Vászonra kiömlött festék?
Kutszegi Csaba jegyzete a Tanulmányok az emberi testről Francis Bacon ihletésére performálásáról
A kész műtárgynak bizony előnye van az időben szukcesszív folyamattal szemben, mert a mozdulatlan tárgyiasultság mögé vagy elé azt képzelek, ami csak jólesik – ha úgy akarom, zseniális tudatossággal megkomponált műként élvezem a provizórikus pacnizást.
Kutszegi Csaba jegyzete a Tanulmányok az emberi testről Francis Bacon ihletésére performálásáról
A kész műtárgynak bizony előnye van az időben szukcesszív folyamattal szemben, mert a mozdulatlan tárgyiasultság mögé vagy elé azt képzelek, ami csak jólesik – ha úgy akarom, zseniális tudatossággal megkomponált műként élvezem a provizórikus pacnizást.
Végre kezdtem megérteni, mi a különbség performansz és színházi előadás között, erre hazaérvén, ránézvén a MU Színház műsorára, azt látom: a Folyamatos jelen / Első stációját, vagyis a Tanulmányok…-at a Gergye Krisztián Társulat másnap is előadja. Már én is gyanakszom magamra (tényleg egy kötekedő alak volnék?), de a Gergye-performanszok lényegét éppen abban igyekeztem megragadni, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek. Erre, tessék…
Mert mi mástól lenne performansz, ha külsőségeiben amúgy kukucskaszínházi előadásra hasonlít? A Gergye-sorozat első, kőszegi állomását kivéve az összes többi produkció lényegében hagyományos színházi leosztásban zajlott: előadóművészek szerepeltek játéktéren, mi, nézők pedig ücsörögve néztük őket. Félreértés ne essék: a felesleges, tartalmatlan nézősétáltatásnak nem vagyok híve, de kifejezetten örülök performanszokra alkalmas különleges terek felfedezésének. Nem lenne korrekt, ha nem vallanám be: véletlenül tudom, hogy Gergyéék decemberre egy különleges, „tüzes-vizes” helyszínre terveztek megmutatkozást, de az – nagy sajnálatomra, pestiesen szólva – nem jött össze.
fotók: Kővágó Nagy Imre
Visszatérve a performansz-e vagy színházi előadás kérdésére, arra jöttem rá, hogy a performansz még annyira sem lezárt, befejezett műalkotás, mint egy direkt „nyitva hagyott”, üzenetet csak épphogy sugalló kortárstánc-koreográfia. A performansz egy összepróbált, aktuális helyzetjelentés, amely a performáló művész életének friss, folyamatos jelen idejű metszetét prezentálja, annyi köze van a kompakt műalkotáshoz, amennyi egy fatörzsből kivágott kerek szeletnek magához a fához.
Ha így nézem a Gergye-sorozat újabb darabját, cseppet sem zavarnak a korábbi Gergye-opusokból megidézett motívumok, hiszen ha valakire mélyen hat valami, azt egy életen át hurcolja magában. Ezért természetes, hogy Gergye Krisztián folyamatos jelenében mindig szerepel Francis Bacon, hozzá társítva, vagy éppen tőle függetlenül Sztravinszkij Sacre du Printemps-ja vagy Seress Rezső Szomorú vasárnapja – a Nádas Péter-idézetekről nem is beszélve. Szellemi kapcsolata Baconnel, a 20. század bizarr-botrányos, öntörvényű festőművészével már-már inkább egyfajta hasonulás. Szerintem Gergyének a performanszai végeredményéről mindig csak halvány elképzelései vannak. Nemcsak hagyja, hanem egyenesen provokálja is, hogy a véletlen vagy valamilyen hiba gyökeresen más irányt szabjon az alkotói folyamatnak. „Az eredmény pedig más-más dramaturgiával, de lényegében mindig ugyanaz: a minimalista háttér előtt a hús, a kéj és fájdalom szüntelen, s vehemensen expresszív kifejezési formát ölt. Az erőszak klinikai tisztaságú absztrakcióként robban a felpuhult, felnégyelt vagy széttört figurák kompozíciójában.” Az idézőjelbe tett megfigyelést (és azt megelőző két mondatot) Gergyére és művei többségére értem, de a leírtakat Sebők Zoltántól kölcsönöztem, aki ugyanezt az atrportal.hu-n Francis Baconről szólván fogalmazta meg (lásd: ITT).
A két művész alkotói módszerének és a végeredmény jellegének csereszabatossága szembeötlő. Ám ha egy festményt nézek, nem érdekel igazán elkészültének módja és mikéntje, a végeredmény szempontjából indifferens, hogy a vászonra véletlenül kiömlött festék alapjaiban változtatta meg az előzetes elképzeléseket. De ha a végeredmény egy időben zajló műalkotás (legyen az performansz vagy színházi előadás) már zavar, hogy tanúja vagyok az esetlegességnek, hogy amikor jobbra fordul a táncos, perdülhetne balra is, amit mély hangon mond el a színész, azt elcincoghatná magason is, amikor kék asztalt püfölnek, döntögethetnének sárga szekrényt is. A kész műtárgynak bizony előnye van az időben szukcesszív folyamattal szemben, mert a mozdulatlan tárgyiasultság mögé vagy elé azt képzelek, ami csak jólesik – ha úgy akarom, zseniális tudatossággal megkomponált műként élvezem a provizórikus pacnizást. De előadóművészetben ezt nem lehet megcsinálni. Az sokkal őszintébb műfaj. A táncos-színész nem bújhat kész festmény vagy szobor mögé, a szemem előtt kell lennie, és azonnal hiteltelenné válik, ha a linkeskedés halvány gyanúja is felmerül vele kapcsolatban.
Bacon joggal állíthatta: az alkotói folyamatban nincs logika, sőt éppen a logika megszüntetése a lényeg, hogy a művész eljusson az „érzett kép” emlékéhez. Szerinte a festményei nem ábrázolják a valóságot, hanem annak lényegét fejezik ki, és az igazság az ösztönben rejlik. De ő, ha a lényegkifejezés végeredményével elégedetlen volt, másnap – a nyilvánosság kizárásával – megsemmisítette az előző nap festett képet. A táncos-koreográfus viszont megjelenik a játéktéren, és előadja a valóság lényegét kifejezni nem tudó, gyengébb műrészleteket is, annak reményében, hogy általuk eljut ütősebb, nívósabb részekhez is.
A Folyamatos jelen / Első stációban egyébként mindkét végletre van példa, a különböző értékkel bíró részeket az előadóművészi őszinteség, a hiteles tolmácsolás tartja egyben. A performansz egy Gergye-önarckép, ahogy azt a színpadon látható utolsó felirat is sugallja. Mindemellett kísérlet képzőművészet és előadóművészet egyneműsítésére. Ez utóbbi sohasem fog sikerülni, de törekedni mindig érdemes lesz rá. Performanszokban, színpadi műfajokban vagy éppen „embertest-tanulmányokban”.
Tanulmányok az emberi testről Francis Bacon ihletésére
Folyamatos jelen / Első stáció (Gergye Krisztián Társulata)
Jelmez, kellék: Béres Móni. Smink, maszk: Károlyi Balázs. Videó, dokumentáció és vetítés: Nay Tilda. Fény: Katonka Zoltán. Fotó: Dömölky Dániel. Dramaturg konzultáns: Miklós Melánia. Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin. Produkciós menedzser: Trifonov Dóra.
Produkciós asszisztens: Kiss Réka Judit. Rendező, koreográfus, látványtervező, zenei szerkesztő: Gergye Krisztián.
Szereplők: Ágens, Tárnok Marica, Frigy Ádám, Gergye Krisztián, Pásztor Tibor.
MU Színház, 2012. január 30.
