Varga Kinga: A feledés ellenében
Emlékkonferencia Harangozó Gyula halálának 50. évfordulója alkalmából /
Ifj. Harangozó Gyula a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművésszel, Orosz Adéllal idézte fel az est főszereplőjének emlékét.
Harangozó 50 címmel 2024. október 31-én impozáns környezetben, a Vigadó Sinkovits Imre színpadán egésznapos konferenciával emlékeztek a magyar balettművészet kiemelkedő alakjára, a kiváló művész és Kossuth-díjas Harangozó Gyulára. A balett-táncos-koreográfus a magyar nemzeti balett megteremtője, 1950 és 1960 között a budapesti Operaház balettegyüttesének igazgatója, több tucat koreográfia megalkotója volt.
Az emlékkonferencián a tánc- és zenetörténet rejtelmeibe beavató tudományos előadásokkal párhuzamosan, azokkal szerves egységben idézték fel Harangozó Gyula koreográfiáit és személyiségének varázsát. Mindezt archív felvételekkel, megemlékezésekkel és a művész rajz- és festészeti kvalitásait is bemutató kamaratárlattal hívták életre. A kamaratárlatot egyszeri alkalommal, egyelőre megismételhetetlenül az esemény szüneteiben tekinthették meg az érdeklődők.
Harangozó GyulaAz konferencia a köszöntőbeszédekkel vette kezdetét. Elsőként Bólya Anna Mária, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, az esemény főszervezője és háziasszonya köszöntötte a résztvevőket, majd Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera- és filmrendező videó-üzenetét játszották be, ő hívta fel a figyelmet – saját emlékeire is hagyatkozva – Harangozó Gyula személyes varázsára. Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatójának és Kiss János Kossuth-díjas balettművész, érdemes művész, a Magyar Táncművészeti Egyetem kuratóriuma elnökének, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökének köszöntőbeszéde után vette érdemben kezdetét a megemlékezés. Ifj. Harangozó Gyula, az esemény fővédnöke családjával együtt személyes jelenlétével emelte az esemény rangját.
A konferencia négy blokkra oszlott. Az elsőben három tudományos előadást hallhattunk Harangozó Gyula koreográfusi pályafutásának állomásairól. Kovács Örs Levente szociológus, színháztörténész, az MMA MMKI kutatója átfogón mutatta be az életművet az 1936-os Csárdajelenet koreográfusi debütálásától egészen a bartóki táncjátékokig – mindezek Harangozó Gyula életművének kimagaslóan fontos állomásai. A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin keletkezéstörténetét, valamint a koreográfus Harangozó Gyula és a zeneszerző Bartók Béla sokszor nehézkes együttműködésének alkotási fázisait is ismertette az előadó. Szóba hozta továbbá a néptánc és a klasszikus balett sajátos, harangozói ötvözetét, amely kialakulásának fontos állomása a második felszólaló, Kővágó Zsuzsa tánctörténész, tánckritikus, a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója által felvezetett Furfangos diákok című koreográfia is, 1949-ből. Jókai Mór A debreceni lunátikus című novellája alapján született táncjáték 45 évvel ezelőtti felvételéből bejátszott archív tízperces részletmozaik lenyűgöző erővel hatott évtizedek távlatából is. Windhager Ákos kultúrakutató, az MMA MMKI munkatársa, Kodály Zoltán Háry Jánosának táncbetéteiről és Harangozó Gyula azokra készített koreográfiái kapcsán a tánckutatás és zenekutatás számára új koncepciót fogalmazott meg.
Harangozó Gyula és Lakatos Gabriella A csodálatos mandarinban
Az emlékezés harmadik, ebéd utáni szekciójában a zenetudomány eszközeivel fogalmaztak meg értelmező látásmódokat Bartók Béla A csodálatos mandarinjáról. Stephen Downes, a Londoni Egyetem zenetudományi professzora előadásában kultúrtörténeti kontextusba helyezte Bartók művének szimbolikáját – Harangozó Gyula 1956-os koreográfiai változatának előtérbe helyezésével. Mondanivalóját saját zongorajátékával illusztrálta. Az angol nyelvű szekció másik előadója Vikárius László zenetörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt, előadásában A csodálatos mandarin műfaji kérdéseinek tükrében a kapcsolódást vizsgálta a kor expresszionista művészetéhez. A szekció zárásaként a szervezők ismételten remekeltek: az 1956-os A csodálatos mandarin tévéfelvételét egészében tárták a nézők elé.
Ezzel még nem ért véget az élmények sorozata. A „Harangozó egyedi stílusa” című második szekcióban a Coppélia című balettfilmből mutattak részleteket, a „kulturális örökség” című negyedik, záró etapban pedig a Magyar Állami Operaházban megnézhető, az emlékévhez méltón ismételten színpadra állított, a tévéfelvétel eredetéül szolgáló Harangozó-koreográfiából mutattak be részleteket olyan kitűnő meghívott balettművészek, mint Szegő András és García Carriera Claudia, valamint Marczinek Vanda és Somai Valér. A film- és tánctörténeti remekmű, a Banovich Tamás rendezte, Vujicsics Tihamér zenéjére komponált Az életbe táncoltatott leány című filmből pedig nemcsak Harangozó-koreográfiákat vetítettek le, hanem Eredics Gábor, Kossuth-díjas népzenész értő elemzésében Vujicsics Tihamér zeneszerzői géniuszába és annak táncművészetre gyakorolt hatásába is betekintést nyerhettünk.
Lakatos Gabriella és Harangozó Gyula a Térzenében
A legbensőségesebb perceket két beszélgetés teremtette meg. Ifj. Harangozó Gyula a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművésszel, Orosz Adéllal idézte fel az est főszereplőjének emlékét. Az édesapa és az egykori mester, illetve a pályatársak, a nagy korszak hangulata szinte kézzelfoghatóvá vált a húszperces pódiumbeszélgetésben. Itt is nyomatékosították Harangozó Gyula életbeli társának, ifj. Harangozó Gyula édesanyjának, Hamala Irénnek szerepét – Harangozó Gyula életében és életművében egyaránt. Hamala táncművészként és koreográfus-asszisztensként a Harangozó-koreográfiák klasszikus formai fegyelméért, majd az előadások minőségi fenntartásáért is felelt – az őstehetség mellett ő volt a fegyelmezett mértéktartás. Sajnos a másik meghívott beszélgetőtárs, Szumrák Vera, a Magyar Állami Operaház örökös tagja férje, Dózsa Imre, Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja elvesztése miatt nem tudta vállalni a megjelenést.
A másik beszélgetésen a konferencia zárásaként Halász Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumának vezetője és Karczag Márton, a Magyar Állami Operaház archívumának felelőse mesélt a Harangozó Gyula-hagyaték mibenlétéről. A beszélgetésükbe ifj. Harangozó Gyula beleszőtte a Magyar Állami Operaház Coppélia-előadásából kivett táncrészleteket. Közben arra a szomorú tényre is felhívták a figyelmet, hogy alig létezik fénykép vagy mozgóképes felvétel Harangozó Gyuláról. Olyan korban élt, amikor még szerények voltak a technikai lehetőségek erre. Annál nagyobb kincs, ami van: például a zárásként bejátszott, 1948-ban keletkezett Térzene című táncjáték évtizedekkel későbbi tévéfelvétele, amely Harangozó Gyula átütő karakterábrázoló képessége révén elevenedett meg.
Harangozó Gyula a Coppéliában
Az emlékezet fenntartásának a mozgóképes felvételeken túl nincs hatásosabb módja, mint a Harangozó Gyula-koreográfiák repertoáron tartása az Operaházban (lásd például: Coppélia). A programok végére látványosan teljesült a szervezők szándéka: nemcsak ismeretekben gazdag, hanem élvezetes napot tölthetett el az, aki részt vett a konferencián. Egy olyan kaliberű művész, mint Harangozó Gyula még ennyi év távlatából is örömet okoz mindazoknak, akik foglalkoznak vele. Az életmű középpontba helyezésének példájával a szervezők arra is rámutattak, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az életmű tudományos kutatásához. Nem törekedhettek teljességre, inkább sűrített kérdésfeltevések köré szerveztek párbeszédet. Elhelyezték Harangozó Gyula életművét (és jelentőségét) a hazai tánctörténetben, és felrajzolják a nemzetközi tudományos térképre is a jelenséget. Ez utóbbira leginkább a bartóki életművel közös pontok révén nyílt lehetőség.
Harangozó 50 – emlékkonferencia
Szervezték: Magyar Művészeti Akadémia, MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, Magyar Táncművészek Szövetsége, Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány, Magyar Táncművészeti Egyetem, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék.
Pesti Vigadó, 2024. október 31.
