Turbuly Lilla: A legyőzhetetlen mozdulat
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc – 1. rész -
Az első nap mindjárt hozott nemzetközi kitekintést, hazai premiert és egy budapesti vendégelőadást is.
Egy év kényszerű kihagyás után idén újra megrendezik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Miskolcon. Utazni, társulatokat utaztatni az állandóan változó járványügyi szabályok miatt még most sem könnyű, ez látszik az ötnapos fesztivál programjában is: most több a magyar társulat, a nemzetköziséget egy spanyol, egy szlovén és egy francia csapat képviseli. A fesztivál fontos célja azonban az is (ahogy ezt az első előadás előtt Szabó Máté, a színház művészeti vezetője és Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője elmondta), hogy a miskolci nézőkhöz elhozzák a vidéken ritkán látható fővárosi előadásokat. Az első nap mindjárt hozott nemzetközi kitekintést, hazai premiert és egy budapesti vendégelőadást is.
El Carromato: Big Dancer / Fotó: Éder Vera
Meg egy hidegfrontot is, így a szervezők aggódva nézegették a súlyos és sötét felhőket, meghúzzák-e magukat addig, amíg a szabadtéri programok lezajlanak.
Előbb azonban a Kamaraszínház előterében gyülekeztünk, hiszen ha lehet egy negyedszerre megrendezett fesztivál esetében hagyományról beszélni, az mindenképpen az, hogy Éder Vera fotóművész munkáival nyitják meg. A Mozdulattalan némaság című fotókiállítás képei a balett-társulat tagjairól készültek, azt követően, hogy hosszú szünet után újra találkozhattak. A táncos közegétől való megfosztottságát, a kényszerű mozdulatlanság keltette érzelmeket mutatják meg a fotók. Középen egy ülő táncos magányával, körülötte a sokáig csak képzeletben jelen lévő, hiányzó többiekkel. A megnyitót egy rövid táncperformansz (Kocsis Andrea, Mátyás Flóra, Giovanni Buttacavoli) és Hajdufi Péter mögé vetített, a fotózásról készült kisfilmje tette teljessé. Kilépni a képzelt és valós oszlopok, maszkok mögül, a takarásból, vissza a táncba – szól hozzánk a kiállítás, miközben bennünk van a szorongás, hogy vajon így maradhatunk-e. (A magam részéről, miután elolvastam a hírt a romló szennyvízadatokról, este a színházban már felvettem a maszkot.) A képek ezen a közös tapasztalaton kívül persze éppen úgy szólnak az egyes emberről. Ahogy Kozma Attila a kiállítás-megnyitón elmondta: Éder Vera képeiről sok év közös munka után is mindig megtud valami újat a táncosairól.
Miskolci Balett: Tiltott ösvények / Fotó: Éder Vera
Az este a Miskolci Balett premierjével indult. A Tiltott ösvények Garrett Smith koreográfiája, amelyet eredetileg a dallasi Bruce Wood Dance társulattal állított színpadra. Témája kapcsolódik a kiállításéhoz, a tiltásokhoz és korlátozásokhoz, amelyek megbéníthatják a táncost. Itt azonban elsősorban társadalmi és politikai korlátozásokról van szó, az érintést, táncot, a test megmutatását tiltó-büntető hatalmakról, a szabadság korlátozásáról. Bár Garrett Smith eredetileg 2019-ben az iráni, nyilvános táncot tiltó szabályokra reagált a dallasi előadással, az afganisztáni történéseket figyelve mellbevágó az előadás aktualitása: ahogy a táncosnők leveszik csuklyájukat és kivetkőznek a lebernyegszerű felső ruhájukból, nem lehet nem az afgán nők kétségbeejtő helyzetére gondolni. Bolla Dániel és Guido di Vona érzékeny, szép, mosollyal teli kettősét nézve pedig nem lehet nem a hazai diszkriminatív jogszabályokra és társadalmi feszültségekre gondolni.Nem nagyon láttam kortárstánc-előadást, amely ennyire tudott volna reflektálni napi közéleti-politikai kérdésekre anélkül, hogy egy pillanatra is erőltetett lett volna ez a reflexió. Mert közben egy jó állapotát mutató társulatot láttunk, egy lendületes, robbanékony, de elcsendesedni is tudó koreográfiában. A koreográfus egyébként már harmadszorra dolgozott a miskolci együttessel, ami minden bizonnyal hozzájárult az összeszokottság érzetét keltő, a közönség által méltán ünnepelt végeredményhez.
Miskolci Balett: Tiltott ösvények / Fotó: Éder Vera
Az est második részében a Gangaray Dance CompanyAgora című előadását láttuk, Hámor József koreografálásában. A hat táncosnőre komponált munka egy ősi női közösség barlangfényben előadott táncának képzetét kelti. Maday Tímea Kinga jelmezei, a táncosnők hajviselete, arcfestése és Hámor József fényterve egyaránt ezt a képzetet erősíti. A hosszú ideig alulvilágított térben nekünk háttal táncolók, a ritkán és jól adagolt felső fények sokat hozzáadnak ehhez a hangulathoz, a szándékolt titokzatossághoz. A repetitív zene (szintén Hámor József munkája), a koreográfia ismétlődésre épülő részei a nézőt is bevonják ebbe az ősanyáktól uralt, közösségre épülő világba, amelyből időről időre Maday Tímea Kinga hangsúlyos jelenléte válik ki. A színlap ennek az ősi világnak a mosttal, a jelennel való találkozását is kiemeli, ezt én az előadásban csak elmosódva érzékeltem, az alapjában megmarad ebben az elképzelt ősi univerzumban. Van benne némi keresettség, kimódoltság, az időnkénti vonulásokban, az elszánt, harcias arckifejezésekben, de jó nézni ezt a táncközpontú, energikus előadást.
Gangaray Dance Company: Agora / Fotó: Jókúti György
Energia hatotta át a spanyol El Carromato csoport óriástáncosait is. A fesztivál mindig kilép a városba, hogy azokhoz is eljusson, akik nem váltanak jegyet a táncelőadásokra. Ezt a kilépést most a spanyolok Big Dancers produkciója szó szerint megvalósította. Az óriásbábok öles léptekkel mentek ki a színház előtti térre, hogy délután és este is meghozzák a fesztiválhangulatot. A kocka vagy éppen ernyőfejű bábok délután fehérben, este már kivilágítva, színesen táncolták körbe a teret, kerestek kapcsolatot a célirányosan érkező közönséggel és a járókelőkkel. A rossz idő biztosan sokakat elriasztott, de a nagy esőt megúsztuk, és este már a nézők közül néhányan táncra is perdültek a hatásukra.
Mára kisütött a nap, így remélhetőleg a Desszertem cukrászda teraszára tervezett programok, beszélgetések is vonzzák majd a fesztivál nézőit.
Folytatása következik.
- augusztus 25.
