Turbuly Lilla: „Ki volt az a csávó?”
Feledi János – Feledi Project: Pulcinella / Nemzeti Táncszínház
A rejtőzködés (legyen szó kapucniról vagy internetes álprofilokról) összekapcsolja a mát a 16. századi álarcos commedia dell’ arte figurákkal.
Feledi János új koreográfiáját középiskolás diákokkal együtt láthattam, és ez jó alkalom volt arra, hogy kiderüljön, hogyan működik az előadás fiatal, valószínűleg nem táncszínházon szocializálódott nézők előtt. Röviden: jól. Ehhez persze kellett az előadás előtti rövid bevezető rész is, amelyben a koreográfus a commedia dell’ arte műfaji sajátosságairól és főbb karaktereiről mondott néhány mondatot. Így a nézők már könnyen azonosíthatták Pulcinellát és társait. És – már az előadás utáni beszélgetésen – rákérdezhettek arra a szereplőre is, aki nem illett bele a hallottakba. Valóban, a Dottore és a Capitano alakját a zord atyával ötvöző karakter okozhatott némi bizonytalanságot. Avagy „ki volt az a csávó?” –, ahogy az egyik diák kérdezte.
Fotó: Mészáros Csaba
A történet azonban ettől függetlenül egyszerű és jól követhető: a játékos kedvű, szeleburdi Pulcinella szívesen ugratja a körülötte lévőket, ezzel azonban féltékennyé teszi kedvesét és két másik lány udvarlóját is. Utóbbiak bosszúból megverik, a halottnak hitt Pulcinella azonban barátja segítségével ismét túljár az eszükön. Végül mindenki kibékül a saját párjával. (A verési / rugdosási jelenet sajnos felidézheti bennünk azokat a videókat, amelyeket fiatalok osztanak meg egy-egy hasonló osztálybeli vagy máshol történő, társaik ellen irányuló agresszióról. Talán szerencsésebb lett volna egy kevésbé életszerű ábrázolás, már csak azért is, mert itt Pulcinella könnyedén feláll a verésből, ami ugye az életben nem mindig történik így.)
Fotó: Kaszner Nikolett
A koreográfia inspirálója – ezt már az előadás utáni beszélgetésből tudtuk meg – Léonide Massine Szergej Gyagilev megrendelésére készített1920-as táncjátéka, amelynek zenéjét Pergolesi dallamok felhasználásával Stravinsky szerezte, jelmezeit és díszleteit pedig Picasso tervezte. Feledi János is Stravinsky zenéjére koreografált, azonban az előadás első jelenetében mai zörejzenét is hallhatunk, Pulcinella ugyanis a mából érkezik meg a múltba. Egy tréningnadrágos, arcát kapucnis pulóverbe rejtő Pulcinella jön be a nézőtérről, az arcukat gyakran kapucni mögé rejtő fiatalok közül, és érkezik meg egy, a videojátékok világát vetítéssel megidéző térbe, hogy sokáig csak a hátát mutassa nekünk. A rejtőzködés (legyen szó kapucniról vagy internetes álprofilokról) összekapcsolja a mát a 16. századi álarcos commedia dell’ arte figurákkal.
Fotó: Kaszner Nikolett
Majd a mai öltözetéből kivetkőzve érkezik meg a múltba. A jelmezek (Bati Nikolett munkái) újragondolják a hagyományos commedia dell’ arte öltözeteket, csillogással, megkapó részletekkel, sokféle textúrát és mintát használnak, az öltözeteket pedig erőteljes sminkekkel egészítik ki. Ehhez képest maga a tér modern, szellős és letisztult. A háttérben fehér, csipkemintázatot idéző, mégis mai függönyök, négy egyszerű vonalú pad alkotja a díszletet. Néhány jelenethez olasz utcaképeket, máskor színes, absztrakt ábrákat vetítenek a fehér háttérre.
Az előadás mozgásvilága megidézi a bábos hagyományt és a commedia dell’ arte pantomimszerű mozdulatokra, széles gesztusokra, erős mimikára építő jellegzetességeit. A szereplők settenkednek, felháborodnak, csodálkoznak, összeborulnak – hozzák a műfaj vonásait. Mégsem panoptikumot látunk, ezek a mozgásformák ötvöződnek a kortárs tánc elemeivel.
Fotó: Mészáros Csaba
Perjési Patrik szeretetre méltó tréfamesternek, koboldnak mutatja Pulcinellát, mégpedig úgy, hogy a fél arcát takaró álarc ellenére ott látjuk a huncut mosolyt az arcán. A szerelmét Wéninger Dalma táncolja, hűvös, gyanakvó, öntudatos, mai fiatal nő karakternek. E látszólag össze nem illő páros jelzésszerűen a mai, bizonytalan és borulékony párkapcsolatok tematikáját is behozza az előadásba. De mondhatnánk úgyis, ahogy a nagymamák szokták: ők sem fognak sok kenyeret együtt megenni.
Egy villanyégő és egy felfújt műanyag hold többször is feltűnik az előadásban, asszociáciálhatunk róluk a napszakokra, fényre és a sötétre, nőkre és férfiakra. A Pulcinellát üldöző jelenetben ellenben a nagy papírmasé mutatóujjak stílusidegennek hatnak.
Fotó: Kaszner Nikolett
A Pulcinella nem mond forradalmian újat az emberi kapcsolatokról, azonban míves, stílusos játék, amelyben a táncosok színészi képességeiket is próbára tehetik. Ha pedig az alkotók egyik célja az volt, hogy közelebb hozzák a fiatal közönséghez a táncszínházat és a commedia dell’artét, azt maradéktalanul teljesítették.
Feledi János – Feledi Project: Pulcinella
Táncolják: Wéninger Dalma, Bakonyi Jusztina, Tóth Brigitta, Frank Flóra, Perjési Patrik, Földesi Milán, Nagy Csaba, Kalmár Attila.
Díszlet, látvány, jelmez: Bati Nikolett. Vetítés: Fekete Mátyás, Feledi János. Fénytervező: Hepkó Miklós. Zene: montázs. Rendezés, koreográfia: Feledi János.
Nemzeti Táncszínház, Kisterem, 2025. február 6., 11 óra