Kutszegi Csaba: Halálközeli örömök
Feledi Project: Rekviem – JEGYZET
A Rekviemben Feledi magabiztosan uralja, csúcsra járatja évek óta érlelt mozdulatnyelvezetét, jól is működik a koreográfia: hatásos, muzikális, gördülékeny. A világos színekben, csupasz végtagokkal tündöklő, testét, mozdulatait rendkívül esztétikusan formáló Horváth Zita öt sötét alak szorításában küzd, vergődik…
A halál hálás téma: bár folyamatosan tudjuk róla, hogy van, és egyszer eljön, mégsem ununk meg érdeklődni iránta. Jómagam mindemellett annyira utálom, hogy elhatároztam: én a végére hagyom… (© Internet) A kortárs balettal is hasonlóan vagyok: na, egyáltalán nem utálom, de folyamatosan tudok róla, szóval, kicsit sem lep meg, hogy van, és dacára annak, hogy meglepő újdonságokkal nemigen szolgál, mégsem unom meg az érdeklődést utána. Pláne ha jó, színvonalas és méltó…
Elöl: Horváth Zita és Wéninger Dalma / fotók: Jókúti György
És ezzel függesszük is fel a haláli párhuzamot, melyet csak azért erőltettem ide, hogy felvezessem vele Feledi János Rekviemjét. E hálás témájú koreográfia egyébként kicsit sem kacérkodik fekete humorral, sőt: ha nem is komor, de mindvégig súlyos hangulatot áraszt, komoly gondolatokat, érzéseket feszeget, ábrázol. De szavak és akárcsak óvatos, felsejlő cselekményszál híján (mint amilyen például Robert North A halál és a lánykájában végig követhető) eltávozó felé megnyilvánuló együttérzést nem vált ki belőlem. De színpadon veszélyes is a siratás, mert ha kicsit is túlcsordul egy láthatatlan határon, könnyen önmaga ellentétébe csap át: egyszerűen röhejes lesz. Ezért is jó, hogy Feledi Rekviemje elejétől végig óvatosan távolságtartó marad, nem akar zokogtatni, hanem míves-manierista alkotásként demonstrálja a kortárs tánc halálábrázolásának egy lehetséges eszköztárát. Mondhatni: elvontan búcsúztat. Egyébként az ősi, népi siratók is ceremoniális rendben, az idők során klisékké konzerválódott eszköztárukból építkezve hatnak. Feledi koreográfiájában is a megjelenítés mikéntje sokkal fontosabb a tartalomnál, az üzenetnél.
Csizmadia Tamás és Darabont Áron
Ez utóbbiról annyit érdemes megjegyezni, hogy a jól bevált keretes szerkesztés plusz mondanivalót kölcsönöz a látottakhoz: a haldokló lányt alakító Horváth Zita az előadás legvégén a kezdőszituációba helyezkedik vissza, csak a kötelékeitől szabadult meg. Ez azt sugallja, hogy a majd’ egyórás koreográfia egy halál előtti pillanat extenzíven és intenzíven felnagyított érzés-, gondolat- és látványkomplexumát bontja ki, jeleníti meg. És a megszabadulás a kötelékektől – ki mit olvas ki belőle – szerintem tartalmaz némi filozofikus bölcselkedést, vagy akár finom korra és társadalomra utalást is, amennyiben egyenlőségjelet tesz a halál és a szabadság közé. És ezen nem is vitatkozhatunk: az eltávozó a földi béklyóitól mindenképpen megszabadul (a csekélyke, mindig nyitva maradó kérdés csupán az: hova kerül, és mire jut nélkülük).
Éppen elég, ha egy (tánc)technikás, magas színvonalú zenei és látványvilág megteremtésére is törekvő kortársbalett-előadás ennyi filozofikumot, gondolkodásra késztetést tartalmaz. A kortárs balettnak nem kell feltétlenül például a konceptuális művészettel abban vetekednie, hogy melyik tudja racionális gondolkodásra alapozva, intenzívebb agyműködésre serkenteni a nézőjét. A kortárs balett jobban teszi, ha nagyobb mértékben apellálva az érzékekre, inkább az érzelmekre próbál hatni (persze ez nem azt jelenti, hogy a gondolkodást száműzni kéne a balettszínházból).
Horváth Zita
Tetszik a Feledi Project Rekviemjében, hogy már a bemutatójára eseménnyé tudott válni (ehhez persze nyilván a hatásos előzetes pr-munka is hozzájárult). A MOM Kulturális Központ zsúfolásig megtelt színháztermében a szakmából szinte mindenki ott volt, aki számít (plusz – a szép számú „igazi” néző mellett –egy kisebb sereg nélkülözhetetlen, jól öltözött trendi kultúrsznob), furcsa és impozáns hangulatot teremtett, hogy a jókora helyiségből kirámolták a zsöllyesorokat, és az egykori nézőtér közepén alakították ki a játékteret. A publikum három oldalról, enyhén emelkedő arénaszerű lelátókról figyelhette a történéseket.
A Rekviem látványvilágában három elem játszik főszerepet: a füst, a fény és vagy hat darab vékony, de erős fémlábakon álló asztal, melynek lapjai fehérek. (E színpadi bútorokkal a táncosok ügyesen képeznek tereket: van, hogy fenti fényes és lenti sötét tartományokra osztják velük a világot, függőleges paravánfalként az élesen bevilágított fehér lapfelületek a sötét környezettel határozott kontrasztot képeznek, e fal tetejéről hatalmasat zuhanhat a füst-ködös semmibe a haldokló lány, de néha csak úgy ücsörögnek az asztalokon a szereplők, vagy az egyik ferdén felállítottról csúszdáznak a „mélybe”. (Díszlet, látvány: Minorics Krisztián; fénytervező: Stadler Ferenc.)
Jelenet
A zene kitűnő (zeneszerző: Balázs Ádám)! Nem lehet állítani róla, hogy bármelyik jellemzője forradalmian újnak számítana, de végig súlyos, igényes, lendületes, sokféle műfajból, ízlésvilágból merít, de nem lesz széthulló és/vagy zavaróan eklektikus, a koreográfiával összehangzó együttműködésben szolgálja a színpadi kifejezést, egyszóval minden részletében táncjátékhoz való muzsika (nem tisztem ugyan megítélni, de állítom: önálló opusként is figyelemre méltó). Ékesen bizonyítja, hogy zeneszerző és koreográfus együttműködése ma is gyümölcsöző távlatokat ígér.
A koreográfia mozgásvilága is jól ismert: feledijánosos kortárs balett sok-sok dinamikus láblendítéssel, tipikus, egyensúlyból pillanatra kibillentett pózokkal, impozáns, direkt szabálytan álló spárgákkal (melyeket szaknyelven kortárs écartéknak nevezhetnénk). És persze számos, szakmailag korrekten, lendületesen egybefűzött páros és csoportos kontaktelem. A Rekviemben Feledi magabiztosan uralja, csúcsra járatja évek óta érlelt mozdulatnyelvezetét, jól is működik a koreográfia: hatásos, muzikális, gördülékeny. A világos színekben, csupasz végtagokkal tündöklő, testét, mozdulatait rendkívül esztétikusan formáló Horváth Zita öt sötét alak szorításában küzd, vergődik (néha konkrétan is), betáncolva, kihasználva az asztalok és a velük kialakított terek zugait. Partnerei, két hölgy (Nagy Emese, Wéninger Dalma) és három férfi (Csizmadia Tamás, Darabont Áron, Frigy Ádám) bírják az iramot, sőt: ihletetten alakítanak, miközben láthatóan örömmel (de azért kellő visszafogottsággal) kihasználják a sötét erők megformálása révén kínálkozó élvezetes előadói pillanatokat. Mert van még a haláltéma boncolgatásánál is hálásabb feladat: eljátszani, eltáncolni a kíméletlen sötét gonoszt.
Rekviem (Feledi János – Feledi Project, Nemzeti Táncszínház)
Díszlet, látvány: Minorics Krisztián. Fénytervező: Stadler Ferenc. Zeneszerző: Balázs Ádám. Rendező-koreográfus: Feledi János.
Táncművészek, előadók: Horváth Zita (Badora Társulat), Nagy Emese, Wéninger Dalma, Csizmadia Tamás (Badora Társulat), Darabont Áron,
Frigy Ádám.
MOM Kulturális Központ, 2016. január 20.
Az RNR Művészeti Ügynökség és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.
