amelyekre a könyvből nem kap választ. Persze jogos kérdés, hogy ezekre a könyvből kell-e választ kapnia… Engem például (ha nem volna róla képem, véleményem) a könyv elolvasása után nagyon érdekelne, hogy egy ilyen nemzetközi hírű és formátumú művésznek miért szakad meg a hazájában – még ereje teljében – a karrierje, szinte pillanatok alatt, szinte végérvényesen. Hogy ennek vajon vannak-e egyéb törvényszerű okai is, vagy csak a szokásos: hogy tudniillik, aki sokat van távol, az elől itthon elfoglalnak minden lehetőséget? Tisztában vagyok vele, hogy a könyv létrehozóitól nem lehet elvárni, sem azt, hogy „távolról” megszerzett ismereteik alapján ilyen kényes kérdésről véleményt alakítsanak ki, és azt sem, hogy felkeressenek és megszólaltassanak mindenkit, akinek a tárgykörben releváns közlendője lehet. Pedig van, ahol így csinálják. Például Julie Kavanagh New Yorkban megjelent Rudolf Nureyev-könyvében (The Life Penguin Books, 2007; magyar kiadása: Európa Könykiadó, Budapest, 2015) az író szinte mindenkit megszólaltat, akinek egy értelmes gondolata, érdekes emléke volt Nureyevről (aki egyébként Róna kortársa és barátja volt). Tudom, nagyon sportszerűtlen az összehasonlítás. Julie Kavanagh munkáját több éven át apparátus és magyar viszonyokban csillagászati költségvetés segítette, az írót – kis túlzással –, ha valami vagy valaki nagyon érdekelte, gépre szállt, és kontinenseken át repkedett a hiteles válaszért.

Ugyanis ebben a műfajban valóban az a legjobb módszer, hogy az író tényeket rögzít, forrásokat idéz, és elsősorban nem a saját véleményét, meglátásait domborítja, hanem azokét – lehetőleg pártatlanul és relatíve hiánytalanul – akik az adott pillanatokban jókor jó helyen voltak, hogy releváns véleményük lehessen. Na, ez az, amire nálunk sohasem lesz elég pénz és valódi szándék. Azt nagyon jól tette Halász Tamás, hogy behatárolt lehetőségei közepette a legtöbb személyes megszólalást az örök partner Orosz Adéltól idézte, akinek neve és nagyszerűsége a tánctörténetben elválaszthatatlan Rónáétól, továbbá hogy Gara Márkkal a könyv végére íratott egy esszét, amelyben a tánctörténész óvatos körültekintéssel megpróbálja jellemezni, kontextusba helyezni a Róna-jelenséget.

12. 2018 Orosz Adél foto Halász TamásOrosz Adél / Fotó: Halász Tamás

A könyv fejezetről fejezetre három tartalmi keretben veszi sorra időrendben az eseményeket: a folyamatos leírás fejezeteiben és bekezdéseiben, képekben hozzájuk társított szöveggel és sajtószemelvényekben. E tartalmi keretek egymásra csúsztatásából ügyes forma jön létre, amely dinamizálja az egész könyvet: a képek és a sajtószemelvények sokszor előrébb járnak, mint a kronologikus leírás, máskor éppen fordítva, kicsit lemaradnak. Emiatt néha kíváncsian előre, vagy éppen visszalapozok, ez nem zavaró, sőt: ettől él a kezemben a könyv.

A fotók külön bekezdést érdemelnek. A tárgyalt korszakok technikájának megfelelően a könyvben többségben vannak a fekete-fehér felvételek, de a nyomdatechnika, a gondos dizájner munka és persze a fotók jó minősége révén valamennyi kép megdöbbentően friss, élő. És hiába több fotós készítette őket, a (nyomdai) kidolgozottságuk, a nagyon finoman „dokumentumbarnaságba” bújó alapárnyalatuk egységesítik a dizájn-összképüket – mintha mindegyik e stílusos könyv számára készült volna. Amikor meg már megjelennek a színes képek, a matt papíron azok is diszkréten, hivalkodás nélkül illeszkednek be az egységes egészbe.

A Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül verbális szövegeivel és képi világával a világviszonylatban máig leghíresebb balettművészünk életének – nem túlzás ezt állítani – szinte valamennyi jelentős eseményét az olvasó elé tárja, többnyire rövid, korrekt híradások formájában és stílusában. Mindezeken érződik, hogy a könyv alkotói művészi alázattal nyúltak az anyaghoz, tisztelik a művészt, a művészetet. Róna Viktor életútja példát mutat és tanulsággal szolgál az utókorának. Az ő esetében nem üres szólam, hogy a teljes életét odaadta a pályáért, a művészetért. Nota bene: nagyon jó azt megélni, hogy száguld a szekér, röpül a hajó, topon van a művész… Éppen ezért nem tartom szerencsésnek, ha áldozatnak nevezik, annak gondolják az odaadást. A nagy kérdés (főleg a táncos életében) mindig: a „vajon meddig…”? Akkor kell a legnagyobb erő, a legélesebb tisztánlátás, amikor a pályaív leáldozóban van. A tisztánlátás és a józan megfontolás ebben a kérdésben nálunk valahogy sem a halványuló csillagoknak, sem a környezetüknek nem erősségük. Ez a könyv lehetőséget teremt arra, hogy Róna Viktor emléke, példája és páratlan pályafutásának tanulságai tovább éljenek, fennmaradjanak az utókor számára. Csak legyen, aki elolvassa, és ha gondolatai támadnak róla, elmondja, kibeszélje, továbbadja…

Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül

Írta: Halász Tamás – Gara Márk közreműködésével. Felelős szerkesztő: Bánóczy Varga Andrea. Dizájn: Czeizel Balázs.

Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2020.