Ragozott névmás BUTI-módra

Kutszegi Csaba jegyzete a Veletek előadásáról

...csak készségeket érdemes fejleszteni, mert a konkrét ismeret már el is avul, mire a diplomán megszárad a tinta. Ez a művészetekben is így van. Ugyanazokra a mozdulatokra, amelyeket évekig gyakorolt a növendék az iskolában, társulatnál (vagy professzionális egyéni munkában) ugyanúgy már sohasem lesz szükség.

Kutszegi Csaba jegyzete a Veletek előadásáról

...csak készségeket érdemes fejleszteni, mert a konkrét ismeret már el is avul, mire a diplomán megszárad a tinta. Ez a művészetekben is így van. Ugyanazokra a mozdulatokra, amelyeket évekig gyakorolt a növendék az iskolában, társulatnál (vagy professzionális egyéni munkában) ugyanúgy már sohasem lesz szükség.

Bár jórészt a hajdani Állami Balett Intézetből és a mostani Magyar Táncművészeti Főiskoláról származnak ez irányú tapasztalataim, de amikor régebben fiatal, iskolás művészek vizsgaelőadásait láttam, mindig azon ment a találgatás, hogy vajon ki hova fog szerződést kapni, ki lesz sztár, ki milyen egyéni karriert fog befutni. De mióta a BUTI előadásait is nézem, közben azon jár az eszem, hogy általában milyen sors vár a csapatra és benne az egyes emberekre. Lehetne azt is gondolni, hogy a BUTI-ban (és a kortárs táncban) nincs régi típusú sztárolás (és ezért nem egyéni karrierekben gondolkodom), vagy a kortárs táncosok jövőképe – általában – nagyobb aggodalmaskodásra ad okot (és ezért tűnődöm az emberi sorsokon). De nem egyszerűen erről van szó.

A BUTI MU színházi Veletek című estje után újra, még inkább és határozottan azt gondolom, hogy a Budapest Kortárstánc Főiskolán a szakmai képzés szerves része az egyén és közösség viszonyának vizsgálata, annak gyakorlati megélése, művészi leképezése. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam: ez azt jelenti, hogy a Főiskola falain belül mennyeien harmonikus az élet, nincsenek konfliktusok, a nap huszonnégy órájában mindenki feszt ölelgeti egymást. Viszont nem is a partikuláris egyén érvényesülése van az iskola szellemiségének fókuszában, hanem a képzésben tetten érhető világnézet mintha differenciáltabban, érzékenyebben reagálna a nagybetűs Életre, az iskolát körülvevő társadalmi valóságra. Persze nagy kérdés, hogy egy oktatási intézménynek praktikusan hasznosítható szakismereteket kell-e eredményesen sulykolnia a hallgatókba (és emellett az egyéni érdekérvényesítés és karriertudomány fogásait megtanítani), vagy olyan készségeket kell fejlesztenie, amelyek széleskörű elterjedtsége szebb, kulturáltabb jövővel kecsegtetné az országot, melynek alaptörvénye immár itthon maradásra kényszeríti a felsőfokú végzettséget szerző fiataljait. Ha kapanyelek gyártásáról vagy anyacsavarok fényesítéséről volna szó, a praktikus ismeretek primátusára szavaznék. De ha művészek, vagyis a társadalom példamutató elitjének a képzése a tét, hajlamos vagyok határozottan azt állítani: ha a belső, értékes emberi tartalmakra nevelés nem hatékony egy intézményben, akkor a praktikus technikai ismeretek oktatása cél és értelem nélkülivé válik.

Pláne manapság, amikor drámai igazsággá vált a régóta hajtogatott tézis: hogy tudniillik csak készségeket érdemes fejleszteni, mert a konkrét ismeret már el is avul, mire a diplomán megszárad a tinta. Ez a művészetekben is így van. Ugyanazokra a mozdulatokra, amelyeket évekig gyakorolt a növendék az iskolában, társulatnál (vagy professzionális egyéni munkában) ugyanúgy már sohasem lesz szükség. Viszont arra a képességre, hogy fogadjon be, vagy találjon ki helyettük újakat, másmilyeneket, nagyon is.

HevZso felvétele / forrás: mu.hu

Persze ezeket a következtetéseket az oktatásban gyakorlatilag kell mindenkinek levonnia (értsd: hasznosítani kell a megszerzett tudást), arról nem is beszélve, hogy táncolni azért nem elég csak fejben tanulni (még ha a táncban is sok minden a fejben dől el). Ilyen gyakorlati-művészi megtapasztalásra nyújt lehetőséget a Kilences – köröskörül című felújítás. A koreográfia egyszerű eszközökkel, kristálytisztán kifejezi az egyéni elkülönültség és a közösségi összetartozás paradoxonát: fénykörökben elkülönülve, szólisztikus, egyéni mozdulatsorozatokkal kezdenek a táncosok, majd előbb kisebb csoportokban, végül mindannyian együtt mozognak. Közösségi és egyéni ellentmondása csak látszólagos, mert valójában egyén nem létezhet közösség, közösség pedig egyén nélkül. Nagyon jó, ha ezt a számot újabb és újabb osztályok betanulják és bemutatják, mert minden generációnak a saját bőrén (ízületében, csontjaiban, idegsejtjeiben) kell megtapasztalnia a fenti tartalmakat.

Kedves, játékos ötlet a Karmester és a Szinkron, érett, jó kettős a Yuccalevél. Az est kiemelkedő produkciója, színházi élmény és valóságos szakmai csemege a Nopasa. Szerencsém, hogy a Veletek második estjét láttam (az elsőn Nosa címmel a koreográfia duóváltozata ment), mert – a látottak alapján – azt feltételezem, hogy a trióváltozat teljesebb, több. Ez sem új koreográfia, ha jól emlékszem a ?-ek című esten láthattuk először vagy két éve a Trafóban. Azóta komoly előadássá érett a rövid koreográfia. Nemcsak a tánc, a technikás koreográfiai elemek váltak kidolgozottabbá benne, hanem a három előadó – a játék, a színészet, a művészi megformálás terén is – képessé lett maradandó élményt nyújtani. Telitalálat a vég nélkül emelkedő, ezáltal (is) felemelő, súlyosan tartalmas Wagner-muzsika, és végtelenül kedves az opus szárnyaló kompozíciós ívének barátságos, egyszerűen emberi végső lecsengetése, amelyben a három barát egymásra támaszkodva, a pátoszos vég élét elvéve, „énekhangokat" is intonálva, kilihegi magát. A címre (és két változatára) a magyarázat egyszerű: az alkotó-előadók keresztnevének első szótagjaiból áll össze mindig. Ettől függetlenül is megérdemlik az alkotótársak, hogy név szerint is megemlítsük őket: Hársfai Noémi, Kelemen Patrik, Petrovics Sanya.

Naske Sándor felvétele / forrás: mu.hu

Az est hatodik, főcímadó tétele (Veletek) „tánc – néptánc és szabad tánc alapokon". „Veletek", azaz velünk. A Karmesterben és a Szinkronban is történik igyekezet a közönség tagjainak játékba vonására, a Veletek viszont egy hosszú percekig tartó nagy, közös, boldog káosz lehetőségét teremti meg. Ennek fontos üzenete, hogy benne nemcsak a civilek és a táncosok képzettsége eltérő, hanem a megjelenő táncmotívumok eredete is igen sokféle. Farkas Zoltán „Batyu" autentikus néptánc-forgatóst tanított a hallgatóknak, akik közül aztán ketten – továbbkoreografálva a gyűjtött anyagot – bemutatták, hogy a forgatós kortól, nemtől, bőrszíntől, nációtól független táncelem. Ennek általános tanulságát – reményeim szerint – nem kell senki számára szájba rágni.

A végső Össztáncban aztán boldog-boldogtalan közösen ropja... Hogy mit? Hát, amit éppen akar, és úgy, ahogy éppen kedve tartja. A lényeg, hogy közösségben, mások és önmaga örömére egyaránt tegye. Veletek, velünk és velük.

Új Táncok/12 – Veletek

KILENCES – KÖRÖSKÖRÜL

Zene: Gabrielle Roth: Bones/4. Próbavezető: Závodszky Rita. Fényszabályzás: Dragos Dániel. Koncepció és rendezés: Angelus Iván.2.

KARMESTER

Kitalálták és kipróbálják: Szilágyi Krisztián valamint Dragos Dániel, Rab Szasza, Sessi Krisztina, Závodszky Rita.

YUCCALEVÉL

Cuhorka Emese és Fülöp László etűdje

SZINKRON

Molnár Dániel ötletét (engedélyével) továbbfejlesztették és most kipróbálják:

Oberfrank Réka, Tóth Laura, Harmath Olívia, Vavra Júlia.

NOPASA

Hársfai Noémi, Kelemen Patrik és Petrovics Sanya triója Richard Wagner zenéjére.

VELETEK

Tánc Batyuval (a Kárpát-medencei népek táncainak mozgás és ritmusvilága

valamint az improvizáció alapjain); közben:

FORGATÓS

Nagy Imola és Sessi Krisztina duója Baaba Maal Samba-zenéjére

ÖSSZTÁNC

Rendező: Angelus Iván.

MU Színház, 2013. március 23.