A (színház)birodalom visszavág
Kutszegi Csaba jegyzete a Táncművészeti Bizottság és a tanácsadó testület üléséről
A Táncművészeti Bizottság március 1-jére összehívta tanácsadó testületét. A Hagyományok Háza könyvtártermében lezajlott megbeszélés fő témája a sürgősen kiírandó NEFMI-pályázatok előkészítése volt.
Kutszegi Csaba jegyzete a Táncművészeti Bizottság és a tanácsadó testület üléséről
A Táncművészeti Bizottság március 1-jére összehívta tanácsadó testületét. A Hagyományok Háza könyvtártermében lezajlott megbeszélés fő témája a sürgősen kiírandó NEFMI-pályázatok előkészítése volt.
Az előkészítés, amely a Színházművészeti és a Táncművészeti Bizottság feladata (legalábbis a javaslattétel szintjén), természetesen már jó ideje zajlik, de közösen felvállalt megállapodás eddig – egyebek mellett – azért sem születhetett, mert bizonyos kérdésekben a két bizottságnak homlokegyenest ellenkező véleménye van.
A vélemények természetesen meg vannak ideologizálva. Minden hírolvasó és fórumlátogató tudja (anélkül is, hogy nem publikus tanácskozáson elhangzott felszólalásokból szivárogtatnék ki részleteket), hogy Magyarországon akad olyan nézet, amely szerint a táncművészet működtetésére szánt keretből jelentős összeget el kell venni, és azt a színházművészetre kell fordítani. Ez például az idén még működő hatos kategória esetében azt jelenthetné, hogy a jelenleg éppen nehéz gazdasági helyzet miatt valószínűleg eleve csökkenő teljes kereten belül a tánckategóriákból a színházi kategóriákba csoportosítanának át pénzeket.
Tavaly ez úgy volt, hogy a színházi szervezetek alkotói kategóriájára (ez érthető köznyelven a független társulatok, együttesek és alkotók éves működési költségét jelenti) bruttó 250 millió forintot szántak, ugyanebben a kategóriában a táncművészetnek pedig 280 millió jutott. Tehát valamivel több. Hangos is volt a sajtó meg a színházi világ a tánclobby erejéről szóló legendáktól. Ehhez hozzájárult az is, hogy máig sem tisztázott úton-módon, de minden bizonnyal nem hivatalos, hanem informális csatornákon keresztül a „tánclobby” egyes tagjai tavaly azt is elérték, hogy a táncművészeti szervezetek alkotói kategóriájában kiemeljenek nyolc pályázót, akinek/amelynek eleve kiemelt támogatás megítélését javasolták. Lehet, hogy a táncosok idén ennek a levét (is) isszák? A (színház)birodalom most vág vissza?
Egyébként egyszerű, józan, mondhatnám, paraszti ésszel is belátható, hogy a hatos kategóriában a tánc azért érdemel többet a színháznál, mert a táncszcéna jelentős része (természetesen) a hatosba regisztrált, míg a színházi kollégáknak – számszerűen – csak csekély hányada található ott. Magyarországon a színházak döntő többsége a kőszínházi struktúrában működik, így más keretekből kapja a támogatást. A színházi szakma, hátterében a kőszínházi struktúrával egyáltalán nincs gazdagon dotálva, de szervezetileg erős, most mégis mintha a független táncosok rovására akarna tovább erősödni.
Vidnyánszky Attila már évekkel ezelőtt több nyilatkozatában jelezte, hogy véleménye szerint az alternatív esztétikát kőszínházon belül kell megjeleníteni, nem pedig külön dotált független struktúrában. Elvitathatatlan: rendezőként ezt ő meg is tudja tenni (kevésbé örömteli, hogy vele közös társaságba tömörült szaktársai közül szinte csak egyedül ő). De ő sem lenne (lett volna) rá képes, ha ebben az országban húsz éve nem igyekezne, kapaszkodna, fejlődne, urambocsá’, nem kínálna alternatívákat a független magyar kortárs tánc. Amely területet most igyekeznek lenyúlni, mesterségesen visszafejleszteni.
Ideológiák harca helyett itt jogos gazdasági borúlátáson alapuló könyörtelen küzdelem folyik a több pénzért és a nagyobb befolyásért. Ezt támasztja alá az a decemberben felröppent hír is, mely szerint a három magyar professzionális néptáncegyüttest össze akarnák vonni eggyé, és vezetését rábíznák az egyik nagy nemzeti gagyigyártó koreográfusra. Ez a döntés ignorálná – lehet, örökre – Bartók Béla, Kodály Zoltán és Martin György gyűjtői és tudományos munkásságát. Elképedve kérdezem: összeférhet ez a nemzeti kormány kulturális preferenciáival? Ez csak vicc, ugye?
Visszatérve a tanácsadó testület csütörtöki ülésére, annyit minden bizonnyal elárulhatok: a másik NEFMI-pályázat (kiemelt kulturális rendezvények) előkészítésében (értsd: javaslat az altémákra és keretszámokra) sincs még közös álláspont. Pedig ebben a témában és a hatos kategória működési költségeire is nagyon gyorsan ki kellene írni a pályázatot, mert a szakma érintett részét napról napra erősebben fenyegeti a tervezhetetlenség és működésképtelenség. Viszont – ez el is hangzott az ülésen – az idei pályázatok kiírásának módja (dacára annak, hogy jövőre már új kategorizálás lesz) hosszútávon fog hatni, mert presztízsértékű lesz. Egyszerűbben fogalmazva: ha a szakma most engedi legyűrni magát, rosszra számíthat a jövőben. Ezért a Táncművészeti Bizottság – a tanácsadó testület egyhangú támogatásával – határozatot hozott: ragaszkodik a tavalyi NEFMI-pályázatok számarányaihoz, és nem fogad el táncosok számára hátrányos változtatásokat.
A tanácskozáson jelen voltak: Halász Tamás, Juhász Zsolt, Kiss János, Kutszegi Csaba, Mihályi Gábor, Solymosi Tamás, Tana Kovács Ágnes.
Budapest, 2012. március 1.
