A jövő egyik záloga
Készül a MÁNE krónikája – 8. rész
A produkció korunk izgalmas, sokak által boncolgatott kérdésére igyekszik eredeti választ adni, hogy tudniillik hogyan helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat?
Még napjainkban is akadnak olyan tudós fők, akik a néptáncot inkább történelmi-néprajzi-szociológiai jelenségnek, mint színpadi művészetnek tartják. De az erről szóló vita végleg eldőlni látszik, mert a néptánc erőteljesen és visszavonhatatlanul előre is fejlődik, nem csak hátra. Közben persze mindenki tudja: a műfaj igen sokat, tulajdonképpen a létezését köszönheti a „hátra fejlődésnek”, vagyis a múlt században több hullámban fellendülő eredetianyag-gyűjtéseknek, amelyek a népzenével, népdalokkal kezdődtek, a néptánccal folytatódtak, ám mindeközben a viseleteket, a tárgyak megmunkálását és a népszokások leírását is fókuszban tartották. Ez a fajta hátra fejlődés adott tudást- és lendületet adó elrugaszkodási alapot az ezredforduló nagy megújulási kísérleteinek, amelyekben a Mihályi Gábor vezette MÁNE – a nagy elődökhöz hűen – élenjárt.
Körforgásban / Fotó: Hrotkó Bálint
Az immár színpadi művészetté vált néptáncban az „elrugaszkodások” egyik (logikusan) leginkább szembetűnő területe a színpadi látványvilág fejlődése. Az igényes, képzőművészeti színvonalat megcélzó – kortárs szemléletű – színpadképek, bennük a hasonló műgonddal megkomponált artisztikus fénykompozíciók, továbbá a legtöbbször eredeti viseletekből merítő, de tőlük bátran és koncepciózusan el is távolodó jelmezek ma már nélkülözhetetlen alkotórészei a korszerű néptánc-bemutatóknak. A kellemes, örömteli paradoxon ebben az, hogy ez akkor is igaz, ha a táncalkotásban a leginkább hagyományőrző elem maga a primus inter pares szerepet betöltő autentikus néptánc. Vagyis: a jól sikerült koreográfiákban látható táncok – ez tehát vonatkozik az autentikus, eredeti néptáncokra is – magától értetődő természetességgel képesek illeszkedni, beletartozni a fent jellemzett kortárs látványközegbe. Eredeti és mai zökkenőmentes, látványos egymásba illeszkedése tulajdonképpen a néptáncművészet jövőjének egyik záloga – az egyik, mert ahány társművészetként mutatkozó, a néptáncot inspirálni képes színpadi (vagy egyéb) műfaj létezik, az mind a néptánc potenciális jövőzáloga lehet.
A MÁNE öt évét feldolgozó krónikának természetesen tárgya lesz a néptánc korszerű látványvilága is, ehhez októberben apropót is szolgáltatott az Együttes részvétele egy különleges produkcióban. „Ruhatörténetek táncjelenetekben bemutatva” – ez lehetne az alcíme a Körforgásban című, formabontó divatszínházi előadásnak, amelyet októberben kétszer játszottak a Hagyományok Háza Színháztermében. A produkció korunk izgalmas, sokak által boncolgatott kérdésére igyekszik eredeti választ adni, hogy tudniillik hogyan helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat? A színpadon (avagy kifutón?) a Magyar Állami Népi Együttes táncosai mozdították meg Szűcs Edit jelmez- és divattervező hagyomány ihlette kortárs kreációit. A kitűnő képzőművész az elmúlt években rendszeresen visszatérő, szinte állandó tagja a MÁNE-bemutatók alkotógárdájának, négy éve Tradíció és reflexiók címmel Furik Ritával közös, nagysikerű kiállítása is nyílt a Hagyományok Házában.
Körforgásban / Fotó: Hrotkó Bálint
A Krónikába Darabos Eszter készített vele interjút, amelyből néhány részletett idézünk:
„Azt gondolom, ha az ember tudatosan, koncentrálva egy-egy elemet, motívumot kiemel a hagyományainkból, azon belül is a ruhakészítési hagyományokból, akkor abból lehet, és kell is inspirálódni, lehet a színpadon mesélni, gondolatokat átadni vele. Az persze nem biztos, hogy az eredmény mindenkinek egyértelműen átjön majd.”
„A szokatlan produkció ötlete Dr. Czingel Szilviától, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetőjétől származik. Mihályi Gábor maximálisan partner volt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának bevonásával. Úgy gondolta, hogy ez Darabos Péternek testhezálló feladat lesz, így ő lett az előadás rendező-koreográfusa.”
„Amikor az ember alkalmazott jelmeztervezőként dolgozik egy produkcióban, nagyon-nagyon sok szempontot kell figyelembe vennie. A legfontosabb a koreográfus-rendező vagy rendező víziója, hogy mi az, amit szeretne kifejezni. Itt persze nem szó szerinti vízióra, hanem filozofikus vízióra kell gondolni, arra rakom én rá a vizuális víziót. De a vágyaimat minden szempontból alá kell rendelnem a mozgás lehetőségeinek, a stílusnak, a zenének, a dramaturgiai tartalomnak. Amikor autonómabb szándékkal készítek öltözéket – nem a divatnak, mert ott megint csak más szempontoknak kell alárendelődnöm –, akkor mindig arra gondolok, hogy én akarom inspirálni azt a jelenetet, vagy azt a táncbetétet, amelybe majd bekerülnek a jelmezek, ruhák. Működik az is, hogy az ember odaad egy formát, egy alapanyagot, egy matériát a táncosnak vagy színésznek, és ő abból inspirálódva jelenik meg a színpadon. Persze jelenet a koreográfus-rendező segítségével lesz belőle. Nagyon hiszek abban, hogy nem csak dramaturgiai alapon lehet színházat csinálni, nemcsak zenei alapból, rendezői fókuszból lehet kiindulni, hanem lehet vizuális irányból is indítani.”
Körforgásban / Fotó: Hrotkó Bálint
„Darabos Peti számtalan ponton vitt az előadásba humort, drámaiságot. Nekem azt mondták a nézők, hogy az volt a legélvezetesebb, hogy az előadás mindig meglepte őket. Amire már végképp nem számítottak, az is egyszer csak megtörtént. Engem leginkább az öltözékek jelentéstartalmáról kérdeztek, nagyon jól esett, hogy eszükbe jutott olyan gondolat is, ami nekem nem, és ami nekik jelentett valamilyen plusz drámai tartalmat. Nagyon jó az ilyen visszajelzés. Ennek az előadásnak igazából az a fokmérője, hogy vajon a néző azt érzi-e, hogy egy felfoghatatlan zsibvásár van körülötte, vagy azt, hogy az egyik jelenetből – koncepció alapján – van átmenet a másikba. Ez a nagy kérdés, remélem, inkább az utóbbi volt a jellemző.”
Szárnyra kaptak olyan hírek, hogy idén lesz még Körforgásban a Hagyományok Házában. De addig is egy, már biztosan kitűzött előadást ajánlunk. Október 26-án, a Határtalan Táncfőváros-sorozat 2. napján a Magyar Állami Népi Együttes a Naplegendát, az ezredforduló megújulási kísérleteinek emblematikus darabját adja elő a Hagyományok Házában.
Az Úgy elmegyek „őszi” tételével ajánljuk az előadást:
Az előadásra van még néhány jegy:
2024. október 10.
