Kortárs tánc

Lőrinc Katalin: Kicsit nagyobb keresletet!

L1danceFest-workshopok 2016-ban -

Talán annyit finoman mégis megkockáztatnék: lehet, hogy az itt és most fellelhető hazai kortárstánc-szcénához képest túl volt méretezve a tervezés. Egyszerűen nem ekkora most ez a terület. Sokan inkább külföldön dolgoznak, vagy tanulnak…

Ünnepelni fontos és jó is, amikor van mit ünnepelni. Ezúttal van: az L1 – az egyik legrégebben és legkövetkezetesebb programmal működő kortárstánc-szervezet – évenként megrendezett fesztiválja 15 éves. Ünnepet szervezni fontos, és amikor nem az ünneplés tényét, hanem a tartalmat helyezik a középpontba (vagyis: rengeteg nívós profil-specifikus programot hoznak létre), nagyon munkaigényes.

Fotók: Roland Szabo

Az L1 (fogalmazzunk egyenesen: Ladjánszki Márta) most sem kímélte magát: sokmilliós támogatású óriásfesztiválokat meghazudtoló színes, sokoldalú programot szervezett, hozott össze: a három tematikus blokkon belül is mindegyikre egy-egy külön mini fesztiválnyira valót.
A három fő témakör szimpózium, workshopok és előadások) közül a workshop témakörén belül is találhatunk eltérő funkciójú, célú és struktúrájú gyakorlati foglalkozásokat (mert nem mindegyikre illik egyként a „műhelymunka” kifejezés). Volt olyan, amely a fesztivál teljes időtartama alatt zajlott előre kiválasztott résztvevőkkel, akadt, amelyik három napig tartott és bárki jelentkezhetett rá, de volt példa egyalkalmas munkakóstolóra is. Ami azonban egyöntetűen jellemző, hogy úgy a kurzustémák kiválasztása, mint a részvételi díjak megállapítása a mai kortárstánc-szcéna helyzetének ismeretében történt. Vagyis: a témák profilja nemcsak a nemzetközi trend, de egy hazai kereslet körvonalait is kiadja, a részvételi díjak pedig zavarba ejtően alacsonyak voltak, esetenként nulla forint. Az első tényezőből következik a második: elsősorban a most „készülő” fiatal táncos- és alkotónemzedékhez szólnak a foglalkozások, akik többnyire diákok, vagy gyakran „polgári” állás nélküli egészen fiatal felnőttek, akik nem engedhetnének meg maguknak ennél magasabb tarifát.

Tomáš Morávek workshopja

A workshopokon mégsem volt tolongás. Hogyan is lehetséges ez? – kérdi magától az ember –, amikor annyira szükség van minderre, és ilyen jutányosan elérhető! Hogy „rosszkor” volna, mert évad elején van? Olyan kurzusidőpont nincs, amelyik mindenkinek jó, és miért ne lehetne ez is egy jó időpont. Hogy a profik dolgoznak napközben, és nem tudnak eljönni? Ez részben igaz, viszont éppen egy tíznapos, napi többórás meghívásos workshopon láttunk profi magyar táncosokat. Hogy iskolában van, aki olyan korú? Ez is lehetséges válasz, de nem keresgélek tovább: biztos vagyok benne, hogy a fesztivál szervezői nálam sokkal alaposabban megtapasztalták, hogyan lehet az ilyesmit kidekázni, vagyis hogyan nem lehet, mert az élet mindig hozza a maga meglepetéseit is.
Talán annyit finoman mégis megkockáztatnék: lehet, hogy az itt és most fellelhető hazai kortárstánc-szcénához képest túl volt méretezve a tervezés. Egyszerűen nem ekkora most ez a terület. Sokan inkább külföldön dolgoznak, vagy tanulnak; aki itthon van és profi, az öt végéről égeti a gyertyát: amint van munka, mindent elvállal. Ugyanakkor egyre több az iskola, stúdió, képzés, kurzus… Nem sorolom, miképpen több az eszkimó, mint a fóka.
Mégis jó volt bepillantani egyik-másik órára, körülnézni az L1 felkínálta lehetőségek között, és megállapítani, hogy azért ez mégiscsak, mindenek ellenére jó.
Az első, még éppen csak előételnek szánt (a háromnapos workshop-blokk előtt két nappal megtartott) kortárstáncóra a Magyar Táncművészeti Főiskolával együttműködve jöhetett létre, ahogyan már az előző két évben is tartott itt az L1 kihelyezett foglalkozást a szeptemberi fesztiválján. Tavaly és tavalyelőtt zsúfolásig megtelt a terem, idén valahogyan a főiskolával sem sikerült úgy intézni, hogy ne csupán egyetlen osztály látogassa a mesterórát, és a külsősök sem jöttek el. (Ladjánszki Márta saját elmondása szerint éppen azért nem lehetett külsős résztvevőket erősebben rászervezni, mert az előző alkalmakkor az MTF tanítványai is eléggé megtöltötték a termet.) Pedig a cseh Michal Záhora órája megérte a látogatást, az azt követő szólóbemutatója pedig egészen különleges élménynek bizonyult.

Tomáš Morávek workshopja

Záhora mozdulatvilágára, annak elméleti és gyakorlati alapjaira a prágai Duncan Konzervatórium hagyománya nyomja rá a bélyegét, gyakorlatai az organikus, a test súlypontjait és a légzést alapul vevő mozgásra épülnek, és igen következetesen haladnak az óra elején még egészen lassú, minimál-mozgásra korlátozott beidegződésektől kezdve a virtuóz ugrásokig, fordulatokig. Bár bevezetőjében elmondta: elveket kíván átadni a résztvevőknek, s nem kombinációk betanítása a célja, ezt a célt hamarosan felülírta az a szándéka, hogy gyorsabb figyelmi reakciókra vezesse rá a résztvevőket. Azok ugyanis (két külsős kivételével) az MTF művészképzésének IV. éves modern szakirányú hallgatói voltak, akik örömmel, nyíltan vették a lapot, mert hozzászoktak már a különböző vendégkurzusok látogatásához, ugyanakkor elég egységesen lehetett látni náluk bizonyos jelenségeket, mint fölösleges feszítés a nyak tájékán, a levegő nem elég elmélyült használata, vagy a „túl akarásból” származó fölösleges utak. Tanulságos volt tehát az óra, és sajnálhatta, aki nem jött el, mert pergő, kihívásokkal teli, világosan érthető, de haladó szintű táncóráról maradt le. Záhora ezután mintegy „tantermi” körülmények között (ugyanabban a balett-teremben) bemutatta egy koreográfiáját, melyet máskor színpadon ad elő, Nanohach elnevezésű saját társulata szervezésében. A darab (Devoid címen) a különböző hátterű és nemzetiségű emberekkel készült beszélgetések, s azok megírt levelei ihletése alapján készült. Színtiszta, egyszerű struktúra: egyetlen szereplőt látunk csak mindvégig, miközben mozgása több személyt kelt életre. Így „elmondásra” tűnhet ez unalmasnak, szürkének (semmi világítás, semmi díszlet, semmi kellék, egyetlen férfi pólóban és utcai nadrágban), ezzel szemben az előadás végtelenül izgalmas és feszült, mert a személyiség, a koncentrált (hajszálpontos és önmagával kíméletlen) mozgás mindent kitölt benne.

Jaro Viňarsky

A 16-án, pénteken induló workshop-blokk első etapja egy háromnapos fénytervezői kurzus indítófoglalkozása volt. A cseh Tomáš Morávek tavaly már járt nálunk, akkor az L1 meghívott résztvevőket szervezett a bemutatkozó foglalkozásokra. Idén meghirdette, mégpedig teljesen nyitott profillal, hiszen a világítást megtanulni az is akarhatja, aki táncol, az is, aki nem, de akár előadóművészetek, képzőművészet, netán technikusi oldalról is akadhat közönség. Valahogy így is történt: az a kilenc résztvevő, akit épp aznap láttam, különböző nemzetiségű volt, s különböző céllal látogatták a fesztivált, és azon belül ezt a kurzust. Morávek tapasztalt színházi világosító: sok művésszel dolgozott már, trükköket tud, de az alapokkal, a nézéssel, látásunk képességeivel indít, s órákat tölt el azzal, hogy rávezessen minket: micsoda titokzatos műszer az emberi szem, s hány olyan meglepetést tartogat a résztvevő számára, amellyel ugyan együtt él, de mégsem figyel rá fel. A biofizikai felvezetés után a fényáramlás, fénytörés, tükrözés jelenségeit a csaknem tökéletesen elsötétített Stúdióban (Trafó, emeleti terem) demonstrálja, természetesen interaktív módon, a jelenlévők tevőleges részvételével. Utána rákérdez az élményre, tapasztalatokra. A foglalkozás végén a következő napi témát a résztvevőket megkérdezve, velük együtt alakítja ki, vagyis nyilván rutinos oktató, aki tudja, hogy a véletlenszerű összetételben megjelent résztvevők igényei után alakítani a programját sokkal gyümölcsözőbb lehet, mint ragaszkodni egy előre rögzített menüsorhoz.
Az ezt követő meghirdetett kurzus elmaradt: az amerikai Zenon Dance Company már „lapzárta után” mondta le repertoáróráját, de úgy tűnik, interneten már körbejárhatott a hír, mert a kitűzött eredeti időpontra nem dőltek a potenciális résztvevők. Így viszont a fénytervező óra tovább tarthatott.

Ruri Mito

Viszont a következő, délutánra meghirdetett kortárstáncórára egyetlen külföldi résztvevő jött el (az L1 önkéntesén kívül), tehát Jaro Viňarsky, aki szintén nem először tanít L1 fesztiválon (tavaly például az MTF-en is) ezúttal harmadmagával kellett „kitöltse” az adott teret és időt… Előtte éppen azért emelem meg a kalapom, amiért és ahogyan eredeti tervei szerint végigvezette a logikusan felépített foglalkozást, melyet az organikus, a légzést és a gravitációt szintén alapként használó egyszerű, improvizatív mozgásvilágra épített. Végigcsinált mindent a másik két táncossal, miközben folyamatosan verbálisan vezette a gyakorlatot: instruálta, milyen belső történésekre kell figyelni, milyen fókusszal, milyen kiindulóponttal dolgozzanak. Ők, így hárman együtt. Hősies volt, és – nos, igen: kevéssé érthető, hogy miért ilyen néptelen. (Rendben, azt még hozzá kell tenni: a legmelegebb nyár utolsó hétvégéje indult azzal a délutánnal, elképzelhető, hogy ez is belejátszott…)

Ruri Mito workshopja

A meghívásos, a fesztivál elejétől-végéig tartó workshopok közül a japán Ruri Mito munkájába tudtam beletekinteni. A Jurányi Inkubátorházban és/vagy a Trafóban tartott napi többórás munkafolyamat – bármilyen közhelyesen hangzik is, tényleg elvitt egy távol-keleti koncentráció világába. Belépve a terembe a budapesti (vasárnap lévén ugyan mérsékeltebb) forgatagból, egyszer csak lelassul az idő, másként rezeg a levegő, visszafogottabbak a hangok, a fények is. A foglalkozás „minimális”, de egyáltalán nem könnyű mozgásbeidegzéssel kezdődik: egyszerű hátrabukfenc olyan végletekig lelassítva, hogy egyetlen hangsúly, „döcc” se forduljon elő, vagy bármi plusz erő, mint a fogaskerekek mérhetetlen lassú működése, ne lépjen be. Önmagában is izgalmas (mert persze ki kellett azonnal próbálnom). Ebből és ilyen logikával építkezik a kontakt páros munka is, melyet ezután végeztek: ez már a „próba” része, készül az előadás a workshop-demonstrációra, melyen négy pár dolgozik éppen. Különböző országokból és különböző hátterekből érkeztek (köztük Góbi Rita), de a lehető legeltérőbb alkatok és készségek ellenére bámulatosan egységesen dolgoztak: olyan, mintha valami élesztőerjedést figyelne az ember. Nem is emberként, előbb göröngyként, majd gombákként látjuk őket, s csak később bontakozik ki, hogy ezek a karok, lábak, fejek, törzsek: emberekhez tartoznak… A párok külön-külön, önállóan dolgozzák ki a folyamatot, ami ugyanakkor egyáltalán nem improvizatív: megalkotott mozgássorról van szó, a tanár és (szintén japán) asszisztense segít, részt vesz, tippeket ad, lehet kérdezni. Kíváncsivá tesz a végeredményre, az előadásra, bár talán a munkafolyamat, e sajátos dinamika működésének a megfigyelése az érdekesebb.
És akkor volt még jó néhány workshop, melyekre nem tudtam bemenni, köztük olyan magyaré is, mint Vass Imre, aki azért inkább külföldön élte le utóbbi csaknem egész évtizedét, vagy Bakó Tamás, aki viszont itthon, és leginkább a Kortárstánc Főiskola tanáraként. Zárszóként: reménykedjünk, hogy a jövőben azért kicsit nagyobb kereslete lesz ennek a minőségnek, és főleg a nyitott szellemiségnek, melyet Ladjánszki Márta és munkatársai képviselnek.

L1danceFest 2016, workshopok

2016. szeptember 24.