Varga Kinga: Ezt látják a csillagok
Budapest Táncszínház: Orákulum / Nemzeti Táncszínház /
A társadalomban sem, mint ahogy kozmikus körülmények között, a világmindenségben sincs biztonságban az ember, el is fog pusztulni.
„Az Orákulum, az előadás, amely az ősi táncok erejét és a kortárs művészet dinamizmusát ötvözi, elrepít minket egy olyan világba, ahol minden mozdulat a jövő rejtelmeit tárja fel. […] Sámánok, táltosok, jósok, orákulumok – mind természetfeletti erőkkel felruházott lények, akiket különleges feladatokra választanak ki. A jövőt fürkésző kérdések az emberi közösségek örök talányai. Az ember újra és újra kapaszkodókat keres, visszanyúl az ősi tanokhoz, melyek pozitív megerősítést adhatnak: közösségi erő, rítusok, szakralitás, hagyományok” – olvasható a színlap tág értelmezésre lehetőséget adó ajánlójában.
A táncelőadás, mint a legtöbb kortárs produkció, gazdag jelentéstartományt működtet. Az ötvenperces egyfelvonásos egyik lehetséges értelmezése az, hogy a kilenc fiatal nő és az öt fiatal férfi egy olyan életközösséget alkot, amely évezredeken át, a világ keletkezésétől a jelen pillanatig, ráadásul a jövőbe látón él, miközben tudnak a nem túl optimista jóslatról, miszerint a világ és vele ez a közösség is el fog pusztulni. Tókos Attila koreográfiája kitágítja a teret és az időt: a vetített háttérben mintha a tejútrendszer mozgása derengene. A kozmikus háttér miatt még Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmje is eszünkbe juthat.
Különböző képek váltják egymást, amelyekben az embercsoport látható. Mintha az ő megszületésüket, időtlen fennmaradásukat és elpusztulásukat követnénk nyomon. A csoport végig egyben marad, centripetális erő tartja össze, az egyéneknek nincs lehetőségük kitörni. Az első percekben (az állatból átalakulásuk után, vagy a megszületésük pillanatában?) mintha harmóniában élnének, körben ülnek, felfelé tekintenek, és a megpróbáltatások ellenére sem hagyják el egymást. Ruhájuk mai, hétköznapi öltözéknek tűnik: nadrág és ing, férfiaknak és nőknek egyformán. Uniformizáltak, a nemek nem válnak külön, nem számít, ki melyikhez tartozik, még annak dacára sem, hogy fajfenntartás aktusára utaló mozdulatsorozatokat is végrehajtanak.
Aztán eljön a pillanat, amikor a csoport egyik tagja uralkodni akar a többiek felett (őt éppen a koreográfus, Tókos Attila formálja meg), erőszakosan fölébük emelkedik, még a díszletelemként funkcionáló, a magasból lelógó ostorok egyikével is hadonászni és csapkodni kezd. A többiek többé-kevésbé meghunyászkodnak előtte. Ez az ember társadalmi fejlődésére, a hatalom evolúciójára is utalhat. Azonban a megszégyenítésre emlékeztető mozdulatok és akciók, mint például a guggolva ugráltatás, inkább az agresszív uralkodási vágyat jelenítik meg. Itt az embernek egy asszociációs láncolaton keresztül a Jancsó-filmek gyakori tömegkoreográfiái juthatnak az eszébe, az is elősegíti ezt, hogy a fenyegetettség is végig jelen van az előadáson. Az utolsó képben a gerendára erősített lámpasor lesüllyed, térbe szorítja, szinte a földbe döngöli a csapdába esett kis csoportot. A társadalomban sem, mint ahogy kozmikus körülmények között, a világmindenségben sincs biztonságban az ember, el is fog pusztulni.
A zenei háttér, a hanghatások, vagyis Kovács Jeromos zeneszerző munkája nélkül az előadás csak félkarú óriás lehetne. A bejátszásról hallható, dobalapra építkező, repetitív elektronikus alapzene a törzsi tánc zenei világára emlékeztet. Mélyben fortyogó lávához hasonlító erő lüktet benne, folyamatosan érezhetővé teszi, hogy valami készülődik, nem szabad egy pillanatra sem megnyugodni. Ez a nézőkre eltérően hat: volt, akit elaltatott, akadt, aki felpörgött, előrehajolt és a lábával verte a tam-tamot. Sokan mosolyogtak, elrévedező tekintettel néztek maguk elé, mint akik meg lettek babonázva. Az előadást magas színvonalú fénytechnika is kísérte.
Tókos Attilának van mondanivalója a közösségek működéséről, a hatalom természetéről, sikerül is elgondolkodtatnia a nézőt. Még a kortárs koreográfiák klisés elemeit is mesterségbeli tudással illeszti össze, hogy megmozgassa általuk a nézők fantáziáját.
Orákulum (Budapest Táncszínház)
Előadják: Adele Petit, Alice Gazzolie, Daniele Bosco, Layla Bruce, Levinne Yvette Rafaelle, Maria Jose Borges, Marika Masuda, Marika Trucci, Matthew Bell, Sághy Alexandra, Sophie Gray, Tókos Attila, Varga Bendegúz, Varga Donát.
Koreográfus: Tókos Attila. Zene: Kovács Jeromos. Fény: Földi Béla, Tókos Attila. Vetítés: Konta Boáz.
Nemzeti Táncszínház, 2024. október 16.
