Petrova Mira: „Nekem Táncolj!”
Budapest Tánciskola: Jó veletek – JEGYZET
A táncok túlnyomó része improvizáció, mely az előadás szünetében az egész épületet birtokba vevő tanulók játékos mozgáskombinációival társítva még inkább erősíti a szabad átjárás, a baráti beállítottság és a „tárt karok" érzetét. A pénztárban jegyünkhöz kettő az egyben térképet és programleírást is kapunk, mely segít tájékozódni a színháztermen kívüli látnivalók felkutatásában.
Budapest Tánciskola: Jó veletek – JEGYZET
A táncok túlnyomó része improvizáció, mely az előadás szünetében az egész épületet birtokba vevő tanulók játékos mozgáskombinációival társítva még inkább erősíti a szabad átjárás, a baráti beállítottság és a „tárt karok" érzetét. A pénztárban jegyünkhöz kettő az egyben térképet és programleírást is kapunk, mely segít tájékozódni a színháztermen kívüli látnivalók felkutatásában.
A Budapest Tánciskola a megszokott előadási formától eltérő, a hasonló kezdeményezések ellenére továbbra is újdonságnak mondható felhívását interaktív „táncos játékra" nyugodtan hihetjük annak, ami. Valóban marketingfogásoktól tartózkodó barátságos bemutatót láthatunk, sőt magunk is „megízlelhetjük" (attól függően, hogy aktív vagy passzív jegyet váltunk) a Trafó színháztermének küszöbét jócskán figyelmen kívül hagyó főiskolai hallgatók előadását. Aktív jegy birtokosaként (ez esetben a színpadon ülve), ha az össztánci invitációra nem is vagyunk vevők, a nyakizmok átmozgatását biztosan nem tudjuk elkerülni, már ha nem elégszünk meg a közvetlenül előttünk táncolók látványával, és a terem egyéb részeiben zajló programrészekről sem akarunk lemaradni.
Bizonyos műsorszámoknál úgy érezhetjük, mintha saját táncosunk lenne, aki tekintetünket fürkészve, karnyújtásnyira tőlünk igyekszik tehetségét megmutatva lekötni figyelmünket. Sőt, a bátrabb néző irányító szerepet vállalva, a táncosok dinamikai váltásokhoz alkalmazkodó képességét is tesztelheti egy kedves kis játék révén. A kisebb, szabadon hagyott színpadi területeken felgyülemlett energiamezők vonzása következtében orra eséstől veszélyeztetett, szégyenlőségből, vagy jellembeli okokból kifolyólag a szék fogságában rekedt, de belül talán már rég eszeveszetten táncoló néző kétségtelenül nem mindennapi élményben részesülhet. A színpad feldarabolása ülőhelyekkel zavarja ugyan a koordinációt és a helykihasználást, az egyes műsorszámok közti átmenetek is néha döccenősek, ám mindezek beleillenek az ismertető célzatú, kötetlen hangulatú koncepcióba. Sokkal inkább a Budapest Tánciskola légkörét, uralkodó elképzeléseit és közösségi jellegét érzékelhetjük az egyre sűrűsödő levegőben, mintsem technikai tudás hangsúlyát vagy jól szerkesztett színpadi koreográfiát. Mindezek ellenére az iskola képzési metódusa, szakmai színvonala iránt érdeklődők is kielégítő információhoz juthatnak a merőben különböző karakterű és fizikumú fellépők mozgását szemlélve.
A táncok túlnyomó része improvizáció, mely az előadás szünetében az egész épületet birtokba vevő tanulók játékos mozgáskombinációival társítva még inkább erősíti a szabad átjárás, a baráti beállítottság és a „tárt karok" érzetét. A pénztárban jegyünkhöz kettő az egyben térképet és programleírást is kapunk, mely segít tájékozódni a színháztermen kívüli látnivalók felkutatásában. A Jó veletek műsorának leginkább elgondolkodtató és megérintő része a röpke duetteken kívül a belső és külső hanggal, érzelmekkel és konvenciókkal, feladatteljesítéssel és önkinyilatkoztatással narrált szóló tánc, mely a Tünet Együttes egyik hasonló, új darabját juttatja eszembe. Életképek, sorsok és mélyebb gondolatok közlése emberien, érdekfeszítően és érzelmesen.
A zenészek a produkció második felére már a közönség tagjaival egyre nagyobb számban kibővült táncosokkal együtt mozognak, az énekesek is haladnak a térben, megmutatva magukat a messzebb ülőnek. Kommunikálnak és információt cserélnek, ezzel mindkét művészeti ághoz közelebb hozzák a nézőket, valamint a két alkotói tábort is egymáshoz. A passzív jegyek tulajdonosainak felsőbb soraihoz feltehetőleg nehézkesebben jut el a felszabaduló energia, és néhányan talán már bánják is korábbi döntésüket, de aztán fokozatosan az ott ülőket is bevonják a lent zajló játékba. Az előadók beszélgetésbe elegyednek, földre kuporodnak mesélőjüket hallgatva, esetleg kontakt improvizációra bírnak egy-egy ismerőst vagy tanulni vágyót, mindezek kortól és életciklustól függetlenül az iskolai légkör felidézését inspirálják. A közel kilencven perc alatt fellépő és látogató együtt tanul, és közösen játszik. Kölcsönösen kutatják egymás világát, mely már a kezdést megelőző órában nagyra tárt oldalbejáraton szabadon ki-be járó, hajlongó, libbenő, vagy a lépcsőn madárként csipogó, útonálló iskolások szárnyait még szélesebbre tárja, az idelátogatókat pedig élménydús vendégeskedéssel és a táncművészi pályát választók jövőképébe való betekintéssel gazdagítja. A demonstráció végére vidám táncházi hangulat uralkodik el a színházteremben, egyre többen adják meg magukat a szívélyes invitálásnak, mely szinte teljesen elmossa az előadás befejezését, a zenekar csendben kivár az utolsó szám után, a résztvevők azonban nem mozdulnak a helyükről, nehogy lemaradjanak egy ráadás forgatósról.
Jó veletek (Budapest Tánciskola)
Létrehozták, táncolják, animálják a Budapest Tánciskola táncosai. Énekegyüttes: Mizsei Zoltán, Gaya Harutyunyan, Molnár Emese. Hangszeresek: Grencsó István, Németh Csaba. Rendező: Angelus Iván és a HELYZET.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2013. május 23.
