Petrova Mira: Mágia a művészetért
Amszterdam Fringe Fesztivál 2016 -
A migránshelyzetet a feje tetejére állítva, 360 fokkal elfordítva kerül ő maga egy vallatószékbe Afrikában, ahol európai, pontosabban holland migránsként próbál kiállni igazáért, és megmagyarázni tetteit.
Az egyik legnagyobb művészeti esemény a csatornák városában az Amszterdam Fringe Fesztivál, mely tizenegy napon át több mint nyolcvan színház, tánc, zene, performance, installáció és egyéb előadóművészetek területeiről érkezett társulat/művész munkájába kínál betekintést. Amszterdam mellett nyolc másik város (Grahamstown, Hollywood, New York, Adelaide, Perth, Prague, Brighton, Edinburgh) tagja a Világ Fringe Fesztiváljai Szövetségének, mely lehetővé teszi a résztvevők közötti kulturális cserét és további kapcsolatok kiépítését.
K_A_G_E - Tomomi Tamagawa / fotó: Chiel Zwinkels
Elsőként a Kaguya hercegnő ősi japán meséjét színpadra vivő K_A_G_E című előadást volt szerencsém megtekinteni, melyhez az élő zenét a fesztivál egyetlen magyar származású résztvevője Gábor Hartyáni szolgáltatta csellón. A történet szerint a később hercegnőként felnevelt, a Holdról származó kisbabára egy bambuszhajtásban találnak rá földi szülei. A produkció szólótáncosa, Tomomi Tamagawa testfelépítése és színpadi jelenléte révén érdekes jelenség. Ugyan egészen nyilvánvaló, hogy a hercegnő eltérő hangulatait, élethelyzeteit követhetjük nyomon, nem sok változatosságot lelek az előadásban. A darab valahol a japán minimalizmus és a kortárs elvont mondanivaló között egyensúlyozik, de sajnos nagyon jól teszi, így ezek egyike sem teljesedik ki igazán. A hosszú japán ruha a nézőtérről van megvilágítva, így a hátsó falra vetített árnyékának festményszerű képei ragadnak meg leginkább bennem. A zene némi késéssel ugyan, de tapasztaltan követi a mozgást, bár e téren is egyfajta visszafogottságot, keresgélést érzek, főként mert Hartyánit már hallottam korábban sokkal erősebben, kiteljesedettebben, hatásosan is játszani.
Dva - Aleksej Ovsiannikov
A 2015-ös Amszterdam Fringe Fesztiválon Quintijn Relouw és Aleksej Ovsiannikov közös produkcióban lépett fel, 2016-ban külön-külön előadásban, de ugyanazon színházi térben szerepeltek. Az orosz származású Ovsiannikov Dva (Kettő) című darabjában az alkotó-előadó színházi, pantomimes és táncos tudása egyaránt megjelenik. Egy belső viszály kibontakozása a téma, ugyanazon személyben megbúvó eltérő karakterek a felszínre jutás érdekében vívott harca. Ovsiannikov magabiztos, egészségesen exhibicionista és konok, mindezek mellett azonban, ahogy gyakran sokunkat, őt is sejthetően önértékelési problémák gyötrik. Ez utóbbi érzékeny, szükséges, őszinte és éppen ezért nagyon értékes része a jól strukturált, erős előadóművészi jellemzőket halmozó előadásnak. A cselekmény csúcspontján a színpad eltérő sarkai az ide-oda rohangáló Ovsiannikov eltérő személyiségeit hozzák elő, mindez ügyesen kivitelezett éles ugrásokban mutatkozik meg. A karakter és mozgása összességében mulatságos, bohókás, mégis mély mondanivalót, némi fájdalmat sejtet. Ovsiannikov egyszerre nő és férfi, egyszerre fiatal és tapasztalt. A díszlet és a kosztüm találóan támasztja alá a darabokra hullt emberi lény megjelenését. Mintha minden egyes személyben megbúvó személyiségjegy és érzelem sokévi bezártság után most végre szabadjára engedve, különálló életet élhetne. Ennek eredménye némi káosz, némi pátosz és egy jól sikerült előadás.
But that could never happen. Right? - Quintijn Relouw / fotó: Annelies Verhelst
Quintijn Relouw szólójában is kulcsfontosságú a sokoldalúság, az ő produkciója ugyanazon személy két eltérő idősíkban párhuzamosan nyomon követhető életszituációjáról, gondolatairól szól. Az egyik személy az Európában pusztító háborúból Afrikába menekült migráns, míg a másik a múlt év migránsválságát szívére vett, tétlensége miatt szenvedő művész, aki mesélőként vezet be minket frappáns ötletébe, az előadás történetébe. Már kezdetben magával ragad Relouw humánus, kedves, őszinte lénye, a saját története, mely a tapsvihar ébresztő hangzavaráig leköti a figyelmem. Az előadóművész színészi adottságainak, nyitottságának köszönhetően nézőként egyszerre válok közeli barátjává és szenvedésének alanyává, ahogy ugrálunk a két szerep között. A migránshelyzetet a feje tetejére állítva, 360 fokkal elfordítva kerül ő maga egy vallatószékbe Afrikában, ahol európai, pontosabban holland migránsként próbál kiállni igazáért, és megmagyarázni tetteit. A cím But that could never happen. Right? (De ez sosem történhet meg. Igaz?) tökéletes reklámfogás. Jobban, vagy kevésbé, de mindenkit érdekel, mi folyik a világban körülötte, és hova vezetnek az egyre fokozódó események. Az előadás után határozottan állítom, hogy Relouw nem egyszerűen kihasználja az aktuális témát. Személyes beszélgetésem vele megerősítette őszinteségét: együtt érző, érzelmeit kimutató, a rászorulók segítéséért kiáltó művész.
A Trip Down Magic Lane - Fritz Alkemade / fotó: Remco Zwinkels
Kiegészítő programként az egyik fő fesztiválhelyszín, a Compagnietheater előterében ingyenes, azonban cseppet sem hétköznapi performanszok szórakoztatták az arra járókat. Fritz Alkemade bűvész trükkjeinek titkait például egész biztosan még sokáig próbálom majd megfejteni. A show elején szkeptikus voltam: néhány speciális kellék és az illúziókeltés elmélyült ismerete egy jól felfújt „show léggömbbel” körülvéve még nem elegendő a bizalomhoz. A léggömb azonban a percek múlásával egyre növekszik, ahogy a trükkök nehézsége és a közönség figyelme is fokozódik. A közönséget és a bűvészt elválasztó szimbolikus réteg elvékonyodik, majd a léggömb kidurranásával teljesen meg is szűnik, amikor a bűvész invitálására én magam is a show szerves részévé válok. A címhez (A Trip Down Magic Lane) hűen képzeletben együtt utazunk Argentínába, egy bűvészboltba. Erős fantáziám révén cseppet sem meglepő, hogy „az utazás közben” tisztán látok magam előtt mindent, legyen az szín, szám, esetleg egy kártyalap, de hogy a bűvész is ilyen tisztán látja őket, az egészen megdöbbentő. A szórakoztatóipar egyszerűségét, ámító jellegét valló tévhitekkel szemben, a rengeteg gyakorlást és összpontosítást megkövetelő (Fritz Alkemade tizenhat éve bűvész) „ingyen mágia” félóra alatt a belépőjegyes előadások tekintélyes része fölé küzdi fel magát a szememben. Fontosnak tartom leírni ezeket az élményeimet, még akkor is, ha Fritz valószínűleg már korábban kiolvasta őket a gondolataimból.
Fotó: Remco Zwinkels
Összességében az Amszterdam Fringe Fesztivál nagyon kísérleti, eltérő színvonalú és irányú produkciókat összefogó rendezvény, mely debütálások, új lehetőségek, értékes ismeretségek számára nyitja meg az utat. Sajnos a záró gálán elhangzottak szerint elképzelhető, hogy pénzügyi okok miatt a következő évben nem rendezik meg a fesztivált, ami az elmúlt évek kulturális kereteinek fokozódó megszorításainak ismeretében nem meglepő. Én azért bízom benne, hogy valamilyen eget rengető bűvész trükk, vagy a sok-sok amszterdami művész kitartó munkája segít majd, hogy a következő évben is legyen tizenegy nap a szárnyitogató, új ötletekkel teli művészek megmutatkozására.
Amszterdam Fringe Fesztivál, 2016. szeptember 1-11.
