Turbuly Lilla: Mire vetemedünk?
Sergiu Matis: Warp renderings / Trafó /
A Trafó közönsége azért váltott jegyet erre az előadásra, mert fontos neki a környezet, nagy valószínűséggel a maga kis köreiben tesz is érte, amennyit tud.
Milyen is lehet az az ökokritikus kortárstánc? Erre mutatott példát Sergiu Matis, a Kolozsváron született, de már hosszú ideje Berlinben élő alkotóművész. Kételkedésre késztető, időnként rém kellemetlen, a végét tekintve mégiscsak meggyőző előadást hozott el a Trafóba. Persze, ez csak egyetlen megélés a sok közül, egy ökokérdések iránt érdeklődő, kortárstánc előadásokat is néző kritikus megélése.
A kortárstáncot tárgyszínházzal, vetítésekkel és ismeretterjesztő előadással ötvöző alkotó az első tíz-tizenöt percben valóban megmaradt a táncnál. E részben elvontabb, ritmikus, hullámzó mozdulatsorok és a madarak röptét idéző karmozgások váltogatták egymást. Nyitányként a zöld festék ritmikus elcsiszatolása a padlón kelthette a lábbal tapossuk a természetét érzetét, a gyakori szemkontaktus jelezte a kapcsolódás igényét, ezen túl a nézők bevonásában nem lépett.
Fotók: Jubai Battisti
A színpadon található tárgyak között láthattunk természetes és mesterséges anyagokat, fát, fémrudakat, műanyagfóliát és összegyűrt nejlont. Felmerülhet a kérdés, hogy egy ökoelőadás használhat-e műanyagot, de a színlapon olvasható, hogy az alkotó – éppen az ökológiai szempontok miatt – mindig az adott helyszín raktárából válogat díszletelemeket, így azok előadásról előadásra változnak. (A videóbejátszást nézve látni, hogy a tárgyak nagyjából mindenhol hasonlóak, mivel olyan egyszerű eszközöket használ, melyek nagy valószínűséggel minden színház raktárában megtalálhatók. Így máris kiesik a gyártás és a szállítás környezeti terhelése és költsége.) A rendelkezésre álló tárgyakból felépített egy hajótörött-jelenetet, ami szólhat akár Noé bárkájáról is. Egy kigurított kék (talán tánc)szőnyegből lett a víz, egy fehérből a bárka, került árboc és vitorla, egy vasrúd végébe tűzött piros A4-es fóliákból tüzet gyújtó fáklya kerekedett. És ha a leírás alapján idillre számítanak, arról szó sem volt. Erről a fülsértő kakofon zene gondoskodott. Egy erőteljes viharjelenetnek is ez a zene adta meg a hangulatát. (A Ligeti György műveit is felhasználó hangzásvilág egyébként is hangsúlyos eleme az előadásnak, és kellemetlen érzeteinknek.) Szó sem volt tehát robinsoni idillről, az együttlétezés helyett természet és ember elkeseredett harcáról annál inkább.
A szöveg nélküli performansz aztán egy ponton átcsapott öko-művészettörténeti ismeretterjesztésbe. Ez talán nem hangzik jól, de az eredménye egy más perspektíva megmutatása lett. 16-19. századi tájképeket vetített ki, köztük a legismertebb talán Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett címen ismert alkotása, melyen a fenséges tájat nekünk háttal állva szemléli az utazó. Béke, a szemlélődés nyugalma árad a festményről. Akárcsak arról a tájképről, amely egy tasmán tájat ábrázol. Sergiu Matis ehhez fűzött kommentárja azonban gyorsan kibillentett bennünket a romantikus hangulatból: a kép egyes részleteire ráközelítve láthattuk az európai embert (a magát is megfestő alkotót és feleségét), majd hallhattuk a tényeket: ezt a látszólagos idillt a helyi őslakosság legyilkolása előzte meg. Egy másik képen látható tájat később a festményen megörökített felfedezőknek köszönhető bányászati tevékenység rombolt le. A klasszikus festmények természeti pusztítást és katasztrófákat megjelenítő felvételekkel és animációkkal váltakoztak.
A címben a warp vetemedést jelent. A szónak a magyarban legalább két jelentése van, amelyek valamennyire kapcsolódnak egymáshoz. Mindenképpen valami kilengést, valami olyan mozzanatot jelez, amelyben a szokásostól eltér akár egy anyag, akár az ember. A nagy kérdés, hogyan szólítható meg az az ember, aki tagadja vagy figyelmen kívül hagyja, hogy mit művelünk „a fákkal, levelekkel, madarakkal” – hogy az előadásból idézzek. Most, amikor az USA éppen kilépett a klímaegyezményből, és amikor itthon tarra vágott erdőket és épülő akkumulátorgyárakat látunk magunk körül.
A Trafó közönsége azért váltott jegyet erre az előadásra, mert fontos neki a környezet, nagy valószínűséggel a maga kis köreiben tesz is érte, amennyit tud. Az előadás közben az járt a fejemben, hogy az a falumbeli, aki teljes virágpompájában vágott ki vagy húsz termő barackfát, és rombolta kővel felszórt és alumíniumgarázsokkal csúfított pusztasággá az előző lakó hatvan éven keresztül gondozott, a naspolyától a szederfáig valamennyi nálunk megtermő gyümölcsfajtát felvonultató kertjét, hogyan vélekedne erről az előadásról. Engem mindenesetre arra ösztönzött, hogy tavasszal ültessek még néhány gyümölcsfát a kertbe.
Warp renderings
Koncepció, koreográfia, előadó: Sergiu Matis. Zene: Ligeti György, Emptyset, Hexorcismos, Simina Oprescu. Szöveg: Sergiu Matis, Philip Ingman. Dramaturgiai tanácsadó: Mila Pavićević. Technikai vezető, hangtervezés: Andrea Parolin. Fény: Martin Pilz. Videó: Calvin Lanz, Frank Manzano. Produkció: Philip Ingman.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2025. január 25.